Idén nem állt le az Operaház nyáron sem, három népszerű Verdi opera összesen 39 alkalommal ment. Sem a Rigoletto, sem a Traviata sorozat idején nem voltam Pesten, de a legutolsó Álarcosbál-t még el tudtam csípni – erről következik beszámoló. A darab legközelebb 2025 június-júliusában nézhető, részben azonos szereplőkkel, arra számíthat, aki erről lemaradt. (A műsorral kapcsolatos minden információra ott van az opera.hu.)
Az operai évad meghosszabbításáról önkéntelenül is Esterházy Miklós herceg hasonló húzása jutott eszembe: évről évre hosszabbítgatta zenészei eszterházai tartózkodását, míg végül eljutott a 11 hónapos évadhoz is, bár ebben a döntésében nem nagyon játszhattak szerepet anyagi megfontolások. (A 400 nézőt befogadó operaházát ingyen látogathatta bárki, akinek volt alkalmas öltözéke.)
Ez az asszociáció jelenleg csak arra lehet jó, hogy mellékesen ajánljam a Haydneum II. Eszterháza Fesztiválját, amely augusztus 30-án egy Haydn-operával indul, a A lakatlan sziget-tel. Addig még lesz egy koncertszerű Hunyadi László is, augusztus 20-án Székesfehérváron, amelyben az Álarcosbál-ban is szereplő Zemlényi Eszter Gara Máriát, Gábor Géza pedig Cilleit énekli, így velük kapcsolatban még ezt is felemlegetem.
Ádám Zsuzsanna (Amelia) - Zemlényi Eszter (Oscar) - Kálmándy Mihály (Renato) - amikor már minden elveszett
Ennyi ajánló után legyen szó a 2023-24-es évad legutolsó estéjéről, amely szinte teljes teltházzal kezdődött, és a nézők több, mint 90% végig is nézte, annak ellenére, hogy két szünetben is távozni lehetett. Az előadás végi ováció talán az átlagosnál is nagyobb volt – vitathatatlan közönségsikernek tudok nyomot hagyni. Ezt látva mezei nézőként nem is kérdéses, hogy érdemes volt-e a nyári munkát is bevállalni. (Az más lapra tartozik, hogy a közönség minden hónapban hasonló repertoárra lenne legfogékonyabb, nemcsak nyáron.)
Az évadértékelésemben leírtakat a tegnapi előadás alapján is fenntartom: az állóhelyesek közül négy-öt fő maradt csak a második felvonásra. Az ázsiai épületturisták madártávlatból feltehetően nem tudtak igazán bevonódni a történetbe, csoportosan távoztak. (Ha abból indulok ki, rám miként hatott tíz éve egy világszínvonalúnak mondott vietnámi bábelőadás, ezt meg is tudom érteni – bemelegítésnek a műfajhoz lehet, hogy egy felvonás is elég volt.)
Ha már a nézőkkel kezdtem: a nyitányt szokás szerint csak szétmozogták az utolsó pillanatban helyezkedők – az lenne a hír, ha egyszer ez nem így lenne. Gyanúm szerint a darab keletkezési ideje táján is pont így mozgolódhattak a nézők – a zeneszerzők nem véletlenül írtak gyakran gongütésre is emlékeztető erős hangot a partitúrába a jelenetek elején.
László Boldizsár, a király
A középülés „két szárnyán” nagyon szorosan ülnek a nézők egyébként is, aki már 170 cm-nél magasabb, vagy nem túl cingár alkat, az NE ezeket a helyeket válassza! – Az épület szinte minden további helye kényelmes, de ezek nagyon nem. A ház felújításakor az egyetlen szempont a minél több szék elhelyezése lehetett, illetve az eredeti sortávolság fenntartása, annak ellenére, hogy feltehetően az eltelt 140 év alatt a lakosság átlagosan magasabb lett. Ez megoldatlan probléma – érdemes lenne a vezetőség valamely tagjának egyszer egy teltházas nézőtéren ide beülni legalább egy felvonásra és aztán elgondolkodni mind az árazáson, mint az átalakításon…) Mindent összevéve ez mégis egy „átlagosan normális” közönség volt, arányaiban sok alkalmi operalátogatóval, aki a darabot nem ismerve lelkesedett: ennyien nem szoktak beletapsolni áriákba. Tegnap ez többször is megtörtént, a Zemlényi Eszter által bravúrosan énekelt Oscar áriát is megszakították, amely a darab legismertebb része.
A zenekart most is fokozottan ünnepelték – a sztrájk óta bárhányszor nézek le rájuk a magasból, mindig eszembe jut, hogy milyen jó is, hogy ott ülnek az árokban. Kovács Jánost most is öröm volt megfigyelni – idén egymás után háromszor elvezényelte ugyanitt a teljes Ring-et, erre még most is jó volt visszagondolni. Jó lenne még sok éven át ugyanígy találkozni vele.
Kovács János - az előadás után készült csoportképen a szereplők mögé bújva (nyilvános Facebook-posztból felhasználva, köszönettel!)
Sok esetben azért is választottam a zenekar és Kovács János megfigyelését, mert Fabio Ceresa rendezése és a pompázatos jelmezek nem fogtak meg sem a bemutató idején (2018), sem egy évvel utána, – talán ez mindkét korábbi ajánlómból kiderült. (Ez nem jelenti azt, hogy ne fogadnám el, hogy sokan vonzónak találják a díszes jelmezeket – annál jobb, ha egyszer már elkészültek -, de engem nem kárpótolnak a megoldatlanságokért, amelyeket nem emlegetnék fel – a librettistának pláne nem lehetne már reklamálni.)
Pontosan tudtam, hogy mire jövök (kilencedszerre), így persze könnyebb volt. Kíváncsi voltam az új énekesekre, az Ulricaként beálló Schöck Atalára különösen, akit bármikor bármiben szívesen hallgatok. Úgy is fogalmazhatnék: bevetette varázserejét és rákényszerített az előadás megnézésére.
A jósnő: Schöck Atala
Garanciát jelentett a produkció néhány oszlopának a jelenléte is, akiknek a korábbi szerepformálása megfogott, és annak ellenére is meggyőzőnek éreztem őket, hogy a rendezést nem tudtam megszeretni. Ebbe a kategóriába tartozik Gábor Géza összeesküvője, akit már 2019-ben is láttam, mellé ezúttal Kiss András csatlakozott. Sokkal keményebb ennek a párosnak a szerepe, mint amennyire hálás: kevés önálló megszólalás – sok együttes. Éreztük a jelenlétüket. Gábor Géza rendre elhárította az akadályokat is egy-két észrevétlennek szánt mozdulattal – a felesleges széket, képkeretet eltávolította az útból.
"Ki legyen a gyilkos?" - Összeesküvők: Gábor Géza és Kiss András
Kellemes színfolt volt idén is Fülep Máté kapitányként, illetve Kósa Lőrinc bíróként, látható élvezettel tették bele magukat a játékba. (A parókadobálós jelenetet nem éreztem meggyőzőnek, de ezt leginkább a rendezőnek tudnám hánytorgatni, aki már árkon-bokron túl van…)
2019-ben nagyon szerettem a László Boldizsár-Kálmándy Mihány-Miksch Adrienn hármast, élőnek tűntek a kapcsolatok, és nagyon igazinak Amelia vergődése a tisztesség és a szerelem között…- minden problémámat felülírta, hogy ebben a kombinációban az emberi szenvedés megmutatása átjött – nem vált az egész látványszínházzá. Győztek az énekesek a rendezés fölött, képes voltam minden problémázgatást félretenni, ha egyszer a drámát ténylegesen átélhetővé tették.
Miksch Adrienn és Mókus Attila (a másik szereposztásból, akiket nem tudtam megnézni)
A jelenlegi előadásban László Boldizsár töretlen erővel vitte az impulzív és felületes, nem feddhetetlen király szerepét, akiből egyértelműen kinézhető mindaz a bűn, ami miatt a vesztére törnek, ugyanakkor emberi és szerethető is, így nem véletlen, hogy mind Renato, mind felesége egymástól eltávolodva a bűvöletébe kerültek – ennek a szerelmi háromszögnek ő a központi eleme.
Kálmándy Mihály a leghűségesebb barát szerepében most is katartikus alakítást nyújtott, nagyon mélynek éreztem a fájdalmát: a király nála jobban vonzódik másvalakihez, aki ráadásul éppen az ő felesége. Ezek szerint nem osztotta meg vele minden gondolatát, nem válhatott első számú bizalmasává. Ezen a szombat estén ez tűnt az igazi tragédiájának.
Ádám Zsuzsanna, aki ebben az évadban itthon „csak” Toscaként volt hallható nálunk (a mannheimi operaház tagja jelenleg), Amelia szerepében debütált. Ez volt a negyedik estéje, magabiztosan énekelte a szerepét, de nem tudtam neki a törékeny, tipródó és kiszolgáltatott nőalakot elhinni. Szinte lehetetlennek érzem, hogy egy hasonló szituációt ne tudna irányítani, és ne tenné helyre a körülötte ágáló férfiakat. Aki ennyire határozott, az biztosan nem fordul jósnőhöz eligazításért. (Talán ugyanezért is éreztem korábban Toscaként nagyon meggyőzőnek...)
Az említett szereplőkön túl a sikerhez nagyon kellett a kórus is, akik az első felvonásban legyezőket is kaptak. Szellemes és nem darabidegen megoldás – ezek alapján csak elképzelhetjük, hogy a látványos kosztümök milyen plusz terhelést jelenthettek minden fellépőnek ezen az augusztusi estén (és milyen lehetetlen feladat lehet a színpad hűtése).
A nézőtéren nem volt túl meleg, de nem is fagyasztottak le minket – mondom ezt a harmadik emeleti tapasztalataim alapján. Lent feltehetően akár kellemesen hűvös is lehetett. – Ezt csak hozzáfűzöm, ha egyszer a főigazgatói reklám-posztokban a légkondi rendszeres hangsúlyt kapott. Sem ez, sem az előadás zenei minősége nem adott okot panaszra. Érdemes volt beülni az Operaházba, ezen az estén is volt minek örülni.
PS. A fotók az Operaház honlapjáról származnak, készítő: Berecz Valter
