Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

UPDATE

Az épülettel kapcsolatos bevezető után most már legyen szó csak a Hunyadiról, amely várhatóan évtizedekig velünk fog maradni, levehetetlen lesz ez a rendezés. A darab maga is megkerülhetetlen, legalább minden márciusban ott kell lennie egy sorozatnak az Operaház repertoárján, és ami most megszületett, az olyan látványos, a nézői elvárások többségének megfelelő alkotás, hogy egy későbbi bármilyen igazgató részéről vállalhatatlan lesz a lecserélése még jó darabig, hiszen rengetegbe is került, ennél pompázatosabb kiállítás talán nem is képzelhető el, de nehéz is lenne megindokolni. Lesznek, akiknek éppen ez sok, illetve éppen ezért kevés, olyanok is, akiknek a négyórás játékidő miatt inkább kedve lett volna a bevált "megcsonkított" változathoz, de ennek kell most örülni, hogy ez megvan.

Ezek után már minden az adott szereposztáson fog múlni, mennyire fog az adott szereplői gárda színvonala felérni Lisztopád Krisztina látványvilágának színvonalához. Drukkolok nekik és nektek, akik majd  a későbbi Hunyadi-előadások százait nézitek, és valami miatt erre az előadáshoz illeszkedően kicsit bő és túlrészletező ajánlóra kattintotok bármi okból. (2022.03.31.)

Hunyad12A két László: Brickner Szabolcs és Pataky Dániel

„A Hunyadi László felújítása ellentmondásos produkció, és minden ízéből sugárzik a kérdés: hogyan is kellene ma játszani ezt az operát. A Magyar Tudományos Akadémia Zenetudományi Intézetében készül a Hunyadi László és a Bánk bán kritikai kiadása. Majdani megjelenésük teljesen új helyzetet fog teremteni e két alapmű interpretációja számára. Meggyőződésem, hogy végre félre kell söpörni az alkalmi dramaturgiai beavatkozásoknak, szövegvariánsoknak, elkapkodott improvizációknak, lejárt hagyományoknak azt a tömegét, amely elfedi előlünk Egressy Béni és Erkel operáit, és teljesen elölrôl kell kezdeni a róluk való gondolkozást, s előadásuk számára újra kell építeni egyszerre hiteles és korszerű formájukat. Ha ez egyszer sikerül, úgy vélem, sem hagyományosan historikus, sem verisztikus nem lesz. Hogy az Operaház vállalkozik-e majd erre a sok időt, munkát, invenciót és külső szakértelmet is követelő műhelymunkára, egyelőre a távoli jövő titka. De látni kell, hogy a hiteles Erkel-operák vállalása és méltó interpretációja nemcsak a magyar operakultúrának, hanem az egész magyar kultúrának, a nemzet kulturális örökségéhez való viszonyunknak egyik erkölcsi mércéje.”

Fodor Géza a fenti bekezdéssel zárta 2003. decemberi cikkét a Muzsikában, amely több olyan mondatot is tartalmaz, amelyet olvasva szinte biztos vagyok abban, hogy vegyes benyomásokkal, de talán mégis inkább örömtelien fogadta volna az Opera új bemutatóját. Az 1989-es bemutató dramaturgjaként maga is az eredeti verzió visszaállításának híve volt, így üdvözölné, hogy ezúttal az Operaház ismét ebbe az irányba lépett.

Mély sajnálatomra, én a fent idézett, tanulmánynak is minősíthető elemzéssel nem szolgálhatok, ez még csak nem is kritikai felület, hanem AJÁNLÓ (!) blog, és ezúttal ráadásul csak egy megtekintés alapján készült, így valóban csak a felületet kapargatja, de legalább nem több, mint huszonnégyezer karakterben. (Ha sok más közös vonásunk nincs is Fodor Gézával: én is szeretek egy előadásról legalább négy megtekintés alapján írni, és ez nem mindig lehetséges.)

Röviden: várakozásaimon felül nagyon tetszett az Opera új bemutatója, amelyben Ókovács Szilveszter főigazgató rendezőként debütált. Minden felvonás végén tartogatott valami meglepetést nekünk, volt min elgondolkodni a két szünetben. Néhány ponton voltak fenntartásaim, de ez volt az első olyan Hunyadi-rendezés, amelyik azonnal megfogott, és nem kellett komoly ellenérzéseket leküzdenem a nézése közben, illetve semmit nem unatkoztam a négyórás előadás folyamán. Már most várom a jövő márciusi sorozatot – LESZ BELŐLE KILENC!

(Ebben nyilván annak a nagyon sok korábban megnézett Hunyadinak is szerepe van, amelyeket az utóbbi években kizárólag egyes szereplők miatt abszolváltam, annak ellenére, hogy a repülőteres-flashmobos ötlet és megvalósíthatatlansága zavart. Lehet, hogy ideje elismernem, hogy csak megszerettem ezt a zenét, és már most az elején, nem a bejegyzés nyolcadik oldalán.)

Hunyad10

Aki idén egyáltalán nem jutott be (erre még tavaly hihetetlen sebességgel elfogyott az összes jegy, talán minden más programnál előbb), az már most, az éppen folyó bérletvásárláskor, de legkésőbb a július 1-én induló jegyértékesítéskor gondoljon erre.

Hosszabban kifejtve:

Aki igazán eszesen, időben és optimistán tervezett, az nem is maradt hoppon most sem. Az Opera hat különböző előadásra szóló jegy vásárlása esetén 50%-os kedvezményt hirdetett, így ez az akció a matiné előadások esetén lényegében negyedáron elérhetővé tette a március 27-i előadást mezei nézőknek is.

A délelőtti matiné nem volt ezúttal sem kiöltözős alkalom, és a nézőtér teljesen megtelt, sőt alig mentek haza a második szünetben sem, csak néhány kisgyerekes család. (Egy átlagos Hunyadi korábban három óránál nem tartott tovább, érthető, hogy aki nem szokott hozzá a műfajhoz, a négyet valóban soknak érezte, ráadásul ebédidőben.)

Ez volt a legelső olyan előadás az épületben fennállásom óta, amelyiket sajtójeggyel, a nézőtér közepéről nézhettem meg. A nyolcadik sor közepe tökéletes hely volt, ahol az előadás közben is szorgalmasan jegyzetelő külföldi újságírók közé kerültem. Egy bécsi kritikussal beszélgetve az is kiderült, hogy az illető igazán képben van a magyar operával kapcsolatban, nagyon jó véleménnyel volt az Árnyék nélküli asszony két nappal korábbi előadásáról, kiemelte Sümegi Esztert, Komlósi Ildikót és Kovácsházi Istvánt, érdekesnek találta a Keresztkantáták előző esti bemutatóját is, amelyikre én csak jövő héten tudok majd eljutni. (Mindkét előadásra még vannak jegyek - MOST ezek mellett lehet dönteni.) Fekete Veronika egykori Szilágyi Erzsébetét is szóba hozta, akit szuperlatívuszokkal lehet csak említeni. Azt nem tisztáztuk, hogy még az 1989-es (szintén az ősváltozat visszaállítására törekvő), vagy a 2003-as rendezésben látta. Miután számomra ő volt az első olyan szereplője egy Hunyadinak, akit egy nézésre azonnal meg tudtam szeretni, minden Hunyadi kapcsán szükségszerűen eszembe jut szintén. (Az Operaház életének aktív részese maradt, ennek az előadásnak a feliratozását éppen ő végezte.)

FeketeV - SzkárossyA fenti kép a belinkelt Fodor Géza tanulmányból származik – Fekete Veronika és Várhelyi Éva (Mátyás) látható Szkárossy Zsuzsa fotóján

A közönség soraiban olyan énekesek is helyet foglaltak, akik az Operaházban Fekete Veronikához hasonlóan évtizedeket töltöttek: Kincses Veronika és Kováts Kolos. Utóbbi még aktív művész, és ez a tény minden kollégáját remélhetőleg bizakodással tölti el – az énekesi pálya nem feltétlenül kell, hogy gyorsan befejeződjön.

Miután számos ismerősöm jól tervezett, időben megvette a félárú jegyeit, már az első előadások után eljutottak hozzám visszajelzések és kérdések is, és az minden forrásból (lsd. Operaház Fb-oldala, fotók, Opera Café videó) evidens volt, sőt az általam már egy héttel korábban látott Faggatón is, hogy az előadás egyik CÉLja, hogy NAGYON LÁTVÁNYOS legyen, így e beharangozás után csavarnak éreztem, hogy a viszonylag hosszú nyitányra nem rendezett semmit Ókovács Szilveszter: a függönyt nézhettük (vagy aki fent ült, a csillárt), és hagyhattuk hatni a zenét. (Visszagondolva, van ebben logika: vizuális ingerek tömege ér majd minket közel négy órán át, most még maga az épület is újnak tűnhet sokaknak, nem baj, ha közel negyedórát teljes nyugalomban tölthetünk, illetve tölthetnénk…)

Az épület és a zene nem varázsolt el mindenkit, a nyitány alatt most is volt, aki beszélgetett, a papírforma érvényesült. (Köhögőroham és a cukorkáspapír csörgetés igénye is leginkább a koloratúráriák alatt jön rá mindig valakire – ezen a délelőttön sem maradtak el ezek a kísérőesemények.)

Ezen a héten már két beugrást láttam, az egyik különösen extrém volt (Sebestyén Miklós előadás KÖZBEN vette át egyik kollégája szerepét IS egy János-passióban), így Heiter Melinda annyira nem is panaszkodhat: majdnem két napja volt, hogy beálljon Hunyadi Mátyásnak, és használhatott kottát is.

Heiter-Melinda-05Heiter Melinda fotójának forrása: bach-cantatas.com (Aryeh Oron)

A korábbi rendezésben sokakat megzavart, hogy gyerek játszotta Mátyást és az őt éneklő szereplő kvázi nevelőnőnek tűnve árnyékként követte. A magam részéről – ha már az eredeti verzió visszaállítására törekszenek úgyis – jobbnak tartanám, ha az operai konvencióknak megfelelően az énekesnők játszanák a fiatal Mátyást (ha egyszer Cherubinóra sem szoktak statisztát beállítani), nagyobb súlyt tudnának adni a szerepnek. Igaz, hogy egy kisfiú cukisága is vonzerőt jelenthet, de Emri Bernát Jonatán minden ügyessége és aranyossága mellett sem veszítette el civilségét, így korábbi véleményemet nem változtatta meg ő sem.

Nem tudom, hogy a szerep eredeti birtokosa, Balga Gabriella hol helyezkedett el, de ebben a beállításban még ez volt a legjobb megoldás, hogy a kisfiú egyedül játszotta a szerepet, és az énekesnő oldalt helyezkedett el sötét ruhában, kevéssé feltűnően, és csak a hangját hallhattuk.

Heiter Melindát sokszor láttam Mátyásként, képes volt a szerep gyors újratanulására, nagyon jól helytállt ebben a számára nyilván rendkívüli helyzetben. (Nemrég nagyon meggyőzően játszotta Az eladott menyasszony címszerepét is, színészként is erősnek éreztem.)

Hunyad13

Ez a beugrás nem volt kicsit sem zavaró, bár a többi fellépő adrenalin-szintjét nyilván fokozta, ahogy talán az a tény is, hogy nagyon sok jelenetben a szokásosnál többször használják a színpadi gépezetet, és minden meghibásodás kihívást jelenthet az énekeseknek – minél több a technika, annál valószínűbb, hogy valami rendkívüli esemény előállhat.

Az, hogy az előadásban központi szerepet játszó, láthatóan nehéz láda fedele félig levált és Kolonits Klárának kellett ezzel a helyzettel valamit azonnal kezdeni, nem volt túl szerencsés – a jelenetben szereplő kórustagok nem voltak felkészülve ilyen fordulatra, és nem merült fel senkiben, hogy a rendezésből kilépve, de szerepben maradva (udvarhölgyként) segítsenek neki. Később a pap néma szerepében fellépő Rimanóczy Kálmán mégis kapcsolt, és ez előnyös megoldásnak bizonyult. (Nem vált az előadás hátrányára, hogy az illetőnek el lehetett hinni, hogy a család gyóntatója, nem statiszta.)

Hunyad14Kolonits Klára hölgyei körében - gyóntatójával, Rimanóczy Kálmánnal

A nyitány után azonnal egy kétnyelvű felirattal szembesültünk, amelyen a legfontosabb tényeket megtudhattuk: három hónappal vagyunk Nándorfehérvár megvédése és Hunyadi János halála után, így már megindult a helyezkedés a hatalomért, esélyt láttak a helyzetben sokan, akik a kormányzó életében kevésbé lehettek dominánsak.

Ami nagyon tetszett: ez volt az általam látott első rendezés, amely számolt a realitásokkal: a közelmúltban befejeződött ostrom miatt a várnak romosnak kellett lennie. Lisztopád Krisztina látványtervező nemcsak korhű és pompázatos jelmezeket készített, amelyeknek az eredeti történeti személyiségek is nyilván örültek volna, de jelzésszerűen - a szereplők mozgását nem zavarva - megmutatta ezt a romos állapotot, és ezzel itt, a nyitány után szinte azonnal átérezhettük a konkrét politikai helyzetet.

Hunyad11

A Hunyadi műsorra tűzésekor nyilván senki nem gondolhatta, hogy a háború téma aktuális lesz és átérezhető, de a bemutató idején is már így volt. (Abba bele se akarok gondolni, mi lenne, ha a jövő évi sorozatkor még ez a bekezdés aktuális maradna.) Jelzi a harcokat és az idő múlását is, hogy Hunyadi László karja ebben a felvonásban fel van kötve, de később már nem. (lsd. a fenti fotókat az 1. felvonásból)

Az egészen kis apróságokra érdemes figyelni – ezt az útmutatást kaptam a kezdés előtt a női mosdóban egyik régi ismerősömtől, aki már többször is látta ezt a rendezést. (Ezen nem is csodálkoztam, korábban huszonhét operaházi bérlete is volt az első sor közepére, és talán tizenhatot idén is sikerült beszereznie. Vannak ilyen törzsnézők, akik évtizedek óta folyamatosan jelen vannak az intézmény életében, és máshova szinte nem is járnak. Az, ahogy ők fogadnak egy-egy produkciót, amelyekre látatlanban is három-négy estét bevállalnak, sokat számít.)

És valóban, a rendezés erőssége, hogy vannak ilyen kis apró részletek, amelyek mutatják, hogy az előadás mélyebbre megy a felszínnél.

Hunyad16A Hunyadi-család a kandalló előtt - jobbra: Bretz Gábor, azaz Gara

Az, hogy a látványosság erős szempont volt, tagadhatatlan. A nyílt láng használata hatásos mindig, ezúttal talán többször is élnek vele, mint amennyinek örülnénk, de nem válik egészen öncélúvá. A rendező szerepet ad a kandallónak is, amelyben valóban úgy lobog a tűz, mintha egy várat szeretnének vele befűteni. (Mennyire lehet jó a közelében énekelni? - ilyen civil gondolatokat is gerjeszthet.)

Világos, hogy ennél kisebb pompával még mindig nagyon hatásos lehetett volna az előadás, a tűz mellett elhagytam volna a lovat is, de volt olyan ismerősöm, akinek a második felvonás után az első reakciója épp erre vonatkozott („de jó, még volt ló is!”), azaz tényleg működik a „cuki kisgyerek+állat feltétlenül hat” koncepció. Egyéni ízlés kérdése, hogy valakinek ez most cirkusznak, túlzottan hatásvadász gesztusnak tűnik (illetve felesleges pazarlásnak), vagy a Hunyadi méltó kiállításának az Operaház ünnepi nyitóelőadásában. (Az, hogy mi lenne, ha a betanított ló mégsem akarna Gara nádorral bevonulni, azért eszembe jutott. Nekem pont elég lett volna Bretz Gábor gyalogosan is, bár most szívesen idetettem volna egy lovas képét, de nem találtam ilyet.Ha valaki küld, beleteszem ide.)

Ugyan az előadás az eredetihez való visszatérés jegyében készült Kocsár Balázs főzeneigazgató (a produkció karmestere) kezdeményezésére, de az, hogy Rozgonyi szerepét ennyire megnöveljék, csakis a rendező koncepciójából eredhetett, nem Erkeltől.

Rozgonyi több énekelnivalót nem kapott ugyan, de némán így is erőteljesen jelen van, ráadásul kiemelt dramaturgiai szerepben. Ő az, aki megpróbál eredményesen lavírozni, mindkét oldal felé tesz gesztusokat („ott van a haza, hol a haszon” – juthat eszünkbe róla Biberach), mindenki őt tartja a megfelelő embernek a kényes feladatokra. Hagyja magát Cilleitől, Garától lefizetni, miközben mégis támogatja a Hunyadi családot is – komoly kockázatot vállalva. Az, hogy ezen mennyire veszt rajta, kérdés maradhat, a néző képzeletére bízzák, bár a harmadik emeletiek megnyugodva szemlélhették, hogy nyugodtan távozik a színről. (A kivégzés jelenetét a földszint közepéről részleteiben nem nagyon láttam, viszont fentről minden jól érvényesült - sajnos a háttérben a jelenetek ideje alatt civilben tevékenykedők is. Lehet, hogy később ennek függvényében mégis alakítani kellene egy-egy megoldáson, mert ez illúzióromboló, sőt vicces hatást is kelthet helyenként.)

Huny1Rozgonyi: Erdős Attila

Erdős Attila nagyon jó választás a simulékony udvaronc szerepre, színészi képességei erősek, ez már zeneakadémiai vizsgáin kiderült, azóta az Operettszínházban nagy feladatokat is bravúrosan ellát. Még Fiorellóként is megjegyezhető volt, és most Rozgonyiként különösen az.

Ebben az előadásban kell is, hogy a szólistáknak erőteljes színpadi jelenléte legyen, hiszen sokszor van jelen igazi nagy tömeg – talán száznál is több ember, hatalmas kórus. Csiki Gábor és Hajzer Nikolett jelentős feladatot kap a felnőtt, illetve a gyermekkar vezetőjeként.

A tánc sem maradhat ki az előadásból. Solymosi Tamás koreográfus egy férfi szólistát, Molnár Dávidot beállította az első felvonásba a két hadsereg vitájának élénkítése céljából, és később a sokak által nagyon várt palotást pedig sikerül úgy megvalósítani, ahogy még nyilván soha.

HunyadA palotás - "török" gyerekekkel

Miután több kérdést is kaptam ezzel a jelenettel kapcsolatban, amelyen sokan meg/kiakadtak („hogy lehet, hogy töröknek öltöztetett gyerekek táncolják a palotást??”), a saját megoldásomat erre megosztom.

A Faggatón elhangzottak alapján azt gondolom, hogy ezúttal is praktikus szempont érvényesült: az operaházi balettiskola növendékeinek szerepeltetése cél volt, és minthogy ez a táncbetét Hunyadi László esküvőjére készült meglepetés ajándéknak is felfogható, én egy jól elhelyezett poént láttam benne. A jelenet végén aztán láthatunk igazi magyar párokat is, és akár majd jöhetne az igazi mulatság, ha Gara nem lépne közbe…

Hunyad3...a palotás folytatódik

A rendező láthatóan minden felvonás végére tartogatott valami olyan ötletet, amelyik a műből következik, sokkal valószínűbb, mint a korábban bevett megoldások, és azt mutatja, hogy valóban a szokásosnál mélyebben átgondolták a történetet és elemezték a szereplők viszonyait.(Ezekről az ötleteiről hiánytalanul értesültem előre több ismerősöm beszámolóiból, és ez pedig azt jelzi, hogy az új megoldások felett nem siklottak át a nézők, hanem agyalni kezdtek rajta.)

Palerdi András idén nekem igazán nagyon tetszett Az ezred lányában is, sőt ami kihozható volt a Cremonai hegedűsből, azt valóban ki is hozta (idén beugrásként), és Cilleiként is megláttam benne a királyt manipuláló, hatalomvágyó nagybácsit, a „jó rokont”, akiben V. László egyedül bízhatott. („Bravo, bene, cosí si fa.” – mondanám az énekesnek szokás szerint, hogy ne húzzam olvashatatlanul hosszúra a laudációját.) Halála most is boldog véggé formálja az első felvonást, csak az a baj, hogy tudjuk, hogy jön az újabb, jelentősen ügyesebb és sikeresebb manipulátor, Gara, aki lányát használja eszközként.

HunyCillei: Palerdi András

Gara Mária Miklósa Erika volt, akinek a szokásos módon módja volt szerelme és apja között őrlődni, akiről nem gondolhattuk, hogy szívesebben lett volna királyné, vagy a király szeretője.

Gara nádor szerepe ebben az előadásban talán a leghálásabb, különösen, ha azt is nézzük, hogy olyan nagyon sok szövege nincs, de dramaturgiailag mégis kiemelten fontos, és a lovas bevonuláson túl kap egy olyan nézőtéri jelenetet, amelyet előre vártam, mert ezt annyi ismerősöm dicsérte meg már előre.

Az előző Hunyadi-rendezés egyik legemlékezetesebb pontja az volt, amikor Cillei és a király a nézőtéren folytatta bensőséges dialógusát - egymástól húsz méterre… Ezt nyilván nem akarhatta a főigazgató lemásolni, így Garát vitte ki a földszint jobb oldalára, aki itt sétálhatott végig áriája közben, pénzt osztogatva a páholyban ülőknek és a sorok szélein helyet foglalóknak.

Bretz Gábor remekül kihasználta ezt a nagyon hálás helyzetet, és nagyon meg lehetett utálni azért, ahogy lányával IS elbánik. Az nem derül ki az előadásból, bár a címszereplő is rákérdez, hogy mit árthatott a Hunyadi-család neki, miért ez a szikrázó gyűlölet.

Erkel Ferenc Hunyadi LMáthé Zoltán/MTI fotója a vasárnap.hu galériájáról

Az előadás két markáns ötlete is Gara figurájához kapcsolódik. A lezárást inkább nem részletezem (hátha más sem tette meg és meglepetés lehet sokaknak), bár erre nézve is kaptam értetlenkedő reakciókat. (Én el tudtam fogadni a rendező döntését Hunyadi halálával kapcsolatban, logikusnak látszott, és egy operán nem érdemes számon kérni azt, hogy mi történt a valóságban, több mint 500 évvel ezelőtt.)

Ami szintén lényeges: Gara elég feltűnően kicseréli a Bibliát egy másik könyvre az eskü jelenetben, és a Hunyadi-család ezt a gesztust észreveszi, így a felvonást záró baljóslatú zenét ez megfelelően indokolja is. Erre tényleg sokan felhívták a figyelmemet, hogy nehogy ne vegyem észre, de ezt elég hangsúlyosan kiemeli a rendezés, és mindenki fel is fogja a lényegét, aki kicsit is tisztában van, hogy egykor valóban volt súlya az eskünek, ahogy az átoknak is. Hittek a szó teremtő erejében. (Harmadik emeletről néző ismerőseimnek ez nem volt világos, aki innen tervezi a megtekintést, az higgye el nekem, hogy a földszinten ez jól látszik.)

Az nem tűnt fel egy nézésre, hogy a király miként viszonyult a helyzethez, de benyomásom szerint tényleg nem akart volna bosszút állni magától. Túlélni akarhatott mindössze.

Nagyon sajnálok mindenkit, aki már négy órát beletett egy Hunyadi megnézésébe (plusz oda-vissza út, a jegyek problémás beszerzése), és most ezt a nem rövid bejegyzést is olvassa, amelynek csak nem akar vége szakadni. ÉS még csak most jön a három főszereplő… De már annyira nincs sok, és nagyon köszönöm annak, aki még mindig nem adta fel. (Miután én hetekig variáltam, hogy és mikor nézhetném meg, és ezek után még különösen tetszett is, nem fogtam praktikusan rövidre, arra ott vannak a nagy felületek és a profi kritikusok, akik jobban be vannak szorítva. Hosszú kommentekkel be lehet szállni cserébe, ha valaki gondolja, reagálni fogok.)

hunyad4A börtönjelenet

TEHÁT MÉG A HÁROM FŐSZEREPLŐRŐL:

Szerencsésnek éreztem, hogy Brickner Szabolcs Hunyadi Lászlóként olyan nagyon hasonlított az őt gyűlölő Gara nádorra – ez talán szándékos is volt, a látványtervező parókaválasztásán is múlt.

Ez a Hunyadi László korántsem volt olyan ártatlan és naiv, mint amilyennek a korábbi rendezésben megszokhattuk Fekete Attilától, illetve amilyennek a legendák ábrázolják a halálakor is még nagyon fiatal férfit. Egy politikai csoportosulás vezéralakja, és az első felvonás diadalmas zárásának gesztusai ezt erősen aláhúzták - inkább ezt se írom le, de nagyon markáns az első felvonásvég is. Ezt látva a hagyományokhoz ragaszkodók feltehetően fintorogtak, mert ebben a beállításban a Hunyadi-párt emberei nincsenek idealizálva. Ez a csoport a király életére azért nem törne (Cillei minden vádja ellenére sem), de nem azért, mert tisztelnék: annyira jelentéktelennek tartják, hogy az eltüntetése teljesen felesleges.

Hunyad17Gara Mária: Miklósa Erika

Ebben a rendezésben és szereposztással a politikai szál a domináns, a hatalom megszerzése az elsődleges szempont, ehhez képest minden más csak mellékesen kerülhet elő – a szerelem pláne.

A kezdésnél idézett Fodor Géza cikkben (2003-ban) szerepel: évtizedek óta (!) nem osztható ki IDEÁLISAN a darab MINDEN szerepe. Elképzelése szerint Hunyadiként és Máriaként két egészen fiatalt kellene látnunk, szinte gyereket, akik kettősükben szinte játékosan feloldódnak a szerelemben. Ez jelen esetben sem történik meg, de nem zárható ki, hogy jöhet az a szereposztás még ennek a rendezésnek a történetében, amikor majd esetleg igen. (Előre várom, hogy néhány szereplő változása mit fog ezen a produkción módosítani, például jövőre a Gara Máriaként korábban már többször bizonyított Kriszta Kinga képes lesz-e majd Hunyadi László veszteségét egy árnyalattal még felerősíteni.)

Az, hogy Hunyadi László kellően vonzó legyen és így drukkolni tudjunk neki, alapvetően elvárható egy akármilyen koncepciójú rendezéstől. Ez megvalósul így is rendben, még az előadás végi taps arányaiból is lemérhetően.

Hunyad9

Viszont korántsem ilyen evidens, sőt eddigi praxisomban példa nélküli, hogy V. László ennyire plasztikusan kidolgozott figurává válhatott, akinek a szemszögéből szintén ráláthatunk a történetre. Ilyen mélyen talán egy operarendező sem helyezkedett bele helyzetébe, és Pataky Dániel, aki már évek óta csak vendégfellépőként látogat haza Németországból, ezt a személyt igazán átélten játssza el. Kesergő áriáját fáslija lecsavarása közben énekli, bicegve jár, és úgy terpeszkedik el a trónszéken, mintha Székely Bertalan róla készült festményét akarná utánozni.  A szereplő ugyan helyenként nevetségessé válik, de mégsem lesz belőle bohózati figura, de nem is azonosulunk vele annyira, hogy ez megakadályozhatna minket abban, hogy a Hunyadiak pártján maradjunk.

Székely BSzékely Bertalan - V. László és Cillei (1870) - Nemzeti Galéria

Több ismerősömben felmerült, hogy Erkel eredetijében is így van-e, vagy egy IGAZI NAGY ÖTLET: V.László a belső monológjait, illetve a bizalmasához szóló közlendőjét németül énekli, és magyarul csak a propaganda szövegeket nyomja.

Ez igazán logikus, és a figura életszerűségét nagyon erősítő megoldás. (Az, hogy az énekes mennyire jó színész IS, számomra már pályakezdése pillanatában nyilvánvaló volt. A Sanyi és Aranka színházban énekelte Faragó Béla Átváltozás c. operáját, amelyik nemcsak gyakran eszembe jut, de még mindig hallgatni szoktam, és nem is értem, hogy egy ennyire jó mű hogyhogy nem került még be az Eiffelbe, miközben hálás szerepek vannak benne és jól kiosztható, ráadásul nem is igényel nagy apparátust. Pataky (akkor még Potyók) Dániel ennek főszereplőjeként (Gregor Samsa) azonnal megjegyeztette magát, és másnap is azonnal visszaültem, hogy újra láthassam őt (és az anyját játszó Schöck Atalát is, akire ugyanebben az előadásban csodálkoztam rá és azóta nézem). – Most is visszamentem volna, ha van még egy Hunyadi, de ehelyett másfél napot töltöttem a nyomhagyással, az előadás idejét ezáltal is meghosszabbítva.

Ebben az V. Lászlóban látjuk a nagypolitika játékszerét, aki talán még eggyel kiszolgáltatottabb Hunyadinál is: utóbbinak legalább tényleg van saját bázisa, nem lóg egymaga a levegőben.

Hunyad6

Ugyan a címszereplő Hunyadi László, de az opera igazi főszereplője mégsem ő, hanem az anyja, azaz Szilágyi Erzsébet, akit Kolonits Klára a tőle évek óta megszokott odaadással ÉS profizmussal játszik. Aki nem riad meg, ha éppen leválik egy láda fedele, miközben neki éppen énekelnie kell, nem esik ki a szilágyierzsébetségből még véletlenül sem, bármi legyen.

Miután több alkalommal megfigyelhettem szerepformálását, a legtöbb, ami mondható: elhisszük neki, hogy ő AZ, és ez a személy az adott helyzetben természetes módon koloratúrázik, bár, ha ebbe belegondolunk, a való életben ez ritkán esik meg.

Én úgy láttam, hogy ez az IGAZI Szilágyi Erzsébet átlépett egy másik díszletbe a régiből, de mégis ugyanaz. Sokkal impozánsabb ruhákat kapott, palástja összemérhető a királyéval, és szinte már túlzásnak tűnik, de a szereplő súlya nem ezekből következik. Ugyanez az alak eladható lett volna nekem puritán asszonyként is, a fejedelmi kisugárzása belülről fakad.

A fiaiért aggódó anya tagadhatatlanul nagyasszony, politikus is, aki ugyanúgy taktikázik, mint Cillei vagy Gara, a király elé járulás és ünnepélyes megalázkodás politikai sakkhúzás. Ő sem tűnik veszélytelennek, nőként is számolni kell vele.

Hunyad18

A hozzám érkező nézői véleményekből kitűnt, hogy az előadás elsősorban róla szólt másoknak is, még azoknak is, akik először találkoztak a művel, sőt a történettel magával is. Erről meggyőződhettem az előadás második szünetében, amikor egy rokonszenves olasz turista ezt a véleményét saját felfedezésként megosztotta velem.

Az előadás ezek szerint a papírforma szerint működik, és ez eléggé szerencsés, mert több évtizedig műsoron kell maradnia, szép hosszú szériákat ér majd meg. Addig biztosan, amíg a király hermelinpalástja teljesen szét nem foszlik.

Ps. A fotók az Operaház Fb-oldaláról származnak, Nagy Attila készítette őket.

Címkék: Ókovács Szilveszter Opera Miklósa Erika Hunyadi László Molnár Dávid Bretz Gábor Balga Gabriella Pataki Potyók Dániel Brickner Szabolcs Palerdi András Kolonits Klára Csiki Gábor Heiter Melinda Kocsár Balázs Lisztopád Krisztina Erdős Attila Hajzer Nikolett Solymos Tamás Emri Bernát Jonatán Rimanóczy Kálmán

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr2817792235

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása