Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Éppen úgy, ahogy az előző nap látott Kartonpapa, 2020. decemberében lett volna a bemutató. Feltehetően nem ez volt a legelső alkalom (?), de azért még a sorozat elején járhatunk. Fábián Péter maga írta és rendezte ezt az előadást, amely a K2 korábbi tantermi vállalkozásaihoz hasonlóan képes ténylegesen megszólítani a fiatalokat, új színben mutatni ezúttal az Anyegin viszonyrendszerét. Én ugyan nem voltam a kiemelt célközönsége, mivel nekem a mű évtizedek óta az egyik kedvencem (eredetiben és operaként is, utóbbit 2013. márciusa óta hiányolom a műsorról, és most ennek kapcsán is leírom újra, hogy "vissza a Kovalik-rendezést"), de Jánosnak egészen új volt. Mindkettőnknek nagyon tetszett, az elmúlt egy hét alatt kéktúra közben rengeteget beszélgettünk róla. Minél több iskolában meg kellene rendelni, hiszen ezért készült, tantermi előadásnak.

Anyegin1.pngKirály Dániel - a címszereplő

Erre az előadásra Beremendről érkeztünk, a Kicsibácsi után, amelyre a fiam nagyjából a papírforma szerint reagált. Volt bőven időnk, és ami ennél is több: amíg mi túráztunk, addig valaki, aki előző nap felszedett minket, sorban állás közben ránk telefonált,megkérdezte, hogy mire lenne szükségünk (!), és elkérte nekünk a hiányzó sorszámot a produkcióra. Az előadásra így biztonságban, a legelsők között sikerült bemennünk, és jó helyre is kerültünk.

A helyszín egészen új volt, ahogy megtudtuk (nekünk mindegyik helyszín újnak számított persze), Villánykövesden a "Csikófuttató" Istálló nevet viselő épületében ülhettünk le talán hetvenen. Erről a kiírásról azonnal eszembe jutott az Átrium Mefisztója, amelyben az Alföldit és előadásait szidalmazó kommenteket olvasta fel maga a megcélzott, köztük egyet, amely végül az ölemben kötött ki. Ez "istállóművészet"-nek minősítette Alföldi Róbert munkásságát.

Jelenleg most valóban azt láthattuk, ahogy művészi előadás születik meg az istállóban, külső eszközöket alig használva. Egyetlen ruhaváltás elég volt ahhoz, hogy élő legyen az, amit látunk. (A ruhák végig nem tűnnek jelmeznek, hétköznapiak, lehet, hogy a szereplők ruhatárából származnak.)

Ezt az előadást persze, ha van elég forrás és nem utazásra tervezik, feltétlenül meg lehetett volna támogatni még kivetítéssel is, de ez elvette volna a hangsúlyt a játszó színészekről, így akár örülhetünk is, hogy a K2-nek mindig leleményességből és kreativitásból kell előadást csinálni, nem pénzből. (Ha objektív akarok lenni, akkor azért itt most leírom, hogy a K2-esek már elvétve, de csináltak előadást "rendes" díszletben, kőszínházi körülmények között is. Nem hiszem, hogy idegenkednének a látványtervezés gondolattól, ha lenne több forrás. Kellene már egy állandó játszóhely nekik, na. Már tartanak ott egy ideje.)

Ez az előadás mindenkinek való, aki a színész-központú előadásokat szereti és nem látványos képeskönyvre vágyik.

A krónikához feltétlenül hozzátartozik, hogy a szomszédból behallatszó koncert hatásától eltekintettem volna, de realistának kell lennünk. Mivel ez tantermi színház – a szünetek zaja be fog hallatszani a legtöbb esetben, a zavaró körülményekhez hozzá kell majd szokniuk. (Szombaton az istálló mellett, a legelőn játszott a K2, és akkor valóban nagyon durván belezavart a koncert a Béke! előadásába, amelyben ráadásul a szereplők énekelnek. Ha ehhez viszonyítok, akkor bekezdésre sem érdemes ennyi zaj, amit ez az előadás kapott aláfestésnek.)

bbBán Bálint - privátban

Fábián Péter adaptációja a mű lényegét átmenti, bár 2021-hez igazítja, azaz a felületi változtatások erőteljesek - az eredeti szöveg is szinte hiánytalanul elvész. Marad a kallódó ember, aki nem tudja mihez kezdjen, marad az "igazi" megtalálásának kínja, a felületes kommunikációnak köszönhető téves értékítéletek sora, a másik emberhez való kapcsolódás lehetetlensége.

Van néhány igazi nagy módosítás, és valóban nem ugyanaz valakit ténylegesen megölni, mint egy évre visszanyúló chat-barátságot megszakítani. Takarékos megoldás Lenszkij és Gremin összevonása is Bán Bálintba, de egyet kell értenünk a rendező-átdolgozóval, ez így jobban üt és a történet keretein belül még logikusnak is mondható. (Sok olvasó érezheti azt, hogy minden a helyére kerülne, ha Tatjana Lenszkijbe szeretne bele. De tényleg abba szeretünk bele mindig, aki hozzánk legjobban passzol? Vagy mégis ezek a kapcsolatok azok, amelyek hosszan eltartanak?)

Minden változtatással együtt elmondható, hogy ebben az online térbe áthelyezett történetben nagyon szépen sikerült a kapcsolatok dinamikáját visszaadni.

Az előadás alkalmas arra, hogy a mű iránt is felkeltse az érdeklődést, a diákok rá fognak jönni, hogy róluk szól az Anyegin meséje - ez a tantermi előadások célja, ugyanakkor ez a mű hatni fog az idősebb korosztályra is. Nehezen tudom elképzelni, hogy sok K2-t néző lehet, aki nincs kitéve annak, hogy élete jelentős része online térben zajlik már, így lehet, hogy önmagában csak az online-offline világ párhuzamba állítása is érdekes lehet valakinek. (A Katlan emiatt is kellemes volt, a programok miatt kevés időt töltöttünk elektronikával, bár nem ejtettük útba az "offlline rezervátumot", ahova csak kikapcsolt telefonokkal lehetett bemenni. Pedig terveztük.)

Nagyon hatásos megoldás volt már a kezdés: az online tér hangulatának megteremtése, ahogy a három szereplő sorra elmondta a kimenő-beérkező üzeneteket, beérkező posztok szövegét. Ezt tényleg tipikusnak érezhettük. A két férfiszereplő által játszott internetes játék jellegéről Jánosnak több tudása volt, nekem csak sejtésem - nem véletlenül készült az ő generációjának a mű, biztosan érteni fogják.(Akinek mond valamit a "world of warcraft" - annak itt ez a plusz infó - Jánosnak ez is megmaradt.)

Ugyan jelenleg nagyon szeretem az Anyegint, de diákként rám sem hatott, nem jött át épp a lényege. Inkább közömbös voltam iránta, bár nagyon hamar láttam operaváltozatban is, ráadásul az Operaházban, az első sor közepéről egy vasárnap délelőtti matinén 1987. március 21-én, 100 forintos jeggyel. Emlékszem a díszletre, de a zenekari árok közelségének varázsára (aztán közel 20 évig nem jutottam ott ilyen extrém jó helyre, szinte mindent a harmadikról láttam később egészen a zárás előtti évekig) , de nem éreztem, hogy tized annyira megérintett volna a történet, mint amennyire a fiamat ez a nulla forintos költségvetésből kivitelezett, istállóban, három színész által előadott variáció. Mindenképp kellenek ezek a tantermi előadások, ha azt akarjuk, hogy legyen még néző később is...

Felmerülhet bennünk a kérdés az előadás kapcsán, hogy tarthatunk-e fontosnak valakit, akit élőben sosem láttunk, valóban működhet-e egy kapcsolat csak az online térben. Minden néző a saját tapasztalataitól függően fog erre választ adni az előadás után.

gyöngyzsGyöngy Zsuzsa - szintén privátban

A három legfőbb karakter  meggyőző - el lehet életüket a történet keretei előtt és után is képzelni még így is, hogy elvileg chat üzenetekből állnak össze, de persze mi látjuk a gesztusaikat is, tanúi vagyunk annak, ahogy ezek az üzenetek megíródnak. Így lesz lehetséges, hogy ezen a többnyire szívszorító történeten mégis sokat tudunk nevetni. Talán még azok is nevetnek, akik ráismernek saját bénázásukra...

Gyöngy Zsuzsát éreztem most is a főszereplőnek, ahogy a legtöbb Anyegin előadásban is Tatjána az, akivel "együtt tudunk menni", nagyon szerethető. (Fel tudja kelteni az érdeklődést maga iránt - ha korábban nem terveztem volna be a másik két előadását, ezek után biztosan variálásba kezdtem volna, és mindenképp meg akartam volna nézni. Úgy tűnik, hogy jó neki ebben a csapatban.) Lehet sajnálni, drukkolni neki, sőt akár imádni is, és persze később örülni a revansnak, még akkor is, ha azért tudjuk, hogy a való életben ez nem ennyire egyszerű. A hasonlóan nárcisztikus, "elérhetetlen" pasasok egyszerűen továbblépnek a következő nőhöz, és bemagyarázzák maguknak is, hogy úgysem működött volna a kapcsolat, nincs is igazi veszteség.

Király Dániel kapta a címszereplőt, aki máshogyan, de itt is szemétkedik a "barátjával", csak mindezt az online térben teszi. A másik két szereplővel szinte egymásra se néznek, mégis pontosan érzékeljük azt, hogy kapcsolatuk éppen milyen stádiumba került. A varázsszó az unatkozás, ahogy a társkeresőnek is találóan Spleen a neve. Jól áll neki ez szerep is, ahogy nemrég a Rózsavölgyiben a "Keresztül-kasul" is nagyon passzolt.

Bán Bálint figurája sokat kapott Fábián Pétertől - ő lesz a vesztes is, de a nyertes is. Jó, hogy nem hal meg teljesen értelmetlenül - ez mindenképp jobb üzenet a néző diákoknak. A szerep rá van írva, egy klasszikus előadásban is jól állna neki "A" költő. (Ahogy látszik, pályája most jelentős fordulatot vett, a Thália biztonságából igazolt át a K2-höz, érezhetően van benne kalandvágy. A Rükverc óta követem a pályáját, így külön örültem ennek az előadásnak miatta is.)

A három színész egyenként is kellően érdekes és jó ez a kombináció is, csak örülni lehet, hogy így összekerültek.

A mű végi fordulat lényegileg megmarad, eszembe sincs, hogy eláruljam, hogy miben áll a váltás lényege, érdemes megnézni azoknak is, akik már túl vannak az ismerkedési korszakukon, általában is rá lehet döbbenni n+1. alkalommal is az emberi kapcsolatok felületességére.

Nekem a listámon ez az előadás eleve benne volt a legfontosabb háromban, amelytől sokat vártam, hiszen az általam eddig megrendelt 4-5 K2-es előadás minden esetben nagy sikert aratott, a gyerekek sokkal jobban élvezték ezeket, mintha kőszínházba kellett volna menniük. Maga az előadás hatvan perce beváltotta az előzetes várakozásaimat. Ha módom lenne rá még mindig, már az előadás után tíz perccel, gratuláció ürügyén előjegyeztem volna ezt, nyomatékosan javaslom azoknak, akik magyart tanítanak, és aktuális lehet nekik az Anyegin egyáltalán.

Mivel tudtam, hogy tantermi lesz, Jánost előzetes információk nélkül ültettem be, és így is nagyon jól megértette - ehhez a beavatóhoz nem kell feltétlenül előzetes beavatás.Kíváncsi vagyok, hogy mikor fogja elolvasni az eredetit, és miként fog hozzá viszonyulni.

Számára a Katlan második napja ezzel véget is ért, én viszont még este visszamentem a Szoborparkba, és megnéztem a Hat táncot is, amelyről hamarosan jönnie kell a bejegyzésnek.

PS. Az, hogy János az előadás után felírta a saját olvasmánylistájára Puskin művét, az nagy eredmény. Most lesz hetedikes, így nem kötelezőként fogja először olvasni. Nem mellékesen a színészek miatt, akik megtetszettek neki, még egy éjszakai előadásra is hajlandó volt jönni (lsd. Rosencrantz és Guildenstern), feláldozva a Netflix-nézési lehetőséget, amely a szálláson adott volt (és otthon nem az), illetve még egy harmadik K2-es produkcióra is (Béke!) kíváncsi volt. Ezeket nem dicsekvésből írom le, hanem a K2 eredményességének a bizonyítékaként.

((Ezen a fesztiválon János összesen hét címet írt fel a mindenképp elolvasandók listájára, feltehetően hosszú távon is sokat fog számára jelenteni ez az öt nap. - Láttam egy lányt, aki tíz éves korától minden Katlanon jelen volt, ezen nőtt fel - akár ezt is mondhatjuk. Visszanézve sajnálom, hogy erre nem lett volna alkalmunk, de aki teheti, próbálja a gyerekeit legalább néhány napra levinni. A 15. Katlan időpontját is már kitűzték, 2022. aug.2.-6. - be lehet tervezni.))

Ps. A fotók, amelyek már bent vannak a bejegyzésben a Thealter Fb-posztjából származnak. Boldog örömmel kicserélném őket a fotós megjelölésével előadásképekre, ha lennének...

Címkék: Bán Bálint Anyegin Király Dániel Ördögkatlan Fábián Péter k2 színház Gyöngy Zsuzsa anyegin.hu

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8616651502

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása