A Mercedes Benz és Az imposztor után egy héttel ismét a Pesti Színházban kötöttem ki, ezúttal Fesztbaum Béla önálló estjén.
Korábbi színpadi estjei alapján biztosra vehető volt, hogy Fesztbaum Béla egymaga nemcsak a Rózsavölgyi Szalont és a Házi Színpadot tudja megtölteni (ld. Szülőfalum, Pest), hanem az ötszáznál is több néző befogadására képes Pesti Színházat is. Van igény a régi pesti kabaréra és orfeumdalokra, amelyeket 45 éve (!) újra divatba hozott a legendás Budapest Orfeum előadás, amelynek lemezfelvételét én is ezerszer meghallgattam gimnazista koromban, így nem volt kérdés, hogy a Benedek Miklós emlékére összeállított műsornak célközönsége vagyok-e.
A Pesti polgár is olyan előadás, amelynek könnyen kialakulhatna rajongói bázisa, a Víg számos más zenés előadásához hasonlóan, mindössze rendszeresen műsorra kellene tűzni. - Remélem, hogy így lesz – „lesz nekünk” egy újabb időutazós-zenés előadásunk, amelynek a százéves szövegei is egészen frissként hatnak, így akár a magunkénak is érezhetjük. Ezt az ajánlót nyilvánvalóan abban a hitben írom, hogy nemcsak egy egyszeri eseménynek hagyok nyomot.
Ami ettől is függetlenül is egyértelmű: Fesztbaum Béla átvette a stafétabotot Benedek Miklóstól, akivel 170-nél is többször játszotta a Játék a kastélyban-t a Vígszínházban.
A Pesti polgár praktikus előadás, akár ott is maradhat a függöny mögött egy másik produkció díszlete, hétvégi délutánokra (amilyen ez a vasárnapi is volt) így különösen ideális, sőt „műszak-barát” (ha ez szempont lehet egy színházban): a hangulat megalapozásához nem kell csak két kávéházi asztal, néhány szék és fogas, rajtuk a szokásos újságtartó állvánnyal, illetve persze egy zongora, amelyen Termes Rita kíséri az előadást.
Nem kell több támogatás ahhoz, hogy Fesztbaum Béla lekössön minket kétszer 45 percre (ez nem rövid és nem is hosszú – nagyon jól eltalált műsoridő), mi pedig hagyományosan szórakozzunk. Nincs kivetítés, háttértánc, bombasztikus látványvilág – nem ér minket ingerek sokasága, ez békebeli előadás, viszont éppen eszköztelensége miatt lazán be lehetne az egész országot járni vele, sőt be is kellene – a vidéken lakók is megérdemelnének egy kellemes estét.
Fesztbaum Béla konferál, énekel, adomázik, számtalan apró egységből áll össze ez az est, nem válik egysíkúvá, mert annyi benne a váltás, bár nincs partnere. Benedek Miklósnak persze 45 éve könnyebb volt, hiszen két egyenrangú társsal, Császár Angelával és Szacsvay Lászlóval hozta létre a saját műsorát, és még táncoltak is. Tánc az nincs, jelen esetben valóban hagyja az előadó, hogy az elhangzó szövegek domináljanak, háttérbe húzódik, és kicsit sem próbál a nagy elődre hasonlítani, bármilyen hálás is lenne. Számolnia kell azzal, hogy a nézők egy jelentős része ismerte annyira a Budapest Orfeum-ot, hogy az abba is beépített számok elhangzásakor ez az előkép is óhatatlanul felmerül.
Felmerült, de jóleső emlékként, és hálás vagyok érte az előadónak, aki végig leköt minket, sokat nevetünk, tapsolunk. Az előadásnak vannak igazi, sűrű csendjei is, amelyek egyértelműen mutatják, hogy átmegy a lényeg is, megérint minket a kabaré szövegein keresztül is a felvillanó – keservesebbnél keservesebb korszakok – tragikuma is, elég ehhez akár két mondat is. (Persze, éppen eközben szólal meg kint egy autó harsány riasztója, amely arra is emlékeztet, hogy már nem vagyunk a világháború éveiben, mindenki nyugodtan mehet a dolgára majd - a karácsonyi vásárra igyekvő tömeg elkerülése lehet a legnagyobb ránk váró kihívás előadás után.)
Fesztbaum Béla igazi szakértője Molnár Ferencnek és kortársainak, és ebből az összeállításból is érezhető, hogy akár írhatna egy doktorit erről a korszakból…. – már majdnem leírtam mindezt, amikor eszembe jutott, hogy ezen már túl is van, doktoriját könyvként ki is adták. A mélyebb tudás látszik az összeállításon, nem a felszínt kapargatja, nemcsak a legismertebb kabarészámokat, dalokat és anekdotákat gyűjti egy csokorba, hanem ezeket szerencsésen vegyíti olyanokkal, amelyeket frissen ásott elő, és lehetnek bár százévesek, ránk mégis aktuális újdonságként hatnak. Nagyon jónak éreztem emellett a prózai és zenés részek arányát is, Fesztbaum Béla sokat énekel és könnyedén bírja. A szünetben hozzám eljutó néhány beszélgetésfoszlányból úgy tűnt, hogy többeknek ez várakozáson felüli élmény volt – ezek szerint sokan beülhettek erre az estre olyanok is, akik nem látták sem a Léggömb elrepül-t, sem a már említett Molnár-estjét.
Ezeknek az egyszemélyes, zongorás programoknak nyilván nagyon jót tesz az intimitás, ha nagyon jól látjuk az előadót, a kabarékat sem sokszáz ember töltötte meg, de nekem – a Pesti Színház 15. sorából nézve – úgy tűnt, hogy ez az előadás távolabbra is hat, ténylegesen működik ebben a jóval nagyobb térben is, hiába minimalista a látványvilága.
Az előadás színlapja tökéletes ajánló hozzá, ezen fel is sorolják azokat a szerzőket, akiktől – jórészt időrendben haladva – felhasználtak konferansziékat, anekdotákat és dalokat, és aki az összeállítást megnézte, ugyanúgy egy XX. századi -tragikus felhangokat sem nélkülöző – időutazáson vehetett részt, mint a Budapest Orfeum hallgatása közben. „Többek között Nagy Endre, Békeffi László, Kellér Dezső konferanszai, Molnár vagy Karinthy iróniája, Zerkovitz Béla, Szirmai Albert, Márkus Alfréd dalai, vagy épp Darvas Szilárd, Kazal László előadói bravúrjai segítettek több generációnak is túlélni viharos évtizedeket. Fanyarul összekacsintva a közönséggel mondták ki a kimondhatatlant, vagy tanítottak olvasni a sorok között. Meglátni a könnyben a viccet, a humorban a tragikumot. Nevetni a világon és önmagunkon még akkor is, ha semmi ok a jókedvre…”
Ugyan nincs a felsorolásban, mert nem is kabarészerző, de Örkény Istvánnal fejeződik be a műsor, mégpedig a Nézzünk bizakodva a jövőbe című egypercessel. (Fesztbaum Bélának egy Örkény-est is nagyon jól állna, jutott eszembe erről mellékszálon – a Kádár-korszak úgyis reneszánszát éli.) Ez az est bizakodva néz a múltba, és feltölt minket: ha ennyi szörnyűséget túléltünk itt Pesten, hátha még elhúzzuk valahogy egy darabig…
PS. A fotók az előadás oldaláról származnak, amennyiben lesznek később előadásképek is, a bejegyzést ki fogom velük egészíteni.
PS1. A 2021-22-es évad értékelő sorozatának is ugyanezt a címet adtam, de mivel erre csak később ébredtem rá, most már hagyom így, lassan a 2024-es évértékelő megírásához gyűjtöm már az energiát.
