Mezei néző

Hosszú évek készülődése után most már tényleg elindul az Eiffel Műhelyház, megnyitották a Bánffy termet balettel és operával is, és bár néhány hét csúszással, de még tavasszal jönnek sorba a próbaüzemi előadások, amelyekre INGYENESEN, regisztrációs jeggyel jöhettek el azok, akik az Operaház hirdetményeit és előadásait figyelik.Mivel a jelenlegi férőhelyek száma 340 körüli, ez mégsem jelent korlátlanságot, de elég sok az előadás, és talán nem maradnak ki azok, akiket a hely leginkább érdekelt.

Díszletfal, mögötte tenger, puzzle-darabok, korhű kosztümök és láthatósági mellények

Nagyon régen próbálkozom a diákjaim színházba csábításával, és mostanában már félévenként 10+ előadásnézést szervezek, amelyeken önkéntes alapon lehet részt venni. Hol sikere van a választott daraboknak, hol kevésbé, de ennyire osztatlan lelkesedéssel talán még egyetlen előadásról sem számoltak be nekem, mint Szabó Kimmel Tamás önálló estjéről, amelyre egy osztály mehetett februárban, akik közül azóta többen is újra visszaültek rá. (Nagyon ritkán fordul elő, hogy a szünetben valaki csak azért keressen meg, hogy megköszönje az előző napi előadás megszervezését, de most ezt többen is megtették.) Mivel én akkoriban a Giocondával voltam elfoglalva, csak tegnap láthattam meg, hogy mi az, amiért a gyerekek annyira odáig voltak. Csak azt mondhatom, hogy nagyon érthető, hogy így reagáltak.

Korábban mindössze kétszer láttam az Eltört korsót, bár vidéki színházak műsorán időről időre feltűnik. Nem erőltettem a megtekintést, mivel van egy régi élményem még abból az időből, amikor Szolnokról esti előadás után még vissza lehetett jönni Pestre vonattal. Czeizel Gábor 1995-ös rendezte a darabot a szobaszínházban, és ez összességében is igazán megfogott, és ezt látva egészen beleszerettem Epres Attila színészetébe, akit azóta is követek. Nem nagyon hittem/hiszem, hogy annál jobban eljátszható a szerep, de nem is vágytam ennek a letesztelésére. (Igen, a túl jó élmények is problémásak lehetnek, egyes darabok újabb megvalósulásainak befogadását nyilvánvalóan megnehezítik, sőt néha egészen lehetetlenné is teszik.)

Ezt az emblematikus élményemet mégis sikerült félretenni, és úgy ültem be a Szkénébe a salgótarjániak vendégjátékára, mintha most szembesülnék először a történettel. (Kezdek ebbe most már belejönni, csak ezzel a hozzáállással tudtam nemrég hat Kékszakállút megnézni, muszáj igazán tiszta lapot adni a friss előadásnak.)

Máté Krisztián - Mikecz Estilla - Kaszás Gergő

Tegnap kaptam egy egyszerű kérdést: biztosan jót tesz-e a blogomnak az, amit az utóbbi időben csinálok? – Ezt pont ilyen egyszerűen meg tudtam válaszolni: nem.

NEM volt izgalmas téma sokak számára sem a vidéki 10+ előadás, sem a külföldön megnézett magyar vendégjátékok. Előre borítékolható volt, nem meglepő. A nézők arról szeretnek olvasni, amit nézni is szeretnének (és amelyre ESÉLYÜK IS van), vagy amit már meg is néztek. Tiszta sor.

A különleges kalandok persze így is kellettek nekem, és biztosan érzem, hogy nemigen fogja ezt a Kékszakállú-projektemet semmi felülmúlni idén, és még akkor is megérte, ha a vele kapcsolatos 16 cikk közül van olyan is, amelyikre csak 22 ember kattintott rá. :-) De pont azért, mert ez megadatott, terveztem, hogy áprilisban összekapom magam, és pótolok, sokféle előadást nézek majd meg...

Elfog/Adsz - Eke Angéla és Bán Bálint

Két előadást láttam 24 órán belül a hétvégén, amelyek alapsztorija egy-egy isteni csodatétel köré szerveződött, és mindkettőt a SZFE egy-egy hallgatója rendezte - e három ok miatt kerülnek egy rövid ajánlóba.

Amphitryon és Sosias - Bordás Roland és Dino Benjámin

Mivel a részletes műsor csak ápr. 11-re lesz kész, én is csak akkorra fogom kitenni a saját szövegemet, amelyben kiemelem a számomra legérdekesebbnek tűnő előadásokat.

Addig viszont, hátha van akit érdekel a HIVATALOS sajtóközlemény, amelyet itt változtatás nélkül közlök.

ÍME:

Némi hezitálás után rászántam magam, hogy erről a két előadásról is röviden megemlékezzek, különösen azért, mert NÉZŐI szempontból tanulságos, és hátha lesz más is, aki ennek hatására jobban megbékül majd azzal a helyzettel, amikor azt érzékeli, hogy egy előadás nem hatott rá, vagy nem eléggé, vagy nem úgy, ahogy elképzelte korábban.

A blogom fennállása óta még nem fordult elő, hogy beköszöntött egy hónap, sőt lement belőle négy nap, és még nem volt kint a havi ajánló. Senki nem reklamált, a Föld forgása sem állt le – már csak azért sem, mert feltételezem, hogy aki ezt olvassa, jellemzően két hónappal előre tájékozódik a műsorról egyébként is,mivel a jegyárusítás jóval korábban kezdődik a kőszínházaknál, így rá is kényszerül.

Kis hezitálás után elvetettem, hogy még egyszer külön összefoglaljam akár a mű üzenetét, vagy a hetedik ajtó kinyitásának témáját, vagy az előadás végkicsengésének vizsgálatát. Ez az első részben, illetve a két szereplő kapcsán már bőven megtörtént, és minden előadás új megközelítést adhat.

Itt vannak viszont végezetül a  Kékszakállúhoz fűződő saját korábbi élményeim.

Ezt eredetileg a sorozat elejére szántam, de a legkevésbé lehet érdekes másoknak, vagy talán túl személyes, így a végére hagytam, hogy csak a „keménymag” nézzen bele eleve.

Még egy rész Juditról: