Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Nem bírtam ki az októberi havi műsor megjelenését (várhatóan jövő kedden), és elkezdtem tervezgetni már most, bár ez azért is logikátlan lépés, mert praktikusabb lett volna a nagyjából 70%-os mértékben elkészült immár HAT bejegyzésem valamelyike végére pontot tenni, és szabadon engedni.

Mi az, amit várok az októbertől, mire készülök? – továbbra is a teljesség igénye nélküli az áttekintés, és várnám a kommenteket, hogy ti mire készültök leginkább.

Egy éve még rendkívüli eseménynek számított a programok elmaradása, de ez már egy új időszámítás, és talán éppen az általános bizonytalanság felerősödése a legzavaróbb – bár eddig is számolhattunk vele, hogy az életben minden megtörténhet.

Az október eseményekben mindig gazdag hónap szokott lenni, a nyár utáni első bemutatók ideje. A régi szép időkben a színházak csak szeptember végén kezdték régebbi előadásaikat sorra felújítani, és a premierek október közepén következhettek – a hónap közepére telt le jellemzően a szokásos hat hét. A blog előtt nekem ilyentájt a havi 17 előadás volt a tipikus, és ez szinte csúcsnak számított a teljes évadomhoz képest.

Miután most gyökeresen más a helyzet, az emberek egyik része azért nem jár színházba, mert fél, egy másik része kényelmetlennek érzi a maszkot, így a jegybevételre támaszkodó független helyszínek különösen megszorított helyzetbe kerültek, és a Hatszín Teátrum be is zár nemsokára. Ez is jelzi, hogyha a bizonytalanság hosszan fennmarad, a jelenlegi sokszínű pesti színházi életet maradandó károsodás is érheti, ezért lenne jó, ha a nézők is felbátorodnának. (Tény és való, ebben a fertőzöttség mutatói nem támogatnak minket.)

Az eddig – kőszínházi körülmények között – látott kilenc előadás alapján azt mondhatom, hogy én magam „átbillentem”. Ugyan júniusban még azt mondtam, hogy maszkban nem megyek semmire, de meggondoltam magam; bár a maszkviselés kötelezettsége miatt én is hagytam ki eseményeket, és még fogok is. A maszk „szűrő lett”, minél rosszabbul tűri valaki, annál jobban kell szeretnie az adott előadást, hogy ne érezze áldozathozatalnak az egész estét. A közvetítések félmegoldást jelentenek, ráadásul semmi garancia a minőségre, és persze nagyon jó internet kell hozzá, az nem mindenkinek adott.

Zenés előadások:

Az Operaház óvatos duhajként ugyan tart 7 premiert a közeli napokban, de előadásainak többségét zárt ajtók mögött, tévé-felvétel céljából játssza, a közönség pedig a megtartott előadásokra is csak a férőhelyek harmadát veheti igénybe biztonsági okokból, de legalább nagy kedvezményekkel.

Ez a realitás, eleve nem is lenne a teltház elérhető, ahhoz minimálisan az kellene, hogy kiessen a két visszatartó tényező: a félelem és a maszkhordás kötelezősége is.

Októberben még menni fog egy vagy két előadás erejéig a szeptember végi Poppea, bemutatnak egy Vajda János operát is, A képzelt beteget, amelyben színpadon látható XIV. Lajos szerepében az Operaház főigazgatója. Az Erkelben több hónap után, nem operakalandként, de jön az István, a király, és lesz megint Manon Lescaut, Álarcosbál is, utóbbiban az itthon alig fellépő Fodor Bernadett megint énekel.

A koncertek közül legelsősorban a BFZ Barokk Együttesének újabb templomi sorozatát várom (okt. 2-4) – jó hír, hogy az első, pénteki alkalom Budapesten lesz (a másik két helyszínről fogalmam sincs, ha megoldható, azokra is elmegyek).

A BDZ Händel Judas Maccabeus c. oratóriumát veszi elő, amelybe már a nyár folyamán belehallgattam, és okt. 11-re beírtam a naptáramba. Dohnányiék egy annyira nagyszerű Don Giovannit játszottak Patakon, hogy ezek után pláne bizalmat szavazok ennek a koncertnek is, ha egyszer ennyire a kedvemre való szereposztást tudnak összeállítani. (Előre mondom most is: nov. 28-án a DG a Müpában is lesz, nagy ostobaság pont azt kihagyni, az évad egyik nagy operai eseménye ez a produkció sok szempontból is. Ha valami, az megéri a maszkhordást is.)

A hónap folyamán jó lenne kicsit még ugrálni – a bécsi operaház vírus-politikája igencsak vonzó, kár, hogy a magyar határzár miatt lehetetlen épp most kiutazni mindössze egy Don Carlos és/vagy Anyegin kedvéért, pedig most már ülő helyek is vannak mindössze 10 euróért. (Aki netán Ausztriában olvasná ezt, nehogy kihagyja ezt a jó esélyt, ráadásul ott a szétültetéssel beérik, előadás közben nem várják el a maszkot.)

(Vannak még ezen túl is vidéki álmaim, de a hazajutás megszervezése mindig a legfőbb akadály, és meglátjuk, hogy sikerül-e az őszi szünet adta lehetőséget úgy kihasználni, hogy ezeket a programokat se kelljen mellőzni.)

Prózai előadások:

Nem opera, de ide is kapcsolható a József Attila Színház Amadeusa, amelyik számomra a hónap egyik kiemelt előadása lesz. Mind Tasnádi Bence, mind Fila Balázs elég érdekes számomra ahhoz, hogy ennek prioritása legyen. Aki nézte a Katonában a Poppeát, a József A. Színházban pedig A király beszédét, azok feltehetően egyetértenek abban, hogy ez a két művész ezek után pláne megérdemli a kiemelt lehetőséget, és ha már megkapták, akkor a nyomhagyást is.

(Minden előadás után magamban hozzáteszem „csak nehogy elmaradjon” – hát igen, ez lenne az elsődleges.)

A Katonában meglesz a szokásos 1-1 bemutató most is, egy kortárs darab a Kamrában, ahol az ütős, könnyen megjegyezhetőek helyett most mintha a „csakazértis hosszú címek” divatját élnék: „Hát, ha van is, én még nem találtam meg” – ez a legújabb. Ami miatt szinte teljesen el van már adva: Máté Gábor rendezi, Fullajtár Andrea, Kocsis Gergely és Mészáros Béla is szerepel benne. Garancia van tehát arra, hogy érdemes megnézni. A Katonában Székely Kriszta Othellót rendez, és ez pláne vonzónak tűnik Bányai Kelemen Barna, Rujder Vivien, Kovács Lehel és Borbély Alexandra jelenléte miatt is. Erre megpróbálok azonnal elmenni, amint lehet.

A Trafóban két előadáson is jártam szeptemberben, mindkettő (A Menedék, Árnyék – ez a bejegyzés néhány napon belül lesz kész) beváltotta a hozzá fűzött reményeimet, és fokozottan várom ugyanitt Zsótér Sándor és Stork Natasa kettősét „A nagy kapituláció”-ban, okt. 7-én. Nem látom, hogy lenne másik előadás kitűzve, így azt hiszem, hogy ezen az estén ezt KELL nézni. Októberre már sokan lesznek, akik Stork Natasa új filmjét is látták (Felkészülés meghatározatlan idejű együttlétre), és ez után egyértelműen kíváncsiak lesznek rá élőben is. (Az utóbbi időszakban Svájcban lép fel, nem várható, hogy ezentúl sok itthoni előadása lesz, MOST kell megnézni.) A filmet nagyon szerettem, bár eddig is evidenciában tartottam az előadásait, de most ennek kapcsán külön bejegyzést is írok, hátha napokon belül végre azt is elengedem.

A karantén „kitörése” előtt még épp beühettem volna az RS9-ben a „Budapest fölött az ég”-re, de túlságosan lehangolt voltam, hogy az elmaradt koncertem helyett még ezt március 12-én beütemezzem. Ahogy hallom számomra mérvadó kritikusoktól ÉS mezei néző ismerőseimtől egyaránt – az előadás feltétlenül nézendő. Ezzel meg fogok próbálkozni a hónap elején.

A Rózsavölgyi Szalonban talán csak októberben fogom tudni megnézni a szeptember végi második idei bemutatójukat (az Idegenek a vonaton volt az első), A két pápában epizód-szerepet kapott Molnár Piroska is Jordán Tamás és Lukács Sándor két címszereplője mellett.

A Vígszínházban jönni fog Az öreg hölgy látogatása – én ki fogom várni, amíg Börcsök Enikő meggyógyul és beáll, úgy döntöttem, de a bemutatót nélküle is megtartják, aki nagyon várta, nézheti.

A Szkénében a Vádli egy nagyon jó szereposztású előadást (III. Richárd betiltva) mutat be Szikszai Rémusz rendezésében, Mucsi Zoltánnal, Nagypál Gáborral és Fodor Tamással. E három színész bármelyike elég lenne, hogy miatta elmenjek bármire, de ez esetben még maga a Meyerhold életével kapcsolatos darab is izgalmasnak látszik, így meglehetősen lelkesen készülök erre az alkalomra is. Optimális esetben ez is egy évekig műsoron lévő előadás lehet, hosszú sorozat kinéz belőle, amilyen a még a blogom előtt bemutatott Caligula helytartójának is volt, 9 éve masszívan a műsoron maradt. (Aki netán kihagyta volna, annyira ne várjon most már vele.)

Ha már Mucsi Zoltán szóba került, a B32-ben a Nézőművészeti Kft-vel kapcsolatban van két elmaradásom – a Kalap és a Hét nap -, ha minden jól megy, ezeket szeretném végre megnézni. Ezekben ugyan pont ő nem játszik, de az egész társulat munkáját szeretem követni.

Örülök, ha van néhány ilyen színházi műhely/alkotó/előadóművész, akinek nagyjából az egész pályáját megfigyelhetem, ahogy a figyelmesebb olvasónak látszik a programom összeállításából, a pályakövetés számomra a lényeges (csak sok esetben egyre nehezebb).

Paradoxon, de valakit könnyebb sokat nézni, mint keveset. Vírus ide vagy oda, még nem adom fel a próbálkozást.

Címkék: Ajánló Súgó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8016199996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása