Mezei néző

A februári színházi elvonó-kúra nem jött össze, sajnos 21 előadást megnéztem, bár a Varázshegy után masszívan elhatároztam, hogy nem megyek semmire egy darabig. Ezen az utóbbi héten viszont bravúrosan csak kétszer voltam előadáson - 7 napon belül. Ebből az egyik utam a Nemzetibe vezetett, és Nagy Zsolttal is megnéztem majdnem 3 év után a Vadászjelenetek Alsó-Bajorországból c. előadást. 

Az előadásnak az a híre, hogy lehetetlen bejutni rá, ehhez képest 5 perccel a kezdés előtt odaérve simán vettem pótjegyet. (Megjegyzem: egyedül mentem és más nem próbálkozott.) Csúszás miatt (2o perc) pezsgőt is adtak (illetve narancslevet), az előadás részeként pedig  van egy kis sörözés, fasírt - miegymás.

Az előadás nem ettől jó, hanem a színészi összjátéktól, igazi csapatmunka. Alföldi jól karbantartja az előadást, nem gyengült a főpróba óta. (A főszerepet Stohl jövőre veszi vissza, de Nagy Zsolt is erős.)

2013.márc.2.: Hollósi azóta meghalt, nélküli biztosan más az előadás. Idővel megkeresem az első beszámolómat és felteszem ide. Nagyon sok mozzanata megmaradt számomra, szívesen megnézném ismét. Attól tartok, most már minden este sokan várnak pótszalmazsákra.

Erdeős Anna egy ismeretlen kanadai író, a libanoni születésű Wajdi Moawad darabjának magyar ősbemutatójára vállalkozott. A darabot véletlenül ismertem, hiszen megjelent a Mai kanadai drámák c. kötetben.

Olvasva nagy hatással volt rám és hónapokkal előre készültem az Udvaros Dorottya által is fémjelzett előadásra.

Nem tudom, hogy mi történt volna velem, ha akkor jut el hozzám először a történet, de ez már nem fog kiderülni. Ebben az előadásban így utólag e jegyzet írásakor több mint egy év távlatából nézve (2013.ápr.1.) csak az erős csalódottság, néhány színes függöny és a kétely jut eszembe: színpadra állítható-e egyáltalán egy ennyire szörnyű tragédia...Nagyon próbálkoztak, Udvaros erős jelenléttel bírt, mint ahogy ez megszokott is tőle, de így sem sikerült. Néhány alkalom után az előadás el is tűnt az Ódry műsoráról.

http://port.hu/futotuz/pls/th/theatre.directing?i_direct_id=18143&i_city_id=-1&i_county_id=-1&i_cntry_id=44&i_topic_id=4

"Merre induljon el Boldizsár, a nyughatatlan? Vajon megtalálja-e a holdat, ahol régen látott anyja lakik? Legalább is a Nagypapa, aki éjjel-nappal a tetőn ücsörög, ezt állítja. Csakhogy idegen városokon keresztül vezet oda az út. Előbb a veszedelmes szalmaboglya, azután egy tátott szájú kút, elveszejtő láp közepén sok-sok lidérc lakik, folyó felett hídpénzt szednek, mögötte a nagyváros! A hold bizony a város tornyán fészkel, mint egy fényes nagy madár, onnan indul útra, fel a magas égbe, s a magasból ki tudja… vissza a hajnalba. De addig még sok-sok veszély leselkedik Boldizsárra és hűséges bölcs szamarára, Zebulondra!"

Ez a szöveg kíséri a színlapot, a Stúdió K honlapján. Az előadás főpróbáját láttam 2012. febr. 24.-én. A Stúdió K-ban nem ritka bábos-élő zenés produkció ez, ahol természetesen a színészek játéka is igen lényeges marad. Minőségi gyerekelőadás, hosszan lehet visszagondolni rá - különösen a szamarat alakító Nagypál Gábor játékára. Az esztétkus látvány (Marc Chagall képei nyomán készültek) mellett ő az, aki bennem a legélesebb nyomot hagyta. Fodor Tamás rendezése kicsit távolít minket zajos hétköznapjainktól, lírai és lassú menetű. Nem véletlen, hogy ez is díjat nyert, ahogy korábban Zalán Tibor másik mesejátéka is, a Rettentő görög vitéz, amely viszont ehhez képest nagyon pörgős, mondhatni akció-bábjáték. A főszereplő abban is Nagypál Gábor, de mindkét előadás sikerét a kiegyensúlyozott csapatmunka és a rengeteg ötlet adja. Érdemes mindkettőt megnézni, akár gyerek nélkül is.

Tegnap láttam a Pinceszínházban egy izgalmas előadást Forgách András darabjából (Bagó Bertalan rendezése), amelynek a fő értéke: Almási Éva és Pápai Erika. Én vagy tíz éve nem láttam Almásit színpadon, élmény volt újra találkozni a színészetével. Roppant domináns egyéniség, jellemző gesztusai lényegében nem változtak, színpadi jelenléte közben végig magán tartja a néző figyelmét. (A darab témája egyébként Leni Riefenstahl ellentmondásos élete, Hitlerhez és a művészethez fűződő viszonya.)

Ez tipikusan az az előadás, amelynek nagy szüksége lenne több reklámra, mert a számtalan pesti előadás között elsikkad. A tömegeknek a cím nem mond semmit. Nekem is elkerülte volna a figyelmem, ha egy kollégám nem kérdez rá kifejezetten, hogy milyennek tartom. 

2013. márc.2.: Az előadást azóta már levették, feltételezem, hogy azért, mert nehéz volt eladni. Nem ment két teljes évadot sem. Jó lenne Almásit valamiben ismét látni, de most nincs előadása.

A Toscára Fekete Attila miatt mentünk, minthogy Vilma Attila nagy rajongója  és lényegében egy elég jó szereplőgárdát fogtunk ki tőle függetlenül is. (A rendezés ugyanúgy elavult, de a Toscánál  annyira nem zavaró ez, mint a Tannhausernél.) Természetesen most is, mint minden alkalommal a Tosca esetén eszembe jut egy 1987-es szegedi előadás, amit még osztálykiránduláson láttunk. Annál nagyobb Tosca-élményem nem volt, valószínűleg nem is lesz, ahogy 17 éves sem leszek már...
Van még pár előadás belőle, nézhető tényleg. Attila pont olyan, amilyennek Cavaradossinak lennie kell a papírforma szerint.
(Korábban meg olyan volt, mint Faust. Áprilisban pedig a Pillangókisasszonyban lesz Pinkerton - pár éve láttam abban a szerepben,  szinte tökéletes. Ritka egy felületes pacákot játszik, akinek tényleg semmi fogalma sincs arról, hogy ő bárkinek is kárt okozna. Frankó Tünde mellett megrázó volt igazán. Egyszer a lányokkal annak is nekifutunk idén, kétszer egészen biztos, hogy nem bírnám ki.)

2013. márc.2. - kiegészítés: tavaly ápr.13. -án újranéztük, egy másik Toscával. Majd valahogy megfutottam a Pillangótól, de Vilmát nem akartam megfosztani tőle és így nem velem látta. Idén nemsokára jön áprilisban az idei Tosca sorozat.

2013. március 25.

Az Opera Tannhauser előadását egy délelőtti Pomádé után 2012. február 19-én este láttam Vilmával. Mivel az opera honlapján nincsenek fent a régi előadások adatai (de miért? problémás lenne a régi műsorokat fenn hagyni? -követhetőek lennének az énekesek legalább), Vilma dossziéját vettem most elő, mert ez a Tannhauser, ami a régi Szinetár-rendezésben van megkövülve, (a színpadképre emlékszem, hiszen sokszor volt hozzá szerencsém), semmi különös emléket nem hagyott. A gyerekkel láttuk később a MüPa frissebb verzióját, abban néhény jó énekes volt, de ebből az estéből egy év után csak az unalom és az elégedetlenség nyomai maradtak. Voltak jó és hiteles énekesek kisebb szerepekben, de a Tannhauser működéséhez feltétlenül kellene egy olyan címszereplő és egy Erzsébet, aki hatni tudna. Egy igazi Vénusz sem ártana. Ezek a feltételek nem voltak adottak ezen az estén. (Akkor minek elővenni? Kérdezhetnénk.)Vilma tavaly 87 aláírást gyűjtött a különböző énekesektől (rendszerint 2-3 embertől egy alkalommal, szigorúan azoktól, akik felkeltették az érdeklődését), viszont ez után "csak úgy" hazamentünk, kissé kedvetlenül. Ez viszonylag ritkán fordul elő, mert szinte mindig van egy produkcióban legalább egy-két olyan énekes, aki miatt az elavult rendezéseket is élet tölti be, de most ez volt. 

Nem csoda, hogy annak idején a körlevelemből is simán kihagytam ezt az előadást.

Ha van közöttetek olyan, aki látta Szabó István Találkozás Vénusszal című filmjét, az tudja, hogy ez a darab nem egy langymeleg szerelemről szólna - ilyen beállításban a filmet látva nem is könnyű már elfogadni.

Egy interneten szövődő romantikus szerelem a téma, két színésszel (Fullajtár Andrea + Őze Áron). Én ezt most láttam pénteken, másnap a könyvet is elolvastam, sőt azóta a második részt is. Úgy tűnik, valamennyire felkeltette az előadás az érdeklődésemet. A történet kapcsán az embernek a Trisztán és Izolda is eszébe jut, sőt számos más klasszikus szerelmi történet is, mégis vannak új színei. 

A másik dolog: hihetetlenül fontos egy ilyen előadásnál a rendezés. Néhány kollégám a regény ismeretében ment el az előadásra, különösen azért, mert nem hitték, hogy ez egyáltalán színpadra alkalmazható. Göttinger Pál  a két szereplő kapcsolatára irányítja a figyelmet, nem vet be öncélú eszközöket. Azt a benyomást kelti, mintha nem is lenne megrendezve az előadás. Két egymástól független szobát tesz egymás mellé. A két színész egymásra nem néz, a közönségnek mondják el az e-mailek szövegét. Nagy dolog, hogy nem lett egysíkú a százperces előadás. Voltaképp ez egy olyan színház, amit a rendezői bravúr éltet, mégis kizárólag a két színész aratja le a sikert. A két szereplő kapcsolata valóban él és a néző óhatatlanul is nekik drukkol.

Jó az előadás, kuriózum. Végülis ritkán látni valakit a színpadon intim viszonyba kerülni a laptopjával - ilyet még csak a való életben láttam, de színházban mindez érdekesebb.

2013. márc.2., feltöltés: Kifejezetten szép emlék még most is.

A nagy négyes négy (ki hinné!) levitézlett operaénekesről szól, ahogy azok eseménytelen életüket tengetik egy művészotthonban. A darab egy ötlet sovány megvalósítása, de roppant nagy, jelentős színészekkel. Róluk nem az volt a benyomásom, hogy már megérettek a nyugalombavonulásra, és nincs bennük több. Ennél sokkal jobb darabokat érdemelnének, még több megmutatkozási lehetőséget. (Jó, hogy Orlai ezt a lehetőséget adja, ez gyakran eszembe jut.) A közönség épp a nagy nevekre váltja a jegyeket és a pénzükért (most is teljesen tele volt a színház) meg is kapják, amit elvárnak. Ott van "A" Szacsvay ill. "A" Benedek, Vári Évával és Molnár Piroskával. Nem mondom, hogy helyenként nem voltak modorosak, de igen - viszont a darabhoz képest csoda, hogy milyen élvezhető előadást csináltak. Én mindig élvezem, ha Vári Éva ill. Molnár Piroska a színpadon van, különösen így, hogy mindkettő hatalmas alakításait  is folyamatosan nézem majdnem húsz éve. Tehát nekem is élmény volt az előadás. (Persze, Szacsvayt is szeretem, de az utóbbi időben Benedek már nekem sok, túl modoros.)

2013.márc.1., a feltöltés ideje: az előadás sikere töretlen, megy. Az én nem annyira lelkes ajánlóm hatására is többen jegyet váltottak az előadásra. És szerették. Ez az, amiről szó van. Az Orlai Produkció azt adja, amit megígért, de arra tényleg számítani is lehet. 

Csütörtökön ráfáztam a szokásos főpróba-néző technikámra. Gondoltam, hogy a premier előtt lesz főpróba a Szkénében és odamentem. Volt is, de zártkörű. Olyannyira zárt, hogy kulcsra zárták az ajtót és így nem tudtam besírni magamat. Egy lélek sem volt a környéken. Viszont másnap a premierre simán, jegy nélkül beengedtek - mert már minden jegy elkelt, nem vacakoltak.(Köszönet!)

Ez az előadás a Nézőművészeti KFT rendezésében készült, de ezúttal nem improvizál Mucsi Zoltán- Scherer Péter-Katona László, hanem kötött szövegre játszik. Pinter: A gondok a darab címe, és a mezei nézőnek minden előjel arra utal, hogy ez csak szenzációs előadás lehet.

De nem. Hiába jó az összes színész (bár szerintem csak Scherer lett kész a premierre), talán túl erősek ahhoz, hogy önmagukon túl mutassanak. Scherer szándékoltan Chaplin-szerű lett, hatásos az alakítás, de egyedül mégsem működik. Még. Ehhez kell a bejáratódás. Ha valamelyikőtöket érdekel az előadás (ill. szeretitek ezeket a színészeket), várjatok ki vagy 2 hónapot, jobb lesz - ha igazán kitűnő valószínűleg nem is.

Premier volt, rengeteg unatkozó kritikust lehetett látni (egymással szemben van két lelátó, közte a nézőtér.

2013.márc.1.: Egy év után is vannak erős emlékképeim, látom magam előtt a felhalmozott kacatokat, Scherert, amint az ágyon ül, Mucsi Zolit, amint a cipő megfelelőségét elemzi, Katona Lacit, amint fölébük magasodik és számonkér. Még egy esélyt megérne a dolog, talán újra meg kellene nézni - sokat alakulhatott azóta a produkció. 

Szerdán a szabadkai társulat vendégjátéka miatt elvetődtem a József Attila színházba.

Ez egy kőkemény hely lett Nemcsák Károly igazgatása alatt. Nem akarták beengedni jegy nélkül még azokat a kritikusokat sem, akik hivatalból a 2o12-es évi POSZT-ra válogatják az előadásokat. Mondanom sem kell, hogy korábban ennyire nem voltak merevek.

Most Ibsen Nóráját láttam,számomra addig ismeretlen színészek elővezetésében, ami így élmény lett feltétlenül. Se a rendezés, se a jelmezek, se a koncepció nem volt túl adekvát a darabhoz (vagy legalábbis számomra nem adott semmi pluszt) - de a két főszereplő (Kalmár Zsuzsa, Mess Attila) és kapcsolatuk még így is életre kelt.

Az jutott eszembe, hogy működhetne egy előadás úgy is, hogy a végén Nóra mégse megy el - mert képtelen még erre a lépésre is. 

Ha Szabadkán jártok, érdemes a színházba bemenni. (November elején jártam ott, nagyon kellemes hely és alapvetően jó a társulat, sőt olcsók a színházjegyek is. És el lehet még képzelni, hogy milyen lehetett itt Kosztolányinak és Csáthnak iskolába járni.