2012. március 9-én vittem el a Belvárosi Színházba jónéhány olyan középiskolás diákot, akik nem járnak színházba, mivel vidékiek és elég macerás a városba bejutni. A szereposztás és a film ismeretében nagyon reméltem, hogy nem nyúlok mellé. Így több mint egy év távlatából (bejegyzés időpontja: 2013. jún.8.) is jó emlék.
Néhány gyerek már attól elájult, hogy az első sorhoz milyen közel voltak a színészek, nézegették Cseh Judit táskáját, de aztán jött Nagy Ervin és lenyűgözte őket. Nem lepődtem meg ezen. Kissé számítottam is rá, és remélem, hogy azóta más előadásaiban is megnézték. Én úgyszintén szeretem Nagy Ervin színészetét, még akkor is, amikor magát az előadást, amelyben szerepel nem érzem egészen tökéletesnek. Így voltam A makrancos Katával is, amelyben Ervin egészen kiváló, sőt a partnere, Börcsök Enikő is, valahogy az egész mégsem áll össze, és pár nappal ezelőtt a Mártírokat (Kamra) látva hasonló volt a benyomásom. Ervin tornatanára azért teljes egész abban a legfrissebb bemutatójában is.
Az Esőember esetén én nagyszerű harmóniát fedeztem fel közte és Kulka János között. Elhihető nekik az, hogy testvérpárt alkotnak, elhihető Kulkának a betegség, a zsenialitás, a külvilághoz való ambivalens viszonya. Egyébként a többi színész a kisebb szerepekben szintén hiteles volt. Ha nem így lett volna, akkor nyilvánvalóan léket kap a produkció. Kulka János többször nyilatkozta, hogy fontosnak tartja azt, hogy az előadással az autizmusban szenvedők problémáira felhívja a figyelmet: felhívta, elég hatásosan. Kézdy Györgyöt ekkor láttam utolsó alkalommal színpadon. Nyomatékot adott a figurának.
Ez egy olyan előadás, amelyik "kezdőknek" is való, olyanoknak, akik még csak szokják a színházat. Egész évadban fontolgattam az újranézést, de aztán halogattam - olyan hosszan lesz ez az előadás még műsoron, hogy nem kell félni attól, hogy lemaradok.