Ez egy színházi blog, és koncertekről csak azért emlékezem meg, mert szeretnék mindenkit buzdítani, hogy akár nem zeneértőként is próbálkozzon néha kirándulni a számára esetleg kevésbé otthonos helyszínekre, koncerttermekbe, templomokba, és nézze végig a Koncertkalendáriumot jó alaposan. Persze, az sem teljes garancia arra, hogy az ember mindenről értesül, bár utólag többnyire a facebook jóvoltából rájövünk arra is, hogy mit mulasztottunk.
Az adventi időszak kínálata elsöprő, kedves ismerősöm naponta átlagosan 2 orgona-hangversenyre megy és hív, vannak nemcsak esti, de délutáni alkalmak is, és sok az ingyenes is.
Így jutottam el egy Jancsi és Juliska főpróba és egy Leonce és Léna között szombaton a Kelenföldi Református templomban a barokk esték sorozat utolsó alkalmára, amelyiken J.S. Bach két kantátáját játszották. A több száz közül konkrétabban a BWV 61-est, és a BWV 95-öst. Lehet, hogy van néhány ember, aki tart már ott, hogy a számokhoz azonnal képes társítani zenét és saját élményt, számomra a Bach kantáták felfedezése talán két és fél éve kezdődött, mégpedig a 76-os számúval, amelyiket azóta is a leginkább szeretem (nem futottam vele össze koncertkiírásban azóta sem). Akkor a BFZ három koncertjéből kettőt meg tudtam tekinteni, azóta is várom, hogy ismét elővegyék.
Addig a koncertig – szégyen vagy sem – nem voltam tudatában, hogy Bachnak ez ennyire fontos műfaja volt, és Lipcsében szinte hetente írt egy újat praktikus okokból – az egyházi év minden eseményéhez kapcsolódik egy-vagy több kantáta. Azóta a telefonomra már 13 kantátát mentettem fel, ezeket hozzávetőleg ismerem. A 224 számon tartotthoz képest ez persze nem sok, de az élet sem annyira rövid, és majd igyekszem belehúzni. Most három napon belül például három újabb mű került a látóterembe.
A két kantáta közben Takaró Károly nyugalmazott püspök mondott a művek témájához, illetve adventhoz kapcsolódva megrázó beszédet. Miután a templom honlapján szerepelt is az a tény, hogy a püspök fia két héttel korábban halt meg, nem lepett meg, hogy említésre került a prédikációban is. Egy biztos, hogy ebben a helyzetben kifejezetten nyomatékosan hangzott el a 61-es kantáta fő gondolata – a basszus recitativóból – „Íme, az ajtó előtt állok, és zörgetek: ha valaki meghallja hangomat, és kinyitja az ajtót, bemegyek ahhoz, és vele vacsorálok, ő pedig énvelem.”
A kantáták hallgatása közben a korábbi években is gondoltam rá, hogy kifejezetten alkalmasak arra, hogy valaki az élet nehézségein átlépve, külső nézőpontból nézzen rá az életére, és ez a kívül helyezkedés lehetővé is teszi a megbékélést a saját helyzetével, sőt a halál is átértékelődik. A 95-ös kantátánál jobbat ki sem lehetett volna arra a célra választani, hogy valaki ezt el tudja fogadni, hiszen a túlvilág kívánatosabbnak tűnik fel a szövegben.
Természetesen egészen másként hallgatja ezt a művet valaki, aki mélyen hívő, mint aki csak felszínesen, vagy történetesen ateista. Azt hiszem, hogy ez a zene mindenkinek ad valamit, annak is, aki a szöveget nem is olvasta, nem tud németül, de a hála és a derű jót tesz mindenkinek, ami árad belőle.
A Lutheránia Ének és Zenekarát Kamp Salamon vezényelte, aki tavaly egész évadon keresztül egy egész sorozatot adott a h-moll miséből Pesten és vidéken, sőt a határon túl is, amelyek közül többet majdnem sikerült megnézni – ezekről a „majdnem, de mégsem”-ekről elég hosszan tudnék írni. Idén a János-passióval fognak behatóan foglalkozni. A szólisták közül Krum Enikővel még sosem foglalkoztam a blogomon, de megfogott első látásra is az a derű, ahogy a kollégáit hallgatta, és ahogy mosolygott éneklés közben. Megyesi Zoltán tenor viszont a kezdőcsapatom tagja, 11 éve nézem, most ez a 64. bejegyzés róla, és miután mostanában sok fellépéséből kevésre tudok ütközések miatt eljutni (korábban meg hosszan japán turnén volt), kifejezetten megörültem a délutáni időpontnak, és ezúttal az ő megtekintése volt a cél. Rendkívül szeretem az énekes intenzív színpadi játékát is, koncerteken pedig azt, ahogy egészen átszellemülten énekel, egészen a mű hatása alá kerül, és vele együtt mi is. Pataki Bencét elsősorban a Figaro 2.0 sorozatának köszönhetően ahhoz képest sokat láttam, hogy még pályakezdő, basszusnak pedig nagyon fiatal. (A sevillai borbély koprodukciós előadásában ő az egyik Basilio, még eddig nem láttam, nézhető lesz január 19-én az Operettben.) Ismerőseim másnap a Wagner Társaság ünnepi gáláján is hallották, és jó véleménnyel voltak róla – arról a koncertről csak a vége után értesültem, de akkor szinte azonnal. A beszámolók alapján egy igazi nagy esemény lehetett, karácsonyi ajándék az egybegyűlteknek – ingyen fellépő nagy kaliberű szólistákkal, amelyről most egy zeneblogger bejegyzését tudom ide belinkelni, akivel történetesen együtt mentünk Kecskemétre a hétfői napon.
A kecskeméti koncertről nemsokára várható a következő rövid, nyomhagyó szösszenet.
ps. Megyesi Zoltán tenor a BWV 8-as kantátát is ajánlotta hallgatásra, ezt mindenkinek továbbítom, nekem tetszett nagyon. A youtube-on válogatni lehet, mindenből van többféle felvétel is.
