Mezei néző

A múlt vasárnap láttam is, nem is A trubadúrt. A szünetben hazamentem. Miután tavaly háromszor is néztem, három bejegyzésben foglalkoztam a rendezés hiányosságaival, azt gondoltam, hogy megúszom a blogírást.(Ha nem nézem végig, akkor nem muszáj megírnom egy előadást a saját játékszabályaim szerint.) Mert nagyon nem szeretek rosszat írni egy előadásról, hiszen rengeteg előadás tapasztalatával a hátam mögött magam választottam ki. Sokkal jobban hangzik inkább igazolni, hogy érdemes volt megnézni. Minden előadásból lehet tanulni, és szinte minden előadásban vannak részértékek, amelyeknek lehet is örülni. Amikor az ember kezéből szinte kiesik a toll. Most is voltak ilyen mozzanatok.  Az összbenyomás mégis a  nézőn múlik, hogy éppen milyen hangulatban van. Aszerint billen a mérleg nyelve.

Ma visszültem még egyszer, bár nem voltam jobban ráhangolva a Trubadúrra, de adtam még egy esélyt az előadásnak. 

Messze több volt mint protokolláris esemény a Moholy-Nagy Díj átadója a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen. A 2006 óta kiosztásra kerülő díj történetében most kérték fel először a díjazottat, hogy tartson előadást. És Kovalik Balázs majdnem két egész órán át beszélt az operáról, de még szívesen hallgattam volna tovább is. A részletek következnek.

Ez a rövidke bejegyzés csak egyetlen célt szolgál: nyomatékosítani azt, hogy érdemes meghallgatni Földes Imre Kékszakállú-elemzésének utolsó két részét. Ma már kétszer annyian jöttek, mint az elsőre, kezd híre menni...Milyen kár, hogy most már a felénél tartunk és nem hosszabb a sorozat.

A mai estém immár a második találkozást jelentette Dinyés Dani operabeavató sorozatával és ugyancsak a másodikat Offenbach Hoffmann meséi című operájával.

Ma kivételes élményben lehetett részem. Főpróbát néztem a Spinozában. Hogy mi ebben a rendkívüli? Annyi csak, hogy a mű íróin és a produkció létrehozóin kívül én voltam az egyetlen mezei néző jelen. Bemutató holnap. Mivel próbát néztem, ajánló következik.(Ha előadást néztem volna, akkor is ajánló következne, mert érdemes elmenni a darabra.)

Nincs tévedés a címben, szombaton ismét megnéztem más előadókkal a Mozart-Requiemet és ez után átmentem az Üllői útra, ahol némi késés után bekapcsolódtam Bach H-moll miséjébe. Rövid beszámoló következik.

Ha valaki most azt gondolja, hogy erősen feszegetem a határaimat, részben téved, részben nem. Magam is jól tudom, hogy már az opera esetén is erősen megkérdőjelezhető, hogy a zenei képzettség nélkül nyilatkozzon valaki pusztán az előadás színházi oldalára szorítkozva. Koncert esetén még rosszabb a helyzet, ha nem profi zenekritkus valaki. Még az ajánlónak sincs értelme. Egy opera-sorozat elején legalább még megvan az esély, hogy valaki egy bejegyzés hatására rászánja magát a megtekintésre... A most szóba kerülő négy koncertről tehát lemaradtatok, DE az utolsó, Bach H-moll miséje,  MA (nov.23-án 19.30)  még meghallgatható a budafoki Szent Lipót templomban. 

Lesznek nagy események a hónapban, amelyek elé várakozással tekintek, de a listájuk mégsem túl hosszú. Egyébként is megtanulja az ember, hogy a legjobb, ha kíváncsian, de nem túl nagy elvárásokkal fordul egy előadás felé, akkor a legkisebb a valószínűsége a csalódásnak. Nézzük! (aztán aki gondolja, egészítse ki, a teljesség igénye nélküli felsorolás következik)

Megnéztem korábban a Margitszigeten is Oberfrank Pál Carmen rendezését, sőt nemrég Gál Erika főszereplésével az Erkel Színházban ugyancsak. Aki e bejegyzéseket olvasta, láthatta, hogy ugyan az énekesek teljesítményét elismertem, de a rendezés nem az, amelyiket különösebben üdvözölni lehetne, különösen nem akkor, ha arra gondolunk, hogy az Operaházban akár évtizedekig is megy egy igazán népszerű opera egy bizonyos rendezésben, azaz megvan a veszély, hogy unokáink is ezt a Carment fogják látni - esernyőkkel, pompom-lányokkal és a negyedik felvonásra még valahogy ráilleszthető térrel. Hát akkor minek toltam oda a képem megint? - kérdezhetné bárki józan ember...

A keddi élményfürdő harmadik része. (első, második) A Spinozában ebben a hónapban - és most tartunk a közepén, már két igazán jó élménnyel találkoztam (Lázár Kati Jászai-estje és Hábetler András Operapódiuma). Ezek után nem csoda, ha kedden a teljes Carmen sokadszori megtekintése helyett úgy döntöttem, hogy ezt a ritkán látható előadást választom. (részletes színlap)