Akit foglalkoztat, hogy elmenjen párterápiára, mert válságosnak érzi házassága pillanatnyi állapotát, az jelentősen olcsóbban jön ki, ha helyette – első lépésként – a Pinceszínház új előadását választja. A kilencven perces időtartam nem sok, nem is érződik annak, és szünet sincs. Mivel korán vége, még van idő valahova beülni, a darab jó kiindulási pont egy nagy beszélgetésre.
Mondhatja valaki, hogy nem túl széles ez az általam most megadott célközönség, azoknak a köre, akik tudnának mit javítaniuk saját házasságuk állapotán. Attól tartok, hogy nagyon is az, ha azokat is beszámítanánk, akik még "a szőnyeg alá seprés" fázisánál tartanak, akkor különösen. A Pinceszínház pedig nem túl nagy, így ha mindenki ezt az előadást szemelné ki krízishelyzete kezelésére, több hónapos várólista alakulna ki már most azonnal a bemutató után.
Donald Margulies műve egyetlen szituációból kibomló beszélgetéssorozat, és Bergman nyomán az a címe is lehetne, hogy „jelenetek két házasságból”, de ennél azért kicsit több: a két házaspár tagjai közötti baráti kapcsolatot is bemutatja. Az évek óta beidegződött rend felborul, mert az egyik pár éppen válni készül, és a másikat ez saját életük átgondolására készteti.
Az előadás szórakoztató is, de feltétlenül azt tekintem a legfőbb értékének, hogy felhívja a figyelmet arra a szinte észrevétlen, de nagyon tipikus folyamatra, ahogy két ember kivételesnek és boldognak induló életközössége a mindennapok feladatainak súlya alatt meginog, elszürkül. Ha nem tesznek bele külön energiát mindketten, akkor szükségszerűen tönkremegy. Ez pontosan ugyanúgy biztosra vehető, mint ahogy, ha elhozunk egy virágot a boltból, majd utána nem öntözzük és nem tesszük fényre, akkor elpusztul. Annyi a különbség, hogy míg ezt a növényekről tudjuk, az emberi kapcsolatok esetén sokan ezt a folyamatot nem észlelik, és meglepődnek, hogy juthattak a gödör aljára. Ez természetesen vonatkoztatható minden más emberi kapcsolatra is.
Ez az előadás két kiutat mutat: az egyik házaspár tagjai külön kezdik újra, a másiké viszont együtt tudnak maradni, az elkötelezettség mértéke dönti el, hogy a mérleg merre billen. Lehet, hogy az együtt maradóknál az is számít, hogy annyira mégsem érezték rosszul magukat ebben a kapcsolatban, hogy kinézzenek belőle és mentőkötelet keressenek. (Vagy csak nem jött egy csábító harmadik? Nem lökte meg senki az első dominót, így nem borult fel az összes?)
Nagyon sok hasonló darab van, így hirtelen a Férjek és feleségek jutott eszembe, amelyik majdnem ugyanígy kezdődött, de ez nem számít – akit érdekel ez a tematika, az akárhányszor is el tud rágódni azon, hogy működnek az emberi kapcsolatok, lehet-e logikát találni bennük.
Gubik Ági
A Pinceszínház apró terében ezúttal Csajághy Réka díszletét látjuk, amely egy kétoldalú fiókokból álló fal, amelyből kihúzható ágy is, pult is, és hol a kék, hol a vörös felét látjuk. Ha jelenetváltás van, akkor fordul el, és ilyenkor tudjuk azt is, hogy időben is ugrik a cselekmény. Néha csak 1-2 órát, néha akár tizenkét évet is vissza. Jól követhetőek a történések, és bár a beszélgetések nyilvánvalóan egy tanmeseszerű történetet építenek, szórakozunk a szereplőkön, élvezzük a színészi játékot. (A jelmezeket Bozsik Ágnes tervezte.)
Kovács Gábor Attila rendezése szükségszerűen rájuk koncentrál. Ha nem lennének elég érdekesek, nem foglalkoztatna a sorsuk, és akkor egészen mindegy is lenne, hogy együtt maradnak-e vagy sem.
Börcsök Enikő szerepelt volna az előadásba, de betegsége miatt a próbafolyamatba Gubik Ági ugrott be. Molnár Csabával összeillő párt alkotnak, mindketten megőrizték fiatalos formájukat, nem estek szét. (De jó nekik - sóhajthatunk fel, így is lehet.) Mondják, hogy a házasok egy idő után elkezdenek egymásra hasonlítani – még ennek a nyomait is felfedezhetjük, ha akarjuk. Ahogy nézzük őket, valóban nem érezzük reménytelennek a helyzetet, bár átjön, hogy a felhőtlen boldogság hangulata mégsem lengi be ezt az otthont. Mindketten szeretnek utazni, főzni és enni, élvezik a barátaik társaságát, örömmel beszélgetnek, emiatt is rengeti meg biztonságukat, hogy az általuk összekombinált pár válni készül, így megszokott szabadidő-partnereiket is elveszítik. Mindketten hajlamosak a perfekcionizmusra, de főleg a nő - emiatt is kellemetlen a felébredő hiányérzettel valamit kezdeni. Muszáj szembenézniük azzal a ténnyel, hogy a házasság leckéjét nem oldották meg jelesre.
Molnár Csaba
Ha ezt a valamennyire mégis működő kapcsolatot nézzük, feltétlenül érzékeljük a férfi "elnyomottságát", aki egyébként is hajlamos passzívan tűrni a nő dominanciáját, nem lázad, de nem is nyitott a megbeszélésre. Feltétlenül szerencsésebb lenne, ha ennyire nem vonulna vissza, minden alkalommal ő is kinyilvánítaná a véleményét, és így nem is borulhatna meg az egyensúly. Molnár Csaba ebben az alakban is nagyon szerethető, ahogy pl. a Marvin szobájában is az volt. Jól állnak neki az ilyen férfiak. Gubik Ágin érezni a nőies vonzerőt. Alkatával lehetne akár férfifaló díva, de igazából biztonsági játékos ő is, akiben a kalandvágynál erősebb az aggodalom: jól kialakított és bejáratott életmódját nem szeretné elveszíteni. Ha jól érzik magukat benne, ha nem, a házaspár mindkét tagjának elsősorban a fészek melege a fontos, így önszántukból biztosan nem hagynák el.
Hasonlóképpen gondolkodott a Juhász Réka által játszott elhagyott asszony, akinek szintén megfeleltek életének keretei, fel sem merült benne a változtatás igénye, de férje elégedetlensége, és az újdonság varázsa, amit az új szerelem jelent utóbbi számára ezt a házasságot mégis felrobbantja. A különbség talán mégis a szándékokban rejlik, a Szirtes Balázs által játszott szereplő lehet, hogy olyan nagyon tényleg nem akart megnősülni, lehet, hogy valóban a barátok nyomására vállalta be a kalandot. Látjuk rajta, hogy kevésbé elkötelezett.
Az író jóvoltából a nő is talál alkalmasnak látszó új partnert, és majd a jövő eldönti, hogy ezeknek az új kapcsolatoknak lesz-e jövője, vagy sem.
Szirtes Balázs és Juhász Réka
Kifejezetten örültem, hogy Szirtes Balázs játszott, hiszen csak nemrég mutatták be egyszemélyes előadását a Lady Bracknellt. A két előadás együtt nagyon szépen megmutatja, hogy mire képes, mennyire sokféle tud lenni.
Az előadás kellemesen szórakoztató estét szerezhet nekünk, bár ez nyilvánvalóan erősen függ attól, hogy valakit a házasság-válás-újrakezdés tematika mennyire érint. Tragédia semmiképp nincs a színpadon, a helyzet igazán hétköznapi és a párokat a történetük nyugvópontján hagyjuk magára, még akár happy endnek is nevezhetjük ezt, ha nagyon szeretnénk...
PS. A Pinceszínház fotóit a Fb-oldalukról töltöttem le, Herbszt-Véner Orsolya készítette a képeket.
