Tudtam, hogy előbb-utóbb lesz az a koncert, amelyik odavisz a január végén megnyílt Magyar Zene Házába, és ezek szerint nem kellett hozzá több, mint két hét. Gryllus Dániel Weöres-estjéből fia, Gryllus Samu készített újrahangszerelt átiratot „A teljesség felé” címmel, és ennek már a 14. előadása volt az, amelyiket ezen a szombat estén láthattam. Aztán kedden visszamentem, hogy a már most népszerű állandó kiállítást is megnézzem.
Délután háromkor
Röviden megemlékezem erről a koncertről, majd részletes AJÁNLÓ (néhány hasznos információval) következik az interaktív kiállításról, amelyik kiemelkedően jó élményem volt, és szinte bárkinek ajánlható, akinek fontos a zene.
A koncertről:
A Ház honlapján a koncertről minden fontos információ szerepel, de ha nem olvassa el valaki, akkor is láthatja a zeneszerzői szándékot, hogy ezen az estén össze akarta fogni a magyar zenei élet több irányzatát és olyan neves képviselőit, akik egyedül is megtöltenének egy koncerttermet. Megértve ezt a sok (HÚSZ!) nagy művészt összefogó szándékot, mégis luxusnak éreztem, hogy így mindenkiből csak keveset hallhattunk, viszont tanulmányozhattuk, hogy civilben ki hogyan ül végig egy másfél órás koncertet. Szerettem volna jelentősen többet hallani Sebestyén Mártát élőben, aki mostanában főleg felvételről vesz részt az életemben: nagyobb lányom éppen népzenei korszakát éli, Kodály írásait olvassa és hozzá Sebestyén Márta felvételeit. Húszas éveim elején nekem is volt egy hasonló időszakom, nem is rövid, így megállapíthattam, hogy vannak olyan előadók, akik kiállják az idő próbáját, nem avulnak el öt perc alatt, mint holmi celebek, és feltehetően a jövő generációinak is még élményt tudnak majd nyújtani. Sebestyén Márta egy ilyen emblematikus előadó, akinek a BFZ 2019-es turnéján Hamburgtól Párizsig láthattam a közönségre gyakorolt elementáris hatását. A Magyar Zene Háza a negyedik gyönyörű (és számomra új) koncertterem, ahol meghallgathattam. Remélem, hogy előbb-utóbb csak lesz itt egy életmű-koncertje is, amikor végig ő fog dalolni nekünk.
A Ház állandó kiállításában is feltűnik a táncház mozgalom kapcsán, nem is lehetne kihagyható egy olyan áttekintésből, amelyben a népzene kulcsszerepet kap.
A koncert tapsrendje minden közreműködővel - fotó: Magyar Zene Háza - Hajdú János
A KIÁLLÍTÁSRÓL:
Eddig mindössze egyetlen olyan embert ismertem meg, aki azt mondta, hogy rá nem hat semmilyen zene és nem is érdekli. Túl sokan nem lehetnek a hasonlóan közömbösek. A Házban az élő koncertek (lsd. a honlapon a programot) megmutatják a zene sokféleségét, és a kiállításnak is ez áll a központjában: a kezdetektől kronologikus sorrendben egyfajta nagyvonalú, de élményszerű betekintést nyújtani, hogy a látogató átlássa, hogy mi minden van még azon kívül, amilyen zenét ő hallgat. Nyilvánvaló, hogy az élmény erősen függ az adott személytől, mennyi tudása és átlátása volt már az egyes zenetörténeti korszakokról, társaságban érkezik-e és a felajánlott lehetőségek közül mennyit vesz igénybe.
Fotó: Magyar Zene Háza - Mohai Balázs
Miután a kiállítás lényege, hogy minden egyes bemutatott témánál van valamiféle hangbejátszás, akármilyen részletes leírással sem pótolható az átélés, és feltehetően közepes műveltséggel valaki eleve tudná, hogy mely szerzők és témakörök lehetnek a fókuszban a Magyar Zene Háza nevet viselő intézmény állandó kiállításán. Minden látványosságot azért így sem említek, csak néhány olyat emelek ki, amelyek engem megfogtak.
A legeslegfontosabb információ: a kiállításra MUSZÁJ előre jegyet venni online, mert félóránként 20-30 embert engednek be egyszerre, mivel ennél többen nem tudnák a kiállítást élvezni. (Amikor kivételesen 35 főt beengedtek, az már technikai problémákat is eredményezett, emiatt felesleges méltatlankodni.) Előre kell gondolkodni, és oda kell érni időben a lefoglalt időpontra.
Fontos, hogy a megtekintéshez kell a fejhallgató, amely érzékeli, hogy hol tartunk, és helyzetünknek megfelelő programot sugároz. Bár nagyon hozzá vagyok szokva a fülhallgatóhoz, évekig csak zenehallgatás közben gyalogoltam a városban (kiszűrve a zajt), de jellemzően egy óránál hosszabb ideig egyvégtében nem duruzsolt a fülembe semmi. Miután a kiállításra egyedül mentem, és TÉNYLEG kellett két óra a végighaladáshoz, egész végig nem vettem le egyszer sem a fejemről ezt a szerkentyűt, pedig jobb lett volna, ha MÉG TÖBB IDŐT hagyok, és itt-ott pihenek.
Nagyon egyénfüggő, hogy kinek mennyi idő kell, így nem javaslom, hogy közvetlenül a zárás elé időzítsétek a látogatást (legutolsó bemeneti lehetőség 16.15-kor van!), különösen az, aki tudja, hogy alapos ember, és szeret mindent meghallgatni, amit csak lehet…
Ez a kiállítás nagyon egyedi, mert több helyen felajánl nemcsak választási lehetőséget, de alkalmat ad a hosszabb időzésre is. Az én két órám több lett volna, ha a kiállítás egyik pontján a néptánc tanító videónál leállok (két fiatal lány felvette még a kikészített szoknyákat is hozzá!), vagy nem sokkal később leülök és iniciálét rajzolok, ahogy hárman is tették. Akinek már most kedve lenne ezekhez, vagy gyerekekkel jönne, akiknél az esély még valószínűbb, hogy itt-ott leragadnak, tényleg hagyjon több időt.
Fotó: Magyar Zene Háza - Palkó György
A kiállítás az ősidőktől indít, az egyetemes zenetörténet nagy állomásai mind említődnek egy-két installáció erejéig, de végig nagy hangsúly került a magyar vonatkozásokra. Bartók és Kodály neve a legtöbb teremben felmerül, nekem legalábbis ez volt a benyomásom.
Mint megtudtam, a kiállítás alapkoncepciójának kialakítása után még KÉT Évbe telt az elkészült anyagok létrehozása, megszerkesztése, és ez nem is csoda, mert ha valaki kapna egy ilyen feladatot, hogy a zenéhez kapcsolódva kb. 20 teremben mit emelne ki, elég fejtörést okozna, hogy mi maradjon ki. Az egyes látogató akár vitába is szállhat saját ízlésének megfelelően a bemutatott képpel, de a legfőbb érték: ez a nagyvonalú (a zenetörténet részleteit nyilván aprólékosan nem tárgyaló) kiállítás ÉLMÉNYT ad, kedvet csinál, és elindíthat egyfajta gondolkodásmódot.
Azok a gyerekek is valamire juthatnak a felidézett zenei részletek meghallgatásával, akiknek semmi előzetes tudásuk nincs, ez-az megtetszhet nekik, de mégis inkább való ez azoknak, akik már valamiféle általános zenei műveltséget felszedtek. A kiállítás motiválhat minket arra, hogy egyes részletek iránt elkezdjünk mélyebben érdeklődni. (Arra pedig ott a youtube, amelyen minden elérhető – szinte.)
Most leírom nagyvonalakban, hogy nekem milyen részletek váltak fontossá. Aki ezt szpoilernek érezné, az itt kiszállhat, és esetleg a megtekintés után visszanézhet, hogy mennyi volt a közös pontunk. (Megköszönöm, ha valaki a saját élményei kapcsán kommentet ír.)
Évkerék1
Utunk egy erdőben kezdődik, a természet hangjait halljuk, és ha valaki késztetést érez, és van benne némi elszántság akár dobolhatna is. (Hát igen, ha a fiammal jövök, akkor nyilván kipróbáljuk ezt is.) Ahogy a kikészített dobokat megláttam, először nem is fogtam fel, hogy ez azt jelenti, hogy ez tényleg a szokványtól eltérő kiállítás, itt meg lehet fogni majd a tárgyakat…
Rögtön az első teremben az is világossá vált, hogy nemcsak zenei bejátszások lesznek (ha a megjelölt felfestett körre állsz), hanem ismeretterjesztő kis videók is. Minden tőled függ, aki akar egyes helyeken fel tud gyorsítani.
Az első ilyen kis videó a zeneterápiáról szól, és onnan indít, hogy „Mozartot akár receptre is fel lehetne írni”, annyira jót tesz nekünk, de ezzel a kijelentéssel azonnal vitába is szállnak: mindenkinek más a neki való zene, ami jótékony hatással van rá. Ezt a gondolatot a legutolsó felirat is visszahozza, amely fel is hívja a figyelmünk annak átgondolására, hogy milyen zene áll hozzánk közel. Ezt feltehetőleg mindenki gyorsan meg tudná válaszolni, de érdemes azt is végiggondolni, hogy jutottunk el idáig. Az embernek vannak szükségszerű állomásai, kitérői... Én például Wagnertől indultam, és csak ebben az évben jutottam el a Varázsfuvola élvezetéig… (Wagner nincs túlreprezentálva a kiállításon, jut eszembe, Beethoven jelentősen kiemeltebb.)
Az erdő után jön rögtön a népzene, érdekes a térkép, amelyen a magyarság vándorlását ábrázoló térképen azok a népek vannak feltüntetve, amelyekkel ideig-óráig összefutottunk, és ha a megfelelő helyre állunk, akkor az adott népre jellemző népzenei idézetet hallgathatjuk meg. Ezek után jön a kis szoba a néptánc-tanulást bevállalóknak, majd kicsivel később megnézhetünk egy évkereket, illetve kettőt is, amely az évből kiragad 12 egyházi illetve (a másik) világi mozzanatot, fontos ünnepeket, amelyek zenében is megjelennek. A kereket forgathatjuk, a megfelelő zenék közül pedig annyit hallgatunk meg, amennyihez van türelmünk.
Évkerék2
Ezek után egy iniciálékkal díszített kapun áthaladunk (mindegyik iniciálé forrása meg van jelölve, nekem ezek elolvasgatásához és nézegetéséhez nem volt türelmem, ha van, akkor nyilván még ez az egy hely plusz negyedórát jelenthetett volna), és a gregorián dallamok világába jutunk. Itt lehet rajzolni is a megfelelő zenék meghallgatása mellett.
Fotó: Magyar Zene Háza - Palkó György
Ezek után jön is már a gótika, festett üvegablak szerzetesekkel és a többszólamúsággal. Itt ültem le először, és talán az átlagosnál hosszabban hallgattam a zenét. A következő teremben egy Palestrina jelentőségére vonatkozó hosszabb ismertetőt is végighallgattam. Palestrina és kora nekem eddig még kimaradt, de most is eszembe jutott, hogy mekkora szerencsém volt az olasz zenetörténet vizsgámon, amikor Lax Évánál pont Mozart olasz operáit kaptam, nem például ezt… Biztos, hogy a közeli jövőben több Palestrina felvételt is meg fogok hallgatni, és csakis amiatt, mert ez a kis videó annyira érdekes volt.
Fotó: Magyar Zene Háza - Palkó György
Ezek után várakozásaimnak megfelelően már jött is az opera, és én itt voltam félidőben. Ha nagyon muszáj lenne valamit kiemelni valamiféle kedvenc részletet a kiállításról: Monteverdi Orfeójához készült installáció lenne az egyik, amit nagyon szerettem. Nem írom le, hogy pont mi látható…
Fotó: Magyar Zene Háza - Mohai Balázs
Ezek után néhány régi hangszert is láthatunk, amelyekről szerintem a legtöbben nem is hallottak (én sem), és mindegyik előtt megállva meg is hallgathatjuk, hogy szól. (Láttatok már zsebhegedűt? Tudjátok, mi a cink? Fából van!) A magyar vonatkozások erős hangsúlyt kapnak, így Bakfark Bálint és Tinódi Lantos Sebestyén és a lant is…
"Metró-térkép" zeneszerzőkkel
Tovább haladva megnézhetünk néhány modern Monteverdi-plakátot, amelyek a világ legkülönfélébb operaházaihoz kötődnek, majd már a XVIII. század következik. Szellemesnek találtam a „metrótérképet”, amely a kor jelentős zenei központjait összekötötte, amelyek között a kor jelentős zenészei utazgattak. Külön részleg jut nemcsak az utazásnak és a kamarazenélésnek, de a kor meghatározó zeneszerzőinek is. Talán nem a legnagyobb spoiler, hogy Bach, Haydn, Beethoven és Mozart külön teret kap. Bach családfájának nézegetésével viszonylag sok időt eltöltöttem, az, hogy húsz gyerekéből ennyire sok korán meghalt, számomra korábban nem vált ilyen világossá. Az, hogy ki vannak írva a nevek évszámmal, nyomatékot ad ennek. Háromból jelentős zeneszerző vált viszont.
Úgy tűnik, hogy a kiállítás összeállítói sok esetben egy-egy hangsúlyos életrajzi mozzanatra hívták fel a figyelmet: Beethoven esetén ez a süketsége volt, amely nagyon komolyan felelős a szerző visszavonult életviteléért és megkeseredéséért, de az is hangsúlyt kap, hogy ő az, aki először gazdaságilag önállóvá válhatott a művei által.
Mozartnál az utazás a kiemelt életrajzi mozzanat (35 évéből tízet volt mozgásban), és ezt több utazóláda is szemlélteti. Részleteket hallgathatunk itt több operájából, a Varázsfuvolából, a Szöktetésből és a Don Giovanniból is. Ezeket végighallgattam. A kiállítás egyetlen hiányossága, amely persze könnyedén pótolható, itt merült fel bennem: nem láttam kiírva, ahogy később sem, hogy a zenei idézeteknek kik a közreműködői. (Ha ki volt írva, akkor nagyon elkerülte a figyelmemet…)
Az Operaház makettje
Ezek után külön szobát kapott Erkel és a magyar himnusz, majd a Magyar Állami Operaházat láthatjuk egy leleményesen elkészített maketten, interjút nézhetünk Marton Évával és Simándy Józseffel, akik ketten lényegében az összes magyar operaénekest képviselik. Láthatunk egy illusztrált videót a Rigoletto négyeséről, amelyet Batta András, a kiállítás egyik létrehozója magyaráz, Kálmándy Mihály, Miklósa Erika, Megyesi Schwartz Lúcia és Szappanos Tibor énekelnek. A balettrajongóknak van egy balettes videó is, és az operettről is szó esik. Egy-egy vitrint kap a János vitéz és a Háry János is, ötletes kivitelben, sőt még a kórusmuzsika is (a Cantemus leánykara hallgatható meg). A kiállításon nagyon változatosan jelennek meg a témák, nem unalmasodik el a végére sem.
Ami megint túlmutat egy átlagos kiállításon: itt egy ponton saját magunkról is kép készíthető egy-egy opera plakátba helyezkedve. Kihagytam a lehetőséget, de aki szeretné, e-mailban elküldheti magának az elkészült képet. (Átfutott az agyamon, hogy ide jól jönne, de aztán elengedtem – nézze meg mindenki majd magának, hogy az öt plakátból mit választana.)
Rigolettózás
Ahogy néztem azt a tíz-tizenöt látogatót, akikkel együtt vándoroltam végig, más se használta ki a fotózási lehetőséget (volt még egy korábbi is), ez az idő most nem a látogatás megörökítésről szólt, hanem valóban a pillanat megéléséről.
A XX. század innen már csak egy karnyújtásnyira volt, nagy élvezettel néztem végig a Kékszakállút bemutató installációt, amely 2-3 percben összefoglalta a teljes opera zenei anyagát rajzok segítségével, mégpedig szokatlan módon a lehető legkevesebbet idézve az énekelt részletekből. Ami a műhöz jól illő ötlet, egy tükör elé ülünk le, és abban látható mindaz, ami…- Ez is erős utalás, hogy ez a történet rólunk szól, amíg nézzük a vetítést, magunkat is látjuk.
Fotó: Magyar Zene Háza - Palkó György
Ezen a ponton már csak nagyjából húsz percem maradt zárásig, amely épp elég volt ahhoz, hogy átfussam a tévéről, rádióról, videoklippekről, a populáris és a „magaskultúra” szétválásáról szóló részeket. El lehetett volna több időt is tölteni a különféle típusú elektronikus gitárokkal, illetve a filmzenékkel, vagy a modern zeneszerzők (Kurtág György, Ligeti György, Eötvös Péter, Eric Satie, Steve Reich, John Cage…) külön részlegeivel. A jelentős kortárs zeneszerzők tablóján a nemrég tragikusan korán meghalt Tallér Zsófia is jelen van – ezért egy plusz piros pontot utaltam ki a kiállítás szervezőinek. Nyilván nem én vagyok az egyetlen, akinek az ideje elfogyott, ezért is mondom nyomatékosan, hogy NE hagyjátok a zárás előtti utolsó két órára a megtekintést, ha tudjátok, hogy szeretnétek kényelmesen vándorolni! Másfelől: az is igaz, hogy nem mindenkinek van elég energiája mondjuk négy órát folyamatosan koncentrálni, ha TÉNYLEG minden apró részletet teljesen végig akarna hallgatni és minden felajánlott tevékenységre is hagyna időt.
A kiállítás mindenkinek alkalmat ad, hogy átgondolja, számára mit jelent a zene, mennyire szán neki központi szerepet az életében – mindenkinek melegen ajánlom, hogy legalább egyszer vándorolja végig.
Este hatkor
Ps.Nekem az a fontos zene, amelyiket az elmúlt hét évben rá is mentettem a telefonomra, kicsit macerás lenne felsorolni, 25,5 GB jelenleg, még van 3,44 GB szabad helyem... Ebben van egy számomra emblematikus Messa di Gloria felvétel is, és jó időzítés volt ezt az estét a Zeneakadémián épp ezzel a darabbal zárni. (Még egy plusz ajánló: a koncert friss felvétele a Bartók Rádióban, a mediaklikk.hu oldalon - 2022. 02. 08, 19.30 – még 30 napig biztosan visszahallgatható).
PS. A nem jelölt képeket én készítettem.
