Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Gondolatébresztő a Rózsavölgyi Szalon új bemutatója, és olyannyira izgalmasnak találtam, hogy AZONNAL az előadás befejezése után még éjszaka megnéztük itthon Anthony McCarten színdarabjából készült filmet is, így bónuszként néhány összehasonlító megjegyzést is tehetek azoknak, akik a film ismeretében gondolkodnak el azon, hogy ugyanezt szeretnék-e színházban átélni.

Röviden: érdemes. Akit ez nem győz meg, azoknak ugyanez 16 ezer karakterben. (Nem kell megijedni, sok a kiemelés, és talán át is lehet futni emiatt....)

MOL 2259Idill

Ahogy ez hasonló esetekben lenni szokott, ha egy film hatására vesznek elő színházban egy darabot, fel sem merülhet, hogy látványban visszaadható ugyanaz a gazdagság, viszont van helyette kárpótlás: a Rózsavölgyi Szalon intimitása, karnyújtásnyira láthatunk ÉLŐ színészeket.

Természetesen nézőfüggő, hogy kinek melyik színész tartozik hozzá jobban az életéhez, Lukács Sándor, Jordán Tamás vagy Molnár Piroska (sokkal kevesebbeknek Trokán Anna, aki kollégáinál jelentősen fiatalabb és a pesti nézők leginkább csak veszprémi vendégjátékokból ismerhetik MÉG), de aki az előadásra jegyet vált, az miattuk teszi.

MOL 2201

Ha már a szereposztás: kisebbnek gondoltam Molnár Piroska feladatát – szerencsére nem csak egyszer jelenik meg, ahogy ő egy hónapja nyilatkozta, még az Orient expressz bemutatója előtt. Játéka adott súlyt a karakternek, és jóval többet látunk bele ebbe a csendes apácába, mint ami a leírt mondatokból kivehető. Ahogy némán figyel, abban kifejeződik a véleménye, amelyet szándékosan visszatart, és szinte várjuk, amikor egy jó hosszú monológban helyreteszi Benedek pápát.

Az egyensúly mégsem billen fel, a darab nem róla szól végül, hiába vágynánk még több Molnár Piroskára. (A Kései találkozás és a romance.com az a darab, amit javasolni tudok jelenleg azoknak, akik hosszan néznék.) Ebben az előadásban a hátteret biztosítja a zongorán is játszó Trokán Annával együtt. Olyan apácaként jelennek meg, akik a két pápa emberi oldalának megmutatásában segítenek, az előadás általuk lesz „levegősebb”, nem csak a két főszereplő kulcsfontosságú beszélgetéseit hallgatjuk „a világ igazodjon az egyházhoz vagy az egyház a világhoz” témakörben. Ha ők ketten nem lennének, egészen biztosan elunnánk a párbeszédet, mert ez a téma mégsem olyan nehezen összefoglalható, hogy kilencven perc kellene önmagában a vita kibontására. (Ez a két apáca a filmben nincs jelen, abban számos kisebb karakter jelenik meg egy-egy villanásnyira hasonló célból, hogy láthassuk elsősorban Ferenc pápa természetes kapcsolódását a körülötte élőkhöz.)

MOL 2299A fotón érzékelhető a háttérvetítés fontos szerepe

Az előadás nem használ épített díszletet, a Szalonban megszokott módon csak néhány dobogó, székek és kisasztal az, ami rendelkezésre áll a játékhoz, és persze most is van háttérvetítés, amely elégnek is bizonyul a helyszínváltás kifejezésére. Nincs hiányérzetünk, amikor Castelgandolfo helyett csak elsuhanó fákat látunk. (A látványért felelős: Andristyák Marcell, a rendező és Enyvvári Péter.)

A jelmeztervező Vecsei Kinga Réta túl nagy szabadságot nem kaphatott, a négy egyházi személy öltözete többé-kevésbé kötött, az olyan apró részletekben élhette ki magát, mint amilyen Ferenc pápa cipőjének kiválasztása.

MOL 2508cipők!

A magyar szöveg Makai Luca fordításában hangzik el, és a rendező, Vecsei H. Miklós működött közre dramaturgként is, aki a hangsúlyt a két semmiben egyet nem értő pápa beszélgetéseire helyezi. Arra törekszik, hogy a mondanivaló minél világosabban eljusson hozzánk, és semmilyen pótcselekvés ezt meg ne zavarja.

Most valóban a közvetített gondolatok érdekesek, és meglepne, ha Vecsei H. Miklós elsődleges célja az lett volna, hogy a néző azzal menjen haza, hogy „jaj, de mekkora színész még mindig ez a Lukács Sándor/Jordán Tamás/Molnár Piroska”, bár ezek a szerepek igazán hálásak és alkalmasak arra, hogy mind felragyogjanak. Fel is ragyognak. Jó évtizedek óta a pályán lévő embereket látni, akik hitelesen képviselik a színház fontosságát, de ez csak a felszíni réteg.

Az előadás és a benne felvetett kérdések kapcsán a legérdekesebb vélemény számomra a papként és pszichológusként egyaránt népszerű Pál Feri atyáé lenne. (Nekünk is van Ferenc pápához hasonló alkatú és gondolkodású karizmatikus papunk – a karantén óta online közvetített miséit jellemzően hatezer ember nézi meg alkalmanként, és ez több, mint háromszor annyi, mint ahányan a legnagyobb színházba egyáltalán beférnek.) Miután minden könyvét végigrágtam, annyira nem meglepő, hogy most is eszembe jutott, az ő módszerét átvéve, én is pontokba szedem az előadás által kiváltott gondolataimat, azokat a tanulságokat, amelyeket levontam magamnak a két pápa vitáit hallgatva.

MOL 2401

1.A párbeszéd általános hiánya a mindennapokból

Nem beszélgetünk, nem teszünk energiát a vitás kérdések rendezésébe, de úgy általában sincs időnk valakivel érdemi beszélgetéseket folytatni. Ez igaz az átlagemberekre is, nemcsak a hatalmi pozícióban lévőkre. A karantén időszakra a rohanás talán kevésbé volt jellemző, de azóta a személyes találkozás veszélyességét tudatosítják bennünk – ugyanúgy esélytelen egy elmélyültebb eszmecsere.

Pedig – ahogy a két pápa beszélgetéséből is átjön – nagyszerű dolog egy kérdést valaki olyannal megvitatni, aki nincs velünk egy véleményen, de képes időt szánni ránk. Lehetséges beszélgetésekkel hatni, az előadás egyik tanulsága ez.

A nyaram legjobb élményként az maradt meg, amikor júliusban lemászkáltam Szegedre az Agrippinára, kétszer is egy olyan ember vitt le, akinek egészen más a háttere, élethelyzete, és talán ennek következtében is szükségszerűen másként gondolkodik az élet, illetve a színházi közeg működéséről. Különösen nagy élvezet volt vele áthidalhatatlan nézetkülönbségeinket négyszer másfél órában megvitatni. Szeretetben, indulatok nélkül.

Igen, el lehet valaki mást úgy is fogadni, ha nem értünk vele egyet, és meg is lehet szeretni, csak egy dolog az, ami nélkülözhetetlen: a párbeszédre való igény, illetve az, hogy a kapcsolat mindkét félnek közel egyformán fontos legyen.

Ez a nyári emlék ugrott be, amikor a darabból a címbe emeltem Benedek pápa mondatát. Nagy veszteség a beszélgetések elmaradása – emiatt is jó lehet annak, akinek van színházi partnere, és még előadás előtt időben beülnek a Rózsavölgyibe, és elbeszélgethetnek előadás után is. Ezt a pluszt tudja a hely minden esetben nyújtani – érdemes kihasználni, vírus ide vagy oda.

MOL 2450

  1. A megváltozás, az önkéntes félreállás, a hatalomról való lemondás lehetősége

Benedek pápa a lemondásával hatalmas gesztust tett, ez áll az előadás középpontjában. Látunk valakit, akitől a hatalmi pozíció elvehetetlen, nem kellene küzdenie a megtartásáért, és mégis lemond erről, átadja valakinek, akivel semmiben nem ért egyet, de tudja, hogy a változó világban olyan emberre van szükség, aki képes alkalmazkodni hozzá és ez nem ő. A szerzőnek igaza volt, jó, hogy felismerte, hogy ezt az eseményt érdemes megvizsgálni még így is, hogy minden néző tisztában van a történet végkimenetelével, azaz nem lepődünk meg és önmagában nem is kezdünk azon izgulni, hogy tényleg lemond-e a pápa.

Az előadásban vannak tételmondatok, amelyek többször is elhangzanak, és annyira nyomatékosan, hogy talán elsőre is megjegyeznénk őket. Ha valaki változtat a döntésén, az csak kompromisszum-e, vagy valóban megváltozott? – a két pápa egy ideig ebben a kérdésben sincs azonos véleményen.

Maga a döntés, és a változásra való képesség feltétlenül lényeges lehet számunkra is. A mi életünkben is gyakran adódik helyzet, amikor valamiféle fontosabb szempont, vagy általunk szeretett ember/közösség érdeke azt kívánja, hogy kivonjuk magunkat a forgalomból, és ne akarjunk útjába állni a megoldás lehetőségének. A gyerekeink önálló életébe való be nem avatkozás is hasonló önfeláldozást igényel – nekünk, hétköznapi embereknek ez lehet az, ami hasonló kihívás, de meg kell vele birkózni. Vagy: amikor valamit mi jobban tudunk, látjuk a hiányt, de mégsem oktatjuk ki a másikat, nem mondjuk meg, hogy kellene csinálnia…

Amíg a filmben azt éreztem, hogy a két pápa közül Ferenc jár jobban, ahogy ténylegesen is ő vált  népszerűbbé, az alkotók is inkább az ő szempontjával azonosulnak, addig a színdarabban számomra is váratlanul, de fordítottá vált a helyzet.

Míg a filmhez sikerült találni két olyan színészt, akik igazán nagyon hasonlítanak a még most is élő igazi pápákra, ebben az előadásban ez nem lehetett szempont. (Mindenki eljátszhat a gondolattal, hogy kiket választana pápának a mai idősebb színészek közül. Nekem Bezerédi Zoltán és Lukáts Andor ugrott be elsőként, mint lehetséges nyerő páros, akikkel ugyanezt szívesen megnézném.)

MOL 2223

Ami számomra meglepő volt: a szereposztás pontos ismerete előtt Jordán Tamást képzeltem el Ferencként, sőt, ha valaki a fotókat végignézi, őt látjuk többször (házigazdaként) nem teljes papi öltözetben, lazábban viselkedni. Ehelyett a merev, az egyház jövőjéről is egészen konzervatív módon gondolkodó Benedeket osztották rá. Talán nemcsak azért, mert ő az idősebb. Feltétlenül segít Jordán Tamás játéka abban, hogy a két pápa viszonya kiegyensúlyozottabb legyen. XVI. Benedeknek használ az a népszerűség, amit Jordán Tamástól kap, humoros megszólalásai által lesz emberi, ugyan kissé bogaras, de mégis szerethető személy, aki végül képessé válik a lemondásra, erre a nagyon bölcs és az általa vezetett egyház szempontjából nagyon szerencsés gesztusra.

A színlap elolvasásakor tűnt fel, hogy ezt a döntést XVI. Benedek pápa pontosan akkor hozta nyilvánosságra, amikor én a blogírásra elhatároztam magam. 2013 februárjának közepén lehetett valami a levegőben, amely ilyen döntő lépésekre késztette az embert. Jordán Tamás ekkor készült éppen „Az utolsó óra” bemutatójára, amely azóta is töretlen sikerrel megy a Szalonban. (A karantén előtt közvetlenül is az volt a legutolsó előadás, amelyet még láthattam is.)

MOL 2213

Lukács Sándor kapta a népszerű pápát, aki eleve közelebb állhatna a nézőhöz, akár csak azért is, mert nem vonult ki az emberek közül, és aki maga is lemondásra készült, de neki mégsem volt módja erre a lépésre. A Vígszínház törzsnézői remélhetőleg utána fognak jönni, hogy ismét egy nagyobb szerepben láthassák.

Az előadást nézve eszembe jutott még Molnár Piroska téli nyilatkozata is, amelyben nyugalomba vonulását helyezte kilátásba. A karantén egyik pozitív következménye volt, hogy nagyon gyorsan rájött, hogy a színpad nélkül mégsem lenne jó se neki, se nekünk. Kár lett volna, ha ebből az előadásból kimarad, hosszan fogunk még emlékezni közös jelenetére Jordán Tamással.

MOL 2465

3.Önazonosság vállalása, a saját út megtalálásnak szükségessége

Az előadás másik sokat hangsúlyozott gondolata a saját út megtalálásának szükségessége. Mindkét pápa életútjának bemutatása után még világosabb számunkra, hogy ez nem egyszerű, később persze az okokat és okozatokat nézve egyértelműnek tűnhet, hogy máshogy nem is lehetett volna. Közben persze mind töprengünk azon, hogy jól csináljuk-e, várjuk az útbaigazító jeleket, ki-ki hite szerint – mindkét pápától ezt láttuk.

Az előadás napján kezdtem olvasni Mucsi Zoltán beszélgetőkönyvét, amelynek ugyanez a vezérfonala, és emiatt itt is megemlítem. Bár mostanára találtam benne egy fájdalmasan általánosító kinyilatkoztatást, amellyel nem értek egyet, de ez csak egy morzsa, a könyv ettől még nagyon rokonszenves, és arra késztet, mint az előadás: vizsgáljuk meg az eddigi utunkat, és erősen gondoljuk át, hogy merre kellene tovább lépnünk.

MOL 2474

  1. Apró örömök élvezetének fontossága

A két pápa - két külön világ és ez az előadásban igazán sokrétűen fejeződik ki: nemcsak az egyház jövőjéről alkotott véleményük, életfelfogásuk, de kedvteléseik és zenei ízlésük is merőben más.

Az előadás nyilván fikció, de felhasznál néhány köztudott tényt, amelyek segítenek, hogy megláthassuk bennük az embert is, nemcsak az egyházfőt. Ferenc a focirajongásával, a tánc iránti szeretetével kerül közelebb, míg Benedek azért, mert Mozartot hallgat, sorozatot néz, vannak macskái és szeret favicceket mesélni. Utóbbit éppen ezek fogják kárpótolni az átadott hatalomért – Jordán Tamásra nézve ezt el is hisszük.

A pszichológia könyvek tömegei hívják fel a figyelmet arra, hogy az életben a látszólag kis dolgok tesznek minket igazán boldoggá, de egy film/színházi előadás tudja ezt a legjobban kifejezni. Míg a filmen Ferenc pápát látjuk pizzát enni, focit nézni egy római bárban, vagy éppen a kertésszel beszélgetni a fűszernövényekről, addig az előadásból megmarad a hangsúly, ahogy Molnár Piroska a sört említi, ahogy Jordán Tamás a kedvenc sorozatáról beszél. Az este ezektől az apró mozzanatoktól válik emlékezetessé, a szereplők szerethetővé, és mivel Jordán Tamásnak több jut ezekből a morzsákból, „a két pápa versenyében” ő lett nálam a befutó, de ebben a darabíró és a rendező-dramaturg is nagyon támogatta. (Plusz tanulság: egy előadásban nem mindig az eredendően rokonszenvesebb szereplő kerül hozzánk közelebb, akinek a nézeteivel egyet tudunk érteni - néztem én már előadást többször csak a benne szereplő bérgyilkos miatt is, akinek ezen a napon elmaradt az operabemutatója.)

(Ennek kapcsán még egy gondolat is felmerül: lehet, hogy akik a hatalmukról, pozícióikról sehogy sem tudnak lemondani, azoknak nincs semmi más, ami egyébként kitölthetné a hétköznapjaikat?)

MÉG KÉT egymástól független megjegyzés az előadás kapcsán:

1.A rendező, Vecsei H. Miklós nyilván már legalább egy éve megkapta a felkérést. Akkor még nem is lehetett hallani az SzFE átalakításának tervéről sem, nem is gondolhattuk, hogy itt fogunk tartani, ahol most és a színházi közeg minden tényezőjének így vagy úgy, de állást kell foglalnia a kérdésben, már nincs mód semlegességre. (Aki nem szól, azt nyilván mindkét oldal a magáénak tudja egy ideig, de ez nem tarthat sokáig.)

Ennek a darabnak az üzenete feltétlenül alkalmas arra, hogy hozzászóljon a kérdéshez, nem véletlenül láthatta meg a lehetőséget ebben Jordán Tamás, aki nyílt levelet írt Vidnyánszky Attilának. Éppen egy olyan személyt játszik, aki felismeri, hogy ő maga az akadály, és szereti annyira a saját egyházát, hogy annak érdekében kilépjen a reflektorfényből.

Vecsei H. Miklós a darabbal való foglalatossága kezdetén erre nyilván nem gondolhatott, nem nyilatkozik a kérdésben, de ettől még az általa színre vitt előadás állásfoglalásnak tűnhet: erre a bölcsességre, az önként meghozott áldozatra lenne szükség, és akkor nagyon sok fájdalom megtakarítható lenne. És persze, egy olyan emberre is, aki szeretetben képes lenne úgy leülni Vidnyánszky Attilával, ahogy ezt a későbbi Ferenc pápa megtette Benedekkel, legalábbis ebben az előadásban. Én hetek óta várom, hogy valaki, aki Vidnyánszky Attilát szereti, és közel is áll hozzá, meglássa magában az erőt erre a feladatra…

Láthattuk, hogy előfordulhat, hogy valaki képes a hatalmáról lemondani, ráadásul ez a való életben is megtörtént, valami kis reménysugarat ez csak ad számunkra, hogy vannak még csodák.

2.Ha már útbaigazító jelek…- egy egészen személyes lezárás

Az előadás után meglehetősen felhőtlen hangulatban mentem hazafelé, gondolkodva még a darabon, és úgy éreztem, hogy erre a napra megkaptam a kárpótlást a törölt operabemutatóért, és már csak azt szerettem volna én is, hogy egy sün megjelenése ezt a „minden jól fog alakulni”-érzést aláhúzza.

(A Tabánban vannak sünök, de valóban évente csak 2-4 alkalommal fordul elő, hogy egy is megmutatkozik előttem, miközben legalább öt este megyek a sötétben haza... Emiatt ezeket az alkalmakat különlegesnek tekintem – hat éve. Lehet nevetni, de ez így van.)

sün

A sün előjött, igaz, hogy elég kicsi volt és rögtön megállt, ahogy észrevettem és lefotóztam, de ami még sosem történt: észrevettem, hogy nem messze a bokorban egy hajléktalan lakik, akit ez a vakuzás felébresztett.

Ez az élmény egy újabb bizonyíték volt arra, hogy milyen törékeny a pillanat, az élet, egyik percben még minden elkeserítő (lsd. elmaradt operabemutató), aztán jön helyébe valami kárpótlás (ez az előadás kétségtelenül elég jó kompenzáció volt), és a boldogság érzetét egy pillanat alatt kinyírja a valósággal való szembesülés.

Ps. A Molmik Photography képeit használtam fel a bejegyzéshez, és a színészek neveit azért nem írtam alá, mert őket csak felismeri mindenki, aki már egy ilyen hosszabb blogbejegyzést elolvas.

Címkék: Mucsi Zoltán Molnár Piroska Lukács Sándor Rózsavölgyi Szalon Jordán Tamás Trokán Anna Vecsei Miklós Pál Feri Enyvvári Péter Vecsei Kinga Réta A két pápa Andristyák Marcell

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr7816213290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása