Dohy Balázs HAT verzióban rendezte meg az Anyegint (némi átfedésekkel), amely vándorló előadás, a színház legkülönfélébb, a közönség által sosem látogatott helyszíneit is bejárják a nézők (leszámítva a közönségszervezést, amely szintén több útvonal része). Utunk hat (színkóddal elkülönített) kb. 12 fős csoportban indul az Örkény Stúdióból (nyitás kezdés előtt 30 perccel). Nem minden csoport jut el az összes helyszínre és nem látunk minden színészt hosszabban – újranézős előadásnak készült. Aki nagyon ráérez az ízére, annak nem lesz egyszerű ősszel a hiányzó további jegyeket beszereznie – ebben a pártolói tagság segíthet.
Megközelítőleg az első jelenet közepén döntöttem el, hogy MINDEN verzióról szeretnék minél gyorsabban külön ajánlót írni, és nagyon köszönöm, hogy a színház támogatta ezt az elképzelésemet. Az első négy útvonalról már van beszámoló (linkek a bejegyzés végén), az utolsó kettőt pedig június 1-4. között teszem ki.
Aki még előtte van az élménynek és nem is szeretné megtudni, hogy hol kikkel fog találkozni, várjon a többi rész elolvasásával. Örömmel vennék majd minden kiegészítést, saját benyomást – ezektől a nyomhagyás teljesebbé válna.
Rövid ajánló: Nekem eddig az idei 193 megnézett előadásból ez az Anyegin a kedvencem, nehogy kihagyjátok! Ez a top1, és még inkább az lesz, ha mire még ötször megnézem.
Puskin is hálás lehetne a rendezőnek, Dohy Balázsnak: aki valamelyik úton végigmegy, biztosan maga is kedvet kap a teljes szöveg megismeréséhez, vagy ismételt elolvasásához.
Hosszabban:
Jó azt érezni, hogy valami felvillanyoz még 4700+ színházi este után is, szeretek lelkesedni, elmerülni egy előadás világában (blogírással hosszabbítva, így nem két, hanem akár 12+ órára) és így időlegesen elfeledkezni a színházi és egyéb válságról.
Ez az előadás azonnal lenyűgözött, amióta kijöttem róla csütörtökön, arra vágyom, hogy visszamenjek rá.
Az előadásra a stúdió előterében gyülekezve várunk, ahol a színekhez tartozó két-két kísérővel is találkozunk. A zenéért felelős Matisz Flóra Lilit látjuk a keverőpultban, ahogy majd az előadás legvégén is. Nagyon hangosan szól a fogadó zene, és ez természetesen nem Csajkovszkij operája, (aki Dohy Balázs korábbi munkáit látta, az nem is feltételezné ezt), hanem techno (azon belül nem tudom, hogy milyen fajtát, mert nem értek hozzá), de a romantika biztosan hiányzik belőle, ahogy az előadásból is a melodramatikus felhangok, viszont annál több benne az irónia és a humor. SzínJÁTÉKot nézünk, színészeket, akik elengedik magukat, és ez egyre inkább így lesz, ahogy egyre többet játsszák és megszokják a próbák után a nézők közelségét is.
Ne számítson senki elandalodásra, már nem 1833-ban vagyunk, hanem 2025-ben, jelentősen kevesebb hozott illúzióval. Persze, aki alaposan olvassa Puskin szövegét, az abban is nagyon erős kritikai szellemet érzékel, mind a főszereplőkkel, mind környezetükkel kapcsolatban, ez dominál, bár nem hiányzik belőle az elnéző szeretet sem – a szerző személyes viszonyulása az általa teremtett karakterekhez.
Tanárként évtizedeken át a nagyszerű Matúra-kiadást használtam, amely Galgóczy Árpád 1992-es fordítását közli - ez az előadás is ebből indult ki. Az egészet nem mondják, nem is mondhatnák el nekünk - két óra szünet nélkül az, amit kapunk – nem sok és nem is kevés, éppen jó. Kukk Zsófia dramaturg és Komán Attila irodalmi munkatárs ne maradjon említés nélkül - rajtuk sok múlhatott, ahogy Izsák Lili látványtervezőn is.
Minden csapat négy színészt láthat a hatból, kettőt kicsit hosszabban, kettőt kevésbé – kiegyensúlyozott a rendszer.
Ezzel a színházi kísérletével a rendező „jól kitolt” velünk, hiszen feltehetően minden néző vágyakozni fog a teljességre, arra, hogy minden párhuzamosan futó jelenetet láthasson, és ez biztosan elérhetetlen. (Halvány vigasz: saját maga sem tudja megnézni egy estén az egész előadását, így járt. :D Néhány színész mindig kontroll nélkül marad.)
Nem kaphatjuk meg az összes verziót, nem látunk elég jól mindenkit, nem jutunk el minden helyszínre – ezzel kell megbarátkozni. („Ügyeskedhet, nem fog a macska egyszerre kint s bent egeret”) Éppen úgy, ahogy a való életben: nem lehetünk egyszerre két különböző színházban, nem futhatunk be két eltérő életpályát, nem lehetünk egyszerre hűségesek két emberhez, illetve: ha elutasítottuk valakinek a közeledését és nem őt választottuk, sose fogjuk megtudni, milyen lett volna vele az élet. (ld. Anyegin maga is így jár.)
Az Anyegin ebben a formában, ezzel a hat bejárható útvonallal erről is szól: a lehetőségekről, amelyeket jellemzően vakon választunk, sőt, még ha kapunk is támpontokat, könnyen dönthetünk rosszul. A lehetőségekről, amelyek sokszor elmennek mellettünk, bár pótlólag azért küzdhetünk értük.
Egy megnézés alapján senki sem mondhatja, hogy a legszerencsésebbek a kék/piros/sárga/zöld/lila/rózsaszín csoport tagjai voltak, ahhoz összehasonlítási alap is kelleni fog – én is csak azt mondhatom, hogy meggyőzőnek éreztem a rózsaszín útvonal színészeit, akikkel ezt a két órát töltöttem – annyira, hogy még öt estét és még hat bejegyzést a témának szenteljek, azaz napokat az életemből.
Néhány óra múlva vissza is megyek másodszor nézni.
Elkészült csoportbeszámolók:
1. rózsaszín
2. kék
3. sárga
4. piros
PS. Horváth Judit képeit használtam a színház FB-oldaláról
