Ez most egy egészen gyors ajánló lesz, amely kivételesen nem arra buzdít, hogy menjetek el egy élő előadás helyszínére, pusztán az internetes közvetítés megtekintésére hívja fel a figyelmet. Mivel főpróba alapján írom, eleve nem is lehetne ennél több, bár már most leszögezem, hogy nem voltak minőségi kifogásaim a mű megszólaltatóival kapcsolatban. (Egyetlen zavaró tényezőként a nézőtér közepére elhelyezett álló fotóst említhetem, akinek a gépe meglehetősen hangosan kattogott. Nem hiszem el, hogy 2019-ben nincs olyan gép, amelyik zaj nélkül készít fényképet, és azt még kevésbé, hogy a Müpa a platina hűségkártyával rendelkező ügyfeleinek és egyéb meghívott vendégeinek közelébe enged egy ilyen géppel dolgozót, hogy sokak nagy munkáját kissé, de mégis beárnyékolja. Ez nyilván már az előadásokon biztosan nem fordulhat elő.)
Ezek után tényleg jöjjön az ajánló a BFZ honlapján szeptember 20-án este követhető élő közvetítéshez. (A két előadásra már májusban sem maradt jegy, csak a legelszántabbaknak ajánlom, hogy a helyszínen is próbálkozzanak. Mindig szokott lenni, aki az utolsó pillanatban nem tud jönni, és eladná a jegyét, de ez csak néhány ember helyzetét fogja megoldani.)
Megszokhattuk, hogy Fischer Iván minden évben színre visz zenekarával egy (általában) megrendezett operát. Volt már Figaro, Don Giovanni, Varázsfuvola, egy egészen kimagaslóan nagyszerű Falstaff, tavaly – kivételesen koncertszerűen – Kékszakállú és ezek után most Monteverdi Orfeóját vették elő. Ha valaki csak egyszer is elmegy a karácsonyi koncertjükre, egy alkalomból is rájön, hogy mennyire sokoldalúak az együttes művészei, sokféle zenét játszanak. (Ezek a művészek két napja még Schönberget játszottak.)
Eddig a leginkább Bachot játszó Barokk Együttes tevékenységét figyeltem a legjobban a zenekar formációi közül, nemrég ért véget egy templomi koncertsorozat, és így elmondható, hogy a tagok egy részének komoly tapasztalata van a régizenei művek előadásában is. Nem is lehet véletlen, hogy a zenekarban most is játszik Dinyés Soma, illetve a koncertmester szerepét a Barokk Együttes vezetője, Lesták Bedő Eszter töltötte be ezen az előadáson.
Lesták Bedő Eszter még a főpróbán
Azok a zenekari művészek, akikről már kétszer is írtam Bach-kantáták előadása kapcsán, szinte hiánytalanul most is ott ültek a kissé megemelt zenekari árokban. A közreműködők pontos felsorolása megtalálható az interneten már előre közzétett műsorfüzetben is, amelyben a zenekar hivatalos ajánlója és műértelmezése is hozzáférhető.
Az előadás nézői között lesznek, akiket a „tanta bellezza”, a sok szépség fog elvarázsolni, amely elsősorban a zenéből (de helyenként a látványból is) árad, ugyanakkor nyilván előfordulhat olyan mezei néző, aki az Orfeusz-sztori mélyére kívánna ásni.
Fischer Iván facebook-ra kitett videó-üzenetéből is nyilvánvaló, hogy a színreállítók „A" Művészt látták Orfeuszban, és így az előadás arról szól(hat) elsősorban, hogy miként kapcsolódik „”A” művész a körülötte lévő világhoz.
Ugyan közhely, de igaznak érzem, hogy a fájdalom, a rossz közérzet, a negatív környezeti hatások azok, amelyek egy művészt leghatékonyabban alkotásra bírnak. A boldogság, harmónia nem serkent valakit arra, hogy arról feltétlenül beszámoljon, jelentősen kevesebb olyan vers született, amely a szerzőjének tökéletesen kiegyensúlyozott lelkiállapotáról szól. Van néhány, de jelentősen több, amely fájdalomcsillapítási céllal készült.
Elmondható, hogy a művész, azaz Orfeusz lételeme a szenvedés miatti sopánkodás, és nem kizárt, hogyha magába néz, nem volt számára szerencsés fordulat az, hogy hosszú epekedés után elnyerte Euridice szerelmét. (Gondoljuk Petrarcára, mennyire jól járt azzal, hogy 300+ szonettet írhatott Laurához, és a szerelemhez kapcsolódó mindenféle élményt átélhetett múzsája segítségével, miközben – találkozás hiányában – esélye sem volt kiábrándulni, nem is beszélve arról, hogy a hétköznapi gondokat sem vele élte meg.)
Nagyon nem lehet véletlen a történetben, hogy amint Orfeusz megszerzi a vágyott nőt, szinte azonnal el is veszíti, és így visszatérhet a már megszokott életmódjához: panaszdalokat énekelgethet kedvenc erdőjében. Mi tagadás, kapóra jön neki a kígyó, bár valószínűleg mindezt felháborodottan tagadná, hiszen lement az alvilágba visszaszerezni kedvesét, alkalma nyílik művészetének hatásosságát másik közegben is kipróbálni, és ez így voltaképp nem is tűnik olyan rossz helyzetnek. Mivel nem képes betartani a szabályt, és így végleg elveszíti szerelmét, ezek után elvileg semmi akadálya, hogy élete végéig róla daloljon. (Boldog végnek is felfogható ez, ha belegondolunk.)
Az idill néhány pillanata - esküvő, még a kígyó nem ért ide...
Megjegyzem: ebben a verzióban Euridice nem követeli hisztérikusan azt, hogy ránézzen szerelme, nem lehet rá a felelősséget áttolni. Nagyon úgy tűnik, hogy megértette, hogy más esélye nincs az életre, türelmesen várja, amíg kijutnának az alvilágból.
Igen, nem mindig esik jól, ha hosszú idő után megkapjuk, amire nagyon vágytunk, néha akár tragédiaként is elkönyvelhető lehet, ki is vagyunk szolgáltatva a felsőbb hatalmaknak, bennük se nagyon bízunk – ezek a tényezők is mind szerepet játszanak a történetben.
De ez a néhány gondolat csak ízelítő, sok más is eszébe juthat annak, aki megnézi a közvetítést, amelyben várhatóan ki lesznek emelve az arcok is, és így még olyan részértékei is lehetnek, amelyek kárpótolhatnak az élő zenéért.
Az előadás valamivel kevesebb, mint két óra, nincs szünet, viszont már a főpróba is meglehetősen sikeres volt, így hosszú – zenés – tapsrendre lehet számítani.
Mivel az együttes október vége felé Vicenzában is elő fogja adni a művet, a háttérfüggöny már most ezt a színházi teret ábrázolja, amelyre nyilván csak nálunk, illetve később, a genfi előadáson lesz majd szükség, a díszletet ihlető helyszínen éppen nem.
A színpadon lefektetett műfű jelzi Trákiát, Orfeusz lakhelyét, illetve az alvilági jelenetekben ezek hiánya is elég számunkra. Az átdíszítést az előadás táncos szereplői már most igazán gördülékenyen végezték, nem volt fennakadás.
Bulgária délkeleti részeire teszik Orfeusz lakhelyét, nyáron el is gyalogoltunk a vízeséséhez, és már ott előre erre az előadásra gondolva fényképeztem a tájat:
Az Orfeo nem túl cselekményes mű, ugyanúgy szépség árad Orfeusz zenéjéből, amikor éppen boldog, mint amikor kétségbe van esve. (Ugyan mekkora a különbség a "minden megvan" és a "minden végleg elveszett"-érzés nyugalma között? - ez járt az eszembe, amikor a Müpa felé mentem a Duna mellett, most is előre a darabot hallgatva.)Tagadhatatlan, hogy a műnek vannak olyan részei, amikor leül a cselekmény, és csak a zene marad. Nemhiába alszik el a zene hatására Kháron (Antonio Abete), őt is elringatja a harmónia, akinek az opera közepe táján elhelyezkedő jelenete igazán hatásos.
A nagyon jó külföldi énekesek között, ha nem is hosszan, de látni lehet Euridice szerepében a mi Emőkénket (Baráth Emőkét), végre. Már néhány éve nemzetközi énekesnek számít, figyelni kell, hogy itthon is megpillanthassuk. Nekem is csak évente néhányszor sikerül, jóval kevesebbszer, mint jó lenne. Aki elsősorban rá kíváncsi, annak egyértelmű, hogy a kezdést nem szabad lekésnie, a Zene megszemélyesítőjeként egészen rendkívüli volt már ma is, ahogy elénekelte az első áriáját.
A többi külföldi énekes nevét meg lehet találni a műsorfüzetben és a Müpa honlapján is, egyedül az Orfeót énekelő Valerio Contaldo az, akit nem lehet kihagyni semmiképp. Őrült hosszú részei vannak, amelyet végig teljes hangon és gyönyörűen szólaltatott meg. Igazán kellemes hallgatni, elandalít minket is, elhihető, hogy ő maga Orfeusz. (Nekem nagyon merész gondolat persze, hogy a premier előtti este teljes értékű előadást énekel valaki, akinek ilyen sok szöveg jutott, de nyilván stabil énektechnikával ez megtehető.)
Az előadás reklámkampányából tudható, hogy Fischer Iván új befejezést írt hozzá, és akit ez előre foglalkoztat, a műsorfüzetből azt is megtudhatja, hogy milyen szándékai voltak vele. Nyilvánvalóan nem írhatom le, hogy milyen a karmester víziója a mű befejezéséről, legyen meglepetés...
A finálé központi szereplője - hátulról
PS. A BFZ fotóit a zenekar facebook oldaláról használtam fel, több is megtekinthető ott, ha rákerestek.