A Centrál Színház idén egy régi és egy egészen új Molnár-előadását hozta el Szigligetre: a jövő évadban (a várható hat bemutató miatt) műsorra nem kerülő, de nagyon népszerű Delilá-t hatszor, majd az új bemutatót, a Játék a kastélyban-t nyolcszor adják egymást követő napokon (Alföldi Róberttel és László Zsolttal!). Ezt még csak egyetlen zártkörű főpróbán játszották közönség előtt, MOST még minden időpontra be lehet jutni - a nézőtér 697 férőhelyes.
A Skorpió után visszatértem ide, és a Delilákról lesz ebben a folyamatosan bővülő bejegyzésben szó, az előadásokról és a nézők reakcióiról egyaránt. Ezúttal különösen sok nézővel volt módomban megbeszélni a látottakat, és minden tapasztalatom egybehangzóan ahhoz a következtetéshez vezet: érdemes volt ezt a hat előadást eljátszani, összességében biztosan 90%-nál nagyobb telítettséggel mentek le az előadások, nagyon kellemes estéket szerezve a közönségnek.
Hasonlóképpen napról napra írtam ehhez hozzá, ahogy ezt márciusban a Don Giovanni esetén is tettem. Utolsó frissítés időpontja a megnézett hat előadás alapján: 2024.08.08. Ez már a véglegesnek szánt verzió.
Lehet, hogy meredeknek hangzik a hirtelen ötletből fakadó vállalás: mind a hat Delila megtekintése - szép élménnyé vált. Már eddig is kísérleteztem hasonlóval (kizárólag operai sorozatok esetén), bár ez az időráfordítás miatt hatalmas luxus.
Rengeteget lehet tanulni ugyanannak az előadásnak a többszörös megnézéséből, és ezt jól tudják mindazok, akik valamely színész vagy társulat követése miatt néhány előadást minden alkalommal meglátogatnak éveken át: ez többnyire havi 1-2 alkalmat jelent. Itthon a repertoár-rendszer miatt eleve nem is tipikus jelenség, hogy egy prózai előadást blokkosan játszanának, így talán a színészek számára is szokatlan lehet egy ilyen hatos széria, bár nem kizárt, hogy (gazdasági okokból) erre tartunk majd mi is.
Egyértelmű, hogy minden előadás kicsit más: ha a színészek azonosak is, a közönség új, némileg eltérően reagál (pl. a nyílt színi tapsok nem mindig ugyanazt a jelenetet jutalmazzák, nem minden alkalommal vannak), így könnyen előfordulhat, hogy az egyes esték esetén a hangsúlyok némileg elmozdulhatnak.
De miért éppen a Delila?
Ahogy talán 2018-as ajánlómból is kiderül (amelyről továbbra is azt hiszem, hogy minden lényeges benne van az előadás kapcsán, és ami itt jön, az inkább néhány friss benyomás): nagyon szerettem már akkor is ezt az előadást, kiemelkedően jóként tartottam számon a pesti kínálatban. Nem formabontó, nem „rendezői színház”, hanem leginkább olyan, amilyennek egy klasszikus Molnár előadást elképzelnénk. Kellemes vígjátéki este, semmi bántó, a szerző az emberi kapcsolatokra vonatkozó keserű élettapasztalatait humorban oldja. Van min elgondolkodni, lenne mit boncolgatni, de ettől akár el is lehet tekinteni. Akit maga a történet személyesen nem érint meg, mert nem volt részese sosem egy háromszögnek vagy négyszögnek, az egy nyugodt, szép este élményével távozik majd a helyszínről. Aki meg szenvedő alanyként került már egy ilyen helyzetbe (ld. öregedő férj beleszeret a feleségénél több, mint tíz évvel fiatalabb lányba), az esetleg láthatja, hogy kellett volna ügyesebben kimászni belőle.
A Delila nem kicsit idealisztikus: a nagyon tipikus alaphelyzetet Molnár olyan hidegvérrel és eleganciával oldatja meg a címszereplőjével, amelyre egyikünk sem lenne képes – talán ezért is fogadjuk olyan szívesen a happy endet, mert kicsit mégis bizakodunk abban, hátha mégis úgy lehetne...
Nem mellékes, hogy a többi Molnár-darabhoz hasonlóan ez is igazán jó lehetőséget ad a színészeknek: jelen esetben ötnek biztosan, de a három epizodista is kellemes nyomot hagy bennünk, őket is szerethetőnek találjuk élen a valóban professzionális Cserna Antallal, akinek vakon elhisszük, hogy tökéletes okiratot készített, saját ügyeinket is szívesen rábíznánk.
Jó olyan színészeket néznünk, akik láthatóan élvezik az előadást, amelyben játszanak.
Ugyan most kicsit leszpoilerezem a még mindig félkész évértékelőmet: a lassan tavalyinak nevezhető (2023-24-es) évadom három legjobb előadása között tartom számon Az ügynök halálá-t, Balsai Mónival és Stohl Andrással, mindkettőjüket több évtizede nézem és biztos voltam benne, hogy nem fogom őket hat egymást követő estén sem elunni. (Nem, mind a hat estére örömmel tudtam elindulni.)
6/1. Az első este – 07.30. KEDD
Manapság már alapértelmezés, hogy a legtöbb előadás csak havonta egyszer tud műsorra kerülni, és az előadások közötti hosszú kihagyás nehezítést jelent a színészeknek. Ezt a darabot ráadásul a Covid miatt is jelentősen kevesebbet tudták játszani, bár ettől még rengetegen láthatták, mert online is közvetítették.
Az első, keddi estén a szigligeti nagy nézőtér majdnem egészen megtelt, még az előadás előtt közvetlenül is sokan váltottak jegyeket. Későket is beengedtek, így az első jelenet közben is voltak diszkréten beszivárgók. A környéken van elég parkolóhely, de érdemes időben jönni – cserébe a vár alatti híresen jó fagylaltozót is nyitva lehet az előadás előtt találni, mint megtudtam, kivárják a színházi előadás kezdését, bár más napokon nyolckor zárnak. Fontos: a Várudvar éttermeiben este kilencig lehet ételt rendelni, az előadás után már csak egy bár marad nyitva – 22.40-kor már nem is lenne szükség többre, utána már mindenki szalad vissza az autójához. (A magyar néző úgy tűnik, hogy nem az előadás után beülős fajta, hiába a romantikus nyári este.)
A praktikus tudnivalók közül nem maradhat ki: aki szereti a kényelmet, hozzon párnát magának a műanyag székekre, ahogy szúnyogriasztót is érdemes (bár az egy nézőre eső szúnyogok száma nem vészes, de azért néhány csak feltűnik). Van, akinél kis ventillátort, legyezőt is láttam, pedig a helyszín ennyire nem volt fülledt. Ezúttal nem probléma, ha valaki italt hoz be, vagy egy félig megevett pizzaszeletet. Szánni kell időt a mosdó meglátogatására is még az előadás előtt: száz percet fogunk ülni szünet nélkül. (A férfi WC előtt is volt sor ezúttal.) Vannak, akik minden percet kihasználnak a kezdés előtt és a nézőtér elsötétedéséig nézik telefonon az olimpiai közvetítést, amelyet egyébként nagy kivetítőn a Várudvaron is lehet. A második estén így fordulhatott elő, hogy viszonylag sokan nézték pizzázás közben Milák Kristóf úszását, akit meg is tapsoltak. (A pizzáról nem tudok semmit, de egy pincérrel beszélgettem, aki viszont nagyon kedves volt, ha megint látom, ki fogom deríteni, mit gondolt az előadásról, amit ő is megnézett.) A helyszín illik a darabhoz (egy csárdában játszódik), a Várudvar fái kellemes benyomást tesznek felülről is (a tetejük látszik a nézőtérről, sőt aki fent ül, sötétedésig a Balatonban is gyönyörködhet.)
Az előadást Stohl András ideges kiabálással kezdi, elege van az ügynökökből. Endrédy Gábor és Vári-Kovács Péter teljes energiával nyúzzák, mindenáron meg akarják szabadítani az általa nyert 38 ezer pengőtől. Gyorsan rájövünk, hogy valóban így járna a legjobban, jól kiegyensúlyozott életét a nyeremény felbolygatta. Vágyik a változásra, de tart is tőle. Rengeteg a szövege, eszméletlenül kell hadarnia, így bakizik is, bár ezt értelmezésként is felfoghattuk: nem érzi komfortosnak a színlelést, nem szokott hozzá, ahogy ahhoz sem, hogy nehezen jusson hozzá valamihez. Gyorsan megtudjuk, hogy mindenki átlát rajta, így sok értelme nincs a titkolózásnak – a helyzet kezelését gyorsan átveszi tőle a nyugalmát méltósággal megőrző feleség, azaz BalsaI Móni.
A színlelés a csábító fiatal lánynak se megy nagyon, Trokán Nóra mindvégig hagyja, hogy mi nézők is átlássunk rajta: egyedül Virág úr hiszi azt, hogy a lány beleszeretett, és nem csak az élet (és a takarékkönyv) hívja”. Hosszan el lehetne merengeni az előadás kapcsán a pénz szerepéről is, valóban szerencsénk lenne-e egy nagy nyereménnyel, vagy még jobban összekuszálódna az életünk?
Ahogy hat év szünet után újra megnéztem ezt a vígjátékot, amelybe nagyon sok igazi élettapasztalatot foglalt bele a szerző, meg kellett állapítanom, hogy ez az előadás kitűnően tartja magát, nem mutatja a kifáradás jegyeit – várhatóan a későbbi évadokban még visszakerülhet a repertoárra, mert érdemes rá.
A színészek hangyányival idősebbek lettek (Horváth Judit mellékelt fotói a premier idején készültek), de ez a leosztás még mindig hiteles, sőt talán így még fokozódott is a feszültség. Megnőtt a tét, Ilonkának tényleg muszáj most már férjhez mennie, nem húzhatja a végtelenségig, a taktikus feleség pedig szintén nehéz helyzetbe kerülhetne: már nem lenne olyan könnyű egy másik megfelelőnek tűnő "vadoroszlánt" beszerezni. Ami Stohl Andrást illeti: bármeddig játszhatná a lassan kiöregedő „donzsuant”, hiszen kapuzárási pánik akár egy negyvenes férfit is elérhet, de ugyanúgy érvényes ez a történet egy hatvanas főhőssel is. Hasonlóképpen akármeddig maradhat Magyar Attila a folyton közbeszóló csapos. Ami Ódor Kristóf lúzer-vőlegényét illeti: az idő múlásával egyre kellemetlenebbnek fog tűnni, hogy még mindig nincs egzisztenciája. Összességében elmondható, hogy a darabba rejtett keserűség erősödött a premier óta és még fog is a későbbiekben...(Eddig 90 előadást játszottak le.)
Az első estén a közönség érezhetően végig folyamatosan benne volt a történetben, minden lehetséges poénra érkezett reakció, két nyílt színi tapsra is emlékszem. Az, hogy a végén nem lett igazi tapsorkán, nem ünnepelték olyan hosszan a színészeket, ahogy a Centrálban megszokhatták, az előadás késői kezdésén múlhatott – Szigligeten biztosan nincs annyi nyaraló, hogy a nézőteret rendszeresen megtöltse – a többségnek még haza kell mennie valamelyik távolabbi településre.
6/2. SZERDA – a második este
Ahogy korábban a szigligeti strand esti látogatottságából is leszűrtük: a hét közepén lehetnek a legkevesebben a balatoni üdülők. A legtöbb embernek esetleg egy hosszú hétvégére van lehetősége, jó esetben péntektől keddig, így talán a szerda lehet minden területen a leggyengébb nap.
A nézőtér hátsó soraiban ezen az estén akadtak üres helyek, de az egész összességében így is teltház érzetet keltett. A reakciók az előző napihoz hasonló erősségűek voltak – jól reagált a közönség a most is jól elhelyezett poénokra (ki van ez nagyon dolgozva!), sőt a tapsnál többen kiabáltak is. (Előadás után néhány percet két lelkes nézővel beszéltem, akik felvettek a település külterületén és amíg azt az egy kilométert autóval megtettük Badacsonytördemic irányába, nagy lelkesedéssel nyilatkoztak a látottakról, érezhetően felvillanyozta őket a kellemes este.)
Innen következik a folytatás, még ezt a második estét is bővebben ki fogom fejteni, még semmit se írtam Stohl András figyelemreméltó kétségbeesett grimaszairól, amellyel eléri, hogy a végén még tényleg őt látjuk a legszerencsétlenebbnek, akit elemi csapás ért, vagy Balsai Móni hasonlóképpen emlékezetesen elegáns összeszedettségéről, amellyel a válsághelyzetet kezeli, de ami eddig lett azt kiteszem. Aki ma jön a színházba, lehet, hogy jó, ha visz magával esőköpenyt is, mert 40% esélyt mond zivatarra az időjárás-előrejelzés.
Én örömmel várom ezt a harmadik estét, igazán jó élmény ennek az előadásnak a világába naponta visszakerülni.
6/3. CSÜTÖRTÖK - AUG.1.
A csütörtöki előadáson nagyon látszott a bejáratódás, minden klappolt, a poénok ülnek, a nézőtér ismét szépen megtelt, semmilyen zavaró tényező nem lépett fel. Harmadszorra még inkább élvezhettem, milyen pontosan tudják a színészek élni ezeket a helyzeteket, elhitetve, hogy meglepi őket minden fordulat. Aki az előző két napon volt, annak sem lehetett hiányérzete, de így együtt, látva őket, nekem egyértelmű, hogy ez ment a legjobban. A nézőtéren nem történt semmi említésre méltó (talán egy mobilcsörgés), feszült figyelemmel, jól reagálva követték a csütörtökiek a történéseket. Ekkor még persze nem sejtettem, hogy másnap ezt a nyugalmat vissza fogjuk sírni: a pénteki este rengeteg izgalmat tartogatott, rögtön tudtam, hogy hálásabb téma lesz a blog szempontjából.
6/4. PÉNTEK - AUG. 2.
Az előző estén szóba kerültek a tavalyi esős nyár bonyodalmai. Ezek után felhős égboltra ébredtünk, és 70% esőt előrejelző időjárásjelentésre. Egész nap lebegett, hogy lesz-e eső vagy sem, végül hétkor hatalmas vihar tört ki. Ez jelen esetben nem volt rossz időzítés: az előadás kilenckor kezdődött. A díszlet és a nézőtéri székek víztelenítésére nem maradt sok idő, ráadásul kezdéskor ismét kicsit csepergett az eső. A nézőtéri dolgozók kitettek magukért, kéztörlők osztogatásával kezelték a válsághelyzetet, amelyet a nézők 99%-a jókedvűen fogadott. Sokan megfogadták Puskás Tamás videójának figyelmeztetését, hoztak párnát, esőköpenyt. Nem vagyunk egyformák, volt, aki rövid nadrágban és pólóban nézte az előadást, láthatóan nem zavarta meg, hogy az idő nagyobb részében csepergett az eső, míg mások a nézőtér közepén is esernyőt nyitottak, kicsit sem foglalkozva azzal, hogy ezzel másoktól elveszik a kilátást. Ezek az esernyősök voltak kisebbségben, az előadás csúcsjelenete alatt felerősödő zivatar hatására a második változás alatt legalább 20-25 ember a nézőtér szélére ment, és ott, esernyő alatt, állva figyelte az előadás utolsó harminc percét.
Nagyon szerencsés lenne, ha a szigligeti színház üzemeltetői - a Budapest Parkhoz hasonlóan - árulnának esőköpenyeket, illetve lenne egy kidolgozott protokoll hasonló esetre. (Például megtiltanák az esernyők használatát a nézőtéren.) Esőköpenyben ülve nyugodtan lehetett a csöpörgés közben is élvezni az előadást
Az előadás elején Stohl András civilben is megjelent és tájékoztatást adott a helyzetről, mellesleg közölte a japán-magyar meccs pillanatnyi állását (amelyet néhányan a környékemen előadás közben is lecsekkoltak a biztonság kedvéért). A meccs kimenetelével az előadás végén már nem foglalkozott - hozta szóba másnap reggeli közben egy nézőtárs.
Végig az volt az érzésem, hogy Stohl Andrást nyomasztja az eső a legjobban az összes színész közül, így még jobban felpörgette a jeleneteit (sokat hibázva, bár ez még bele is fért a karakterbe), a többi színész játékán viszont semmi változást nem érzékeltem. (Az előadás legalább 10 perc csúszással kezdődött el az eső miatt, de csak 4 perccel ért véget később - ezt a pörgetés számlájára írtam.)
Az, hogy a nézőket mennyire nyomasztotta az eső, nehéz kideríteni. Miután én egy tízfős családot még a hét elején a megtekintésre biztattam, tőlük visszajelzést is kaptam az élményeikről. Ezen a viszonylag kis mintán is érezhető volt, hogy összességében szerethető a produkció, mindössze egyikük adta fel az előadás végignézését, miután túlságosan fázott (nem vitt magával semmi esővédő holmit). A többiek, akik viszont vittek, nem érezték zavarónak a helyzetet, örültek annak, hogy az általuk korábban csak tévéből és filmről ismert színészeket láthatták. Hitelesnek érezték a játékot, szerethetőnek a karaktereket - Trokán Nóra volt az, aki mintha őket is legjobban megfőzte volna...
Ennyit most, idő hiányában abbahagyom, és indulunk mindjárt az ötödik előadásra.
6/5. SZOMBAT - AUG.3.
Ez a megkönnyebbülés estéje volt: egyértelműen látszott, hogy biztosan nem lesz eső, teljesen tele volt a ház (lehet, hogy plusz 50-70 néző is sokat ad hozzá a hangulathoz), így elmondható, hogy 700-an néztük az előadást. A szombati nézők többsége nem munkából jön, így pihentebb, és azt is tudja, hogy másnap sem kell sietnie - ez is benne lehet, hogy könnyebb egy ilyen házra hatni. Ezt a sok éve pályán lévő színészek mondhatnák a legjobban meg, hogy szombaton tényleg könnyebb hatni, én ennek tudom be azt, hogy jobban és erősebben reagált ez a közönség. Ez volt a legjobb közönség, a színészeket is doppingolta.
Szép nyugodt este volt.
6/6. VASÁRNAP - AUG.4.
Vasárnap kicsit fenyegetett minket az eső, de nem lett semmi. Mivel bizonytalan ideig ez volt az utolsó Delila, a színészek ebbe már mindent beleadtak - a szokásosnál szenvedélyesebbnek éreztem Ódor Kristóf lúzer-vőlegényét is, már-már elhihető volt az, amit a darab második részében Ilonka mondott róla, addig ötször biztosak lehettünk benne, hogy kamu az, amit a vérben forgó szemekről és a fenyegetésről hallunk.
Ezt az előadást látva egyérteműen csak arra juthattunk, hogy kár lenne levenni végleg, ha már egyszer ilyen jól tartja magát.
Ami a közönséget illeti: ezt az előadást 9 nézővel tudtam megbeszélni, akik Győrből, Zalaegerszegről és Ceglédről érkeztek, mind többször jártak a Centrál Színházban is, volt, aki szemműtét miatt maradt le az utolsó pesti Deliláról, bár volt rá jegye. Másnap reggel jó volt azt hallani mindenkitől, hogy szerették az előadást, érdemes volt emiatt utazni, szállást bérelni.
PS: Aug.8.- Négy nappal a sorozat után még hozzátenném:
Húsznál több nézővel tudtam beszélni az előadásról és mindenkit megkértem, hogy mondja el, mit emelne ki, ki vagy mi tetszett neki leginkább az előadásban. A kb. 4000 nézőhöz képest nem sok ez a 20, de mégis szépen eloszlottak a válaszok: minden főbb szereplőről elmondták többen, hogy ő volt a legjobb. Ennyire különbözőek vagyunk mi nézők is, mást veszünk észre egy előadásban. A magam részéről várom a folytatást, a Centrál Színház új előadását, a Játék a kastélyban-t aug. 13-tól.
