Ennek a most már véget is ért hetemnek az egyik csúcspontja volt ez a „feltámasztott” előadás, és különösen örültem, hogy legalább most észrevettem, ha a keletkezése idején kimaradt. Jól illeszkedett a szeptemberben kezdett bábszínházi sorozatomhoz, amelynek 11. előadását épp az ezt megelőző napon láttam (80 nap alatt a Föld körül ).
Pájer Alma Virág még egyetemi hallgatóként hozta létre ezt a saját egyszemélyes előadását 2018-ban, amelyet a Budapest Bábszínház stúdiójában játszott, majd levették a műsorról.
A Szegény Dzsoni és Árnika szombaton is nagyszerű állapotban volt az Apertúra bázisán, nemcsak nézni volt öröm, de jó lesz rá visszagondolni is. Menjen még nagyon sokáig!
Menetidő: 45 perc – az 5+-os korosztálynak készült! (Ugyan nem pontozok sose előadást, de ha megtenném, ez a 10/10-es kategória lenne.)