AJÁNLÓ blogot írok, nem zenekritikát, és NAGYON szeretek olyan előadásokról / koncertekről / programokról beszámolni, amelyeket IGAZÁN élveztem, és amelyeket kifejezetten szeretnék "megtolni", ha kell. Akár egy picit is.
A Budafoki Dohnányi Zenekar évek óta tartó -"megérthető zene" sorozata ilyen, azzal a különbséggel, hogy ezt egyáltalán nem kell népszerűsíteni - hetek óta el volt adva minden jegy. Ez annyira jó, hogy aki csak egyszer is elvetődik rá, utána evidenciában tartja a lehetőséget, és megpróbál odamenni a többi alkalomra is. (Március 3-án 11h-kor a Don Giovanni II. felvonásának fináléja lesz a téma, jelenleg még meg nem nevezett énekesek közreműködésével.)
A karmester magyarázatai alaposan megkönnyítik azt, hogy írjak a koncertről. Hollerung Gábor beszéde érthető, érdekes, hasznos ÉS még szórakoztató is volt, és ez azért annyira nem szokványos helyzet. Van egy érzésem, hogy semmilyen más program nem fut a Zeneakadémián, amelyiken ennyire sokat lehet nevetni, és tudjuk, hogy a zene+humor kombináció verhetetlen.
Miután színházi szempontból tudom megközelíteni az összes előadást, egy hangverseny feltétlenül feladja a leckét, és ezeknek a bejegyzéseimnek a célja nyilvánvalóan az, hogy a hozzám hasonlóan elsősorban színházba járó embereket is elcsábítsa. A koncert más jellegű élmény, és - ahogy az előadásban is elhangzott - a zene nem gondolkodásra való, nem az a célja, hogy mindenféle elméleteket agyaljunk ki például arról, hogy mit is akart a zeneszerző mondani a művével.
Hollerung Gábor ezúttal egy órát beszélt hozzánk - szakemberként, de nem fontoskodva és nem leereszkedve (ezért szeretjük), és a szünet után 22 perc alatt elvezényelte Beethoven IX. szimfóniájának IV. tételét. Ez állt vizsgálódásának középpontjában.
Az egész első rész nagyon hasonlított egy stand up comedy-re, amely nemcsak minket szórakoztatott, de még madártávlatból is úgy látszott, hogy a szólisták is nagyon élvezik. Kifejezetten azért jöttek, hogy illusztrálják a magyarázatokat, közel vigyenek minket a műhöz. Számukra ez tét nélküli koncert volt, így felszabadultan üldögélhettek, majd énekelhettek, és derűs hozzáállásuk az egész délelőtt hangulatát is meghatározta.
Jó volt látni ismét Megyesi Schwartz Lúciát, aki főleg koncerteken lép fel mostanában, az Erkelben legközelebb csak áprilisban lesz hallható (Háry János - operakaland), Rálik Szilviát, aki viszont talán le se jött a színpadról november óta (Turandot és Nyugat lánya, Tosca és Grófné volt Pesten és vidéki helyszínek sokaságán), esetleg most kinéz neki valami kis pihenés (vagy inkább Győrben még egy sor Figaro házassága), László Boldizsárt, akit még mankóval láttam utoljára énekelni december 17-én. Lehet, hogy még mindig örült, hogy csak úgy egyszerűen besétálhatott a koncertterembe. Ő perpetuum mobile üzemmódban működik, szédítő operaházi programját végigolvasni is. (És ez nyilván nem minden.) Már most várom, hogy milyen lesz Bátori Éva oldalán a Nyugat lányában májusban. Egy hangyányival több reflektorfény esett a basszistára, Cser Krisztiánra, hiszen a karmester külön foglalkozott legelső megszólalásával, amely valóban a legmagasztosabb pillanat a darabban, ezt szoktam várni én is. (Az énekes fellépéseinek többségét időben feltünteti honlapján, így megtekintése viszonylag jól tervezhető.)
László Boldizsár FB-oldaláról - a szólisták koncert előtt
Bízom benne, hogy hasonlóan szerették a magyarázatokat hallgatni az Akadémiai Kórustársaság tagjai, akik a teljes koncertet fegyelmezetten végigállták (nincs hely székeknek?), és nagyszerűen énekeltek. (Ez egy amatőr énekesekből álló kórus, amelynek a tagjai fizetnek is a tagságért és a szereplési lehetőségért, a kórusba lehet jelentkezni. Ha lenne jó hangom, már rég megtettem volna.)
A közönség majdnem egészen megtöltötte a nézőteret (nemcsak a jegyeket vették meg, el is jöttek), csak egy-egy szék maradt üresen a karzaton is. Ugyan zenei beavató program ez, és látatlanban lehet, hogy valaki azt hinné, hogy akkor nyilván családok jönnek rá főleg fiatalokkal, valójában a többség nyugdíjas lehetett, feltehetően a zenekar törzsközönsége, akiket kifejezetten a karmester szórakoztató stílusa vonzott oda. (Lehet, hogy a délelőtt miatt, de jellemzően hétköznapi ruhában jöttek az emberek, és ez a helyszínhez képest kissé mégis szokatlan volt.)
Hollerung Gábor magyarázatát nem tervezem egy az egyben leírni, bár azt hiszem, hogy ezt a délelőttöt akkor is érdemes lett volna rászánni a programra, ha csak egyedül van teljesen, és nem mutat meg zenei részleteket zenekara segítségével. De mutatott, először a IV. és az V. szimfónia eltérő befejezéseit, amelyek szintén a BDZ műsorán lesznek február 17-én és március 10-én a Pesti Vigadóban a Beethoven-koncertsorozatban. Ezek a rövid zenei betétek még érdekesebbé tették a műsort, miután az első 25 perc "szárazon" lement. A karmester vezénylés közben is minket nézett, sőt még beszélt is közben - valóban egy showman-re emlékeztetett, és a közönség élénk reakciói, a többször is kitörő tapsvihar is arra utalt, hogy eltalálta, hogy mi kell nekünk.
A IX. szimfónia tényleg igazán kivételes mű, nyilván a jelenlévők mindegyike hallotta már legalább az utolsó tétel fő motívumát. Emlékszem, hogy iskolai koncerten még ezt én is énekeltem (csak talán két évvel később jött rá az énektanár, hogy egy osztálytársammal ketten "mi rontjuk a kórus színvonalát"). A karmester hosszan foglalkozott a bevezetőben azzal, hogy ez a szimfónia kivételes, mert a négy tétel szervesen összetartozik, és nem felcserélhető más darabok tételeivel. (Közben eszembe jutott a BFZ karácsonyi meglepetés-koncertje, amelyiken négyféle szimfóniából "raktunk össze" egy újat.) Említődött Goethe és a "Sturm und Drang" (iskolai tananyag, talán elő is jött sokaknak), illetve az érzelem kifejezése miként jelenik meg Beethoven emblematikus műveiben. (A BDZ nemrég játszotta a Fideliót, most az is szóba került.)
Egy korábbi Hollerung-előadásban már hallottam beszélni arról a karmestert, hogy mennyire megváltozott a XIX. századtól a közönség és a zene viszonya, és ez most is szóba került. Valószínűleg a mezei koncertlátogatók nem gondoltak arra, hogy igen, korábban a taps nem játszott szerepet (sem misén, sem tánc közben, sem étkezés közben nem tapsolt a hallgató). Viszont most a karmester azt a korábbi kijelentését nem említette újra, hogy "a mai ember számára a koncert helyzete természetellenes állapot". (Mi is lenne a zenekarokkal és énekesekkel, ha mindenki rájönne, hogy lehet jó minőségű zenét hallgatni a youtube-on, és minek elmenni ezért a hidegben bárhova és még fizetni is?) Az élő zene azért mégis más - ez a szerencse, hogy a jelenlét nem pótolható még élő közvetítéssel sem. (Én is örültem, hogy hosszabb idő után hallhattam ezt a zenekart és ezeket az énekeseket, pedig oda-vissza a koncertre menet valahogy elvoltam Pavarotti Mefistofele felvételével is.)
A IV. tételről konkrétan nagyjából ugyanolyan hosszan volt szó, mint amilyen hosszú a tétel maga - kb 22 perc. Meghökkentően indul a tétel, és ehhez méltó módon Hollerung Gábor is hasonló módon kezdte: megkérdezte a közönséget, hogy tetszik-e nekik a kezdés, és az igenlő válaszra közölte velünk, hogy ez csúnya, nem jó. "Minek örülünk? - semminek." Ez a kezdés csak azért kell, hogy aztán a recitativóban kibomoljon a motívum, ráadásul csellóval és bőgővel, amely jelzi, hogy ez "földi", rólunk szól. Beethoven megtalálta a dallamot, amit keresett, és ezek után megmutatta többféleképpen, kiteljesedve is - énekes szólisták és kórus bevetésével is. Ezt a zenét nem lehet túlszárnyalni, bár folyamatosan mindenki ezzel próbálkozik.
A IX. szimfóniában benne van "a szeressük egymást kétségbeesett üzenete", amely elképesztő erővel szólal meg valóban. Beethoven túlragozta a témát, mert nemigen hitt abban, hogy megértik. Talán igen, talán nem - nincs adat arra, hogy e zene hatására mennyire váltak jobb / boldogabb / szeretőbb és szerethetőbb emberekké hallgatói.
Ami viszont biztos, ennek a koncertnek a hatására valószínűleg mindenki jobb állapotban távozott, mint ahogy odament. Egy elégedett ember pedig talán kevésbé hajlamos arra, hogy másokat bántson...- egy ilyen hangverseny tehát közvetve még azok számára is hasznos, akik nincsenek jelen.
Várjuk a következő "megérthető zenét", március 3-án megtudjuk, hogy mi a helyzet Don Giovannival.
