Még sosem voltam koncerten a Festetics Palotában, pedig évek óta rendszeresen tartanak itt bérletes kamarazenei koncerteket és most is teltházat vonzott a Pulzus Vonósnégyes - Lesták Bedő Eszter, Sipos Gábor, Rajncsák István és Mahdi Kousay - idei ötödik és egyben utolsó eseménye. Ugyanitt jövő októberben következik a folytatás – az újabb öt előadás időpontjait és programját már kitűzték, meg lehet vásárolni már rá a helyeket.
Brasch Bence Bálna című „főművének” 2022. szeptember 17-én volt a bemutatója, és ez a keddi még csak a hetedik és egyben az utolsó előadás volt, amelyet maga is rendezett az író, akit ebben Ugrai István dramaturg és Mester Dávid zeneszerző is támogatott.
Egy évad folyamán hét előadás nem sok, nem is nehéz róla lemaradni, és akárhogy is sikerült, nyilvánvalóan aránytalanul kevés a hét alkalom ahhoz képest, hogy mennyi munka fekszik a próbaidőszakban.
Ugyan ez AJÁNLÓ blog, és utolsó előadásról túl sok értelme nincs éppen ajánlót írni, de ennek kapcsán néhány gondolatot mégis közlök, mert nem érdektelen a Bálna - létrejöttének a helyszíne, az Átrium, illetve a többi, most már valóban függetlenül (értsd: állami támogatás nélkül) működő színház helyzete pedig különösen nem az. Valóban csak egy mozdulat (egy újabb törvénycikk? rendelet?) kellhet ahhoz, hogy hamarosan a színházi közeg egésze is piaci alapon működjön, ahogy ez sok más országban is történik. Belátható időn belül el fogunk ide is jutni, és ha tetszik, ha nem, kevesebb előadás lesz és mindez drágábban. A Bálna az egyik olyan előadás, amelyet a színházi közegben mozgók kiszolgáltatottsága ihletett, így annyira nem is meglepő, hogy éppen egy fiatal színész írta meg.
Az a tény, hogy ezt – kitűnő szereposztással - be is mutatták, sokan meg is nézhették, némi bizakodásra mégiscsak ad okot nekünk.
Szinetár Dóra - Debreczeny Csaba - Tornyi Ildikó - Kovács Máté
A maga nemében egyedülálló napom volt május 21-én, vasárnap: két olyan előadást láthattam, amelyeknek köze volt a koncert és a színház műfajához is.
A Katona 40. évfordulójára rendezett „Csinibaba táncdalfesztivál” azért elsősorban mégis csak egy jelmezes koncert volt, viszont a 80 nap alatt a Föld körül c. előadás menet közben maga is feszegette ezt a kérdést, hogy amit nekünk mutatnak, az inkább színház-e, vagy leginkább koncert.
Magács László rendezését nézve persze a mezei nézőben lehet, hogy ez a kérdés meg se fogalmazódott volna, ha nem vetik fel a színpadon, ehelyett fontosabb arra ráéreznünk, hogy maga az előadás kinek készült és mennyire tudunk hozzá kapcsolódni.
Volt mire hosszan várni – van mire még sokáig visszagondolni, és a meglévő youtube-töredékeket nézegetve várni egy teljes (hivatalos) felvételt. Ennyi lenne röviden lényeg.
Ennél hosszabban kifejtve a Csinibaba táncdalfesztivál:
A mai Idomeneo kapcsán leírt gondolataimat elsősorban azért igyekszem extra gyorsan megosztani, mert reménykedem, hogy megtelik még – a jelenleg erősen foghíjas nézőtér - június 1-re is. Annyira remek volt a Kocsár Balázs irányítása alatt álló zenekar és minden szólista, hogy feltétlenül megérdemlik, hogy elegen hallják őket az utolsó alkalommal is. A modernizált rendezés ad bőven támadási felületet, de egy ritkán játszott Mozart operát ennyire színvonalas szereposztással kár lenne teljesen kihagynia azoknak, akik kicsit is érdeklődnek a műfaj iránt. Ez a sietség pótolja az énekesek említésekor szokásos "fantasztikus", "zseniális" jelzőket - a szuperlatívuszokat majd tegyétek ti rá kommentben a szereplők vagy/és az Operaház FB-oldalára.
Ezek után pedig belemerülök az eszmefuttatásomba, amelyet felajánlok megfontolásra. Nyilvánvaló, hogy mindenkit az érint meg egy előadásban, ami egyébként is foglalkoztatja, így könnyen meglehet, hogy más nézők egészen másként fogják ugyanezt a történetet megítélni, az előadás más részleteit érzik majd hangsúlyosabbnak. (Várom a visszajelzéseket továbbra is…)
A címszerepben: Brickner Szabolcs
Az előadás megnézése után nem gondoltam, hogy több, mint egy hónapot fogok csúszni az ajánlóval, de már három nap után világos volt, hogy elenyészően kevés jegy maradt rá úgyis, és nincs is igazán szükség rá – ezzel vigasztaltam magam. Nyomhagyás a nyomhagyás kedvéért. Ez valóban tiszta sor – Hernádi Judit +Kern András, mit kell rajtuk ajánlani? Kötődünk hozzájuk, és szeretnénk, ha végestelen végig követnék egymást az újabb előadásaik - még akkor is, ha nem a világirodalom legértékesebb drámáit használják a felmutatásukra.
Május 28-án lesz legközelebb, majd június 3-án és 4-én, és most az (át)írás pillanatába mindössze 20 eladó jegy van a háromra együtt. Ez a mai nézőhiányos időszakban káprázatos tény, ez a két színész simán meg tudja tölteni – a sokadik közös darabjukkal – a Belvárosi Színház meglehetősen nagy nézőterét. Aki le van maradva esetleg, azoknak mondom, hogy ezen kívül is ott van a Valódi hamisítvány, a Hitted volna? és a Válaszfalak is.
A Kalamazoo fájdalomcsillapítás száz percben, mindenkinek be fogja váltani az elvárásait, aki a két színészt szereti és őket akarja ismét látni - az Orlai Produkció ismét olyan előadást készített, amely sokak számára lesz örömforrás. Hernádi Juditot ismét hallhatjuk énekelni, és ez egy olyan plusz, amit még itt kiemelek, hogy a tovább nem kattintók is tudjanak róla.
Többféle tanulságot is le tudtam vonni Fekete Ádám különleges másfél órás víziójának (most már múlt) hétfői megtekintéséből, amelyek közül remélhetőleg most ebben a posztban néhányat még mindig fel tudok sorolni.
Az előadás 90 perces, szünet nélküli és még 2021. októberében volt a premierje a MU Színházban, és azóta ez mindössze az ötödik alkalom volt (! ) – a 6Színben most ment először.
Erről következik nyomhagyó ajánló most. Miután nincs kilátásban újabb előadás, az egy hét késés nem is igen számít semmit…- sajnos.
A Tulipán nézendő előadás, jól járunk vele. Aki például látta a KV Társulat korábbi produkcióit – (én nem láttam mindet, de amit igen – ld. Terike és Irén, Médeia – az igazán tetszett és emlékezetes volt), annak önmagában a hírnél nincs többre szüksége. Május 22-én lesz a második előadás az RS9 Színházban, amelyre minden jegyet már el is adtak.
Ennél részletesebb ajánlót írtam azért, sok ülésben, nem kis csúszással: ahogy a dátumból látszik, már több, mint egy hónapja láttam. A késlekedés egy dologra jó: most elmondhatom, hogy még mindig gondolok rá, nem halványodott el. Nagyon szerettem, egy percig nem merült fel, hogy ne írjak róla ajánlót, bár a körülményeim az utóbbi hónapokban nem támogatták nagyon a blogírást, sőt a képfeltöltés akadozása még egy plusz hetet elvitt.
Száger Zsuzsanna, Csábi Anna és Urbanovits Krisztina
Most léptem be először az Eötvös 10 Kamaratermébe, amely emelkedős kialakítása miatt igazán alkalmas színházi helyszín. Az EXIT Generáció társulat előadása már 2021 szeptembere óta műsoron van, így én most egy sokadik, csak mezei nézők által látogatott előadáson jártam.
A tavasz nem kedvez a színháznak, még akkor sem, ha egész nap esik, mint ezen a vasárnapon, így nem volt teltház, de mégis örülni lehetett annak, hogy öt különböző kőszínházban játszó profi színész létre tudta hozni ezt a komoly előadást, és már második évada műsoron tudja tartani.
Porogi Ádám, Dankó István, Lábodi Ádám, Mikola Gergő és Nagy Katica
Ebben az évadban minden korábbinál többet néztem élő MET-közvetítést, részben még a Covid-időszak közvetítéseinek folyományaként – érdekelni kezdett néhány külföldi énekes is.
Közbevetem, ha már ilyen nagyon elcsúsztam ezzel a beszámolóval, és ez egy AJÁNLÓ blog, megjegyzem, hogy már elindult a jövő évi előadások értékesítése is. Ennél a sorozatnál nem nagyon érdemes várni, ha valakinek komolyak a szándékai…
Ennyi a praktikum ebben a bejegyzésben, a továbbiakban pedig egy operáról operára cikázó eszmefuttatással kevert ajánló-halmaz következik…
Lohengrin - középen Günther Groissböck - fotó: MET Fb-oldala