A III. éves színészosztály vizsgája volt ma az Ódry Színpad padlásán. Rába Roland, Bagossy László és Pelsőczy Réka közös osztálya ez, akik most kezdenek majd egyre sűrűbben feltünedezni a különböző színházak előadásaiban. Sőt, nem is olyan rég ezek közül a diákok közül jó néhány be is mutatkozott az Örkény Színházban, a Hamletben.
A mai előadásban a férfi színészek közül egyértelműen Patkós Márton tűnt a legdominánsabbnak, még úgy is, hogy rajta kívül két másik egyetemista is szintén megkapta Hagen szerepét (Jéger Zsombor, Dékány Barnabás). Erősebb jelenlétet mutatott Patkós Máté mind a Siegfriedként fellépő Dóra Bélánál és a Gunther szerepét játszó Szabó Sebestyén Lászlónál is. Nála a teljes mezőnyből csak Pálya Pompónia alakítását éreztem érettebbnek és hangsúlyosabbnak, aki formátumos Brünnhilde lett már így harmadévesen is. Kókai Tünde ideális párja volt Gutruneként.
A rendezést Rába Rolandhoz kötik, aki annak idején a Térey János darab nagyszerű és most már legendás előadásában szerepelt. A Krétakör Mundruczó Kornél rendezésében a Budavári Sziklakórházban vándorló előadásnak mutatta ezt be. Megközelítőleg negyven-ötven néző vándorolt teremről teremre a labirintusban és a tetralógia harmadik részét (Hagen avagy a gyűlöletbeszéd) nézhettük meg hol állva, hol padokon szorongva, hol pedig ágyakban fekve. A nem könnyű szöveg a lehető legizgalmasabb helyzetekben hangzott el, igyekeztek a nézők figyelmét fenntartani a rengeteg váltással. (Azon kívül, hogy nagyon szeretem a Wagner tetralógiát, sőt ezt a Térey-darabot és még a krétakörös színészeket is kedveltem, azt az előadást azért se felejteném el, mert egy ágyba lettem beosztva Udvaros Dorottyával, aki nézőként volt akkor jelen…ez azért nem gyakori helyzet egy mezei néző számára.)
Jelen esetben Rába Roland mintha szándékosan esemény-mentes előadást akarna, a legteljesebb mértékben eltérve az előképtől. A szöveget tavaly kezdték el a diákok egy beszéd vizsgára tanulni, ez is szerepet játszhat a rendezés stílusának kialakításában. Első egyértelműen a szöveg, azt akarták, hogy az hasson.
Egy sorban ülnek a színészek és csak ritkán fordul elő, hogy néhányan eléjük vagy mögéjük lépnek. (A Bagossy-hatás is érezhető, neki is voltak ilyen ülő-színházi kísérletei.) Természetesen, mivel olyan nagyon sok a statikus jelenet, az összes olyan, amikor konkrétan látunk is valamiféle történést, különleges jelentőséggel bír. A nézőnek megkönnyebbülést is okoz, mert nem minden harmadéves színészpalánta képes az összes megszólalását annyira érdekessé tenni, hogy az minden külső akció nélkül is hatna. Valószínűleg ehhez kellenek majd a színészként eltöltött évek, hogy valaki érdekes lehessen egészen eszköztelenül is. Látni erre példát, megmaradt bennem pl. Makranczi Zalán hetekkel ezelőtt elmondott három perces monológja, amely natúrban is hatott. (Művház 6. – Hetedik rész:ma, ápr. 6-án!) Irreális elvárás lenne kezdőktől rögtön ezt a csúcsteljesítményt várni, de már most látszott, hogy időről-időre ezek a színészek is életre tudják kelteni a nehéz szöveget. Nem mindig, nem mindenki és nem folyamatosan, de így is van sok jó pillanat, bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy vannak üresjáratok is. Nagyon jók a rap-számok, és a legtöbb Patkós Márton megszólalás, illetve kisebb villanásokhoz jutó Novkov Máté és Böröndi Bence számos szövege, a Brünnhilde-jeleneteknek pedig szinte mindegyike.
Átjött a történet mondanivalója is, nyomatékot kapott a főgonosz-terrorista törpe alakja is azzal, hogy megháromszorozódott (bár valószínűleg ennek alapvetően praktikus okai lehettek, több a színész, mint a feladat a darabban)." Emberbe zárva lenni nem jó" – Hágennek ez a megállapítása egészen nyilvánvaló, ha a darabot valaki megnézi. Ilyen nyavalyás az életünk, tele pótszerekkel, erőszakkal, szeretetlenséggel. Az előadás számos szereplője szenved, kompenzál, kínlódik. Borzasztó ez a XXI. századi életünk, amelyben minden a pénz és a karrier körül forog. Ezek az alapvető gondolatok megfogalmazódnak ebben az előadásban is. De legalább van színház is – teszem hozzá én, ha már a kőrist is kivágják, a tornyot felrobbantják. Valami csak marad nekünk.
Összességében annak is örülni lehetett, hogy hosszabb idő után a szöveg egyáltalán megszólalt színpadon. Én nagyon nem bánnám, ha egyszer egy nagy és magát fontosnak tartó kőszínházban mutatnák be a teljes tetralógiát, akár egy egész napos maraton formájában. De amíg ez a csodás esemény be nem következik, minden alternatívának örülni kell, örülni feltétlenül.
