Hátha e rövid címből is kitűnik, hogy az Örkényben összeállították a második verses estet, egészen az Anyám tyúkja-1 mintájára. A honlapon Mácsai Pál nem is titkolja, hogy a művészekben még benne maradt néhány fontos vers az 1. versműsor összeállítása után, sőt nem zárnám ki, miután a közönség is érdeklődött a téma iránt, jönni fog majd a 3, 4 és az 5.
Az előadást ugyancsak Mácsai Pál rendezte, a díszlet is azonos (egy parasztház tornácát látjuk, tervezte Izsák Lili), sőt a rendezői megoldások is visszaköszönnek: hol egyedül mond egy színész verset nekünk, hol több kollégája is érdeklődve nézi, ez esetben civilben. Érdekes lenne ismerni a folyamatot, amely ezeket a döntéseket megszülte, miért éppen az a színész mondja a verset, aki - és miért azok hallgatják, akik bent vannak és hogy alakult ki a próbán, hogy ki hova ül. A ruháról bárki azt gondolná, hogy az, amit a művésznek kedve volt aznap felhúzni, de nem, Izsák Lili munkája az is.
A honlapon a leírásnál ott vannak a szereplők, de a verscímek nem - viszont egy közel hatvan tételt tartalmazó listát megkapunk még az előadás előtt. Én az egészet végighallgatva azt gondolom, hogy sok volt ennyi - NEKEM, aki még gimnazistaként kívülről tudtam ebből 29-et -, de láttam a 16 éves lányomat, aki attól tartok több ismeretlen verssel találkozott, és őt egészen végig lekötötte. Az, hogy kinek mi tetszett és mely előadók, nagyon függ nemcsak a néző ízlésétől, de a pillanatnyi állapotától is. Akiket én fogok kiemelni, legalább annyira jellemzőek erre a mai estémre, illetve rám, mint magára a főpróbára. Más néző biztosan más verseknek és előadóknak örült a legjobban.
Az előző estből, de ebből az alkalomból is látszott, hogy a rendező és a színészek arra törekszenek, hogy legkevésbé emlékeztessen a versmondási helyzet arra, amikor egy profi színész verset szaval. Természetesen, mintha saját szöveget mondanának, úgy próbálták megszólaltatni a legismertebb magyar költők sorait, ráadásul bevállalva azt is, hogy amennyiben tévesztenek, egyes nézők azt is észre fogják venni. Ebben a vállalásban kétségtelenül van valami igazán heroikus és nem is mindenkinek sikerült a nagy mutatvány az első nyilvános előadásra, pontosabban: nem volt, de nem is lehetett minden vers ugyanolyan intenzív hatással a nézőre, három órát a csúcson nemigen tölthetünk.
Tegnap este a nagyon intenzív és jó hangütésű zenés kezdés után (a zenei vezető, Kákonyi Árpád több helyen is sikeresen élénkítette az előadást) jól esett Znamenák Istvántól Karinthy Frigyes Előszava, és nem sokkal később Nagy Zsolt valóban sajátjaként mondta el József Attila "A Dunánál" című versét. Ez volt az a pont, amikor tudtam, hogy már megérte eljönni. Civilnek tűnt, aki beavat minket a gondolataiba, ugyanakkor érezni lehetett benne azt a nyers erőt és hatalmas lefojtott energiákat, amelyeket egyébként is. A következő csúcspont számomra Vajda Milán Kosztolányija volt. Ült a színpad szélén és elhittem neki a válságot, amit a "Ha negyvenéves..." kezdetű vers kifejez. Rögtön utána talán még egy fokkal jobban ütött Epres Attila Tóth Árpádként (A Palace-ban), akinek az est második részében is volt egy hasonlóképpen emlékezetes jelenése (Illyés Gyula: 9, Rue Budé). Betegsége miatt hosszabban nem láthattuk a színészt, és mivel a hiányát átéreztük, talán már önmagában annak is örülünk, hogy ismét a színpadon van, de neki az egyszerű, manír-mentes szövegmondás mindig erőssége volt, így ez a jelenlegi feladat talán neki kevésbé kihívás, úgy tűnik, hogy zsigerből is megoldja. Az első rész legvége nagyon hatásos volt, Kókai Tünde elénekelte A Petőfi tér melodyt Petritől, amely kicsit kesernyés feloldásnak tűnt, ezt kifejezetten erősítette Polgár Csaba közreműködése, aki Petri leghíresebb versét (Hogy elérjek a napsütötte sávig) szintén emlékezetesen mondhatta el nekünk, de már csak a második rész vége felé. Csuja Imre versmondása még egy utolsó poén volt a szünet előtt, a gesztusból kitűnt, hogy ezek a színészek most valóban minden verset nagyon el akarnak mondani nekünk, minden pillanatot kihasználnak - egy versről sem mondanának le az 58-ból.
A második részből az említetteken kívül nem hagynám ki Zsigmond Emőkét, ahogy Weöres Psychéjéből elmondott egy részt - ennél kifejezetten jól jött, hogy vannak partnerek a színen, itt nem csak a közönség kiterjesztésének tűntek a jelenlévők, illetve Takács Nóra Diána lendületes versmondása is működött, József Attila Medvetáncát eljátszotta, melyhez a közelében meglapuló Znamenák Istvánnak is köze lett. (Egy másik helyzet, amikor érezhetően bevált a "színpadra kiültetett színész"-szisztéma.)
Nekem ezek voltak a kedvenc részeim, de az ötvennyolcból kis noszogatásra akár még ötöt, még tízet is ki tudnék emelni, mert az egész estnek magas volt az átlagszínvonala. Amikor valaki az előadás megnézéséről gondolkodik, akkor - amennyiben a TYÚK-1. alapján nem tud dönteni, döntsön aszerint, hogy mennyire szeretné a magyar irodalom nagy verseit kicsit más megvilágításban látni. Nem mellékesen komoly súllyal esik az is latba persze, hogy az Örkény színészei közül mindenki részt vesz az előadásban, kivéve Tenki Rékát, Hámori Gabit és Szandtner Annát, akiket viszont még így, az estet túl hosszúnak érezve is hiányoltam...
