Ahogy a dátumból is sejthető, nem moziban, hanem a Netflixen láttam Herendi Gábor filmjét – azonnal az első nap, ahogy lehetett. Nem annyira izgalmas, hogy miért halogattam a megtekintést ennyi ideig, de egy ok: olyan gyorsan berobbant, hogy azonnal tudni lehetett, ennek a közönségfilmnek nem kell ajánló, és nemcsak az egyébként kitűnő marketing miatt...
Színházi előadásoknál alig figyelhető meg, hogy a színészek ilyen intenzíven kampányolnának a saját munkájuk mellett, pedig manapság már ez is alap, minél kevesebb a támogatás, annál inkább. Nem elég jól eljátszani a szerepet, bármilyen lehetséges ürüggyel felszínen is kell tartani a hírét. A főszereplők mind tettek energiát a film népszerűsítésébe, sőt a mai napig is tesznek, a követők pedig kíváncsiak is lettek, a papírforma be is vált.
Ha nem igazán jó a film, akkor persze még 300 ezerig sem jut el, ilyen sikerhez mindenképp kellett, hogy sokan többször is újra akarják nézni.
Mitől válhatott éppen ez a legtöbb nézőt vonzó magyar mozifilmmé a rendszerváltás óta? - ez itt a kérdés.
Ahhoz, hogy ekkorát robbanjon, nagyon kellett, hogy olyan színészeket lássunk, akiket már korábbról megszerettünk – akár sorozatokból, más filmekből vagy színházból.
Trill Beatrix az egyetlen, aki sokak számára (nekem is) egészen új és kellemes meglepetés volt, bár a sors úgy hozta, hogy a Sünvadászat-ban előbb láttam epizodistának, mint ebben főszereplőként. Ő az ebben a mezőnyben, aki a legtöbbet kaphatta a filmtől, a többiek már olyan sokszor bizonyítottak, sokféle szerepben, hogy a helyzetüket az sem változtatta volna meg, ha a film netán megbukik. Udvaros Dorottya, Tenki Réka, Lovas Rozi nagyon sokféle karaktert játszott eddigi pályája folyamán, sőt bravúros módon még a beskatulyázástól is megmenekültek.
Ez ugyanúgy igaz a férfi szereplők közül Bányai Kelemen Barnára is, sőt Csányi Sándor is mintha már kijött volna a filmes karrierje kapcsán magára szedett „ügyeletes amorózó” szerepkörből, amelybe most Ember Márk került – minden jel, többek között a párhuzamosan futó Hogyan tudnék élni nélküled? sikere erre vall. Attól tartok, hogy már a Pál utcai fiúk (2016) és később az Oltári csajok-sorozat (2017) megalapozta ezt a státuszát, sőt ezzel a két filmmel lényegében be is betonozták. (Jól áll neki is ez a szerepkör, nem hiszem, hogy ezt érdemes vitatni.) Most már csak az a kérdés, hogy mi jöhet ezek után, és mennyire lesz küzdelmes a váltás, nem jár-e úgy, mint anno Jávor Pál… (Nagyon izgalmas könyvet is írhatnának arról, hogy milyen az eszményi férfi/nő filmen és színházban, talán erre lenne is olvasó - jut eszembe mellékesen.)
Még a Thália Illatszertár-a kapcsán ezt írtam róla, 2022-ben, és most is ezen gondolkodtam el: „Az előnyös külső látszólag tényleg jó helyzetbe hozhat egy színészt, például több rajongót szedhet össze pályája első szakaszában, de vannak hátulütői: sokszor valakit elkönyvelnek „szépfiúnak”, és a színészete ehhez képest nem válik fontossá.”
Nagyon örülnék, ha most, ezt a sikert felhasználva fajsúlyos szerepekkel is megbíznák – a független csapatoknak rengeteget használna egy ilyen „húzónév” jelenléte, aki ráadásul jó színész is. Engem például nagyon érdekelne, mint Trepljov – furcsa módon ez éppen a Futni mentem nézése közben jutott eszembe, miközben tudom, hogy jelenleg még újabb musical-főszerepek várnak rá...
Most a Filmszemlén is megtapasztalhattuk, hogy nem ez az egyetlen olyan magyar film, amelyikben csupa kiválóságot gyűjtöttek össze, így a 700 ezer+ néző megszerzésében nem elhanyagolható szerepe lehet a történet nagyon korszerű és pozitív üzenetének, amely az eredeti cseh filmből (Nők, ha futnak – akár összehasonlításnak sem rossz megnézni) is átjön. Ugyan közönségfilm, mégis szinte az összes szereplő útján keresztül nyomja nekünk, hogy „VÁLTOZTASD MEG ÉLTED”, éppen úgy, ahogy azt anno középiskolai tanulmányaink során elvileg mind tanultuk - ez a művészeti alkotások egyik legfőbb jellemzője. Ez a noszogatás árad a filmből, amelyből akár mindenki erőt is meríthet. A karakterek mindegyike szintúgy rászorul a motivációra, és megkapjuk a happy endet: a futás kapcsán fel tudnak hagyni korábbi rossz beidegződéseikkel, vagy legalább megpróbálkoznának vele. Minden generáció képviselteti magát – mármint a nők, akik leginkább a reflektorfénybe kerülnek (Udvaros Dorottya karakterétől Pannikáig), de a férfi főszereplők úgyszintén.
A többszázezres nézőszámra gondolva nem kizárt, hogy lesznek is olyan nézők, akik felismerik, hogy a filmben megmutatott sok rossz minta közül egy rájuk is igaz, sőt esetleg képesek lesznek a váltásra. Emiatt már érdemes volt leforgatni, és a magam részéről kíváncsian várom, hogy a már beharangozott második rész miként fogja tovább vezetni a szereplők életútját. Újabb gödör vár rájuk, vagy idill? Nyilván mindkettő, ebben a sorrendben. Hamarosan ki fog derülni, hisz a nehezén az alkotói csapat már túl van: megvan rá a pénz és elég néző is várja vissza ugyanezeket a színészeket.
Ps. Nagyon remélem, hogy a kisebb jelenetekben feltűnő Gálffi László, Hevér Gábor és Trokán Péter sem marad ki, én őket ebben a filmben is több jelenetben szerettem volna látni.
