Hogy legyen felvétel, nagyon fontos.Én is nagyon örülök, ha ezt-azt meglelek a youtube-on, hát még amikor pl. a Hungaroton tölt fel hibátlan minőségű zenei anyagokat. Legyen rendesen felvéve az, ami a magyar operajátszás számára lényeges, hurrá.
Egészen meggyőzően beszélt az Operaház új projektjéről Ókovács Szilveszter a ma esti koncert előtt, és az 50+3 CD-n nyilván sok olyan művész hangi állapotát is rögzíteni fogják, akiknek sok esélyük nem lenne saját jó minőségű felvétel kiadására.
A lemezek november 7-én, a Magyar opera napján fognak megjelenni, a tervek szerint közintézmények automatikusan kapnak belőle. Én egy emberről tudok is, aki meg akarja venni az egész sorozatot. (Lehet, hogy külön nem is lehet majd? - elválik.)
A koncertsorozat mai estéjén nagyjából nyolcvan néző ha jelen volt az Erkel nézőterén, hogy Selmeczi György operáját, a Spiritisztákat meghallgassa, kevesebben, mint ahány művész részt vett a produkcióban.(Két zenekar is kell hozzá! Nagy énekkar. Hét szólista.) A főigazgató megnyugtatott minket, hogy nem mi döntöttünk rosszul, hanem a távolmaradók. (És még egy vigasztaló mondata volt: a többi alkalommal sem voltak többen.) Ugyanezen az estén egy másik felvétel is történt, és a Magyar Feszt keretében összesen ötven program, így nem csoda, hogy a magyar szerzők iránt érdeklődők szűk rétege osztódva nem képes megtölteni a város legnagyobb színházi terét.
Azt hiszem, hogy ezen a kérdésen az este folyamán sikerült túllépni, a tapsból ítélve, aki eljött, az élvezte a koncertet. Így voltam ezzel én is, bár ezúttal nem könnyen döntöttem el, hogy mégis ott a helyem.
A bemutató idején, 2014 januárjában kifejezetten nem szerettem a darabot a főpróbán, bár újraolvasva a beszámolómat, úgy tűnik megértettem akkor is már a kicsit szövevényes cselekményszálat. (Akkor leírtam, most nem teszem még egyszer.) Annyira nem volt nehéz hallgatni a dallamos (Puccinire és sok más szerzőre emlékeztető) eklektikus Selmeczi-darabot, de szinte kizárólag a két szép finálé emlékét őriztem meg, és Pasztircsák Polinát, aki ezzel az előadással robbant be az operalátogatók látókörébe. egy szinte rá írt szerepben, el lehetett neki hinni, hogy minden létező férfi rá vágyik, és mégis sütött belőle a magány, idegenség.
Most színpadi játék nem vonta el a figyelmem, olvashattam a feliratokat, de egyébként a legtöbb szólista kiejtése volt olyan tiszta, hogy akár meg is lehetett ezt-azt érteni belőle.
Amint kiderült, nem a darab miatt mentem, sőt nem is megfelelési vágyból, hogy dokumentáljam a Magyar Fesztet. Szomorú ezt a lassan egy hónapja folyó program kapcsán elismerni, nekem ez mindössze a negyedik alkalmam volt – A bűvös szekrény, a Leánder és Lenszirom és a „függönyös” Kékszakállú bírt eddig beleférni az életembe. Ha minden jól alakul, akkor lesz ez még négy...
Kizárásos alapon kitalálható, hogy a közreműködők listája vonzott be. Pasztircsák Polinát ezen az estén körülrajongta: Cser Krisztián, Gábor Géza, Rezsnyák Róbert, Sándor Csaba, Kovács István, Pataki Adorján, akik egyébként érzékelhetően lemezfelvételhez illően oda is tették magukat. Kovács János keze alatt kifejezetten jól teljesítettek, és nem törtek össze az üres nézőtér látványától. A nézők között legalább nem volt most egy cukorpapírbontogató egyed sem, mobil sem csörrent… Mit tehet egy művész - alkalmazkodik a körülményekhez, a darab egyik jelenetében ez a kényszerűség így is szépen kiemelődött. Mivel lesz lemez, aki lemaradt megbizonyosodhat az előadói színvonal magas minőségéről később, és örülhet a Győri Filharmonikusoknak és az Operaház Énekkarának is, akikről nem szabad elfeledkezni. (Többen énekeltek kisebb szóló szerepeket, hátha majd a CD-n az ő nevük is szerepel, ha a színlapról lefelejtődtek.)
A darab első nézése és a mostani este között majdnem három és fél év telt el. Ezalatt (némi túlzással mondva) több operát láttam, mint a korábbi harminc évben összesen, más tekintetben is kifejezetten élménydús hullámvasutazáshoz hasonlított ez az időszakom. Azóta másként nézek a világ dolgaira - az operára különösen. A darab néhány gondolata, amely érdektelennek tűnt korábban, így most hatott. Akár ki is jelenthetném, mert jól hangzana, hogy a két Spiritiszták között egy egész korszak van, amelyiken már túl vagyok, de minthogy inkább spirális fejlődésnek élem meg a napjaim, most csak a két időpont közti megtett út nagysága jutott eszembe, amely nagyjából nyolcszáz blog bejegyzéssel dokumentálódott. (A napi ajánlókat természetesen ebből a szempontból nem veszem számításba.)
Ezen a mai estén talán még a darab cselekmény mögött meghúzódó keserűsége, a szerelem és az élet múlandóságával kapcsolatos eszmefuttatások is jobban hatottak rám, a librettóból mondatok tömegét ki lehetett volna emelni, de aki majd hallgatja a felvételt, maga is kimazsolázhatja ezeket, nem szedem össze őket én. „Sivár lelkek finom bálját” láthattuk, amelyen magunkra ismerhettünk egy-egy szerepben, hiszen” ilyenek vagyunk, férfiak és nők. Kémleljük a csendet, a sápadt időt, s a szépség ránk omlik.”
Sok mindent másként csinálnék, ha az előző Spiritisztákig vissza lehetne forgatni az időt, bár nem vagyok a Herceg helyzetében, aki új véget rendel a színészek által előírt darabhoz, így ez a gondolat pusztán fikció.
Ha tényleg vissza lehetne, akkor egészen biztos, hogy a főpróba után legalább egy előadásra még beültem volna, hogy újra látva kicsit közelebb kerüljek ehhez a műhöz, és a felvetett gondolatokhoz is. A mai estével ez a korábbi hiány így is pótlódott, még egy dolog a helyére került.
Jöjjön az a CD,és még előtte jöjjön néhány esemény, még öt nap van hátra a Magyar Fesztből.Bizakodjunk, hogy többen lesznek azokra kíváncsiak.
