Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Horváth Csaba nem először nyúlt Tar Sándor szövegeihez, és aki azon gondolkodik, hogy kell-e neki ez a Monteverdi ÉS Dargay Marcell zenéjével és két operaénekes közreműködésével megbonyolított mozgásszínházi előadás, azoknak csak azt mondhatom röviden: akinek a „Te országod” tetszett, vagy Horváth Csaba más korábbi opuszai (lsd. A nagy füzet vagy a viszonylag friss Káprázat), azok ennek a célközönségébe is egyértelműen beletartoznak. A következő elődadás december 3-án lesz!

el valahova 3

Az Armel Fesztivál az előadás legfőbb támogatója, amelynek július 5-én volt a premierje Bécsben. Némi belső konfliktus után néztem mást, és halasztottam a megtekintést erre a napra, remélve, hogy a közben eltelő idő alatt is érik az előadás. Azt is megálltam, hogy ne nézzem meg a felvételt sem, csak utólag, két nappal a keddi előadás után, de januárig bárki követheti a példám, elérhető az Armel oldalán.

Ez a koprodukció kellett is, hiszen költséges a szokásosnál több közreműködő zenész: a Metrum Ensemble játszik.  Ez a megoldás egyben korlátokat is jelent: ebben a forráshiányos színházi szférában túl gyakran nem lehet majd ezt a darabot eljátszani. De előbb-utóbb ennek még lennie kell, túl jó ahhoz, hogy összesen három előadás után vége legyen.

Ráadásul nemcsak a színészek énekelnek ebben a zenés előadásban, ahogy ezt is megszokhattuk a korábbi Forte-produkciók alapján, de a csapatba szinte észrevétlenül simul bele két nagyszerű operaénekes is, akik egészen magától értetődően vannak jelen.

el valahova 5

Molnár Anna és Megyesi Zoltán ezúttal a Tancréd és Clorinda párviadalát éneklik nem kis kontrasztot teremtve az elbeszélt történeteknek. A halál ebben egy másik síkon jelenik meg, és ez elemeli a látottakat a valóságtól.

A fizikai színházi előadások a nálunk hagyományos „szövegszínházon” túllépve erősen építenek a testre, mint kifejezőeszközre. Sok a jelmezváltás, a nyílt színen bonyolított öltözés, a testek esztétikumát is használják, és ezen túl nagyon gyakran komoly erőfeszítést ÉS ügyességet igénylő gyakorlatokat is elvár a szereplőktől, amelyek szintén a mondanivaló szolgálatában állnak.

Míg A nagy füzet zöldségekkel dolgozott, a Te országod csövekkel, a Káprázat meghatározó eszköze pedig a gólyaláb volt. Az előadást nézve látjuk részben azt, hogy mennyire szervesen építi tárgyak köré az egész produkciót a rendező-koreográfus, és nem tehetünk mást, mint igazat adunk neki, hogy ezek alkalmasak is voltak a mondanivaló kifejezésére.

Jelenleg az előadás frissen vágott fahasábokat használ, sőt az egyiket a nyílt színen el is fűrészeli Földeáki Nóra, aki ezúttal a Tar-szövegek kiválogatásából is kivette a részét. Ez a mozzanat jó előkészítés, szükség van a hanghatásra és később a levágott fakocka fontos szerepet kap kellékként a hat jelent közül a legelsőben.

Akár egy halom hasított fa, hever egymáson a világ, szorítja, nyomja, összefogja egyik dolog a másikát s így mindenik determinált. Csak ami nincs, annak van bokra, csak ami lesz, az a virág, ami van, széthull darabokra.” – Ezek a sorok, azaz József Attila „Eszmélet” című versének negyedik versszaka jutott eszembe már az előadás elején a hasábokra pillantva. A költő verseiben megjelenő külvárosi közeg eléggé rokon Tar Sándor lepusztult világával. Elég nyomorúságos a megjelenő szereplők élete, elviselhetetlenül sok benne a szenvedés, amellyel meg kell küzdeniük.

el valahova 4

„El valahova”, csak legyünk végre kicsit máshol - sokkal kevesebb szenvedés miatt is eszünkbe juthat a hétköznapokban, mint amivel ez az előadás szembesít. Ha nézzük, saját problémáink el is súlytalanodhatnak, és ez sem rossz mellékhatás, amennyiben ennél nem válik erősebbé a látottakkal szembeni tehetetlenség érzete. Ez is erősen nézőfüggő, függ attól is, hogy valaki hány Tar Sándor alapanyagú produkcióval találkozott már fennállása óta, és mennyire hat rá újdonságként az, amit lát.

Az előadás hat történetet mond el nekünk, átlagosan húsz-húsz percnyi idő alatt. Önmagukban is erősek, de az is nagyon szerencsés, hogy nagyon gördülékeny átmenet van köztük, egységben is értelmezhetőek. A jelenetek főszereplői is narrálják tetteiket, és ez is segít abban, hogy valamiféle távlatot lássunk köztük és saját történetük között. A hangulatuk hol egyértelműen tragikus, hol már-már derűsnek vagy akár humorosnak is mondható, annak ellenére, hogy az előbbiekben is előfordul poén legalább a vizualitás szintjén, és az utóbbiak mögött is van rejtett keserűség. Semmi sem egyrétegű, ez erre a Horváth Csaba-produkcióra is igaz.

Elindulunk egy mesével, amelyet egy szegény asszony a fiának talál ki, hogy egy darab száraz kenyeret értékesebbnek mutasson meg. Így lesz belőle manna, és Földeáki Nórának tényleg elhisszük, hogy a kezében fogott fakocka csodaerővel bír, és van benne szeretet és jóság is. Horkay Barnabás a fiaként odaadóan figyeli, ahogy egyre több szereplő - Hojsza Henrietta, Kádas József, Nagy Norbert, stb. - vonódik be és követi a kenyér útját.

el valahova 2

A fahasábok minden jelenetben másként hasznosulnak, és a másodikban kocsmai pultokká alakulva találkozunk velük. A szereplők igazi csapatként működnek, ügyességük és erejük a fahasábok kezelésében is jól érvényesül. Azt a benyomást keltik, hogy ők támaszkodnak a pultra, pedig valójában tartják azt. Ebben a jelenetben Fehér László a főszereplő, Ocsenás, aki egy jöttment, aki nemrég még egy pesti kórházban volt beteghordó, és most egy falubeli beteg feleségéről gondoskodik. A halál, illetve Tancréd és Clorinda párviadala itt jelenik meg dominánsan, és teszi a jelenetet kiemelten emlékezetessé. A zene motívumai a későbbi jeleneteket is átszövik, bár később már csak instrumentálisan, az énekesek nem kísérik végig a teljes produkciót. Érdekes megoldás, hogy az operistákkal a prózai színész is egyszerre énekel egy kis ideig, persze neki Dargay Marcell zenéje jut. A halál visszatérő motívum: Földeáki Nórának jut erre az előadásra még egy haldokló anya is a későbbiekben, amelyhez Krisztik Csaba a partnere.

el valahova 1

Krisztik Csaba ezúttal egy szereplő a társulat tagjai között, most is mesterien megoldja, hogy minden tekintetet magára vonzzon, vagy éppen láthatatlanná váljon igény szerint. Egészen apró mozdulatokkal dolgozik, néha csak éppen kicsit remeg a keze, és csak néz, de az is éppen elég kifejező. Vele kapcsolatban nem tudom kihagyni, hogy ne említsem, hogy az előadás előtti héten eljött közönségtalálkozni a tanítványaimmal, akik az Octopusban látták, és számomra ez is meghatározó élmény volt, ahogy civilben színházról beszélt a diákoknak. (Mondhatnám, hogy egy álom beteljesülése, de nem, annál is több: sose gondoltam, hogy ez egyáltalán lehetséges, hogy egyszer másfél órát fogom hallgatni ezt a kivételes színészt színházon kívül, akinek a kisugárzása a legelső pillanattól megérintett, és akinek a pályáját így most már több mint tíz éve figyelem.)

Már az elején érdemes megemlíteni, hogy Benedek Mari által összeválogatott ruháknak is nagy szerepe van a hatásban, elhisszük ezeknek a pulóvereknek és pólóknak is a lepusztult környezetet, nem kell őket sem összekoszolni, sem elszakítani - az összbenyomás épp elég kifejező.

Kellemes színfolt és beékelődik az említett két, a halált középpontba állító jelenet közé egy humoros történet, amelynek középpontjában egy ellopott karácsonyfás lámpa és egy árván maradt katonai egyenruha áll. Földeáki Nóra és Widder Kristóf jelenetéből megmarad bennünk, ahogy a ruhaváltással átlényegül az azt felöltő férfi, és ezek után semmiképp nem fogjuk azt állítani, hogy nem a ruha teszi az embert.

el valahova 6

Az előadás utolsó előtti jelenete igazán nagyszabású, a társulat egy forgácsolóüzemet játszik el a fahasábok mozgatásával, amely jelenet leleményessége talán mindegyik korábbit felülmúlja. Pallag Márton szerelmes férfit játszik, akiről tényleg elhisszük, hogy nemcsak két munkafázis között képes megjárni több emeletet, de akár az eget és a földet is megmozgatná szerelme látásáért.

el valahova 8

A lezárásban látunk egy kilenc éve elhagyott férjet (Kádas József), aki ugyan albérlőt (Horkay Barnabás) fogadott, de semmiképp nem tud elszakadni az ablaktól, ahonnan feleségét szokta visszavárni. Még ez a jelenet sem lesz melodramatikus, bár ez a rövid összegzés erre utalhatna.

Nagyon jó színház ez, amit látunk, és talán éppen ezért tartott egy teljes hétig ennek a bejegyzésnek a megírása. Nézzetek bele a felvételbe, mást nem tudok javasolni, illetve (Karinthy Márton után szabadon): "nézzétek meg a Forte minden régi és új előadását!"

PS. A képek a Trafo fb-oldaláról származnak, Csányi Kriszta készítette őket.

 

Címkék: Trafó Horváth Csaba Fehér László Nagy Norbert Krisztik Csaba Megyesi Zoltán Forte társulat Kádas József Armel Operafesztivál Horkay Barnabás Pallag Márton Benedek Mari Földeáki Nóra Widder Kristóf Dargay Marcell Molnár Anna Hojsza Henrietta El valahová Metrum Ensemble

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr6915223300

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.