Ha a néző jobb állapotban jön ki a színházból, mint ahogy oda belépett, akkor megérte. Persze erősen változhat, hogy mi miatt érezzük magunkat jobban, azért mert tetszett maga az előadás, Kovács Gábor Attila rendezése, vagy csak beleéltük magunkat a szereplők sorsába, és ráébredtünk, hogy hozzájuk képest mégis sokkal jobb a mi élethelyzetünk (amivel jellemzően nem vagyunk egészen elégedettek). Esetleg ehhez hozzájárul az is, hogy a darabba ágyazva a szerző – akár didaktikusan - próbál minket pozitív gondolkodásra rávenni. Az előadás után hajlamossá válhatunk belátni, hogy az életünk minősége jobban múlik a konkrét körülményeknél azon, hogy mi magunk miként látjuk azt, és ezen viszont módunk van változtatni: dönthetünk úgy, hogy ezen túl a mi poharunk tele van.
A keddi Marvin szobája után azt hiszem, hogy akár mindhárom okunk egyszerre is meglehetett ahhoz, hogy jobban érezzük magunkat. Szerethető színészek adtak elő egy tanulságos, bár előre látható kimenetelű drámai történetet, amely akár meg is győzhetett minket arról, hogy saját nehézségeinket és veszteségeinket másként lássuk.
De milyen az előadás? Kiknek javasolható a megtekintése?
Börcsök Enikő - Takács Kati
Ez is elsődlegesen színészdarab, és a szereposztás legalább olyan fontos tényezője, mint a darab üzenete. Semmiképp nem csalódik majd az, aki kedveli Takács Katit vagy/és Börcsök Enikőt, illetve Juhász Rékát (utóbbiak ketten a Pinceszínház alapemberének számítanak egy ideje). Ők hárman játsszák a legfontosabb szerepeket, kihozzák magukból és a helyzetből a maximumot, és a szintén nagyon színvonalas mellékszereplőkkel együtt kompenzálják, hogy a színpadtechnika, illetve az előadás díszlete nem képes illúzióteremtésre (pl. floridai hangulat?), pusztán kereteket ad a játékhoz. Mindhárman nagyon emberiek, nagyon szerethetőek, olyannyira, hogy a testvérpár közti ellentét szinte a darab elejétől elsimíthatónak látszik, és ez talán még azok számára is könnyen kiszámíthatóvá teszi a darab végkifejletét, akik nem ismerik a filmet, és nem is merül fel bennük, hogy számon kérjék annak összetettebb látványvilágát ezen az előadáson.
Feltétlenül azok járnak jól, akik nem a filmet akarnák újraélni, hanem ténylegesen a játszókra kíváncsiak.
Tóth József díszletében
A történeten érződik, hogy a közelmúltban játszódik (80-as évek Amerikájában), a világ előre lépett a technikai fejlődésben, ezek a karakterek manapság már folyamatosan telefont nyomkodnának, és a sorozataikat akármikor újra tudnák nézni, így a kezdési időpont elmulasztása kisebb drámát okozna, és persze sorozatból nem csak egyet követnének, hanem legalább öt-hatot. Szerencsére a leukémia gyógyításában is vannak újabb lehetőségek, így ez is árnyalná a képet. Ráadásul még sokkal általánosabb lett, hogy a családok az USA különböző területein egymástól nagy távolságban élnek, egészen megszokott jelenségről szól a mű, de nálunk mostanára lett ez sokakat érintő téma, amikor szinte minden családban vannak olyanok, akik külföldre költöztek tanulni vagy dolgozni.
Mindez sokat mégsem számít, csak a felület. A darab kérdése mégis csak az: mire érdemes berendezkednünk, egy olyan életre, amely csak rólunk szól, vagy ellenkezőleg, az a feladatunk, hogy folyamatosan mások igényeihez alkalmazkodjunk. Érezni a történet kialakításában, hogy a szerző középutat nemigen akar mutatni, mintha valóban csak ez a vagy-vagy létezne. Az egyik lány (Bessie – Juhász Réka) feladta saját céljait és apja, illetve nagynénje (Takács Kati) gondozásával töltött el évtizedeket, míg a másik (Lee – Börcsök Enikő) csak a saját, újonnan megalapított családjával törődött.
A két döntés kerül szembe, elvileg látunk egy önző és egy önzetlen embert. A mű végére természetesen beigazolódik, hogy az önzetlen döntött jól, és megkapja a sorstól az elégtételt: testvére végül szintén az ő útját követi majd. (Ezt nem tekintem szpoilernek, és nemcsak azért, mert a filmből tudható, hanem azért, mert ez a döntés annyira egyértelmű már a kezdetektől.)
Ez lenne a felszín és a tanulság. Másokért kell élni, és elég örömöt ad nekünk a szeretetre való képességünk kiélése.
Leírva nagyon sematikus mindez, még akkor is ha lényegileg igaz, és ráadásul mégsem ennyire egyszerű a helyzet. Az, hogy érezzük az árnyalatokat, a bonyolult döntési helyzetet, elsősorban Lee karakterének és a szerepet eljátszó Börcsök Enikőnek köszönhető.
Apránként elénk tárul az ő múltja is, amelyet magának választott. Ez eddig meglehetősen kismértékben szólt a szabadságról, önkiteljesítésről, hiszen eleinte egy bántalmazó férfival élt együtt, majd azóta – több mint tíz éve – egyedül nevelte a beilleszkedési zavarokkal küzdő, dühkitörésekre hajlamos fiát. Ez sem tűnik egyszerűbb sorsnak, és látjuk Lee viselkedésében is az önzetlen nagyvonalúságot – úgy tűnik, hogy túl sokszor nem hánytorgatja fel fiának azt, hogy otthonukat felgyújtotta, és mindenük odaveszett.
Szélsőséges persze ez a helyzet is, de a szerző mindenesetre előkészítette a családegyesítéshez a terepet, nem érezzük azt, hogy lehetetlen döntés lenne egy kozmetikusnak Ohioból Floridába áttelepülni.
Börcsök Enikő - Gombos Krisztián: anya és fia, mögöttük a pszichiáter, Búza Tímea
A két testvér korábbi útja tehát csak a felületen más, mindkettejüket egyformán a mások iránt érzett szeretet mozgatta, még ha ez Lee esetében nem is olyan nyilvánvaló azonnal. Ez a magatartástípus nem divatos, kevéssé értékeli a társadalom, de mégis létezik. Ennek az értékét emeli ki ez a darab, és mi könnyen meg is hatódhatunk, ahogy látjuk a történetet kibontakozni.
A darabban megmutatott karakterek egyike sem tökéletes. Az egy felvonás erejéig megismert pszichiáter - Búza Tímea alakításában – a gondosan ápolt felszín ellenére szintén problémákkal küzdhet, amelyek közül egyet biztosan megtudunk: nem túl régen szokott le a dohányzásról, és erősen hiányzik neki. Ez néhány rezdülésből, gesztusból kiderül, és ez is fontos adalék. Mindenki sebezhető és esendő, emiatt kellene a másik ember gyenge pontjait tolerálni, és megérteni.
Molnár Csaba orvosa nagyon kedves és szerethető, szinte már nem bánnánk, ha a szerző valamifajta szerelmi szállal fűzné pácienséhez, Bessie-hez. Az orvost emberivé teszi feledékenysége, sokat mond, ahogy a rendelésre beérkezve nem igazítja meg nadrágját, betűrve marad az egyik szára a biciklizés után. Látjuk orvos szerepén kívül, ahogy autista – recepciósként működő – öccsével, Lázár Balázzsal bánik. (Molnár Csaba eljátssza még a gondoskodásra szoruló apát is, akinek leginkább csak a hangját halljuk, de jelenléte nagyon szükséges ahhoz, hogy a drámát átéljük.)
A külvilág szempontjait Tallián Mariann képviseli, aki az idősek otthonának igazgatójaként egyértelműen azt látná logikusnak, hogy aki beteg, attól a lehető leggyorsabban meg kellene szabadulnia a hozzátartozóknak.
Juhász Réka - Lázár Balázs - Molnár Csaba
Náluk többet van jelen, és még lényegesebb Lee fiának, Hanknek a karaktere, aki elvileg kezelhetetlen rosszfiú, hallunk viselt dolgairól, és nem véletlen, hogy anyja nem hagyja vezetni. Gombos Krisztián megnyerővé teszi, és azonnal tudjuk, hogy felületesen ítélték meg, és benne is ott van a segítőkészség. Ahogy az anyja, ő is különösebb felhajtás nélkül szeret segíteni, megjavítja a család elromlott elektronikai eszközeit anélkül, hogy erre utasítást kapna.
Jól együtt van ez a csapat, és szívesen nézzük őket, és még azonosulni is tudunk a testvérpár helyzetével. Jó színház.
INNENTŐL már az előadástól független lezárás következik:
Nekem a cím nyilván azonnal Meryl Streepet juttatta eszembe, és vele együtt egy nagyjából 2003-2006 közötti nehéz időszakot, amikor a két lányommal otthon maradtam, és éppen Meryl – mindenhonnan összevadászott - filmjei adtak erőt a nehézségek elviseléséhez, Sokkal mélyebben foglalkoztatott az életműve, mint akármelyik művészé korábban. (Aztán jött a Mozart-maraton, az „opera-vonalam” felerősödése, majd ez a blog 2013-tól.) Jó lenne talán most ismét újranézni az összes filmjét.
Ha valakinek eddig pont ő kimaradt volna az életéből, akkor az előadástól függetlenül erősen ajánlanám, hogy pótoljon. Marvin szobájával, vagy anélkül.
PS.A fotók a Molmik Photography oldaláról származnak, még sokkal több is megtekinthető Molnár Miklós albumában.
