Már nagyon le voltam maradva az Ódry Színpad vizsgáinak követésével, pedig valóban ez az egyik legkedvesebb színházi helyszínem és tevékenységem. Jó a fiatal tehetségek kibontakozását figyelni legalább három éven keresztül és átélni, amint egy-egy színészosztályból egyre több egyéniség válik ki. Ez a mai délután, amely a Zsámbéki-Fullajtár negyedéves színészosztály premierje is volt, a jobb élményeim közé tartozott, a két különböző jellegű félidőt egyaránt kedveltem, és most újabb neveket tudtam "véglegesen" bevésni magamnak. Két és fél óra remek szórakozás volt, miközben nem mellékesen a "színházi válságról" is gondolkodhattunk.
Az előadás alapszövege Eduardo De Filippo nevéhez köthető, aki nálunk is ismert nápolyi színdarabíró (és színész, társulatvezető) még a múlt századból, akiről nekem egy 1986-os miskolci előadás jut eszembe azonnal, mégpedig a Milliomos Nápoly, benne néhány színészre (pl. Zsolnai Júlia, Matus György, Somló Ferenc, Somló István, Dóczy Péter) azóta is emlékszem , mert éveken át egyébként is az életem fontos részét képezték ezek az emberek, akiket mindenben néztem. (Ennyi kitérőt nem bírtam kihagyni, de vissza a tegnapelőtthöz:)
A komédia művészetéről nem hallottam, így nem is olvashattam előre. Valószínűleg ebből az alkalomból készíthette el a fordítást a Katona dramaturgja, illetve egy személyben az ELTE olasz tanszékének oktatója, Török Tamara - megkockáztatom e kijelentést, mivel "olasz a szerző és Zsámbéki az osztály". A második részben viszont azt érezzük, hogy a szereplő színészek alkotótárssá nőtték ki magukat, az első felvonás alaptémáját a mába áthelyezték és a hivatalnok létet körül járva kilenc saját fejlesztésű jelenetet készítettek. Azt, hogy a szövegek megírásába a szereplőkön kívül ki segített bele - osztálytársak, tanárok, bárki, aki arra ment, esetleg csak a már említett dramaturg - ki tudja?, de nem is lényeges, mert a betévedő mezei nézőknek úgyis csak a hatás az érdekes, ahhoz pedig nem szükséges, hogy tisztában legyünk azzal, hogy milyen volt az előállítás folyamata, még ha egyébként érdekelnének is a részletek.
A szűkös költségvetés a látványtervezők kezét nyilván megkötötte, Szlávik István és Szakács Györgyi az intézmény raktárából válogathattak néhány bútort és ruhát. Mivel végig a cél az, hogy a hallgatók tudása mutatkozhasson meg és a színészi játék érvényesüljön, ez a korlátozottság nem is baj, hiányérzetünk pedig már csak azért sincs, mert eleve ilyen megoldásokhoz szokik az, aki gyakran jár ide.
Az első részben egy frissen áthelyezett prefektus hányattatásaival ismerkedünk meg, akinek eleve nem volt kedve északról leköltözni délre, egészen idegen számára ez a közeg és voltaképp régen unja a munkáját is. Lestyán Attila nevét szerintem többet már soha nem kell színlapon keresgélnem, ezzel a remekbeszabott prefektussal egy csapásra megjegyeztem. Számára igazi jutalomjáték a szerep, minden ízében rosszul érzi magát, feszeng és unatkozik ez a férfi, így nem csoda, ha örül, amikor egy színtársulat vezetője folyamodik hozzá. Fél órácska szórakoztató beszélgetést remél és egészen kivirágzik, amikor egykori színészi próbálkozásaira visszaemlékezhet és anekdotázhat. Élő a kapcsolata titkárával, aki szinte atyáskodik felette. Utóbbi, Kovács Tamás is megjegyezhetővé válik ebben a szerepben, látszik rajta minden esetben, hogy mi a véleménye a folyamodókról. Kettejük nyitó beszélgetése jó alaphangulatot teremt és ezt csak fokozza Martinkovics Máté megjelenése, aki kissé hóbortos hivatalszolgaként időről időre előbukkan és mindig örülünk neki ilyenkor. Őket és a színtársulat igazgatóját, Vizi Dávidot, illetve szintén a prefektushoz folyamodó plébánost megszemélyesítő Vilmányi Benettet így együtt láttam játszani a "Minden jó, ha a vége jó" című előadásban, ahol összeszokott csapatként érvényesültek. Ebben az előadásban viszont markánsan meg tudták mutatni, hogy egyénileg mire képesek.
Közülük Lestyán Attila mellett Vizi Dávid alakítását éreztem a legkiforrottabbnak, kettejük beszélgetése volt a felvonás legfeszültebb része, már csak a téma miatt is. A szerző szövege a színházi válságról és megosztottságról egészen aktuális, és ez a párbeszéd egészen mélyen érintette az Ódry padlásán összegyűlt kilencven százalékban szakmai közönséget, az összesűrűsödött csöndből kiérezhetően. Szerdán láttam a Jurányiban egy előadást a színész sors nehézségeiről (A függöny felhördül), most két nap után ugyanez a téma köszönt vissza.
Vizi Dávid a második részben kipróbálhatta a folyamodó után a hivatalnok létet is, és a döntéshozó-pénzosztó szerepkörben is hiteles figurát formált meg. Mindkét szerepében képes arra, hogy fiatal kora ellenére nagyobb élettapasztalat birtokosának mutassa magát, bennem érdeklődést keltett maga iránt, várni fogom a következő lehetőséget amikor nézhető lesz. (Az osztály két másik előadását is beterveztem a hónap folyamán, a Fondor és szerelmet, illetve a Roberto Zuccót.)
A folyamodók között láthattuk Szántó Balázst, aki nagyobb megbecsülésért folyamodó körorvost játszott - egészen kitűnően és szerethetően, illetve Ballér Biankát (egzaltált tanítónőként) és Mészöly Annát, akinek egészen izgalmas hangja van, és amíg színen volt, ez a különleges hangszín foglalkoztatott. A lányok ezúttal kevésbé domináltak, viszont szerepeik is a darab humoros oldalát erősítették.
Csak egy-két percre lép színpadra Vajdai Vilmos, aki ezt az apró karaktert nyilván jófejségből vállalta, az osztály támogatására, talán példamutatásként is, hogy azok se csüggedjenek, akik csak kis szerepeket kaptak most, vagy szintén epizódistákként fogják a pályájukat eltölteni. Nem olyan hálátlan sors ez sem, Vajdai Vilmos évtizedek óta tartó töretlen népszerűsége is ezt mutatja. A néző nem mindig a főszereplőre emlékszik vissza a legmélyebben. (A férjem még napokig emlegette A nők iskolája után épp Vajdait, pedig abban is igazán csak a deus ex machina részeként, az előadás végén jelent meg.)
A második részben érezhető volt a szándék, hogy az osztály tagjai közül a kilenc rövid jelenetben azok kerüljenek előtérbe, akik az első részben kevesebb esélyt kaptak. (Ennek praktikus oka, hogy ez mégis vizsga, meg kell mutatni, hogy ki mire képes. A legtöbb színdarabíró amúgy sem gondol arra, hogy azonos nagyságrendű feladatokat adjon a színészeknek, muszáj ezt legalább most még ellensúlyozni.)
Az első rész történetét sem részleteztem, a majdani nézőnek lehessen meglepetés minden fordulat, a második kilenc történetecskéjét sem fogom, amelyek közös vonása, hogy a hivatalnok és ügyfél helyzet számtalan szélsőségét mutatja be, komikus, de néha tragikus elemekkel, jól játszható karakterekkel. Ha valaki nem tudná, ebből az előadásból megérzi, hogy a mindennapjainkban lépten nyomon ott a színház, a dráma.
A már felsorolt színésznövendékeken kívül ezekben nézhető László Lili, akit ebben az évadban két előadásban is láttam már (Pesti barokk, A fura), és örültem, hogy van valaki, akinek a nevéhez már élmények kötődnek és Messaudi Emina, akiről maradtak előhívható emlékképeim tavalyi előadásából is, amikor az osztály még harmadévesként mutatkozott be.
Részletezés - spoilerezés helyett javasolnám megtekintésre az előadást, sőt mi több, általában az Ódry Színpad előadásainak a figyelését is, különösen azoknak, akik új színészekre vágynak és máshol nem játszott darabokra. Én ebben a hónapban még három előadásról terveztem írni, és ezt a szándékomat ez az előadás tovább erősítette.
