Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Hosszú hetek óta erre a napra egyetlen lehetőségként szerepelt a naptáramban Győriványi Ráth György koncertje, elsősorban azért, mert Megyesi Zoltán az Evangélista szerepét megkapta és hozzá a tenor áriákat. A sors ajándéka, hogy nemrég ugyanilyen szerepkörben láthattam a Máté-passióban, és még egy Schubert-dalesetje is berántott (erről van nézhető youtube-felvétel).

Mivel mindkét eseményről készült nyomhagyó ajánló is, nem voltam biztos, hogy erről az alkalomról lesz-e mások számára érdekes mondanivalóm, hiszen eleve NEM zenekritikát, hanem AJÁNLÓt írok.

Ez az este viszont annyira eltért a szokásostól, hogy említés nélkül nem hagyható, és az este hősének meg kell kapnia a nyomhagyást akkor is, ha láthatóan egyáltalán nem érdekli, hogy mennyire közismert: egyetlen elérhető felvételt találtam tőle a youtube-on. (Aki nem ismeri, annak javaslom, hogy fektessen be KÉT percet az életéből, hogy hallja a hangot is.)

sebestyénSebestyén Miklós - fotó forrása: opera-online.com

Ha már az általam régóta követett, és szerencsére viszonylag rendszeresen látható énekesemmel kezdtem: Megyesi Zoltán ugyanúgy a topon volt most is, mint a korábbi Máté-passióban, amelynél csak két napja volt arra, hogy az áriák mellett az Evangélistára is felkészüljön. Miután többször már énekelte, volt mihez visszanyúlni, és alapvetően olyan otthonosan énekel Bachot, hogy a néző őt hallgatva semmiképp nem érzi, hogy itt most valami különlegesen nehéz feladatról lenne szó, csak az tűnhet fel, hogy amikor nem a kórus énekel, akkor többnyire rá kerül a sor.

fil2Megyesi Zoltán

Valóban nagy a feladat, és tényleg örömteli élmény egy ilyen átszellemült énekest látni. És nagyon jó volt a Somos Csaba irányítása alatt álló Nemzeti Énekkart is ismét hallani, amelyben több szólistaként is érvényes énekes tag működik. És mennyire jó, hogy a János-passióban annyira dominál a kórus… Ennek sose örültem még ennyire, mint éppen ezen a csütörtökön.

FilhGyőriványi Ráth György fotója - a Nemzeti Filharmonikusok ezzel hirdették az eseményt

A Vigadó terme tele lett erre a bérletes koncertre, csak néhány szék maradt üresen, és minden átlagosan indult…

A legtöbb koncert, amelyre elvetődöm jó élménnyé is válik, és feltételezem, hogy mások sem csalódnak gyakran – másként nem is ülnénk vissza újra meg újra. Talán túlzottan is alapnak vesszük a jó színvonalat, a zenekarét és az éneklőkét egyaránt, és lehet, hogy nem értékeljük kellően azt, hogy ÉLŐ zenét hallgatunk, és mennyire sok ember együttes munkáját élvezhetjük.

A mai este leginkább arra volt jó, hogy megtapasztalhattuk, milyen, amikor nem mennek jól a dolgok, és az egész este a túlélésről kezd szólni. Ennek fényében talán később a „normális” alkalmaknak jobban tudunk majd örülni. (lsd. PS.2.)

A János-passió annyira nem hálás feladat a női szólistáknak, túl sokat kell két megszólalás közben a közönség előtt várakozni, és jól kint ülni civilben a nézők előtt nem tűnik sem egyszerű, sem kellemes feladatnak. Két-két szoprán és alt ária van, amelyeket Zemlényi Eszter és Láng Dorottya kapott. Zemlényi Esztert idén minden Poppeában láttam, és élveztem játékkedvét is, úgy tűnt számára ez az alkalom nem tartogatott plusz stresszforrást, hozta szokásos formáját.

fil5Láng Dorottya énekel

Láng Dorottyát jelentősen kevesebbet hallottam, és így különösen kiemelkedett számomra mindkét áriája, nagyon ki volt dolgozva, és nagy megkönnyebbülést is jelentett, amikor sorra került.

A Jézus szerepét éneklő Hámori Szabolcsnak ugyanis már az első, kétszavas mondatából is világossá vált, hogy a hangjával súlyos gondok vannak, és nagyon nehéz este elé nézünk, ha nem történik valamiféle csoda – az sem segít rajta, hogy Jézus szerepe annyira nem is sok.

Miután nem is olyan rég, Debussy operájában, majd a Tündérkirálynőben észleltem, ahogy az előadás megmentése érdekében küzd Fried Péter (aki még február végén hangjánál volt), volt már rutinom a (nyilvánvalóan felesleges) aggódásban, de most váratlanul ért.

Jézus szerepét nem kevesen tudják, és akár a kórus tagjai közül is kiemelhető lett volna valaki erre a feladatra – ez jutott eszembe, bár nyilván nem lehetetlen, hogy Hámori Szabolcs a koncert előtt a szokásos beéneklésén még azt hihette, hogy el tudja fedni a problémáit. (Most is jól jöhetett volna a Nemzeti Filharmonikusokkal rendszeresen fellépő Cser Krisztián, aki „profi Jézus”, és az említett Tündérkirálynőbe is beugrott egy hete, mindössze egy próbával, bravúrosan és derűvel – 13 évvel azután, hogy legutóbb énekelte a szerepet. Ha már beugrás, ez az említés nem maradhat ki: egy hete történt, azóta pedig még kétszer ugyanezt megismételte.)

Nyilván tényező, hogy a covid miatt annyi koncert maradt el, hogy senki nem mond le szívesen fellépést, inkább kínozza magát, a kollégákat és a közönséget is, sőt néha az előadás megtarthatósága rövid távon minden más szempontot felülír.

fil4Sebestyén Miklós - "minden is", önmagával sikeresen párbeszédezve

Jelen esetben adta magát a viszonylag kézenfekvő megoldás: a másik három basszus szerepet éneklő Sebestyén Miklós énekelje el Jézust is – a kotta ott van nála. Látni lehetett, ahogy előadás közben két mondatban Hámori Szabolcs megkéri kollégáját, aki kicsit gondterhelten, de rábólintott, és végig is csinálta az estét.

Ugyan valóban tőmondatokban fogalmaz Jézus, a szerep nehézsége nem a mennyiségében rejlik, hanem abban, hogy hiába kis feladat, az énekes nem lehet súlytalan.

A megfelelő kisugárzással sok Jézus adós marad, de még sose tapasztaltam, hogy ezt bárki hánytorgatná. A passiókban az Evangélista, a mesélő az érdekes, akinek a szemével látjuk az eseményeket, hozzá képest koncerteken Jézus csak mellékszereplő marad éppen a szerep rövidsége miatt.

Sebestyén Miklósnak mégis sikerült Jézust elkülöníteni a többi szerepétől (Pilátus, Péter, Júdás), már csak azért is, mert a saját részeit tudta kívülről, és érezhető volt, hogy színészként is jelen van, átélhetővé tette a négy szereplő sorsát és egymástól jelentősen eltérő helyzetét.

Ahogy haladt előre az este, talán az extra stressz vagy a túlzott terhelés miatt is, de érzékelhetővé vált, hogy ugyan a szólista vállalta ezt a plusz feladatot, (adja magát a hasonlat: ahogy Cirenei Simon is vitte Jézus keresztjét), de ő sem teljesen egészséges, bár az ő problémája még messze nem érte el a kritikus szintet, csak saját magához viszonyítva beszélhetünk arról, hogy „gond volt”, és ez leginkább az áriák közben jelentkezett. Aki hallotta már igazán jó formában énekelni, az sejthette, hogy most őt is elkapta valami vírus.

Fil1Zemlényi Eszter szólója

Ha ez nem lett volna még elég, a koncert közepén rosszul lett egy idős néző, akinek a kivezetése miatt leállt a zene is, és meg kellett várni, amíg többen kiviszik a beteget, illetve a takarítók rendbe hozzák a sort, ahonnan távozott. (Amint utólag megtudtam, a nézőt a kiérkező mentősök megvizsgálták, de végül saját lábán távozott a Vigadóból, szerencsére nem alakult tragikusan a helyzet.)

A karmester nem ingott meg e megpróbáltatások közepette, a Bach zenéjéből mindig áradó derű most is győzött a végére. A szokásostól eltérő szenvedéstörténet mégis jó véget ért – a feltámadás ígéretére került a hangsúly. Minden megpróbáltatás ellenére a siker jelentős volt, a taps őszintén erőteljes, nemcsak a (most is nagyon személytelenül kiosztott) virágcsokrokat kapták meg az énekesek. Ez feltehetően mindenkinek felejthetetlen este marad – ezt nyomhagyás nélkül is garantálni lehet.

Aki egyébként nem tudatosította magában még korábban soha, most átélhette, hogy milyen törékeny is egy énekes, mennyire kegyelmi állapotnak tekinthető az, ha valakinek épp semmi baja nincs és a legjobb formáját tudja hozni. Meg kell minden alkalmat becsülni, amikor egy koncert minden szereplőjét egészségesnek látjuk, és nem nagyon érdemes a kisebb hibákon megakadni, hiszen élő embereket nézünk, nem gépeket.

fil3

PS.1. Koncert közben visszagondoltam a Nemzeti Filharmonikusok 2021.12.02-én tartott koncertjére, a Cipollára, amelyet lázasan néztem – az előző nap kapott harmadik oltás szövődményeként. Emiatt nem voltam a legjobb közönség, és nem is hagytam nyomot a nagy játékkedvvel közreműködő Nemzeti Énekkarnak és szólistáinak, de nem kicsit sajnáltam, hogy nem lett belőle közvetítés és nem volt újranézhető-hallgatható.

Erre a csütörtökre viszont ritka jó nézői állapotban mentem, sikerült mindent kizárnom, és a nagy átélésre készültem. Ez ugyan mindig fontos, egy előadás mindig a néző fejében történik meg, de a két élmény összevetése számomra azt mutatja, hogy még mindig jobban tudom élvezni a hangversenyt, ha csak én vagyok beteg, mintha egy énekesen látom az elnyomott betegség jeleit, vagy azt, hogy éppen a túlélésért küzd.

Ha a való világból nem árad, hogy minden rendben van,sőt évek óta folyamatosan vészhelyzetben tudhatjuk magunkat, legalább egy koncerten érezhessük ezt, ennek az illúziójáért IS megyünk. Arra vágyunk, hogy akiket nézünk, azok jól legyenek, és ezáltal képesek legyenek nekünk is reményt sugározni, hogy érdemes a saját életünkkel megküzdeni.

PS.2. „Ennek fényében talán később a „normális” alkalmaknak jobban tudunk majd örülni.”- Írtam le ezt a mondatot, és majdnem az egész bejegyzést azonnal a koncert utáni éjszaka, ma csak kis módosításokat végeztem rajta. Elég gyorsan bekövetkezett egy ilyen „rendes” alkalom: az ELTE Művészegyütteseinek koncertjén jártam két nap múlva, akik egy egészen új Wolf Péter misét, majd a Mozart Requiemet adták elő, jó formában lévő szólisták énekeltek, olyanok ráadásul, akiket lehetőségeimhez mérten követek: Schöck Atala, Cser Krisztián, Szerekován János. A szoprán szólamot éneklő Kristófi Ágnes volt az egyetlen majdnem-újdonság számomra, akivel csak egy produkcióban találkoztam korábban, és most is nagyon tetszett. Szerencsére ezzel kapcsolatban esetben semmiféle extrém fordulatról nem kell beszámolnom – ültem, hallgattam, örültem. (Ha lesz erről a koncertről elérhető kép, egyet ide fogok illeszteni.)

PS.3. A nem jelölt fotókat Csiby Szilvia készítette és a Nemzeti Filharmonikusok Fb-oldaláról származnak.

Címkék: Cser Krisztián Vigadó Schöck Atala Megyesi Zoltán Nemzeti Filharmonikusok Győriványi Ráth György Nemzeti Énekkar Sebestyén Miklós Fried Péter Szerekován János Zemlényi Eszter Láng Dorottya Somos Csaba Kristófi Ágnes

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr10017791432

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása