A Spinozában már megszokhattuk az életrajzi témájú, szórakoztató előadásokat, amelyeket egy mostanára már összeszokott páros hoz létre: Sándor Anna, a színház vezetője producerként és íróként, Czeizel Gábor pedig rendezőként. Jelen esetben az előadó, Létay Dóra készítette a szöveg végleges változatát, akit dramaturgként Fabacsovics Lili segített.
Az összes ilyen projekt nagyon jól alkalmazkodik a helyi adottságokhoz, az extra pici színpadhoz, ahol nagyon kevés látványelem mellett mindig a színészre kerül a hangsúly. Egyszemélyes előadásoknál nincs mentőöv, nagyon érdekesnek kell lennie valakinek ahhoz, hogy másfél órán át ráfigyeljünk.
Ezt a nagy mutatványt Létay Dóra sikerrel végrehajtja, egészen végig a hatása alatt tart minket Gábor Zsa Zsa szerepében – hajlamos voltam elhinni neki, hogy az igazival találkoztam.
Létay Dóra nagyon gyönyörű, és botrányosan jól tartja magát – ha abba is belegondolok, hogy csak egy héttel fiatalabb nálam, akkor csak az jut eszembe, hogy a mindenféle ajánlók írása helyett inkább sportolni kellene…Ezzel lehet, hogy nem én vagyok az egyetlen - az előadás mellékszálon azt is üzeni, hogy "kapjátok össze magatokat!" Hitelesen adja a kortalan dívát, aki elbűvöl mindenkit, aki a közelébe kerül, és azokat is érdekli, akik csak a médiából ismerik.
Megjelenik a színpadon és elmeséli élete főbb tényeit kis színezéssel, de anélkül, hogy túl mélyen belemenne a részletekbe – majdnem száz évet élt (két hónap sem hiányzott a kerek szülinapig!), ennyi időbe minden úgysem férhetne bele. A karakter legfőbb tulajdonságai viszont így is megjelennek, látunk egy rendkívül határozott embert, aki tudja mit akar és a céljaiért hajlandó is küzdeni, és aki nemcsak nagyon szép (17 évesen volt Miss Hungary is), de ami ennél is fontosabb: minden helyzetben vállalja magát, önazonos. Ez a tulajdonsága még úgy is imponál, ha történetesen nem érdekel minket a hollywoodi bulvár, sem a filmcsillagok luxusa, sőt a celebeket általában is taszítónak érezzük. Azt, hogy valaki ki meri mondani minden esetben a véleményét és bátran mer élni – ezt feltétlenül irigyeljük mi, akik a Spinoza nézőterén ülünk, minden négyzetcentimétert kihasználva.
Létay Dóra által valóban életre kel ez a szuper-híresség, muszáj valahogy viszonyulnunk hozzá. A rendező a karakterhez nagyon jól illeszkedő, pihe-puha (mű)szőrmékkel borított pamlagot tesz mögé, amely egy lépcsőre is emlékeztet. Úgy beszél hozzánk és sorolja fel az emlékeit, mintha egy kedves ismerőshöz szólna, kellően közvetlenül. A színésznő ráadásul átveszi az igazi Zsazsa stílusán kívül az akcentusát is, ugyanúgy keresi a szavakat, mint akik nincsenek hozzászokva a magyar nyelvhez. (Ha valaki szeretné, megnyithat vele készült interjúkat, láthatja a mintát.) Szerencsére egy idő után tompít ezen, miután a hatást megteremtette, már nem akar minket lefárasztani ezzel.
Az este folyamán igazán jól szórakozunk, majdnem zavartalanul, és ezúttal csak egy olyan néző volt, aki figyelmen kívül hagyta a színház kérését, amelyet az előadás előtt egy szellemes hangjátékban megfogalmazott a főszereplő és a rendező. KAPCSOLJÁTOK KI, vagy legalább halkítsátok le A MOBILTELEFONOKAT! Kilencven percig nézzük az életét egy egocentrikus sztárnak, és ül köztünk egy mezei néző, akinek KÉTSZER is megcsördül a telefonja, mindkétszer jó hosszan. Az első alkalommal a színész meg is szólítja (ennél jobban nem is kezelhetné a helyzetet!), de amikor másodszor is megzavarják, épp egy érzékeny monológot mond, amelyet nem tudna hasonló lazasággal félbeszakítani. Sikerül kizárnia a hatást, de ettől még megtörik az előadás. Annyira kicsi ez a hely, hogy Zsazsa szerepben akár le is mehetne a nézőtérre és ki is dobhatná az illetlen nézőt, ahogy mellesleg a hangjátékban ígéri…- ezt érdemelné. A telefon második megszólalására nincs bocsánat. (Ezen a blogon írtam pár hasonló esetről, és az, hogy a hangbejátszás elkészült, azt mutatja, hogy a Spinoza nézői között sok lehet az, aki nincs tekintettel az általa nyilván szeretett színészekre, nem tiszteli őket eléggé, hogy ellenőrizze a mobilját előadás előtt. Kár. (Ahogy az is, hogy ennek a témának muszáj gyakran teret kapnia.)
Azoknak, akik még ezt a bejegyzést nem hagyták eddig félbe, végezetül elmesélem a saját Gabor Zsazsával kapcsolatos élményemet, amelyből feltétlenül kiderül, hogy sokkal nagyobb jelentőségű személy volt, mint ahogy Pesten egy mai átlagnéző gondolhatja.
A férjem 1993-ban ösztöndíjat kapott egy amerikai egyetemre, ahova egy tanévnyi időre kimentünk (aztán még két későbbi alkalommal szintén), és több utazás alkalmával nagyon sok államban megfordultunk. Akárhányszor bemutatkozott (Gábornak hívják) minden egyes alkalommal (nem többnyire, hanem valóban mindig) visszakapta a kérdést: Gábor, mint Zsazsa Gabor? Először nem értettük, hogy miért érdekes ez a nő – nem néztünk tévét, így nem tudtuk azt sem, hogy még korábban szerepelt Friderikusz műsorában is. Hozzászoktunk ehhez, hogy ha tetszik, ha nem, Gábor Zsazsát azonosítják a magyarokkal, bár ez a kérdés egy idő után már bosszantó volt, aztán már csak nevettünk és előre vártuk, hogy már megint ezt kérdezzék...
De harminc év alatt mégsem jutott eszembe, hogy utána nézzek részletesen, hogy ki is volt, ezt csak az előadásra készülve tettem meg. Egészen meglepett, hogy még 2016-ban is élt, így annak a rengeteg amerikainak egy élő celebet juttatott a Gábor név az eszébe, akinek még csillaga is volt a Hollywood bulváron…
Ps. Véner Orsolya képeit a színház Fb-oldaláról használtam fel.
