Ez egy szép előadás, a nézőt azonnal megfogja a költői nyelv és a hozzá illő „költői színház”. Mesét hallunk három remek színésztől, amelynek van áthallásos jelentése és az elmesélés formanyelve nagyon elüt a szokványtól. Megfelel a „családi verses-zenés mesejáték” megjelölésnek.
A következő előadás február 6-án nézhető, jegyek még a 6Szín oldalán kaphatóak rá.
Szádeli fest - Illés Dániel
Ennyiben foglalnám össze tömören az ajánlómat, de kifejtem valamivel bővebben is:
Aki nyolc-tizenkét éves gyermekének szeretne valami különlegeset mutatni, nem a trendi musicalek egyikét, azoknak ez igazán jó alkalom a közös színházlátogatásra.
Léner András rendezése tudja azt, amit az ilyen (gyerekeket és felnőtteket egyszerre megcélzó) vállalkozásoktól el szoktunk várni: valóban többrétegű, és nézhető bábos eszközöket is felhasználó, különlegesen kreatívan elmondott mesének, de felnőttként talán a legtöbben mögé fogják látni a mű keletkezésének időszakát, a „létező szocializmust” is, amikor a művészek a támogatott-tűrt-tiltott kategóriákba voltak besorolva.
A két narrátor: László G. Attila és Fekete Linda
Az aranyecsetével mindent is lefestő Szádeli fordulatos életébe annyira nem nehéz belelátni „A MŰVÉSZ” sorsát minden időben, akinek belülről jövő kényszer az alkotás (a festés), akit mindenki igyekszik befolyásolni, kihasználni, aki maga is arra törekszik, hogy segítsen mindenkinek (mivel ecsete nyomán minden megelevenedik, azt festi, amire az embereknek szüksége van), a hatalom nyomásának mégis sikeresen ellenáll, bár ez nem tűnik egyszerűnek - az élete is veszélybe kerül többször. Még általánosabban akár "az élet folyamatos küzdelem" tanulság is levonható, a gyerekekkel ez is megbeszélhető az előadás után, akik minden bizonnyal nagyon meg fogják szeretni a történet hősét.
Minden fordulat jelentőséggel bír, de persze nézhető csak a felszíni rétege is – éppen emiatt jelenthet jó élményt a gyerekeknek is, akiket leköt majd az eseménysor követése és a drukkolás.
Szádeli és az öregasszony, aki adott neki télen almát
A mű létrehozásának apropója Nemes Nagy Ágnes születésének 100. évfordulója volt. Rá is fér nagyobb figyelem a szerzőre, akit a legtöbben mégis gyerekversekhez kötnek-kötünk. Nyilván lehetnek olyanok, akik igazán ismerik, de én sem tartozom közéjük, viszont az előadás után azonnal rákerestem a neten, és elolvastam ezt a művét, mivel azok közé tartozik, akinek az életműve a digitális akadémiának köszönhetően elérhető. Az élményre fel lehet előre készülnie annak, akinek erre van igénye, de a mese enélkül is jól követhető, a színészek által minden világossá válik.
Aki kinyitja a fent belinkelt dokumentumot, az látja, hogy Az aranyecset egy olyan mese, amelyikben váltakozik a próza és a vers, de az előadásban ebből a dramaturg, Bártfay Rita kizárólag az utóbbi részeket használta. Ezzel a megoldással sokkal erősebbé vált a történet, egységessé a szöveg stílusa, nem érezzük, hogy a helyszínváltásokkal megtörne a cselekmény menete, és a „felesleges” részek kihúzásával a feszültség növekszik.
A költői szöveg, a hozzá írt zene (zeneszerző: Szitha Miklós), a jól megvilágított, egyszerű, de mégis kifejező díszlet ( tükör asszociációját keltő kifeszített vászon, amelyen kivetítve a rajzolt képek könnyedén, mintegy varázsütésre megjelenhetnek) Matyi Ágota tervezésében és a három színész mozgása egységet alkotnak, érezzük az összhangot, amely nyilván hosszas tervezés eredménye, mégsem érződik mesterkéltnek.
A Szádelit játszó Illés Dániel az, aki nem ugrál szerepből szerepbe, hiszen neki végig jelenése van, róla mesél a két narrátor, akik minden kisebb karaktert is eljátszanak, minimális változtatással ugranak egyikből a másikba. Akár egy plusz ruhadarab, egy kendő vagy egy bot elég arra, hogy érzékeljük, hogy most már más személyt látunk magunk előtt.
A történetet a „fregolizás” erősíti, nemcsak takarékos színházi eszközről van szó, színészi kihívássá válik így létezni a színpadon. László G. Attila és az egy fokkal még jobban (vagy látványosabban) igénybe vett Fekete Linda jól bírja az iramot, és mindhárom színészen észleljük, hogy igazán élvezik a folyamatos átváltozást, és azt, hogy mindezt nem külsődleges eszközökkel, inkább gesztusaik, testtartásuk megváltoztatásával kell létrehozni, csak előnnyé válik. Mindhárom színész szerethető, és még az is jó megoldás, hogy az előadás egy-egy pontján kilépnek a mi térfelünkre és az első sorokban ülők érintésnyi távolságból találkozhatnak velük. (Üljetek előre!)
Jó élmény Az aranyecset, és nem fog összemosódni az évad más eseményeivel. Biztosítja azt, amire sokan vágynak, a kiszakadást a hétköznapokból. Talán sok felnőtt is, nemcsak a gyereknézők kezdenek el majd azon gondolkodni, hogy mihez kezdenének egy ilyen mindent megelevenítő varázsszerszámmal, mi lenne az, amit azonnal rajzoltatnának Szádelivel. Ahogy a címből is látszik, én a szövegben bevillantott lángosnál elakadtam…
PS.A felhasznált fotók a Zichy SzínMűhely facebook oldaláról származnak, Szkárossy Zsuzsa készítette őket.
