Fabók Mancsi bábszínházát 2014 óta követem, és igyekszem minden repertoáron lévő produkciójáról nyomot hagyni, illetve ajánlani ezt a számomra kétségbevonhatatlanul zseniális (igen, ez most nem maradt bennem, nincs jobb jelző) és nagyon könnyen szerethető művészt, akinek a bábelőadásait a felnőtteknek is jó nézni, nem csak az óvodás-kisiskolás korosztálynak, akiket elsősorban megcéloznak.
Népmeséket hallunk tőle a saját feldolgozásában, közben rendszeresen megszólítja meg a közönséget, kapcsolatot tart velünk, reagál még arra is, ha netán mi meg se nyikkanunk. Öt-hat karaktert is eljátszik, saját magával párbeszédezik, és mi hol nevetünk, hol meghatódunk.
Miután három-négy napja a Bethlen téri színház műsorát apróra végignéztem egy másik előadás (Ketten egyedül) kapcsán, akkor jöttem rá, hogy Fabók Mancsinak ezt a több, mint tíz éves, szakmai díjjal is kitüntetett produkcióját még épp nem láttam, és most lehetne. Erre a vasárnapra ugyan volt már két előadásom, és lélekben nagyon készültem már a Káli holtakra, de délelőtt erre rá kellett érnem.
Nagyszerű döntés volt, csak kár, hogy kevesen tettek hasonlóképpen...
Mivel ajánlókat írok, gyakran nézegetem a jegytérképeket. Jelenleg nagyszerű előadások is mennek fél-, vagy akár harmadház előtt. Az alkotók sorra előjönnek azokkal az új bemutatókkal, amelyek a karantén alatt mégis megszülettek, a nézők viszont már elszoktak a színháztól – van, aki talán fél, mások csak elkényelmesedtek, és aki pedig visszatalált korábbi törzsnézői énjéhez, azok a túl sok helyszín között eloszlanak, nem lehetnek mindenhol egyszerre.
Ez a zenei életet is érinti, a BFZ-t, de a legkisebb társulatokat is, attól függően ki mennyire van kiszolgáltatva a jegybevételnek.
Fabók Mancsit láttam már játszani sok helyen, (a blogon visszanézhető), a legkülönfélébb méretű terekben is jól érvényesül, a Városmajortól a Kolibri fesztiválon át a B32-ig. Három nappal az első lezárás előtt egy hasonló eseménydús vasárnapon épp az utóbbi helyen láttam (A háromágú tölgyfa tündéréről mesélt), és akkor is a Kamrában zártam a napomat – csak a két esemény között még egy SzFE-vizsga is beférhetett. Azóta az Ódry Színpad már csak emlék. (Ehhez a halálhoz-halhatatlansághoz kapcsolódó történethez és az üres nézőtérhez még ez a visszaemlékezés is jól illett...)
Ezen a délelőttön méltatlan helyzet állt elő, piszok nehéz lehetett Fabók Mancsinak és Keresztes Nagy Árpádnak 12 néző elé kiállni.
A halhatatlanságot kergető királyfi és a 2000 év varrásra ítélt királylány találkozása
Miután a színház az előadó-néző kapcsolatra alapul, a kevesebb néző kevesebb visszajelzést, kevesebb nevetést jelent – színészt próbáló ugyanazt nyújtani keveseknek, amit könnyű lenne sokaknak. Az nyilván nem vigasztalhatta a fellépőket, hogy sokan mások premier után közvetlenül élik át, hogy félház előtt kell játszaniuk és ez a nézőhiány nem személy szerint nekik szólt.
Volt azért ezen a nagy Budapesten öt szerencsés kisgyerek ezen a vasárnap délelőttön, akiknek viszont láthatóan semmit nem vont le az élményükből a tömeg hiánya, és nagy érdeklődéssel nézték végig a mesét. Sőt: Fabók Mancsi még báb-bemutatót is tartott végül, rendre elmagyarázta minden, általa használt báb működési elvét.
A halál elkéri a zenész kalapját
Az előadásra most már rátérve: ez egy „korai mű”, még 2010-ből, amikor a színésznő még állásban volt Miskolcon is, és mellékesen hozta létre bábelőadásait. Már ez magán hordozza a későbbiek jellemzőit: itt is egy utazóláda az alap (tervező: Mátravölgyi Ákos), ezen van egy meglehetősen praktikusan használható forgatható kerék, amely a folyamatos úton létet nemcsak jelképezi, de az eljátszását is lehetővé teszi. Az előadást pedig ezúttal is zenei kísérettel játssza. Keresztes Nagy Árpád nagyon érzékenyen reagál minden mozdulatra, kíséri az énekszót, és jól eltűri az őt ért beépített szidalmakat, amelyektől egy tüzes menyecske és a papucsa alatt békésen meglapuló férj benyomását kelti a kettős.
Népmese feldolgozást látunk, népdal-betétekkel helyenként, amelyek nagyon természetesen épülnek be az előadásba, ahogy a nézőknek és a partnernek szóló megjegyzések is ugyanilyen természetesek.
Egy királyfi útitársai leszünk, aki azt vette a fejébe, hogy családját hátrahagyva a halhatatlanság országát keresi fel. Ahogy a mesékben lenni szokott, az útnak vannak állomásai, és látunk valakit, aki az álmait nem adja fel, nem elégszik meg ezer vagy kétezer évvel, neki az öröklét kell.
A mesét nem foglalom össze csak azért sem, mert remélem, hátha lesz, aki kíváncsi lett, és meg akarja nézni majd egy későbbi időpontban.
A hegyet ezer évig kapargató öreg néne
Annyi persze sejthető, hogy az ember sose lehet hosszú távon boldog, mindig kerget valamit, és a halhatatlanság országát elérve, ez a királyfi mit akarhatott mást, mint visszamenni és újra látni az övéit, akivel a kapcsolatát már megszakította. (Miben különbözik a halotti lét attól, ha valaki egy elzárt helyen örökké él? Mit lehet öröklétig csinálni?)
Az előadásban ez a királyfi nagyon gyakran volt szomorú, amikor éppen nem a célja eléréséért küzdött. Ezen a motívumon elgondolkodhatunk mi is, mennyire hajszolunk irreális célokat, mit érünk azzal, ha tényleg megvalósítjuk őket, nem áldozunk-e fel túl sokat az életünkből értük?
Az előadás elején megkérdezte Mancsi, hányan érkeztek még kiskorú felügyelete nélkül. Rajtam kívül egy fiatal bábszínész-tanonc is jött, akinek nyilván igazán hasznos volt látni egy már tapasztalt pályatársat, aki a semmiből létre tudta hozni saját stílusát, színházát.
Ez az előadás-élmény minden szépségével és nem titkolt fájdalmával alkalmas előkészítés volt arra, hogy az este folyamán jó hosszan nézzem a Káli holtakat, amelyben egy sikeres színész szintén a saját útját keresi, és eközben neki is fel kell fedeznie, hogy a célok elérése miféle veszteségekkel jár. (Bejegyzés alakulóban arról is.)
Ha hozzá viszonyítok, akkor Fabók Mariann tényleg a legüdébb példa, és nagyon remélem, hogy az évad folyamán rengeteg néző jut majd neki.
PS.A fekete kakas c. előadásáról lemaradtam közel egy éve, a második lezárás előtt, de készülök rá. Ismét fogja játszani a Nemzetiben november folyamán, ott tudjátok legközelebb megnézni.
PS. 2. Az előadásról Juhász Éva készített fotókat a Pesti Magyar Színházban játszott előadáshoz. A teljes galériát is érdemes végigpörgetni.
