Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

A Katona Kortárs sorozata újabb állomásához érkezett márciusban a „Végre egy kis csönd” és az „Egyformák vagyunk” után. Sőt: gyors egymásutánban azonnal háromhoz…

Miután eddig összesen öt ilyen „Katona-filmszínházat” láttam, erősen remélem, hogy ezt a covid miatt kialakult „melléküzemágat” meg fogja tartani a színház negyedik játszóhelyként. Ha a másik három offline-nézőtér most is éppen teljes kapacitással működne, akkor is lennének még olyan katonás színészek, akiknek még mindig nem jutna elég (és minőségileg is elég jó) lehetőség a megmutatkozásra, így e forma megmaradása a társulati tagoknak is jót tenne, nem is beszélve azokról a nem pesti nézőkről, akik előtt éppen most a covid idején nyílt ki a világ…Folytatni kellene a programot, ahogy a „rendes” előadások alkalmankénti közvetítését is.

kocsis12A költő szerepében: Kocsis Gergely

De térjünk vissza Háy János Szavalóversenyéhez.

Háy János szövegének nem kellett külön ajánló – a színház honlapján leírtakat elolvasva azonnal tudhatta valaki, hogy őt megszólítja-e a projekt, vagy sem. Aki szereti a verseket, olvassa a szerzőt és jár a Katonába, annak akár háromszoros motivációja is lehetett a megtekintésre – ezek a nézők jelenthették Tárnoki Márk rendezésének elsődleges célközönségét.

A szerzői szándékok előre világosak voltak, a kérdés már csak az lehetett, hogy milyen hatás kifejtésére képes maga az elkészült előadás. (A program sikerességéről a legtöbbet a három rész nézettségi mutatói mondhatnának – ezeket viszont nem ismerem, és csak remélem, hogy növekvő tendencia vehető ki belőlük.)

Kocsis6Háy János és főszereplője a szakmai beszélgetésen - Szokodi Bea fotója

Háy János elhivatottan népszerűsíti már egy ideje a kötelezően olvasandó és már régen meghalt író/költő-kollégáit, akiknek a műveit neki magának is át kellett rágnia diákként. Aki elolvasta a „Kik vagytok ti?” kötetet, az már abból érzékelhette ezt a törekvést és azt az igyekezetet is, hogy emberként (és ne szoborként) láttassa őket. (Én szinte azonnal a megjelenés után végigolvastam ezt az irodalomtörténetet, de akinek hatszáz oldalnyi ideje nincs, annak javaslom, hogy a „megkonstruált” Petőfiről szóló rövidebb írást vegye előre kóstolónak, ez volt a személyes kedvencem.)

A „Szavalóverseny” háromszor 50 percében Háy János nem egyes szerzőket emel ki, hanem népszerű verstípusok jellegzetességeit ismerteti iróniától és humortól sem mentesen, mégpedig Kocsis Gergely által, aki láthatóan átélte és élvezte is a költő szerepet. Ezúttal a színész (a Végre egy kis csöndben játszott mellékszerep után) igazán grandiózus feladatot kapott, így akik követik és kedvelik, és netán erről a közvetítésről lemaradtak, azoknak később csak miatta is feltétlenül érdemes lesz a pótlásra törekedniük. (A befektetett energiákat látva lehetetlennek érzem, hogy ezt a közvetítést ne ismételje meg vagy a színház maga, vagy valamilyen tévécsatorna.)

kocsis15

Kocsis Gergely nagy lehetőséget kapott és ezt messzemenően ki is tudta használni, bár miután első színészi megnyilatkozásai óta nézem, hasonlóan erős alakításra is számítottam. Bár zeneszerzőként (és zenészként) is részt vesz az előadásban, legnagyobb érdeme, hogy elhitette velünk, hogy éppen akkor jutnak eszébe a gondolatok. Kicsit sem érzékeltük, hogy ezt a hatalmas mennyiségű szöveget szó szerint be kellett tanulnia. (Az első rész utáni szakmai beszélgetésből ez mindenkinek nyilvánvaló lehetett – hiába látszhat annak, ez nem improvizatív előadás.) A szó szoros értelmében magáévá tette a szöveget. Hangulata vibrált, témáiba helyenként belemelegedve egészen szenvedélyessé is vált időről időre (ez a láz néha 36 fok fölé emelkedett tagadhatatlanul), úgy járkált föl és alá, mint egy ketrecbe zárt tigris. A kamerán keresztül is személyesen szólított meg minket.

kocsis11a költő alulnézetből

Ez nem „kukkoló színház”, hanem egy hozzánk intézett monológ, amely során a kamera nézőpontja állandóan változik, alkalmanként (a harmadik részben) egy üvegasztal alól láthatjuk a beszélőt. Ez azért nem mondható szokványosnak.

A szerző mi mást is találhatott ki ebben az időszakban, mint egy ilyen egyszemélyes darabot, amely alkalmas a távolságtartásra. Mind el vagyunk különülve, ülünk a kisebb-nagyobb szobákban a számítógépeink társaságában, és lassan már mind elkezdünk magunkban beszélni…

Ehhez a korszakhoz különösen illik a Háy János által választott beszédhelyzet. A tér le van szűkítve, kevés színész jelenik meg, ők sem egyszerre, és még véletlenül sem lehet innen kilépni. (Még a tájversekről is a szobában beszél a költő, nincs kivétel. Persze, az ilyen versek is többnyire zárt terekben születhetnek, nem a természetben friss élményből, inkább csak emlékfoszlányokból. Petőfi híres tájversei kapcsán is ilyen-olyan pesti albérleteit szokás emlegetni, mint a keletkezés színterét.)

kocsis13

Ezt a szöveget és a színészt erőteljesen támogatta az épített szobadíszlet, amely kisrealista módon kidolgozott, és lehetne illúziókeltő is, ha a kamera időnként szándékosan nem mutatná a meghagyott hiányokat, például a könyvespolcok tetejét. (Érezni azért benne a „ha akarnánk, meg tudnánk csinálni valódinak is” üzenetet.) Ahogy a korábbi estéken, most is nyomatékosítják bennünk, hogy ez egy színházi felvétel, nem film és pláne nem a valóság.

A színház honlapján fel nem tüntetett látványtervező (a rendező maga?) a felelős a főszereplő ruházatának és a szoba egyes részleteinek kisebb átformálásáért, amelyek nem öncélúak – érezhetően az éppen megtárgyalt verstípushoz igazodnak.

kocsis5

A megtekintés után is kérdés marad, hogy ez most egy előadás vagy három.

Nyilván egyben nagyon nagy falat lett volna, még akkor is, ha vannak repertoáron ilyen hosszúságú előadások, a felére összehúzni pedig csak azért sem sikerülhetett, mert akkor a gondolatmenet tűnt volna túl vázlatosnak. (Saját szövegen rövidíteni a legnehezebb, nekem csak ritkán sikerül, akkor is csak néhány hetes pihentetés után – teljesen megértem a szerzőt, sőt a színházat is, hogy ezt a három részes formát választotta, amely ráadásul „sorozat élményt” is adott: lehetett várni egy hétig az újabb részt, és közben gondolkodni a régin – mi jöhet még? Mindhárom rész felépítése hasonló volt, mindegyik röviden tárgyal egymás után néhány verstípust (mintha az utolsó részben már tömörebben történne ez meg, mint a másodikban, de lehet, hogy ez csak szubjektív benyomás, nem mértem le az egy témára eső időt).

kocsis8Bán János

Az egyes részek valóban érthetőek voltak önállóan is, a színház előzetes állítása megállta a helyét, az egyes verstípusok ismertetésének élvezete valóban nem függött attól, hogy valaki a többiről hallotta-e Háy János (illetve Kocsis Gergely) okfejtését, vagy éppen elmulasztotta.

Az első részben véltem felfedezni a legtöbb kulcsmondatot, a „nemzeti költészet” témaköre nem véletlenül került előre.

Háy pesszimizmusa (azaz realizmusa) minden művében erőteljesen megjelenik – ennek kapcsán egy ilyesmi mondat maradt meg bennem: „akkor is van üzenete a versnek, ha hatástalan”. Súlyos kérdések merülnek fel: közösségi szerepvállalás nélkül van-e súlya egy költőnek? – Mi van, ha nincs közösség? Egyéni felelőssége van-e?

Ezek miatt éreztem az első részt a leglényegesebbnek és sajnálatosnak azt, ha valaki épp erről maradt le.

Kocsis4

A költő morfondírozgatásaira került a fő hangsúly, de ezt minden esetben követte egy-egy remekmű, amelyet természetességre törekedve mondott el egy-egy színész, akire NAGYON ráközelített a kamera. Érezhettük, hogy most aztán valóban hatni akarnak ránk... Ezt nevezhetjük akár szavalóversenynek is, csak éppen az egyszemélyes nézői zsűrik nem tanácskoznak, nincs eredményhirdetés, és sosem fog kiderülni, hogy melyik színész teljesítményét értékelték a legtöbbre a nézők. (Klassz lenne, ha kommentben kapnék erre vonatkozó megjegyzéseket, de erre azért kevés az esély, lássuk be.) Az egyes teljesítményeket nehéz összevetni, hiszen voltak hálásabb versek, amelyek önmagukban is jobban hatnak, de volt arra is példa, hogy egy elcsépeltnek számító mű is igazán hatni tudott.

kocsis9Szacsvay László

Az Örkény Színház Anyám tyúkja első és később második előadása is erre épített: egy igazán jó színész még az unalmasnak érződő memoriter verset is képes élettel megtölteni – ezt kétségtelenül bebizonyították, bár a premier előtt én sem hittem azt, hogy ez megtörténhet. Most is erre láttunk számos példát – hasonló attrakcióra a Katona művészei is képesek. (Nem mintha ebben bárki kételkedett volna, de most konkrétan láthattuk is.)

Minél ismertebb volt egy vers, annál meglepőbbnek hatott, hogy valaki mégis tudott vele újat mondani nekünk.

Bár a fellépő művészek mindegyikét követem, és így örültem annak, hogy 12 színész is megmutatkozási lehetőséghez jutott, a teljes mezőnyből nekem két versmondás emelkedik ki leginkább, viszont e kettő között már nem tudnék rangsorolni semmiképp.

kocsis7Bányai Kelemen Barna

Az egyik Bányai Kelemen Barnáé, aki az első rész végét zárta József Attila keresetlen egyszerűséggel elmondott soraival. Ezzel a szöveggel nehéz versenyre kelni.

Ugyanez nem mondható el Petőfi verseiről, aki már alsóban is tananyag, és feltehetően az ő köteteit jóval kevesebben lapozgathatják kényszer hatása nélkül. Kötelezően meg kellett tanulni (még talán második osztályban?) az „Itt van az ősz…” kezdetű verset, amelyről nyugodtan elmondhatom, hogy soha nem tartottam különösebben érdekesnek. Ahogy most Takátsy Péter tolmácsolásában elhangzott, az viszont egészen lenyűgöző volt, és keresném is hozzá a megfelelő szuperlatívuszokat, ha ilyenekkel akarnám telenyomni a bejegyzéseimet.

kocsis14Takátsy Péter

Le a kalappal, csak ezt mondhatom – és hozzá még azt, hogy az elhangzó versek közül többnek is jó helye lenne külön-külön a youtube-on, vagy a színház honlapjáról elérhető külön videókban, hogy irodalomórákon levetíthessük (azokban a termekben, ahol van ehhez technikai felszerelés) ezeket. Szacsvay László adja át Vajda János „Nádas tavon”-élményét, vagy Vizi Dávidtól halljanak Bornemissza Pétert, Dankó Istvántól Balassit, hátha akkor a diákok is ráéreznek majd, hogy a kötelező versek elsődleges célja mégsem az, hogy legyen miből dolgozatot írni, vagy érettségi tételt kidolgozni. Ez ügyben a felsorolt színészek felvételei sokat tehetnek.

kocsis3Dankó István

Egy-egy hosszabb-rövidebb vers erejéig feltűnt Rujder Vivien, Elek Ferenc, Újlaki Dénes, Bezerédi Zoltán, Vajdai Vilmos, Fekete Ernő és Bán János is, akikhez mind sok élményem fűződik, és őket is szívesen láttam volna egy hasonló „tévészínházi” produkció tartóoszlopaként. (A most csak pillanatokra feltűnő Szirtes Ági ilyen nagyobb falathoz jutott a "Végre egy kis csöndben, ez még közeli emlék.)

 

kocsis2Elek Ferenc, Szirtes Ági és Rujder Vivien

A művészekre az elmúlt hónapok hosszú elvonókúrája után szinte bármilyen felkérés élénkítően hathat, annak anyagi vonzatán túl segít abban is, hogy ismét színésznek érezhessék magukat. Az előadás nézése közben erre is gondoltam. A produkcióban csak egy-egy vers erejéig megjelenők előadásán is látszott a teljes odaadás, nemcsak a szövegmondás élvezete. (Bán Jánosról mellékesen eszembe jutott, hogy A borbély filmes feldolgozásának elkészítése sem lenne felesleges, valószínűleg mindenkit bevonzana, aki már látta élőben.)

A színház a közeli jövőben korábbi előadásait közvetíti, legközelebb április 4-én a Széljegy nézhető meg.

Kocsis1

Ps.1.A színház (és vele a közösségi élmények) most már lassan féléves hiánya minket nézőket is megvisel, bloggerként különösen érzékenyen érint a kiesés, mivel ebben az évadban kifejezetten csak azért nem vállaltam még egy félállást, hogy legyen időm előadásokról írni. Visszanézve ez túl nagy optimizmusra vall. - „Aki ír, annak az a jó, ha írhat” – ezzel az első részből származó Háy János megállapítással csak egyet tudok érteni. Jó lenne már ismét élő előadásokról hírt adni…

Ps.2. A fotók a színház Fb-oldaláról származnak, a forgatáson Horváth Judit fényképezett.

Címkék: Katona Fekete Ernő Vajdai Vilmos Háy János Takátsy Péter Bán János Szacsvay László Szirtes Ági Dankó István Elek Ferenc Kocsis Gergely Újlaki Dénes Vizi Dávid Bezerédi Zoltán Tárnoki Márk Rujder Vivien

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7916487070

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása