Hétfőn este már ismerősként tértem vissza a Gólem Központba a Kiválasztottak után, amelytől akkor már két nap és három előadás távolságnyira voltam.
A Mundstock úrról ezt írta B. Péter nekem, aki korábban is már ösztökélt a megtekintésére:
„Nekem elég kemény volt a Mundstock. Valamikor nyáron láttam, még messze nem volt készen a Gólem. A mosdók működtek, volt a teremben fény és kb. ennyi. Légkondi sehol, és tuti 30 fok felett volt, semmi levegő. Az utolsó sorban ültem. Volt pár potenciális néző, akik elmenekültek még kezdés előtt. Én sem voltam biztos benne, hogy túlélem. Ehhez képest is nagyon tetszett. Február 11-én újra nézem, de akkor az első sorból.”
A színlap összefoglalójának elolvasása már jelzi, hogy egy igazán merész ötlet kidolgozásával fogunk szembesülni.
Az előadás elsődleges célközönsége, aki keresi a holocaust témával szembesítő előadásokat (így alkalmas lehet gimnáziumi osztályoknak!), vagy csak szereti a felnőtteknek szóló bábelőadásokat.
A következő időpontra, febr. 11-re még bőven vannak jegyek. Érdemes minél előbb venni és annyira előre ülni, amennyire csak lehet.
Ennél részletesebben:
Cseri Hanna felnőtteknek szóló bábelőadást rendezett Virág Vivien látvány- és bábtervező, illetve Zrínyifalvi Eszter segítségével, amelyben persze a bábot mozgató színészeknek is kiemelt szerepet kaptak. Ebben az előadásban nem tűnik el egészen az ember sem, együtt hat ránk a báb és mozgatója, nem ritkán partneri viszonyban beszélgetnek. Mivel egy báb mozgatásához gyakran eleve két személy kell, így ráadásul valóban hatásosan lehet megjeleníteni hősünk belső vívódásait, sokkal jobban, mint ahogy ez élő színészekkel megvalósítható lenne, és persze a bábok egyben távolítást is jelentenek, és több erőnk lesz a megrázó téma elviselésére. Ahhoz, hogy valaki erre beüljön, feltétlenül nagy levegőt kell vennie, ha nem jutott el még odáig, hogy netán szigorúan a különböző bábtechnikák használatának megfigyelésére koncentráljon nézés közben.
Ne tévesszük szem elől azért, hogy az előadás elsősorban vizsgának készült, így nem hátrány, hogy a rendező-hallgató bizonyítani tudta, hogy többféle bábos technikát is fel tud használni, illetve a rendelkezésre álló kis helyen a díszlet lehetővé teszi számára, hogy számos külön játéktér (külön ablakok a díszletfalon) teremtődjön, ahol Mundstock úr és egyes ismerősei többféle alakban (és méretben) is megjelenhetnek.
Mundstock úr belső vívódásai
Nagy pozitívum, hogy sikerült a bábosok – Ruszina Szabolcs, L. Nagy Attila, Podlovics Laura, Urbán Richárd, Hrisztov Toma, Bánky Sára - mellett „élő” zenészeket is a produkció szerves részévé tenni. A holocaust témájú előadásban tábori pizsamában játszanak a négytagú kis együttes tagjai - Rozs Tamás, Rozs Mirkó Benjámin, Egyed Hunor, Tóth Roland -, és megjelenésükkel visszaidézik a filmeket, leírásokat, amelyekből tudjuk, hogy a koncentrációs táborokban valóban voltak olyanok, akiknek a folyamatos zenélés volt a feladata, de nem valamiféle védett helyzetben, hanem kint, a barakkok között. (Rozs Tamás feltűnése mindig jó jel, önmagában is NÉZENDŐvé tesz egy előadást, ezúton megint ajánlom a Petri-estjét Pál Andrással, ha van olyan aki még nem látta volna.)
Önmagában a zenészek látványa felidézett bennem egy idei, döbbenetesen erős előadást, a Hamis hangot (Orlai Tibor előadása jelenleg a 6Színben nézhető), amely persze nem az egyetlen idei színházi előadás, amelyik a holocaust témához kapcsolódik.
Az, hogy viszonylag gyakran merül fel a koncentrációs táborok és a holocaust, nyilván jelzi, hogy az elmúlt évtizedek alatt egyéb fórumokon még mindig nem sikerült megfelelően feldolgozni ezt a traumát, amely mindenkit érint, ha rokonait hurcolták el, ha „csak” felmenőinek közeli ismerőseit, szomszédait.
A legtöbb előadásnál nagyon erősen befolyásolják a néző benyomásait saját korábbi tapasztalatai, de ennél a témánál még fokozottabban így van. A színlap leírásából kiderül, hogy pontosan miről is van szó, így eleve nem fordulhat elő, hogy olyan néző is odavetődik, aki számára a téma olyannyira megrázó, hogy nem képes az előadást emiatt végignézni, vagy éppen ellenkezőleg: egészen érdektelen lenne számára, mert éppen eléggé lefoglalja hétköznapi mókuskerekének pörgetése.
Ladislav Fuks történetének a központjában egyértelműen a címszereplő áll, a megalkuvó, mindenbe belenyugvó, a nagy lépésektől megriadó, igazodó kisember díszpéldánya, akin menet közben sokat nevethetünk. Egészen a végéig…
Mundstock úr módszeres ember, aki még véletlenül sem lázad, inkább alaposan felkészül otthonában a koncentrációs táborban várható kényelmetlenségekre, és egészen az utolsó pillanatokig reménykedik, hogy valahogy mégis elkerülheti az egészet.
Ez a részben szőnyeg alá söprő, másrészt halogató, a szembenézés kikerülésére irányuló hozzáállás az előadásban helyenként nevetséges, máskor idegesítő, és mi tudjuk, hogy nem fog célra vezetni. A legkülönfélébb visszaemlékezésekben olvastunk hasonlóra példát, tömegével voltak azok, akik tudták, mi következik, de elmenekülni mégsem voltak hajlandóak, inkább a csodában bíztak.
Előadás közben legszívesebben megráznánk Mundstock urat, akinek az igazodási hajlama irritáló.
A szerző, illetve az alkotói csapat célja feltehetően éppen ez volt. Aki beül, az feltehetően csak eljut oda, hogy magában is felismerje ugyanezt a halogató-elkerülő magatartást, a reménykedést, hogy előbb-utóbb csak jobb lesz, ha kivárjuk csendben…
A halogatás sajnos semmit nem old meg, sőt, még mindent meg is nehezít. Közvetlenül a Mundstock úr megnézése előtti hétvégén egy vidéken élő színházi ismerősöm közel két napig (!) halogatta közeli hozzátartozója halálának bejelentését, inkább végig a halott mellett ült reménykedve, hogy ez mégsem történt meg, és nem gondolt arra, hogy így egy rendőrségi eljárás is a nyakába fog szakadni ráadásul. (Így lett.) Én pedig eközben időről-időre felhívtam, győzködtem, hogy lépnie kell, és közben egyre idegesebb lettem. (Ez nem egy darab szinopszisa, maga a valóság, de attól még önmagán túlmutat így is.)
Hasonló párhuzamot érzek, ahogy írók, művészek, előadások arra késztetnek minket, hogy teremtsünk tiszta helyzetet. Hátha egyszer mi is összeszedjük magunkat, és lépünk. Azt azért ne higgyük, hogy a késlekedésnek nem lesz ára. De, nagyon is lesz. Mindig van.
Ps. A fotók a Freeszfe oldaláról származnak, Lázár Todoroff készítette őket.
