Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Hirtelen ötletből mentem Fekete Péterezni, mert két kedves, színházba sokat járó ismerősöm, István és Péter is erősen kampányolt a facebookon, így hittem nekik. Mezei Zoltán rendezése nyilván nem maradhat említés nélkül, ha már a korábbi városmajori vendégjáték után másodszor is Pesten szerepelhettek a szabadkaiak, mégpedig a József Attila Színházban.

Fekete

Az operett műfajáról talán mindenkinek azonnal nagy zenekar, látványos díszletek, tánckar-énekkar és gyönyörű ruhába öltöztetett szólisták jutnak eszünkbe. Ez az előadás bizonyítja, hogy operettet is érdemes „fapados” verzióban játszani, hat énekes színésszel és négy zenésszel – különösen akkor, ha másként nem is lehetne.

fekete4

A díszlet látványosan puritán, és azt a benyomást keltik a kezdéssel, mintha minden fellépő és az összes kellék is elférne egy nagyobbacska szekrényben. A szereplők egy kicsit csalnak, a szekrény mögött van ám egy függöny is, de összességében így is nagyon kevés kelléket használnak, és a húsz szerepet tényleg csak hatan játsszák el, nagyon kevés öltözéssel.

Igazi játék ez, részben krétával rajzolt díszletben, amely önmagában is poénos: a hirtelen felrajzolt fogasra fel lehet akasztani a kabátot, vagy az ugyancsak rajzolt gramofonra tett lemez megszólal.

fekete6

A szereplők kicsit szögletes mozgása némafilmekre emlékezetet (koreográfus: Gyenes Ildikó), és néhány kellék (a telefonok) kinézete is visszavisz minket a két háború közti időszakba. Az operett bemutatója 1943-ban volt a Vígszínházban, de a háborúra egyetlen utalás nincs a szövegben, talán azért sem, mert a közönség már akkor is elsősorban felejteni ült be egy operettre. A valóság nyomokban azért így is átüt ezen a történeten: a vezérigazgató és a gépírólány idilli szerelme nem egészen zökkenők nélkül alakul ki ezúttal sem. (Az, hogy most is egy háborút próbálunk meg felejteni még elképzelhetetlen volt a nyári vendégjátékon, amikor ráadásul éppen két covid-hullám között voltunk. Talán az emiatt is lehetett felszabadultabb hangulatú…)

fekete3

Rengeteg olyan pesti néző lehet, akiknek automatikusan eszébe jut a műről a Vígszínház emblematikus előadása, amelyet évtizedekkel ezelőtt játszottak ugyan, de hosszú szériát ért meg. A címszerepben Rudolf Pétert, mellette pedig Eszenyi Enikőt, Seres Zoltánt láthattuk,ők tették (a kétségkívül önmagukban is népszerű dalok mellett) ellenállhatatlanná és felejthetetlenné az előadást, és azóta minden további pesti produkciónak ezzel az emlékképpel kell versenyre kelnie (még egy-két évtizedig biztosan). (Én ezt 1998 októberében, azaz több, mint 23 éve láttam, és mégis időről időre csak eszembe jut. A youtube-on elérhető egy részlete, sajnos a teljes előadás nincs fent.)

fekete5

A szabadkai színészeket ez az előkép feltehetően nem nyomasztotta, kevés esélye van, hogy az ottani közönség is tömegesen láthatta ezt a produkciót élőben, bár Kovács Dániel Ambrus (&DAMON) Claire ruházatát Eszenyi Enikő jelmezéhez hasonlóan alakította, így akár szándékosnak is vehettünk néhány azonosságot. Pámer Csilla alakítása így is a legerőteljesebb volt számomra ezen az estén, átéreztem egészen reménytelen epekedését az üzleti életbe erőteljesen belefásult Lucienne – Ralbovszki Csaba – iránt. Viszont nem éreztem igazi elkeseredést, amikor a címszereplő Hajdú Tamás kiszámíthatóan stabil pechsorozatáról beszélt. Fekete Péter mintha nem is lett volna krízishelyzetben és pillanatok alatt feltalálta magát kiemelt helyzetében Colette, azaz Fülöp Tímea oldalán. Mindenki - Sziráczky Katalin és Baráth Attila is - több szerepet játszott, helyenként csak kapkodtuk a fejünket, ahogy az újabb szobalányok érkeztek - később mintha a kezdeti pörgés lelassult volna. (Ez múlhatott a közönségen is, amely annyira nem viháncolt, bár a végén az előadás nagy siker lett, igazi nagy tapsot kaptak a szabadkai színészek.)

Ifj. Kucsera Géza hangszerelése lehetővé tette, hogy mindössze négy zenész egy teljes zenekart pótoljon – zenei téren nekünk nem volt semmilyen hiányérzetünk.

fekete2

A fiam a teljes darabot nem látta sosem, így friss szemmel, előítéletek nélkül jöhetett velem, ráadásul úgy, hogy eleve kevés operettélménye is volt, így neki sokkal jobban tetszett az előadás. (Rajta látom, hogy az operett erejét nem érdemes lebecsülni, kegyetlenül hatásosak ezek a fülbemászó dallamok...) Ugyan hét közben nem egyszerű egy általános iskolásnak egy estényi időt kiszakítania, de A király beszéde és a Szibériai csárdás óta szívesen jön a József Attilába, ahol eddig még csak jó előadást látott. Remélem, hogy a csupa jó élmény sora a „Valami bűzlik”- kel és a két új bemutatóval, a Portugállal és Az imposztorral is folytatódik. Ezeket tervezzük a tavasz folyamán még itt megnézni.

PS. A képeket a József Attila Színház oldaláról töltöttem le, a fotós neve nem szerepelt.

Címkék: Fekete Péter Szabadka József Attila Színház Baráth Attila Mezei Zoltán Pámer Csilla Fülöp Tímea Kovács Dániel Ambrus Sziráczky Katalin Kucsera Géza Ralbovszki Csaba Hajdú Tamás

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7417771128

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása