Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Az Operaház főigazgatója nem egy beszédében hangsúlyozta, hogy az intézmény számos bemutatója széles rétegeknek szól, DE az előadások nem ugyanazt a célközönséget célozzák meg. Ezt az állítást a márciusi bemutatók messzemenően igazolták. A magam részéről megállapíthatom, hogy én egyedül a Siegfried esetén mondhattam el, hogy ez nekem készült és az elmúlt harminc éves nézői szokásaim alapján mindenképp megnéztem volna (és elégedett is voltam a végeredménnyel), a Hungarian Late Nightot és a legfrissebben bemutatott A cigánybárót is csak és kizárólag a benne fellépők miatt vállaltam be. Míg a két kortárs magyar opera végül a professzionális rendezői munka által mégis rávett arra, hogy még kétszer visszamenjek a tetthelyre, a tegnapi Cigánybáró hatására csak azt nyugtáztam, hogy ez az előadás valóban nem nekem készült, hiába látható a beígértnek megfelelően "színes táncos kavalkád", pont rám nem hat a sokféle táncszám egymásutánja sem. Nem az én színházam, annak ellenére, hogy eleve sem nézett ki úgy, hogy az lenne. De mivel megnéztem és így is észleltem a rengeteg befektetett munkát, legyen nyom erről is - nem beszélve arról, hogy biztos van olyan néző, aki a leírás alapján kedvet kap, mert pont ilyen típusú szórakozásra vágyik, mint amit Szinetár Miklós rendezése kínál fel. Szerencsére nem vagyunk egyformák, ezért működhet ennyiféle színház Pesten még mindig.

A tegnapi este igazán mezei nézőnek érezhettem magam, és végre meg tudtam azt valósítani, amit ritkán: mivel nem ismertem a darabot, nem lviszonyítottam semmihez a látottakat. Persze nem elhanyagolható, hogy nem kedvelem az operett műfaját, de amelyeket mégis láttam az Operettszínházban - jellemzően Szabó Máté rendezésében - azokban sikerült valami igazi értéket találnom, és ezeket (a Lili bárónőt, A régi nyárt és a Sybillt ) szerettem is eléggé ahhoz, hogy azóta is nyugodt lélekkel tudjam ajánlani is. Sőt: a jövő hét végén műsorra kerülő "A víg özvegy" megtekintésétől sem tántorodtam el.

A felsorolt művek előadásaiban az volt a közös jellemző, hogy átjött belőlük, hogy a rendező valamit akar nekünk mondani a körülöttünk lévő világ viszonyairól, az emberi kapcsolatokról, és sikerül is, annak ellenére, hogy elvileg egy "csak" szórakoztató műfajról lenne szó. Akkor jó egy ilyen operett, ha a felszíni derű alatt átjön valami keserűség is.

Mindegy. Ez a mai élményem nem ilyen volt, semmiféle pluszt nem éreztem ki Szinetár Miklós rendezéséből, bár a honlapon szerepel, hogy a "Duna-menti népek sokszínű egységét ünnepli" az előadás. Valaki mondhatná, hogy a történet a cigányság hasznossága mellett is érvel, de ezek a gondolatok nem változtatnak azon, hogy leginkább az látszik, hogy dekoratív módon lebonyolítottak egy  túlságosan szövevényes történetet, amely során leginkább meghallgattuk, hogy mi történik a szereplőkkel, de a feszültség, a konfliktus teljes egészében hiányzott belőle. Olyan volt, mintha szép zenére egy szép nagy - rendesen elkészített - képeskönyvet lapozgatnánk.

Ami elgondolkodtatott, sikerülni fog néhány pozitívumot kiemelni így is, annak ellenére, hogy én túlságosan sokat unatkoztam menet közben, mert ugyanakkor a közreműködő művészek (zenekar, énekkar, tánckar és szólisták egyaránt!) nagyon odatették magukat - és emellett csak úgy nem mehetünk el, már csak azért sem, mert eleve azzal a céllal mentem el főpróbára, hogy a tíz előadásból álló sorozat elé ajánlót írjak. Pontosabban: az volt a tervem, hogy  megnézem az egyik, majd a premieren a másik szereposztást és utána akkor majd mindenkiről tudok írni.

Ez úton kell sajnálkozásomat kifejezni, és külön elnézést kérek néhány énekestől, akikre kiemelten kíváncsi lettem volna (Wiedemann Bernadett-től, Farkasréti Máriától, Rőser Orsolya Hajnalkától és Kiss Tivadartól), hogy erre most nem tudtam magam rávenni. Ismerve több más munkájukat, érzem, hogy ők is remek felvillanásokkal és nagyszerű énekléssel lépnek majd a közönség elé, de nehezen tudom elképzelni, hogy még egyszer megtekintsem az előadást, egy héten belül biztosan nem, viszont remélem, hogy éppen olyan nézők vetődnek el az előadásokra, akik ezt a típusú előadást kedvelik és kellően inspirálják majd őket.

Mivel nem láttam a darabot más rendezésben, csak az Operaház honlapján (és a már megjelent Operamagazinból) tájékozódtam, innen tudom, hogy rendezői ötlet volt egy vurstliban elhelyezni (ráadásul a Monarchia idején, 1885-ben) az egyébként Mária Terézia uralkodása alatt játszódó történetet. A vurstli (tervezője: Horesnyi Balázs) mint keret egy kikiáltó-narrátort igényel, aki elmondja az előzményeket és átköti a cselekmény azon pontjait, amelyek között idő ugrás is van. Fogalmam sincs, hogy ezzel a megoldással időben hosszabbodott-e a történet, mert lehet, hogy járt ezzel sok húzás is. A keret szerepe a cselekmény bonyolódásával háttérbe kerül, először a kórus tagjai maguk is a játék nézői, később felszólításra átöltöztek cigányokká és résztvevőkké váltak, addig az utolsó felvonásban már ugyanazok a szereplők spontán módon váltak a bécsi udvar tagjaivá, a körhinta ott maradt díszletnek, néha forgott is és fel is ültek a lovakra, de a következetesség hiányzott az előadásból.

Számomra egyetlen pozitív oldala volt ennek a dramaturgiai megoldásnak: Hábetler András, aki mindkét szereposztás kikiáltója, teljes egészében alkalmas arra, hogy mozgásban tartson egy előadást, reagál a történések apró rezdüléseire és színészként mond prózát, és ez jó, mert sok szövege van. Kár, hogy nem énekel, de így is fontos szereplő.

A cselekmény pergését némileg megakasztják táncbetétek is, illetve a finálé is jó hosszú, abban szintén sok a tánc. Mivel ismerek olyanokat, akik éppen ezt szeretik, elmondhatom, hogy a Duna Művészegyüttes táncosai Mihályi Gábor koreográfiáját remekül eltáncolják, és Pilinyi Márta jelmezei is jól állnak rajtuk. (Mivel az előadást éppen ezzel hirdetik, hogy a romantikus történet ürügy a táncbetétekre, lennie kell sok nézőnek, aki ezekben akar gyönyörködni. Lesz rá mód, ezt én is tanúsíthatom.)

Lehet, hogy ifjabb Johann Straussnak valóban ez a legjobb munkája, mindenesetre a zene valóban szép, kár, hogy a szituációk egy pillanatra sem tűnnek valódinak, amely nem kizárt, hogy ennek a vurstli-keretnek is köszönhető.

Amit szerettem az előadásban - és lényegében csak ez számít, ennek maradjon elsősorban nyoma - az szereplők játéka volt, akik sokszor épp akkor voltak a leghatásosabbak, amikor valaki más énekelt és a háttérben ők kis gesztusokkal, apró játékokkal a karakterben maradva mélyítették a figurájukat, amennyire a körülmények ezt engedték.

Több olyan énekes szerepel az előadásban Hábetler Andráson kívül is, akiknek kifjezetten erőssége az, hogy a fő cselekmény hátterébe húzódva improvizálnak. A mai főpróbán többeken is látszott, hogy nagyon szeretik játszani a darabot és őket nézve el is foglaltam magam. Elsőként említeném Szerekován Jánost, aki Ottokár énekmester szerepében minden színpadon töltött pillanatában élte a szerepét, minden rezdülésében énekmester volt - sajnáltam, hogy relatíve keveset énekelhetett -, Arzénához végig részben énektanárként viszonyult, szakmai szemmel és támogatólag figyelte a megszólalásait, de az első gesztusától kezdve éreztette a szerelmest is. Jót tett az előadásnak, hogy ez a kapcsolat ki volt építve, Kriszta Kinga nem pusztán az őt megkérő Barinkay hiú kikosarazójaként viselkedett, de Ottokár felé melegséget mutatott és ahogy egymás oldalán megjelentek, végig éreztük, hogy van közük egymáshoz, így legalább az előadás végi összeboronálásuk nem lógott a levegőben. Kriszta Kinga most egy másféle, de ugyancsak makacs szerelmes leányzót játszott, mint amilyennek alig egy hete a Hunyadiban láttam, most a hiúságára nagyobb hangsúly került. Már tegnap is élvezhetőek voltak a szólói, elég rendesen meg vannak pakolva ezek is mindenféle koloratúrákkal, de ezeknél nekem többet számított, hogy ezt a kettőst hitelesnek tudtam elfogadni.

Túl sok mindent sajnos nem talált ki a rendező Arzéna atyja, Zsupán számára, akit Gábor Géza játszott el, és játszani is fog a tíz nap alatt megtartásra kerülő mind a tíz előadáson, mindkét szereposztással. Az énekes szintén a prózát is jól mondó, illetve színészi kvalitásokkal is megáldott operaházi művészek közé tartozik, de neki sem árt, ha élhető szituációkat kap, és most sokszor azt éreztem, hogy mind a szerző, mind a rendező hálátlanul bánik ezzel a disznókereskedővel, aki nem kap sok esélyt, hogy valami többet mutasson a lányával való kapcsolatából annál, hogy büszke a szépségére. El van mosva a birtok új tulajdonosával is a konfliktusa, nem sokat tudunk meg róla, csak annyit, hogy üzleti vénája van. Mindenesetre meglehetős magabiztossággal elénekel egy olyan számot is, amelyet ismertem ("Az élet célja semmi más, csak jó evés és jó ivás...", és ez az állítás az ő szájából meggyőzőnek is hangzik. Még őt is szívesen elhallgattam volna hosszabban, de gondolva arra, hogy több alkalommal kell napi két előadásban is énekelnie, inkább nem erőltetném túl mégsem. Kis játékai neki is vannak, néhány gesztus alapján gyanúba hozhatjuk Mirabellával, Carnero gróf 24 év után véletlenül megkerült feleségével.

Mirabellát a nagyszerű komikai képességekkel is rendelkező Balatoni Éva játszotta, míg párját a királynő erkölcs-csősz-bizottságának vezetőjét Bátki Fazekas Zoltán, aki szintén óriási élvezettel vetette bele magát a játékba. Állt a cselekmény, ez volt a fő benyomásom, miközben ha a színpadon működő embereket néztem, akkor sok nagy játékkedvű embert láttam. Ez a paradoxon határozta meg az előadást számomra. Miattuk mentem és bennük nem is csalódtam.

Kifejezetten szerencsés helyzet állt elő, hogy a főszereplő Barinkay Sándor, avagy László Boldizsár nagy nősülhetnékjében két szép lánnyal is találkozik és azt is el lehet hinni, hogy mindkettő megtetszik neki, sőt még azt is el tudjuk képzelni, hogy a Szaffit játszó Zavaros Eszter lát valami vonzót a gyors döntéseket hozó, jól szabott ruhában eléje álló karakán tenorban, akinek amúgy valóban jól áll a hosszú göndör haj. Ami már nehéz ügy, hogy miért is kell Barinkay Sándornak választottját hirtelen ott hagynia, és katonának bevonulni, mikor épp kiderül, hogy a lány hercegnő. A szerző szerette az álproblémákat, a valódiakat elkeni (nem lesz igazi összetűzés a disznókereskedő és a birtok új tulajdonosa között, pedig ez adná magát).  A harmadik részre pláne elfogy a cselekmény, amit László Boldizsár eljátszhatna, csak kitüntetik és mikor minden rendbe jön, akkor most megint elege lesz mindenből, ott hagyja a birtokot, vagyont és komédiásnak áll, nem sokkal azelőtt, hogy megkezdődne egy monumentális tapsrend. Most másodszor a nőt már nem. Lehet, hogy ez a főszereplő egy igazi magyar küzdő alkat, aki csak a reménytelen helyzeteket kedveli és mazochista. A sikert és a könnyű utat nem tudja elviselni.

A szerzők felvonultatnak még egy férfi szereplőt, Homonnay Péter lovagot, aki a legdélcegebb minden jelenlévő közül és hatásosan tud toborozni, ahogy az kiderült, hiszen minden főszereplőt be tudott gyűjteni seregébe. Geiger Lajos pontosan egy hete még Macbethként volt katona, most nyalka huszártiszt, még a körhinta lován is megmutathatja magát. Furcsa módon a dramaturgia neki egy lány sem juttatott, pedig egyértelműen ő lenne a legesélyesebb. Feltehetően a másik szereposztásban Haja Zsoltnak is testhez álló lesz a feladat.

Mária Terézia prózai szerepében - amelyet a rendező iktatott be a darabba - most Csarnóy Zsuzsannát láthattuk (Szűcs Nelli lesz a másik szereposztásban), Szaffi anyjaként pedig, aki a cigány jósnő Ulbrich Andreát (Wiedemann Bernadett lesz holnap). Utóbbi szerepe némileg emlékeztetett Azucena figurájára, de csak némileg - most kevéssé tűnt drámainak a helyzet, ha a Trubadúrhoz viszonyítok. (Apropó Trubadúr: a Primaverán lesz a szegediek Trubadúrja, április 6-án. Akkor végre láthatom majd Wiedemann Bernadett alakítását is.)

A zenekart minden alkalommal Héja Domonkos fogja vezényelni, remélhetőleg lesz a zenészek között váltás, talán kétszer egy nap mégis sok lehet ezt lejátszani.

A nyitány alatt a Monarchiáról jó sok adatot levetítenek nekünk, valóban az az érzésünk, mintha egy ismeretterjesztő könyvet nézegetnénk. Hasznos egy-egy mozzanata, de nem érdekes, nem keltette fel a kíváncsiságomat, nem leszünk felvillanyozva tőle, mert azért ezek a feliratok valóban nagyon felületesek és csak arra jók, hogy tudatában legyünk mi most az EU-ban, hogy a Monarchia milyen soknemzetiségű ország volt.

Az előadás valóban sokszínű kavalkád, de hiába láttam nagyon sok énekest, akiket eddig is kedveltem, nagyon jól teljesíteni, összességében mégis csak az unalom élménye maradt meg egy nap után is. Persze, ha a múlt évadra gondolok, ez mégis messze jobb helyzet, mint a tavalyi mélypont-Trubadúr volt, mert itt a néző azt kapja, amit ígérnek neki, így becsapva nemigen érezheti magát. Aki nem célközönsége egy operettnek, várhatóan a környékre sem megy majd, aki meg igen, az nagyon remélem, hogy ezt a táncos-zenés képeskönyvet fogja is szeretni, helyettem is. Én pedig elgondolkodhatok, hogy még hányszor fogok kísérletezni olyan előadásokkal, amelyekről sejthető, hogy nem nekem készültek. (Fogok. Ma is egy újabbat bevállaltam, most is csak a szereplők miatt, amely darab ugyanígy a XIX. században játszódott és az engem különösebben nem érdeklő betyár-romantika volt a témája, sőt még Jókai is szerepelt benne - ez volt a közös pont. A különbség minimális: a mai előadás menet közben mégis meghódított magának. Beszámoló következik hamarosan...)

 

 

 

Címkék: Opera Erkel Színház Bátki Fazekas Zoltán Kiss Tivadar Geiger Lajos Szinetár Miklós Szűcs Nelli Gábor Géza Wiedemann Bernadett Hábetler András Farkasréti Mária László Boldizsár Héja Domonkos Csarnóy Zsuzsanna Zavaros Eszter Kriszta Kinga Balatoni Éva Haja Zsolt Ulbrich Andrea Szerekován János Rőser Orsolya Hajnalka A cigánybáró

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr8912365749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.