Mezei néző

" Március 31-én Dosztojevszkij regényéből a - szerintem - leginvenciózusabb magyar rendező, Zsótér Sándor előadást csinál: A 1/2 kegyelmű a cím. Zsótér mellett számomra több "húzónév" is van a színlapon, Törőcsik Franciska meggyőző volt a Pillantás a hídról c. előadásban (Örkény Színház), Szilágyi Csenge pedig A tanítónőben (Nemzeti). Csak miattuk is odamennék."

Ez volt az ajánló.

2013. márc.2.: Valóban oda is mentem a premierre. Néhány vizsgaelőadást leszámítva egy ilyen produkció mindig kérészéletű. Már régen nem látható. Az az előadás arra volt jó, hogy egy-egy jelenet erejéig jó esélyt adjon a hallgatók képességeinek bevillantására. Érdekes volt a térkialakítása - nemcsak a színpadot, de a nézőtér közepének nagyrészét is bejátszották. A nézőtér peremén ültünk, mellékes tényezőként - ez az előadás tényleg a diákokról szólt.

"Április 1-én lesz egy Kék róka bemutató a Játékszínben (Herczeg Ferenc). Ez is egy háromszög-történet, ráadásul jól megírva. Valószínűleg egy tisztesen lebonyolított előadás várható (Balázsovits Lajos rendezi és lánya, Edit a főszereplő), ha valaki egy kellemes estét akar és semmi többet, borítékolható, hogy ezt megkapja."

2013. márc. 2.: Az előadást jelentem megnéztem, 11 hónapja ennek. Az ajánló szöveget meghagytam - sose részleteztem, hogy sikerült. Az elvárásokhoz képest talán még jobb is lett ez a kis háromszög történet, szerintem éppen olyan volt, amelyik a Játékszínbe is való. Szórakoztat, igényes módon ráadásul. A színészek már a főpróbán is a helyzet urai voltak, az volt az érzésem, hogy bejáratódott az előadás. Balázsovits Edit, Balikó Tamás és Hirtling István is megoldotta a szerepét. Ez volt a régi Játékszín utolsó bemutatója, ez az előadás sem futotta ki magát. Még éveket mehetett volna. Ennek a felújítása nyilván már csak azért sem jöhet létre, mert Balázsovits Lajost enyhén szólva  rosszul érintette, hogy másnak (Németh Kristóf) sikerült a színház üzemeltetését újra beindítania. Valószínűleg fel sem merül, hogy éppen az ő rendezéseit vigye tovább a Játékszín.

2012. márc.23-án a főpróbán láttam az előadást. Egy évnél is több elmúlt, mire most bejegyzést írok róla (2013. június 8.). Hosszan és izgatottan készültem az előadásra, mert Vári Évát jó 15 éve követem, még a pécsi Harmadik Színházzal jött vendégszerepelni, már feltűnt, mennyire nagyszerű színésznő. Szerencsére a Budapesti Kamara létezett és Szűcs Miklós meghívta játszani. Lett a Piaf-est és jött a Kvartett is (utóbbi Vincze János rendezése, még Pécsen készült). Ha Vári Éva színpadra lép, nem tudok nem menni rá. A Budapesti Kamara megszűnése nagy veszteség, de annyi vígaszunk lehet, hogy  Vári Éva egyik vígjátékát kicsit átrendezve viszi tovább a Játékszín (A hölgy fecseg és nyomoz), és őt több előadásban is foglalkoztatja az Orlai Produkció. (Piaf, A nagy négyes, Hat hét hat tánc) 

Az Isteni Sarah kifejezetten miatta került műsorra, nem kérdéses. Valószínűleg Orlai is nagyon szereti azt a színházat, amelyet Vári Éva csinál, akár örök megújulási készsége is lenyűgözheti. A darab története egyszerű, a híres díva, Sarah Bernhardt visszaemlékezéseit diktálja titkárának. Az előadásban Vári Éva alázatos partnere Gálffi László. Ő a titkár, aki nagy odafigyeléssel törődik a volt-sztárral, lesi kívánságait - ugyanakkor egy-egy utasítást mégsem teljesít, így ennyi kis konfliktus is színesíti az előadást. Hiába történt Sarah életében sok megrázó esemény, miután mindez már a múlté, nem igazán drámai a darab. Inkább egy öregedő ember reflexióit halljuk, hogyan viszonyul az élethez.

Maga Vári Éva nem egy ilyen "szent szörnyeteg", attól tartok, hogy annak idején a Várszínházban játszott előadás (más címmel - Sarah, avagy a languszta sikolya) jobban működhetett Psota Irénnel. Vári Évának nem hihetünk el mindent, amit mond - ez az emlékem az előadásról egy év után is. Lehet, hogy a rendezés hibája, de akárhogy is van, nem izzott a levegő.

Ennyi idő után, ha megkérdezem magamtól, hogy érdemes volt-e megnézni, csak azt mondhatom, hogy igen. Vári Évának még a kevéssé sikerült előadásait is jó nézni. És persze, ami azért benne van a pakliban: ott van Gálffi László, mint titkár. A sokkal kisebb szerepet igazán felnövelte, figyelemreméltó volt, szerethető is. Egy teljes életet mutatott a szerep mögött, bár rejtve, mert a néző figyelmét a főszereplőre igyekezett irányítani. Maradt azért neki is. Én a színházba Vári Éva miatt mentem, de amikor kijöttem, akkor Gálffi alakításán gondolkodtam. Korábban is nagyon jó véleménnyel voltam Gálffiról, de különösebb figyelemmel nem követtem, amit csinált. Nyugtáztam, ha benne volt egy előadásban, de azt a szintet nem érte el nálam, hogy kifejezetten miatta menjek el valamire. Ezzel az alakításával, amelyet ráadásul nem egy igazán átütő előadásban nyújtott, nos ezzel "kategóriát ugrott" (ennél magasabb minősítésem már nincs, Vári Éva ebben már 15 éve benne volt). Miatta néztem a Sírpikniket is, és végül májusban megnéztem A vihart is, annak ellenére, hogy magát a darabot láttam többször és nem szeretem. Gálffival azt is megszerettem, olyannyira, hogy azonnal visszaültem rá másnap is. Mert azért az az igazi, amikor az előadás egésze is összeáll.

Színlap

"A Radnóti Színház még március végén egy bohózatot vesz elő - Bolha a fülben -, amit Mohácsi János rendez, nem először. Ez a kombináció szerencsésnek mondható. A rendező a rendkívül hosszú előadásairól híres, így a színház - a nézők vélt v. valós érdekeire vagy a villanyszámlára való tekintettel - kikötötte, hogy az előadás nem lehet hosszabb mint 3 óra 10 perc. Ez várható.

Még egy premier lesz ott az idén: Úr és kutya címmel Bálint András önálló estje, amin az ember és a kutya kapcsolatával foglalkozó irodalmi szövegekből válogat. Az előadásban fellép egy 5 éves labrador is."

2013. márc. 2.: Az előadást megnéztem. A régi kaposvári emléke erősebb volt, ahhoz képest ez csalódás volt. Meg annyira nem is szeretem a bohózatot. Gazsó György és Csányi Sándor (utóbbi furcsa beszéde miatt) hagyott némi emlékképet, de valószínűleg az előadás eleve nem akar többet adni, mint a pillanatnyi felüdülést. Kevesen lennének, akik egy év után a történet részleteire is emlékeznek. Arra világosan emlékszem, hogy az összes Mohácsi rendezés közül ezt untam egyedül, valószínűleg azért, mert azt éreztem, hogy nincs az előadással semmi különös üzenete a rendezőnek. Biztosan sokan szeretik és ott lesz azért a repertoáron egy jó ideig...

2012. márc. 21. - a megtekintés ideje

bejegyzés: 2013.ápr.16.

Erről az előadásról sem írtam a hírlevélre a megtekintéskor, hiszen nem volt belőle több Pesten és annyi mást is láttam. A Budapesti Tavaszi Fesztiválnak köszönhetően került Pestre. Ez esetben érdekes az, hogy mi marad egy előadásból, ha az ember legalább 17-et néz egy hónapban? Milyen hozadéka van?

Korngold operája ismeretlen volt számomra és egy új, érdekes zenei világot nyitott meg az előadás. Ugyanígy a látvány és a rendezés is eltért attól, amihez a pesti előadások hozzászoktattak eddig. Troickij rendezése a Vidnyánszky-előadásokra emlékeztetett egyedül. Nyilván nem véletlenül dolgozik Debrecenben, közös kettőjük színházi látásmódja. Mondhatom azt, ha sokra nem is mentek ezzel - főleg az után, hogy már nem élő előadásról van szó - hogy festői volt a látvány, dekadens-romantikus. Nyári Zoltán és Rálik Szilvia kettőse dominált. Utóbbit jobbnak éreztem ebben a szerepében, mint sok más pesti előadásában. Lehet, hogy a rendező ez esetben a szerep megformálásához nyújtott némi segítséget.

Mostanra már elmosódott, de mindenképp kellemes emlékké vált. Ha látnám kitűzve, akkor feltétlenül újra megnézném a darabot.

színlap

2012. március 9-én vittem el a Belvárosi Színházba jónéhány olyan középiskolás diákot, akik nem járnak színházba, mivel vidékiek és elég macerás a városba bejutni. A szereposztás és a film ismeretében nagyon reméltem, hogy nem nyúlok mellé. Így több mint egy év távlatából (bejegyzés időpontja: 2013. jún.8.) is jó emlék.

Néhány gyerek már attól elájult, hogy az első sorhoz milyen közel voltak a színészek, nézegették Cseh Judit táskáját, de aztán jött Nagy Ervin és lenyűgözte őket. Nem lepődtem meg ezen. Kissé számítottam is rá, és remélem, hogy azóta más előadásaiban is megnézték. Én úgyszintén szeretem Nagy Ervin színészetét, még akkor is, amikor magát az előadást, amelyben szerepel nem érzem egészen tökéletesnek. Így voltam A makrancos Katával is, amelyben Ervin egészen kiváló, sőt a partnere, Börcsök Enikő is, valahogy az egész mégsem áll össze, és pár nappal ezelőtt a Mártírokat (Kamra) látva hasonló volt a benyomásom. Ervin tornatanára azért teljes egész abban a legfrissebb bemutatójában is.

Az Esőember esetén én nagyszerű harmóniát fedeztem fel közte és Kulka János között. Elhihető nekik az, hogy testvérpárt alkotnak, elhihető Kulkának a betegség, a zsenialitás, a külvilághoz való ambivalens viszonya. Egyébként a többi színész a kisebb szerepekben szintén hiteles volt. Ha nem így lett volna, akkor nyilvánvalóan léket kap a produkció. Kulka János többször nyilatkozta, hogy fontosnak tartja azt, hogy az előadással az autizmusban szenvedők problémáira felhívja a figyelmet: felhívta, elég hatásosan. Kézdy Györgyöt ekkor láttam utolsó alkalommal színpadon. Nyomatékot adott a figurának.

Ez egy olyan előadás, amelyik "kezdőknek" is való, olyanoknak, akik még csak szokják a színházat. Egész évadban fontolgattam az újranézést, de aztán halogattam - olyan hosszan lesz ez az előadás még műsoron, hogy nem kell félni attól, hogy lemaradok.

Színlap

2012. március 8-án láttam Peter Shaffer darabját, a Black Comedyt. Ezt a darabot korábban a József Attila Színházból már ismertem, de mindössze az a mozzanat maradt meg belőle, hogy az a nagy alapötlet, hogy szinte folyamatosan áramszünet van. Amikor a színészek elvileg sötétben vannak, akkor világos a színpad és megfordítva. Értékelhetnénk ezt szimbolikusan is - lehetséges, hogy az egész életünket lényegében tapogatózva éljük le, anélkül, hogy igazán felfognánk cselekedeteink igazi jelentőségét. Azt hiszem, hogy ez az előadás ezt nem akarja, hanem tisztán és egyértelműen a közönséget akarja szórakoztatni. Számtalan vicces jelenet van, igazán lehet nevetni. Az egészen apró részletek elhalványulnak, de az megmarad, hogy az egész a képmutatás komédiája. Igyekszünk másnak látszani, mint akik vagyunk. Ez ideig-óráig sikerülhet, a végtelenségig nem. És minek az egész felhajtás, jut eszünkbe. 

Amit a Centrál korrekt előadásában legjobban szerettem: az előadás előtti Beatles koncertet. El tudnám képzelni, hogy csak azzal is kitöltsenek a színészek egy egész estét.

bejegyezve: 2013. jún. 9.

Színlap

2012. március 6. - Négy özvegy hajt rá egy férfira, ez a történet alapja. Attól tartok, hogy ez az előadás sikerülhetett volna jobban is, egy másik rendezésben. Bár az is lehetséges, hogy annak idején jobban működött a Tháliában, ahol 2009-ben az eredeti bemutató volt, de idő közben kicsit megfáradt. Esetleg a színészek unták meg. Akármi lehetséges. Körülöttem a zsúfolásig telt nézőtéren látnivalóan élvezték az emberek, még az is lehet, hogy a hiba az én készülékemben volt.

Gálffi nekem is tetszett az előadásban, és Margitai Ági ugyancsak - külön örültem neki, hogy láthattam. Egy év távlatából (ma 2013. jún. 8. van) úgy emlékszem, hogy egyedül Bánsági Ildikó zavart, akit még az Új Színházba kerülése idején is eléggé kedveltem, de mintha idő közben rutinossá vagy felszínessé vált volna a játéka. Bántóan harsány volt - persze lehet, hogy rendezői utasításra.

Aki azt fontolgatja, hogy megnézze-e vagy sem (remélem, hogy ezért olvassa valaki a blogomat, ha már olvassa), akkor figyelmébe ajánlom a színlapot, döntse el ez alapján, hogy kell-e neki ez a kaland vagy sem.

A Nézőművészeti Kft. és a Manna Kulturális Egyesület produkcióját én történetesen 2012. márc .5.-én a Kolibri Pincében láttam. Nagyon sokban emlékeztet az előadás a Kolibri ifjúsági előadásaira, amelyek célzottan a gimnazista közönséget szólítják meg és az őket húsbavágóan érintő problémákról szólnak. Scherer Péter tevékenysége egyre nagyobb mértékben irányul az ilyen tantermekbe is elvihető előadások létrehozására. Ezt is ő rendezte és néhány jelenetben apaként meg is jelenik a drogfüggő fiút játszó Kovács Krisztián mellett. Krisztián roppant hitelesen helyezkedik bele a szerepbe, nem lepődnék meg, ha a diákok egy része el is hinné, hogy saját esetét meséli el nekik. Minden percében hihető, paradox módon kivéve akkor, amikor az apjával folytat eszmecserét. Scherer Péter annyira keveset van jelen, hogy érzéseim szerint ő mindvégig megmarad kívülállónak. Sokkal kevésbé tudjuk az apa szempontjait is elfogadni emiatt. Talán jobb lett volna, ha valamivel erősebb a másik oldal. Feltehetően tudatos rendezői szándék miatt történt mindez így, a rendező Scherer célja egyértelműen a drogfüggő srác középpontba állítása. Az előadást a diákok számára megbeszélés követi, és ez remélhetőleg közelebb viszi őket ahhoz, hogy a saját droggal kapcsolatos viszonyukat tisztázzák - már aki nem alakította ki korábban az álláspontját egyértelműen. Az előadás roppant hasznos, jó lenne minél több gimnazista osztálynak megnézni.

Színlap

Bejegyzés időpontja: 2013. jún. 9. - Kováts Krisztián alakítása valóban emlékezetes, ezt 15 hónap elteltével is állítom.