2013. március 25.
Az Opera Tannhauser előadását egy délelőtti Pomádé után 2012. február 19-én este láttam Vilmával. Mivel az opera honlapján nincsenek fent a régi előadások adatai (de miért? problémás lenne a régi műsorokat fenn hagyni? -követhetőek lennének az énekesek legalább), Vilma dossziéját vettem most elő, mert ez a Tannhauser, ami a régi Szinetár-rendezésben van megkövülve, (a színpadképre emlékszem, hiszen sokszor volt hozzá szerencsém), semmi különös emléket nem hagyott. A gyerekkel láttuk később a MüPa frissebb verzióját, abban néhény jó énekes volt, de ebből az estéből egy év után csak az unalom és az elégedetlenség nyomai maradtak. Voltak jó és hiteles énekesek kisebb szerepekben, de a Tannhauser működéséhez feltétlenül kellene egy olyan címszereplő és egy Erzsébet, aki hatni tudna. Egy igazi Vénusz sem ártana. Ezek a feltételek nem voltak adottak ezen az estén. (Akkor minek elővenni? Kérdezhetnénk.)Vilma tavaly 87 aláírást gyűjtött a különböző énekesektől (rendszerint 2-3 embertől egy alkalommal, szigorúan azoktól, akik felkeltették az érdeklődését), viszont ez után "csak úgy" hazamentünk, kissé kedvetlenül. Ez viszonylag ritkán fordul elő, mert szinte mindig van egy produkcióban legalább egy-két olyan énekes, aki miatt az elavult rendezéseket is élet tölti be, de most ez volt.
Nem csoda, hogy annak idején a körlevelemből is simán kihagytam ezt az előadást.
Ha van közöttetek olyan, aki látta Szabó István Találkozás Vénusszal című filmjét, az tudja, hogy ez a darab nem egy langymeleg szerelemről szólna - ilyen beállításban a filmet látva nem is könnyű már elfogadni.
