Mindig rendkívül örülök, ha egy színház (jelen esetben műv.ház) veszi a fáradtságot és megszervez egy vendégjátékot. Lehetőséget ad a nézőknek arra, hogy más arcokat is lássanak, a vidéki színészeknek pedig létfontosságú a megmutatkozás Pesten. Ma este Bernard Slade darabját („Jövőre veled ugyanitt”) láthattuk a Marczibányi téren a kecskeméti színház előadásában.
Én eddig nem találkoztam a darabbal, pusztán a Pesti Műsorban láttam éveken keresztül a címet. A színházi adattár 19 bemutatót tart nyilván (ebből kettő a darabhoz írt folytatásra vonatkozik), majdnem mindegyik vidéki illetve határontúli. A Madách Kamara előadása (Szirtes Tamás rendezése) az, amelyik legendássá vált. A Sztankay-Schütz Ila páros 1978-83 között játszotta. Készült a darabból zenés verzió is, ahhoz sem volt szerencsém. Nálam tehát egészen tiszta lappal indult Szerednyei Béla rendezése, a főszerepben a Danyi Judit-Hegedűs Zoltán színészházaspárral. Danyi Juditot pályája elején többször is láttam a Győri padlásszínház Kiss Csaba-előadásaiban. Azóta évekig alig-alig. Kíváncsi voltam rá.
Az előadás a darab szelleméhez illően egyetlen szállodai szobadíszletben játszódik, amely a 24 évet átfogó előadásban szemernyit sem változik. Marad az ágytakaró is, mintha a szálloda tulajdonosa épp ennek a párnak szerette volna megállítani az időt. Ez annyira nem is számít, legalább nincs hosszú díszletpakolás. Bőven változnak közben a szereplők, különösen a ruhák, amelyek mintha leginkább törekednének a nem mindig következetes váltásokat érzékeltetni. A két felvonásban bemutatott hat jelenet között nemigen épül ív, helyenként az az érzésünk, hogy ilyen nagy váltásokon nem mehet át egy ember. (Vagy pontosabban, ezt a darab vagy/és a színészek nem képesek velünk elhitetni.) Szavahihető ismerősöm állította, hogy ez egy jó bulvár darab, sokat lehet rajta nevetni és fergeteges élmény volt a már említett Sztankayval és Schütz Ilával. Bevallom, arra számítottam, hogy most is működni fog. De rám nem hatott egyáltalán, érdektelennek tűnt már a két szereplő első találkozása is. Nem éreztem köztük semmilyen vibrálást, semmi nem indokolta, hogy az első találkozás után ezt a kapcsolatot még erőltessék. Átlagos kisembereket játszott a két színész , akik idő közben meggazdagodtak, elvesztettek néhány családtagot, válságba került a házasságuk. Valószínűleg néhány szempontból azonosulni is tudtak velük azok a mezei nézők, akik szép számmal kíváncsiak voltak a mai vendégjátékra. Biztosan lehettek többen olyanok is, akik maguk is éltek át hasonló házasságon kívüli kapcsolatot. Ők talán jobb hangulatban jöhettek ki a színházból, hiszen a darab egy ilyen kapcsolatot eszményít és szinte kívánatosnak is tart.
De nem hiába mentem ma sem, láttam valami újat, olyat, amilyet korábban még soha: egy fiatal férfi az egyik első sor szélén karosszékét kényelmesen befordította, mintha csak otthon a tévénézéshez keresett volna egy alkalmasabb pózt és nyalókát rágcsált, viszonylag hangosan. Véletlenül éppen ekkor (II. felvonás 1. kép) Danyi Judit is nyalókát evett a színpadon, így módom volt összehasonlítani a civil és a profi előadást. Mindketten látnivalóan élvezték, de a színésznő halkabban ette, ezt kellett megállapítanom. Ez a néző később még több esetben is elkérte partnerétől a kólát, hiszen megszomjazhatott a nyalóka után. Valószínűleg szívesebben ment volna egy multiplexbe, ahol pattogatott kukorica hegyek is társulnak a felhőtlen szórakozáshoz. De az is lehet, hogy hallotta az iskolában, hogy az ókori görögök, sőt a reneszánsz angol színház nézői is ettek-ittak előadás közben és a színházi virágkort szerette volna a maga eszközeivel felidézni. Hiába minden, ezen az estén még így sem sikerülhetett.
