A mellékelt fotó az egész filmre is igaz: egészen végig egy olyan ideális világot mutat, amilyet leginkább szeretnénk látni: érdeklődő, nyitott, sportos kamaszlányt (Demeter Villő), megértő, türelmes és sármos művész-apát (Mátray László), segítőkész barátokat, gyönyörű kertes házat Budapest szívében, balatoni idillt egy nem zsúfolt kirándulóhajón… A lehetséges világok legjobbika ez 2024-ben, amely szinte egészen stresszmentes, leszámítva azt a brutális tényt, hogy még ebben is létezik korai halál: a főszereplő kamasznak muszáj feldolgoznia szintén tökéletes édesanyja (Lovas Rozi) halálát, akinek a hiánya akkor kezdi nyomasztani, amikor az apja melletti üres helyre lenne egy álomszerűen gyönyörű, kedves, jófej pályázó (Rujder Vivien), aki igazi főnyeremény lenne bárkinek és akit nem lehet nem szeretni. Ahogy megjelenik, mi azonnal tudjuk, hogy minden esély megvan arra, hogy általa ismét teljes legyen a harmónia.
A filmben a "csoda-mostoha" elfogadásának folyamatát kísérjük figyelemmel a tinilány szemszögéből, sőt általa elbeszélve, miközben sok tanácsot is hallunk a szomszédban lakó írónőtől (Zsurzs Katitól), miként kellene egy izgalmas, fordulatos regényt megírni ebből az életdarabból. Az írás egyben traumafeldolgozás is.
A film Anett Huizing „Hogyan írtam véletlenül egy könyvet?” c. 9-12 éves korosztálynak szánt regényére alapul, amelyet a film megnézése utáni napon el is olvastam. Kíváncsi voltam, hogy a holland eredetiben szereplő család is ennyire tökéletes-e.
A könyvből kirajzolódó család kevésbé tűnik ennyire eszményítettnek: nem ennyire kiemelt helyen laknak, mint amilyen magyarországi viszonylatban a Rózsadomb, az apa őszül és pocakos, a nagynéni idősebb a filmbeli Tenki Rékánál és nincs nyom arra, hogy bombanő lenne; a főszereplő leginkább az írásra és az anyahiány feldolgozására koncentrál (nem kapnak nagy hangsúlyt barátok, diákszerelem pedig nincs a regényben), és sokkal jobban elképzelhető átlagosnak maga a lány is. Az írónő múltjára és hátterére csak a könyvben derül fény – aki megszerette Zsurzs Kati karakterét és többre kíváncsi, az választ kap néhány kérdésre, ha szintén visszanyúl a regényhez. A hangsúlyokat a rendező és a forgatókönyvíró áthelyezte – a film már Lakos Nóra története, nemcsak műfajváltás történt, teljes egyenlőségjelet nem tehetünk Nina (film) és Katinka (regény) karaktere közé sem.
A történet „felkalibrálása” feltehetően azért történt, hogy egy olyan családi filmet hozzanak létre, amilyenre a legtöbb néző vágyik. Nem a realitást tolják a képünkbe, hanem megmutatják azt, miként kellene működnie a magyar családoknak, hogyan kellene kommunikálnunk. Kedvesen, segítőkészen, türelmesen…
A színészek mindent megtettek, hogy életre keltsék ezeket a nagyon vonzó embereket. Ugyan a film egyértelműen csak Nina szemszögéből mutatná be ezt a történetet, Rujder Vivien varázsának köszönhetően én mégis leginkább ennek a kivételesen csodajó és csoda-empatikus mostohának a nézőpontjába helyezkedve szemléltem a fejleményeket, de szintén igazán szeretetreméltónak éreztem az írónőt játszó Zsurzs Katit is, aki a saját drámáját is megéreztette.
Sajnos, Mucsi Zoltán karaktere, aki a könyvben csak éppen egy villanásnyi időre van jelen, a filmben is csak nagyon kis szerepet kap – minden idill ellenére ezt azért sajnáltam.
A filmben megmutatott világ idealizáltsága menet közben is elgondolkodtatott (milyen messze vagyok én ezektől a megmutatott minta-anyáktól, ez nyomasztott végig), de miután néhány órával később a Fekete pont c. filmet is megnéztem, a kontraszthatás miatt a Véletlenül végképp tündérmesének tűnt. Az egyetlen közös pont: abban is főszerepet játszik egy csodás ifjú színésznő (Mészöly Anna), akinek küzdenie kell - nem is egy gyerek szeretetét kell elnyernie, hanem egy egész osztályét.
A tündérszép lányoknak láthatóan sehol nem könnyű az élete, sem a mesében, sem a valóságban, lehet, hogy nem is érdemes őket irigyelni…
