Háromezernél több poszt van ezen a blogon, de szerintem ilyen még sose volt, hogy egymás után KÉT MUSICALről írtam volna, már csak azért sem, mert több hónap, néha év telt el két alkalom között. Most így alakult. A Valami bűzlik is több nézőre érdemes, és azt hiszem, hogy ez is. Pláne, ha azt nézzük, hogy az Operett és a Madách után nemsokára az Erkel fő profilja is ez lesz, azaz erre a műfajra tényleg van tömeges igény, és ahogy észleltem, a tegnapi alkalom nagy siker volt valóban.
Egyik előadásból következik a másik: a Thália Illatszertárát nézve kíváncsi lettem, hogy ugyanaz a szereposztás miként működik abban az előadásban, amelyikre eredetileg összehozták őket. Ennyit kellett rá várni, de most megláttam. Lesz belőle egy még ma este és holnap is.
Aki szereti a musical műfaját, az nyilván örül, ha lát egy újabbat – nem olcsó műfaj, pláne így, élő zenével (zenei vezető: Bolba Tamás, Zádori László), táncosokkal (koreográfus: Barta Dóra), nem sok színház tud bevállalni egyet-egyet alkalmanként, ha nem ez a fő profilja.
Szinetár Dóra
Ugyan a mellékelt színlap minden adatot tartalmaz, de csak kiemelem, hogy Woody Allen a szerző, akit Hamvai Kornél és Závada Péter fordított, az eredeti rendezés és koreográfia alapján pedig Béres Attila állította színpadra, akihez már nagyon sok sikeres zenés rendezés fűződik. Ha valaki ehhez hozzáadja még a színészek névsorát, lényegében maga is eldöntheti, hogy mindez elég vonzó lehet-e számára.
Ember Márk és a táncosok
A színlap alapján három óra kikapcsolódást várhatunk, tehát ez nem az a darab, amelyik szembesít saját életünk hiányaival – arra ott volt nekem előző nap a Sirály a 6Színben, amely n+1. nézésre is felkavaró, pláne, ha jó is az előadás. Ez itt nem öncélú megjegyzés: Tamási Zoltánt szerdán még Dornként láttam, és ezen az estén egy kisebb karaktert játszott mértéktartó eleganciával ebben a musicalben, és most is örültem neki. (Nem találtam róla képet, valóban nem sok jelenetben szerepel ahhoz képest. De ha valakinek van és küld, akkor ide fogom tenni pótlólag.)
Éppen ennek kapcsán jutott eszembe, hogy milyen jó is egy színésznek, ha nincs beskatulyázva egy műfajba, vagy egy bizonyos szerepkörbe, hanem valóban átélheti ennek a szakmának az előnyeit, estéről estére kaphat egy másik sorsot, személyiséget.
Szervét Tibor
Az, hogy zenés és prózai előadásban is működőképes valaki, inkább csak vidéken szempont, Pesten kevés színházban hasznosítanak valakit ennyire sokoldalúan. A Tháliában viszont ez a helyzet, ha valaki ránéz a műsorra, láthatja, hogy ugyan a szórakoztatás van a fókuszban, de mégis vannak „művészszínházi” előadások is.
Örömmel láttam megint, de nem először, hogy a színház legfiatalabb generációja most is állja a sarat, és engem egyértelműen meggyőztek arról, hogyha a műfaj miatt ugyan ennek az előadásnak teljesen biztosan nem is lehettem a célközönsége, de azért, hogy őket láthassam egy másik oldalukról is, nyilván ott kellett lennem ezen az estén a Tháliában.
Mentes Júlia
Mentes Júlia kisebb, de hálás szerepet kap, most is szerethető, és kellően nagy kontrasztot képez a pálya szélére sodródott dívát játszó Szinetár Dórával. Utóbbinak láthatóan ez a közeg igazi lételeme, vérprofi. Érezni rajta azt a talán húsz évnél is hosszabb időt, amióta musicalek főszerepeit játssza – amikor a szereplő a pályája régi állomásait emlegeti, sokan Szinetár Dóra pályájára is gondolhatnak, van mire visszatekintenie.
David, a fiatal író: Hevesi László
Ez az ő szerepe, a Thália társulatában ezt más nem is igen játszhatná.
Az Illatszertár menet közben eszembe jutott - majdnem azonos a szereplőgárda a kettőben, csak Mentes Júlia hiánya volt abban érzékelhető és fájdalmas. A covid miatt az volt a helyettesítő darab, de egyértelmű, hogy egyes színészeknek kicsit jobb, míg másoknak rosszabb megoldást jelenthetett.
Ez is a látvány és Mórocz Adrienn
Mórocz Adrienn (Olive) ebben nagyon előtérben van a különösen idegesítő és ostoba sztriptíztáncosnőből színésszé váló karakter szerepében. Megjelenése illúziót kelt, tökéletes az alakja és tényleg az agyamra ment, így sikeresen megvalósulhatott a rendezői koncepció: semmilyen részvétet nem keltett sorsának alakulása… Hátha vannak, akik nem látták a filmet, ahogy én sem, nem szpoilerezem a cselekményt. (A színészet magasiskolája idegtépő, ripacskodó karaktert hitelesen játszani, úgy, hogy ne magát az adott színészt érezze valaki borzalmasnak. Bár lehet, hogy amennyiben nézhetetlennek érezzük, annak a bizonyítéka, hogy ennyire igazi lett a szerepformálása. Minden nézőpont kérdése. Mórocz Adrienn színészetével sosem volt korábban problémám, így az utóbbi felé dőlök.)
Nagy Viktor
Szabó Erikának is jutnak olyan helyzetek, amelyek a bohózat felé közelítenek, de ha összevetem a kolléganője játékával az övét, akkor ez szóra se érdemes.
Nagy Viktor lehetőségei nem rosszak most sem – egy főszereplő színészt játszik, látjuk próbálni és előadás-részletben is, de az Illatszertárban jobban ki tudott bontakozni, míg Szervét Tiborról akkor is és most is a „visszafogott” jelző jutott eszembe. Az, hogy érezhetően nem akar sok lenni különösen jólesik, ha összevetem Szabó Győzővel (Nick, maffiavezér), amelyik bármilyen bohózatban is túl sok lenne, viszont legalább harmonizál fent említett végtelenül idegesítő szerelme, Olive megnyilvánulásaival.
Szabó Győző
Feltehetően a közönség vélt vagy valós elvárásaihoz igazodik. Akik miatta nézik az előadást, azoknak különlegesen jó lehetőség saját előadása, a Loveshake, amelyiket a 6Színben éppen mostanában újítanak fel Rezes Judittal és március 26-án és 27-én is meg lehet nézni.
Hunyadkürti István nem akar minden mondatból poént csinálni, és színházi ügyelőként bölcsen, némi távolságtartással van jelen.
Az ihlet pillanata...
Aki igazán jól jártak ezzel a bemutatóval, az Hevesi László és Ember Márk. Amíg az Illatszertárban az alacsony önbecsülésű Asztalos úr lehetett Ember Márk, addig most kapott egy gátlástalanul gyilkoló maffiózót, akiből a rákényszerített helyzet hatására kibújt a drámaíró. Ebben a szerepben a zenés színészi képességeit, tánctudását is hasznosítja, és ha valaki csak ebben és az Illatszertárban látja, már teljesen biztos lehet abban, hogy a Thália nagy nyeresége volt, hogy szerződtetni tudták.
Más alkat Hevesi László, akinek egyébként a nőcsábász Kádár úr is jól állt, de az ambiciózus, és eddig még kevéssé érvényesülő naiv író még annál is testhezállóbb, bár nem árt egy színésznek, ha néha kicsit kimozdítják a leginkább neki való karakterekből.
A két fiatal író párbeszédei számomra az előadás oázis-jelenetei voltak.
Az előadás az átlagos musicalekhez képest SZINTET A LÁTVÁNYVILÁGÁVAL LÉP.
Elsősorban nem Pilinyi Márta jelmezeire gondolok, amelyek általában a karakterekre jellemzőek, bár a sztriptízbár tánckarára ráadott cuccot valahogy nagyon taszítónak érzem (ez nekem a rossz ránézni kategória, de ha ez volt a cél, akkor ezt megvalósította - a fenti kép alapján mindenki formálhat erről saját véleményt). Horesnyi Balázs a látványtervező, és „post-production”-ként a Freelusion cég van megjelölve. Fogalmam sincs, hogy pontosan ki készítette el a háttérvetítést, de bevallom, a díszletváltásokat akármeddig elnéztem volna.
Jellemzően az alternatív pincékben, fekete térben, csak színészre épülő előadásokat szeretem, és ha már musical, akkor a „Hello Again” a Pinceszínházban, az állt hozzám tényleg közel, és egyáltalán nem vágyom „nagy kiállításra” (de azért pl. az élő zenéért hálás vagyok, ha van, ahogy most is volt), de ezt az előadást ez a leleményes vetítés emeli elsősorban a mezőny fölé. A „14 karátos autó”, és a „Gyilkosság az Orient expresszen” előadások azok, amelyekben hasonló élmény tapasztalható, aki azokat látta és szerette, azoknak ez is biztosan tetszene. Rendkívül korszerű, és azoknak is segítenek az előadás élvezetében, akik azért a film felé hajlanak. Gratulálok a számomra ismeretlen rajzolóknak és egyéb szakembereknek, akik ezeket a háttérképeket előállították.
PS. Mindig felmerül bennem a kérdés, hogy az adott előadást élvezik-e a szereplők – néha biztosra veszem, hogy igen, de nem mindig. Sokszor lepődtem már meg, és derült ki, hogy amit nagyon szerettem, attól a rendezéstől szinte minden főszereplő idegenkedett, és szerették játszani azt, amit untam. Most is így vagyok ezzel az előadással, és csak remélem, hogy jól esik ezt játszani…
PS.2. A képek nagyrészét a Budapest Eye készíttette, amelyeken ez nincs feltüntetve, azok a Thália Színház FB-oldaláról származnak. (Azonnal kiírom a fotós nevét, ahogy valaki közli, hogy ki is lehet…) Miután nagyon jók ezek a képek, nem spóroltam ki őket a bejegyzésből, és legyen itt még egy:
