Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Hatalmas vállalkozás a teljes Ringet színre vinni, az Operaháznak az én színháznézéssel töltött több mint három évtizedem alatt ez már a második köre. A korábban (1993-98), hat évad leforgása alatt tető alá hozott Ring előadásait is évente többször nézhettem, később a müpás előadásokat kevés kivétellel, így elmondhatom, hogy van valamennyi előélményem a művel kapcsolatban és tudok mihez viszonyítani:  M.Tóth Géza premierje számomra a 15. élőben látott Siegfried volt, így máshogy látom nyilván, mint azok, akik előadás közben ismerkednek össze a sztorival. (Voltak ilyenek, például a mellettem ülő atlantai házapár most élete első operaélményeként kapta a sorstól éppen ezt az előadást.)

Én ugyan a bejegyzésemet most SOS-jelleggel kiteszem, hogy a későbbi (márc. 23., 26. ápr. .2.) alkalmakra kedvet kapjanak az ingadozók, de ennek mégsincs túl nagy jelentősége, mert annyira el vannak adva a jegyek, hogy csak a legelszántabbak fognak bejutni úgyis. Jövőre nem nézhető (2018 júniusában lesz viszont Istenek alkonya!), viszont a későbbi évadokban ciklusként kerül műsorra a teljes Ring, ahogy az megszokott. (Remélhetőleg, nem a Wagner-napokra időzítve, nagyon nem szeretnék azon vergődni, hogy kit válasszak, Irene Theorint vagy Kovácsházi Istvánt...)

Most az előadáshoz fűzött beszámolómat a 2. és a 3. felvonásból vett néhány képpel is igyekszem felturbózni, amelyeket Vilma készített egy fotós próbán az egyik páholyból és ő döntötte el, hogy mi kerüljön ide most. Ezek a képek azt mindenesetre tükrözik, hogy a látvány most is az egyik erős tényezője volt az előadásnak. (A tegnapi előadásról tévé-felvétel is készült, így aki nem tud egy Siegfrieden sem részt venni, nem marad le egészen.) Mi tegnap madártávlatból, a III. emelet első sorából néztük az előadást (ajándékba kapott jegyekkel, köszönjük!) - és innen mind a hangok, mind a látvány egyaránt nagyszerűen érvényesült.

vlcsnap-2017-03-20-00h15m40s710.png Wotan (Egils Silins) és Alberich (Marcus Jupiter) Fafner barlangjánál - "felébresztési projekt"

A pillanatonként változó háttérképekből látható itt egy, és ez is jelzi a rendező azon szándékát, hogy a tetralógia legstatikusabb darabját kellően ingergazdaggá tegye a nem Wagnerre specializálódott mezei nézőknek is, akik önmagában a Halász Péter által vezényelt zenekar teljesítményétől nem lennének teljesen lenyűgözve, bár heroikus teljesítmény a darab végigjátszása is. Én az ő munkájuk előtt csak leborulni tudok, és a zenekritikusokra hagyom a részleteket - maradok továbbra is a színházi megközelítésnél.

A Siegfried a harmadik este, és aki látta a Rajnát, látta A walkürt is az elmúlt években, az nemcsak a történet alakulását követhette nyomon, (benne többek között "a gyűrű-visszaszerzés projekt egyik fő légvárépítőjének", Wotannak a belső érési folyamatát, gondolkodásának elmélyülését, és ennek következtében szükségszerű megkeseredését), hanem azt is, hogyan változik a rendező eszközkészlete. Ahogy halad előre a sorozat, úgy lesz egyre jobb színvonalú maga az előadás is.

vlcsnap-2017-03-20-00h17m07s640.pngHa nem is látszik jól, de most döfi le hősünk (Kovácsházi István) a sárkányt (Rácz István)

Ha valaki netán mind az öt bejegyzésemet elolvasta, amit a Rajna  hét megtekintése alapján írtam, érzékelheti, hogy erős kétségeim voltak, hogy fog alakulni a ciklus logikája, ha már az első részben nevetséges pojácáknak látjuk az isteneket, miként lesz ezek után akárkinek érdekes a sorsuk. A tavalyi Walkürrel a rendezés mégis az megkezdett nyomvonalon folytatódhatott, jóval kevesebb ponton láttam, hogy a modernizálás és az eredeti történet feloldhatatlanul ütközik, most pedig azt vettem észre, hogy sikerül a látvánnyal igazán időn kívüli síkba helyezni a gyűrű történetét, a modern díszlet-elemek (kempingszék, kerekes bevásárló szatyor) és a kard együttes jelenléte nálam nem ütötte ki a biztosítékot. A rendező az első két rész elkészítése közben szerzett  tapasztalatait beépítette, mi pedig már ráhangolódtunk a stílusára, ez is oka annak, hogy most egységesebbnek érződik az előadás, de tény, hogy kevesebb a felesleges elem, és ez sokat számít.

Amikor híre ment, hogy M.Tóth Géza rendezi a Ringet, már azonnal nyilvánvaló volt, hogy mivel filmes szakember, a rendezés nagyban fog támaszkodni a vetítésre. Ez így is történt, a vetítés majdnem folyamatos volt a többi részben is, és már a Rajnában az előadásnak ez volt a legsikerültebb eleme - ezen a területen volt tapasztalata a rendezőnek, míg színházi előadásokat sosem rendezett korábban.

A Siegfriedben szintén nagy hangsúlyt kap a háttérvetítés, amely az előadás egy.-egy kiemelt jelenetén kívül folyamatosan megy, akár egy film, minden pillanatban változik, ahogy az élet, ahogy Wagner zenéje sem áll le, vannak ismétlődő vagy hasonló motívumok, megfigyelhetjük, hogy az első részben illetve a sárkány megölése után, amikor hősünk elindul "a világba", felismerhetőek tárgyak, szobabelsők, házcsoportok. A második felvonás elején viszont a vonalak rendszere bennem egy labirintus asszociációját keltette, és azt az élményt, amikor valakinek hirtelen megvilágosodik , hogy merre kell tartania. Siegfried az első részben egészen tudatlan, a törpe pedig azon tipródik, hogy milyen módon érhető el a sárkány legyőzése, ha még használható kardot sem tud kovácsolni a hős számára , most viszont közösen indulnak útnak a barlang felé. Ezeket a lelki folyamatokat a kivetítés is pontosan jelzi.

Ami szerencsés, az ábrázolás ezúttal nem tartalmaz direkt utalást, nem lefordítható a látvány, hanem benyomásokat kelt és ami nagyon lényeges: miközben  a felszínen semmi nem történik a hosszú párbeszédek alatt, valami változást mégis jeleznek az egymásba átalakuló, szétfolyó képek. Mivel jellemzően lefelé irányul a mozgás, az idő folyamatos és könyörtelen múlását is asszociálják. Megyünk a végzet beteljesülése felé, nincs megállás.

vlcsnap-2017-03-20-00h20m45s196.pngSzemere Zita mint erdei madárka instruálja Siegfriedet

Éppen azért, mert a vetítés ennyire lényeges, a hiánya még inkább hangsúlyt kap. Wotan és Erda párbeszédénél a két szereplő van csak megvilágítva és fekete háttér előtt állnak. Ha az egész előadás így menne (akár mehetne is), akkor ingerszegénynek érezhetnénk egy idő után, főleg azok akik inkább a filmekhez vannak szokva, így viszont a vetítés elmaradásával átjön nemcsak a mondottak fontossága, mert ez a történet mégis a világ sorsáról szól, nem kevesebbről, éppen azt éljük át, ahogy az isten belátja, hogy jobb lesz ha félreáll.

Nyilván lesznek "régivágású" nézők, akiknek sok lesz ennyi impulzus, nem vágynak ennyi hatásra, de M.Tóth Géza az új generációkra gondol, akik viszont hihetetlenül hamar elunják magukat. Ezzel a nagyon sokrétű és izgalmas látvánnyal az utóbbi nézők is jobban be tudják fogadni a zeneét és a történetet is.

A látványnak már a Rajnában is ott volt a másik oldala is, mégpedig az épített díszlet formájában, bár ezt a minimumra vették ezúttal. (Kevés helyszínen zajló kamaradráma ez amúgy is.) Logikus és egyben jelképes megoldás, hogy  Mime barlangja egészen a színpad előterében egy szűk sávban jelenik meg, majd ahogy Siegfried elindul hogy ezt a közeget végképp elhagyja, és kinyílik számára a világ, úgy nyílik ki a tér is.vlcsnap-2017-03-20-00h23m20s328.pngErda - Gál Erika ébredése, Wotan még több információhoz szeretne jutni

Az első képben nekem tetszett ez a törpe-barlang, Zöldy Z Gergely munkája. Emlékeztet egy sárkány fejére az egyik része, és ez is indokolt, hiszen ebben a házban Siegfriedet csecsemő korától fogva úgy nevelik, hogy majd megölje a sárkányt és az aranyat megszerezze Mimének. Másfelől jelzi az őt örökösen fenyegető veszélyt is. Van a barlangban minden, ami kell, kemence, fújtató és ha imitálva is, a librettóhoz igazodva konkrétan láthatjuk a kard kovácsolásának folyamatát, sőt párhuzamosan mellette a törpe meg levest főz, minden gesztusuk pontosan egyeztetve. Nem biztos, hogy feltűnik első nézésre, de a törpe kicsit bele is köpdös a főzetbe, belekapar némi sarat is a cipőjéről...Ezek a részletek könnyen elsikkadnak, nekem második nézésre tűnt fel  - túl bambán néztem a kovácsolás folyamatát. Ahogy az előtérben heverő selejtes kardokra se feltétlenül figyelünk.

Bárki, aki rühelli a modern rendezéseket, örülhet, hogy lát valamit, ami pont olyan, mint amilyenre egy igazi hagyományos előadásban számíthatnánk. Az üllőt előbb a törpe, majd később Siegfried ütögeti, nem használnak zenekari művészt dublőrként a feladatra. A barlang ugyan kaotikusnak tűnik, egy hajléktalan tanyájára is emlékeztet, de egyben érződik rajta az otthonosság is, talán valamivel szerencsésebben sikerült a kialakítása, mint Alberich kincstáráé a Rajnában. A rávetített képekkel is harmonizál a díszlet, és ez azért is jó, mert végig együtt kell a két látványhatásnak dominálnia. (Az első felvonást egy hatásos látvány-poén zárja, nem lövöm le...) Lényeges apróság, hogy a törpe megőrizte Siegfried anyjának a ruháját, amelyet a hős gondolkodás nélkül a tűzbe vet, ezzel is kifejezve, hogy nem a múlton rágódó típus, hanem az, aki előre akar haladni, kiszabadulni a törpe barlangjából végre.vlcsnap-2017-03-20-00h43m56s158.pngMég így is jól látszik, hogy miféle látványelemekre számíthat az, aki a maradék 3 előadásra beül...

A második felvonásban a sárkány-óriást csak az utolsó megszólalása előtti percekben látjuk, addig csak a hang dominál, ahogy ezt a librettó is előírja. A barlangban mindazokat a ládákat viszontláthatjuk érintetlen formában, amelyekbe még a Rajnában pakolták be az aranyat és ott van minden szedett-vedett kacat is. Ahogy az szintén szerencsés, nem sárkányként, hanem óriásként, a már megkopott szkafanderben és óriási cipőkben ül a kincsen Fafner. (Lehet, hogy csak mendemonda a sárkánysága? A fele sem igaz?) Egy szűk lyuk az egész, nem tűnik úgy, hogy a kincs birtoklása kicsit is boldogítaná. Ki szeretne hasonló körülmények között tölteni legalább négy évtizedet, ahogy Fafner? Nem, a gyűrű és a kincs semmi igazi előnnyel nem bír. A jelenet megrendezéséből persze az is kiderül, hogy ahogy a gyűrű nem ad előnyt, eddig a legjobb helyen volt. Az óriás megölése pedig értelmetlen gyilkosság, nincs küzdés, Siegfried sincs fenyegetett helyzetben, semmiképp nem hőstett. Siegfried egy maga elé révedő magányos öregembert hátulról ledöfött, ennyi történt.

A harmadik felvonásban látjuk, hogy redukálja a rendező a vetítés teljes leállításával a látványt a rendező, miként lesz kiemelt jelentése a sötét háttérnek, majd azt is, hogy a tűz motívuma miként érvényesül a KEDD Kreatív Műhely által tervezett vetítéssel, sőt táncosokkal (Koreográfus: Venekei Mariann) is élénkítve. Nagy a színpad, egyedül van két ember rajta, nagyon érthető, hogy valamiféle plusz hatást szükségesnek vélt a rendező.

vlcsnap-2017-03-20-00h24m42s115.png

Bárdosi Ibolya most is extravagáns jelmezeket tervez, Wotan ragaszkodik a fehér ruhához (talán a "Fehér-Alberich megnevezés is ihlette a tervezőt), egy örök isten megteheti, hogy szinte tetőtől talpig fehér köpenyben járja az erdőt, bár a kék nadrág és a köpeny szélein megjelenő kékes színezet azért elgondolkodtathat minket, jelzi a változást. A fehér köpeny voltaképp nem rossz, hiszen ha a szereplőre rávetítenek, akkor akár a háttérbe is beolvadhat. A ruha merevsége és az énekes, Egils Silins kimerevített mozgása önmagában is fontos, mintha épp ez a rugalmatlanság, lassú mozgás jelezné, hogy megérett a pusztulásra az istenek világa. Ha az egész tetralógiát nézzük, éppen Wotan az egyik leghangsúlyosabb karakter, mert hatalmas belső utat is bejár a három rész alatt, döbbenetes az, hogy milyen világméretű döntéseket hoz egy eredendően felületes ember, aki hosszú távra tervezne, de mégsem alaposan. A világ minden ideje sem elég ahhoz, hogy a csapdáktól megóvja. Látjuk, miként áldozza be elvileg szeretett gyermekeit a Walkürben, most pedig marad a konzekvenciák levonása, a méltóságteljes visszavonulás. (Elgondolkodhatunk azon is menet közben, hogy mennyire jó azoknak, akiket Wotan szeret és tud-e egyáltalán szeretni?) Láthatjuk, hogy alaptermészetükön még ezek az istenek sem változtathatnak, így a sorsát nem kerülheti el, ezzel szembesül most. Az énekes viselkedése, gesztusai minden jelzi, hogy tudja, lefutott meccs végjátékát nézi, még akkor is, ha most látszólag kedvezőbb az állás a Fehérek javára...

Siegfried kinézete valóban az apját idézi, Siegmund reinkarnációjának tűnik viselkedésben is, különösen azért, mert ugyanaz játssza most is, Kovácsházi István. A mi hősünk egy bunkó hippi, tudatlanságából adódóan meglehetősen laza, tényleg nem tanult meg félni és ha valakivel konfliktusa van az ölés jut eszébe, mint megoldási lehetőség. Jól áll neki a haj, ami természetesen más árnyalatú és talán vékonyabb fonatokból áll, de karakterében hasonló benyomást tesz, mint Siegmundé volt. (Én is kipróbálnék egy ilyet, bár ahogy igazgatja, sejthető, hogy az erdei vadászok életmódjához a rövid mégis praktikusabb.) Ez a szerep hatalmas, rengeteg énekelnivaló van benne, ha a szereplő nem is tűnik hősnek, hanem egy hőzöngő fickónak, az énekes teljesítménye és intenzitása levesz minket a lábunkról. Siegfried pedig ilyen alkat, Wagner sem idealizálja. Kár, hogy csak öt nyilvános előadása jut arra, hogy beénekelje a szerepet és egy évet ki kell hagynia. Feltétlenül szerencsés lenne, ha más produkcióba is hívnák a közeli jövőben, hogy rendesen be tudja rögzíteni. Nem lehet eléggé hozsannázni, hogy ez s szerepe már az első előadáson is így megszólalhatott.

Brünhilde lila páncélja visszaidézteti velünk azt a ruhát, amelyet minden walkür megkapott az előző részben, a második előadásra azt is megszoktam, bár valóban az extravagáns jelző jutott csak eszembe, és másfelől az alkalmatlansága a harci élethez, lovagláshoz. Sümegi Eszter walkürként már egy másik Brünnhilde, aki amazonságának feladására készül. Neki ugyan megközelítőleg csak negyven perc jelenlét jut, de ez rendkívül lényeges. Látunk két egymáshoz egyáltalán nem illő embert, akik tudják, hogy a sors egymásnak rendelte őket. Mindketten a találkozásra vártak és az eleinte nagyon úgy néz ki, hogy a papírforma szerint katasztrofálisan is fog alakulni. Siegfried megszokta, hogy ami kell neki, azt elveszi, nemcsak félni, de várni sem tanult meg, Brünnhildének ugyan lett volna vagy 15 éve ráhangolódni a walkür-sziklán várakozó feleség váltásra, amazonból csak férjére figyelő és az ő útját egyengető nővé lenni, de mivel aludt, így lényegében mindössze néhány perce lenne minderre. A sürgetésre rosszul reagál, kardot is fog a közeledő férfira. Nem tudja feldolgozni, hogy most az jönne, amit elvileg akart. (Mindenki gondolja át, hányszor megesik, amikor bekövetkezik egy várva várt találkozás és igazán rosszul sül el - hát ilyen ez is itt most.) Jönnie kell a nagy beteljesülésnek, egymásba olvadásnak - a zenében jön is, a két énekes gyönyörűen el is énekli, de a szereplők mozgása, az, hogy alig énekelnek egymásra nézve, illetve egymást megérintve, jelzi a buktatókat. Az egy év múlva bekövetkező részben majd meglátjuk, hogy alakul tovább a helyzet, miként válik az örök szerelem ígéretéből egyéjszakás kaland, amelyről hősünk még el is fog feledkezni, de mi ezt már most tudjuk.

vlcsnap-2017-03-20-00h26m34s732.pngBrünnhilde ébredése (Sümegi Eszter)

Szintén lila  Erda köpönyege is, amely beborítja Gál Erikát, aki mozogni szinte egyáltalán nem mozog benne, leginkább a hangjával hat, azzal nyűgöz le minket. Súlyt ad a szerepnek, átérezzük, hogy nagyon sokat számítanak a szavai.

Alberich korábbi jelmezének lepusztult változatát hordja, egy megkopott tábornokra emlékeztet, most viszontláthattuk Marcus Jupithert is, másfél év után ismét. Fafner is marad szkafanderben, de ez már nem vadiúj, hanem látszik, hogy nem ment el felette negyven év nyomtalanul. A magasított cipő - amely annyira kiakasztott annak idején, amelyben lépcsőzni kényszerültek az óriások a kincs bepakolása miatt - most nem zavaró, és jó megoldás, hogy az énekes, Rácz István csak ül benne (és a tapsrendre felhúz egy másik cipőt). Így csak a szerephez illő igazi mélybasszus hangja dominál, és most is, mint korábban az összes Walter Fink által énekelt Fafnernél, csak sajnálkoztam, hogy miért nem bírt Wagner egy ilyen hosszú műben ennél háromszor több énekelnivalót adni neki.

Talán mégis a legkülönlegesebb  a Szemere Zita részére készült erdei madár-jelmez. Hátul fekete, ha megfordul a háttérben, akkor megoldható, hogy egyáltalán ne látsszon, viszont a narancssárga-sárga első része különösen hatásos, amikor verdes "a szárnyaival". A Müpa madárkája frakkban jár és méltóságteljes, ez a madárka élénk, és leginkább egy kolibrit képzelünk el, ha Szemere Zitára nézünk. Ki hinné, ez a szerep is nagyon jól áll neki, és az összenyomás alapján ez a madárka a szerep hosszához képest jóval fontosabbnak tűnik. (De az is, nélküle Siegfried másfél résszel hamarabb hagyná abba a kalandjait.)

vlcsnap-2017-03-20-00h27m55s529.pngSiegfried és Brünnhilde végül együtt

Mime szerepében Jürgen Sacher nagyon jó, túlmozgásos törpe, apró lépésekkel, folyamatos mozgással. (Ez a törpe is olyan "átlagember"-jellegű, tervezget, fontolgat, miközben a nagy lehetőséget hagyja elmenni maga mellett. Nem kérdez olyat, ami hasznára van.)

A Siegfried vége happy end. Ha itt leállna a sorozat, akkor hősünk az örökkévalóságig ülhetne a sziklán Brünnhildével nagy boldogságban, nézegethetnék a gyűrűt és leshetnék a továbbra is non-stop üzemmódban égő lángokat. Legszívesebben ezt kívánnánk, hogy itt álljon le minden. De nem, sajnos az élet nem ilyen, ami tönkre mehet, az tönkre is megy, jön a további bonyolítás - remélhetőleg 2018. júniusában a már addigra felújított, régi akusztikáját visszanyert Operaházban bekövetkezik a teljes pusztulás... Ezzel a "maradjon minden így", de "jöjjön a következő rész" érzettel indultunk haza, elégedetten.

 

Címkék: Egils Silins Opera Rácz István Halász Péter Sümegi Eszter Gál Erika Szemere Zita Kovácsházi István Jürgen Sacher M.Tóth Géza Marcus Jupither Zöldi Z Gergely Siegfried Venekei Marianna Bárdosi Ibolya KEDD Kreatív Műhely

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr4212339983

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.