Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Sárik Péter Kékszakállú változata köré összesen három napnyi programom szerveződött szinte spontán, és így a „csomag” részévé vált Sárospatak városán kívül a zempléni táj is két kirándulás erejéig, illetve további két koncert. (Nem elhanyagolható, hogy összesen nyolc emberrel tudtam hosszabban beszélgetni a Kékszakállúról – utoljára a BFZ Kékszakállú turnéjának külföldi helyszínein adódott alkalom hasonlóra.) Ezekről a járulékos értékekről fogok nyomot hagyni ebben az AJÁNLÓ célzatú bejegyzésben.

Saújhely - várhegyEz nem a Kékszakállú vára, hanem a sátoraljaújhelyi - éppen rekonstrukció folyik - a Zempléni fesztivál egyik nagy ütőkártyája maga a táj - lehet kirándulni (saját fotó az előadás másnapján)

A Zempléni Fesztivál eleve több a térségben megrendezett zenei események összességénél. A zene mellett a bor és maga a táj a fő vonzerő, emiatt pedig semmiképpen nem veszíthet az idelátogató. Mivel ez a környék egyben az apám szülőföldje, külön örültem, hogy a Sárik Péter-ősbemutató ürügyén újra itt lehettem.

A fesztiválnak csak a töredéke volt az általam látott három koncert, és a többi (kb 40!) helyszín programjához nem lett sajnos semmi közöm. Magamtól is feltűnt, hogy mindhárom koncert alapja feldolgozás, és ez nyilván nagyban múlhatott a fesztivál művészeti igazgatójának döntésén. Hollerung Gábor mindhárom eseményen ott volt, és a Goldberg-variációk elhangzása előtti magyarázatában ki is emelte, hogy az átdolgozás a művészek természetes tevékenysége, és csak a XX. század hozta a jogdíjak bevezetésével a változást, és ha nagy távlatokban nézzük, semmi rendkívüli nincs abban, hogy Bach és Bartók műveit is továbbgondolja valaki.

bizják-zentaiBizják Dóra és Zentai Károly - a Zempléni Fesztivál fotóján

  1. Goldberg-variációk – Bizják Dóra és Zentai Károly kétzongorás magyarországi bemutatója

A koncert 17-én este volt a Makovecz Imre által tervezett sárospataki művházban, amelyet 2018 óta tartó felújítása után hivatalosan még fel sem avattak, de a fesztivál eseményeinek egy részét már itt tartották. Eredetileg nem terveztem, hogy Sárik Péter programján kívül akármit megnézzek, tekintve, hogy nemrég jöttem vissza az Ördögkatlan Fesztiválról, és annak 17 eseményéről készített 21 részes sorozatot alig fejeztem be, és nem akartam megint túlpörögni.

Egy véletlennek köszönhetően viszont még bőven a koncert előtt módom volt belehallgatni a zongorista házaspár, Bizják Dóra és Zentai Károly gyakorlásába, akik úgy próbálták ki a hangszereket, hogy közben a színpadon pakoltak. Ez több, mint kedvezőtlen helyzet, de annyira elragadott a játékuk, sikerült a külvilág történéseit kizárni, hogy már ekkor biztos voltam, hogy magát a koncertet sem hagyhatom ki. Gyakran fellépnek Pesten is, és nem lehetetlen, hogy valaki megnézze őket, ha akarja – a nyomhagyás ennek is szól.

Talán hét éven át folytatott kínkeserves zongoratanulmányaimnak köszönhetően, nagy hatással van rám, aki épp ezen a hangszeren virtuóz módra játszik, és ezen a két pataki napon, ha jól számolom, összesen hat nagyon jó zongoristát láthattam.

A Goldberg-variációknak csak a címe volt korábban ismerős, és most megtapasztalhattam (a két nap folyamán nem utoljára), hogy milyen egy olyan művet hallgatni, amelyikre nem készültem fel. Számomra a ráismerés öröme mindig hozzáad az élményhez, minél többet hallgatom, annál jobban tudom értékelni a művészek interpretációját, így emiatt hiányérzetem volt, de ez nem a művészeknek róható fel.

Amit biztosan tudok állítani: a koncert egyértelműen kedvet csinált ahhoz, hogy a darabot meghallgassam újra felvételről, és ahhoz meg még inkább, hogy a két zongorista más koncertjére is beüljek.

Queen

2.Budapest Jazz Orchestra – Queen koncert

Ha van program, amelyiket áprilisban még biztosan nem választottam volna magamnak, éppen ez az. Sárik Péter Kékszakállú projektje megnyitotta számomra a jazz műfaját.

A Budapest Jazz Orchestra fellépése láthatóan a fesztivál egyik csúcsrendezvényeként teltházat (460 néző) vonzott a frissen felújítottnak látszó pataki vár udvarára, szinte minden széken ültek – hátul az árkádok alatt is. A nagy népszerűség szólhatott akár a nagyon professzionális zenekarnak, de lehet, hogy annál is inkább a műsorválasztásnak: a Queen együttes legnépszerűbb slágereit szólaltatták meg.

Számomra ez a műsor időutazással is felért, emlékszem, hogy 15 évesen kaptam meg egy kazettán az együttes dalait, mégpedig életem első munkahelyén egy másik lánytól, ahol a miskolci Lévay József műemlék könyvtár 40 ezer kötetét rendeztük át költöztetés után, négyen egy hónapon keresztül. Ez a hónap nagyon jó emlék maradt, éveken át rendszeresen visszajártam látogatóba, és a Queenről a három régi munkatársam jutott eszembe.

A közönség soraiban feltehetően sokan lehetnek, akiknek erős emlékeket keltettek ezek a dallamok, de nagy nézői tombolás azért nem alakult ki, részben talán azért, mert nagyon sok idős ember is jelen volt, akik nem bulinak fogták fel a koncertet. Nekem is tetszett, de én is visszafogottan ültem. Tehetett erről a viszonylagosan hideg este is, amelyet számomra egy kölcsön kabát tett komfortossá, míg sokan pokrócba csavarva ültek. Aki fázik, kevésbé ujjong. (De milyen jó, hogy nem esett és kint megtartható volt a koncert. A várudvar a fesztivál legbarátságosabb pataki helyszíne, örültem volna, ha a tavalyi Don Giovanni is itt szólalhatott volna meg.)

zemplén

A zenekar vezetője, Kollmann Gábor nagyon szórakoztatóan vezette elő a három felváltva éneklő számait, akik közül egyedül Wolf Kati nevét ismertem korábban, de őt sem láttam élőben soha. (Nehéz lenne felidéznem, mikor jártam hasonló koncerten - a Katlanban sok esély lett volna, de ezekkel nem éltem). Már egy szám meghallgatása is kellően meggyőzött arról, hogy nem véletlenül lett olyan népszerű az énekesnő. Érzékeltem a közönség reakcióiból, hogy mennyire másként hat a három szólista a nézőkre - ebben a műfajban a személyiségének kisugárzása talán még nagyobb tényező, mint az operáknál, bár ott sem elhanyagolható. Muszáj éreznünk az önazonosságot, ráadásul ennek a képnek még vonzónak is kell lennie a sikerhez. Kocsis Tibor szintén képes átütő hatást kelteni. Egy tehetségkutatóban jelent meg, ahogy most kiderült számomra, láthatóan szintén megfogta a közönséget – a hangszíne mintha még hasonlítana is Freddy Mercuryéra.

A koncert szünetében borkóstolás is volt, és ez emlékeztetett a 2010/11-es amerikai évadunkra, amikor heti három hangversenyen vettem részt a gyerekekkel (más program nem nagyon adódott, de a zenei tanszék aktívan szervezte a hallgatók fellépéseit, és minden esetben volt hozzá „pink lemonade”, saláták, torta, néha még hamburger is – és minden ingyen, nem csoda, hogy ezzel a körítéssel rá lehetett venni a város lakosságát, hogy akár Beethoven vonósnégyeseit, vagy csak ütősegyüttesre írt kortárs zenét is meghallgasson. A komolyzenei beavatás is lehet, hogy hatékonyan menne ilyen eszközökkel itthon is (ha lenne hozzá egy WalMart, amelyik önzetlenül támogatná – állami források nem álltak rendelkezésre ezekhez a projektekhez ott sem.)

A magam részéről örültem a kalandnak, külön érdekesnek találtam, hogy egy ilyen nagy létszámú együttesnek nem volt külön karmestere, és nagyon egyben volt a hangzás ennek ellenére is. Ezek szerint még ez is megvalósítható.

Káel NorbertA Jazzical Trió és vezetője, Káel Norbert (Fotó/Forrás: Pintér Ádám / CAFe Budapest)

3.Bartók és a jazz I. - Káel Norbert – A fából faragott királyfi – átirat

Az augusztus 18-i koncert két részből állt, és a két egymás után elhangzó művet Bartók kötötte össze – mindkettő két különféle technikával készült átirat volt. Káel Norbert kisebb fába vágta a fejszéjét, mint Sárik Péter. Nem akarta az egész „A fából faragott királyfi”-t hangról hangra megőrizni, mindössze kiválasztotta azokat a tételeket, amelyekről volt mondanivalója, és tovább tudta gondolni. Nekem ez a módszer különösen tetszett, nem gondolom, hogy ha egyszer átiratot készít valaki, akkor ne kalandozhatna el szabadon a műtől. A mű elhangzása előtt nemcsak Hollerung Gábor beszélt ismét az átdolgozások lehetőségeiről, létjogosultságáról, hanem a szerző is bevezette minden tételét.

A mű egyes pontjain gyanakodtam, hogy ez lehet benne a Bartók-motívum, de biztosra nem vehettem. Miután a kimutatásom szerint mindössze kétszer láttam a táncjátékot, és túl sokszor nem hallgattam meg, esélyem sem volt ehhez a műhöz megközelítőleg úgy viszonyulni, mint a Kékszakállúhoz, amely 35 éve nyugtalanít.

Káel Norbert művére csak azt mondhatom, hogyha valakivel szembejön, és szereti a jazzt, mindenképp hallgassa meg, akikkel beszéltem a koncert után mind szerették.

Lehetnek olyanok, akik már látták is, tekintve, hogy tavaly októberében közösen adták elő ezt Vizin Viktóriával, aki ezen a blogon éppen a Kékszakállú kapcsán többször is említődött, éppen vele láttam az ezt megelőző utolsó élő előadást, több, mint két éve.

Az, hogy ez a darab a Kékszakállú elé került, jelen esetben azért volt érdekes számomra, mert megmutatta, hogy Sárik Péteren kívül más is meglátta Bartók jazzesíthetőségét, többen is vállalkoznak hasonló "szentségtörésre", és láthattunk egy estén két érvényes megközelítési lehetőséget is.

A néző számára ott a lehetőség, hogy döntsön, számára melyik út a rokonszenvesebb, igényli-e egyáltalán, hogy egy műből minden hang megmaradjon, vagy inkább szeretné, ha a szerző többet hozzáadna magából. Mivel a jogok lejártak, senkit nem lehet megakadályozni, hogy hasonló szemléletű alkotásokat hozzon létre – szabad a pálya. De persze az is egy lehetőség, ha az átdolgozások ellenzői minden este Bartók eredeti felvételeit hallgatva pihenik ki a nap fáradalmait.

saújhelyElindulva a Várhegyről

4.Zempléni kirándulások

Az idei évemet éppen Sárospatakon kezdtem, mégpedig az Országos Kéktúra harmadszori teljesítésének nekifogva. Jó érzés volt 90 túranap és 1700 km után (ebbe már a Dél-Dunántúli szakasz bejárása is beleértendő)  újra ide visszaérni, és most külön élveztem, hogy időnyomás nélkül mászkálhattam a környéken az előadáson gondolkodva, meg-megállva, jegyzeteket készítve, és időnként a Sárik Trió zenéjébe is belehallgatva. Jó volt felmenni a hegyekre, de nem kellett mindenáron az összesre felmászni, és az egyikről a bozót miatt nem sokkal a teteje előtt vissza is fordultam, gondolva arra, hogy Judit akár ugyanígy befejezetlenül hagyhatta volna az "ajtónyitogatási projektjét", nem kell valamit akkor is végignyomni, ha nincs értelme.

bozótos SaújhelyKilátás a Sátor-hegy oldaláról - a bozóton átvágás után (még 20 méterrel magasabbra lehetett volna menni, talán)

Sárospatakról gyalog is jól elérhető a Tengerszem, amely nekem egy óra volt egy irányban, illetve aki szereti a szép kilátást, Sátoraljaújhelyről hat órán belül négy hegyre is felmehet. Aki kényelmesebb, azoknak van esély nagyrészt autóval feljutni majdnem mindenhová, nem nehéz leparkolni. A libegő és a bob most nem üzemelt, a jövő évi fesztiválra nyilván már az is újra beindul.

A tavalyi és az idei fesztivál után, kíváncsi vagyok, hogy mi lesz a jövő évre várható nagy dobás, amely majd újra nyári terveim átvariálására késztet.

Az utolsó fotó pedig legyen a Tengerszemről, nem a könnyek tava - arról az előző részben lehetett olvasni.

 tengerszem-Sárik12

Címkék: Kocsis Tibor Wolf Kati Zempléni Fesztivál Sárik Péter Budapest Jazz Orchestra Zentai Károly Káel Norbert Bizják Dóra Jazzical Trió

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr5716667300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása