Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Ezzel a 22. megtekintett előadással fejeztem be ezt a januárt, amely egy nagyobb zökkenőt leszámítva beváltotta a legmerészebb reményeimet is. Ha az ember be akarja magát állítani, be tudja, én eldöntöttem, hogy jól fogom magam érezni és sikerült. Sőt: pótolni akartam többet a korábban elmaradt prózai előadásokból és pótoltam is (15 volt ilyen, ebből összesen négy az Ódry Színpadon), még a bejegyzéseim átlagos hossza is rövidült, akár vállon is veregethetem magam.

A negyedéves színészosztályt ma láttam a hónap folyamán harmadszor (korábban: A komédia művészete, Fondor és szerelem) és nagyon jól éreztem magam az előadás közben nemcsak attól, hogy ezt az általam korábban nem kedvelt és mindössze egyszer látott Bernard Marie-Koltés darabot most szeretni tudtam és jók voltak benne a színészek, hanem attól is, hogy végignézve a játszókon, immár mindenkit sikerült beazonosítani és ez magamhoz képest nagy dolog, és nyilván összefüggésben van azzal is, hogy mennyire jó színvonalú volt az általam viszonylag gyors egymásutánban látott három produkció és milyen tehetséges hallgatókat válogatott össze Zsámbéki Gábor és Fullajtár Andrea ebbe az osztályba. Szerencsések, hogy ennyire eltérő igényű szövegekkel és a legjelentősebb mai rendezőkkel is dolgozhat, többféle arcukat is meg tudják mutatni a színinövendékek.

A Roberto Zucco a nagyszínpadon látható, amelyet ráadásul az első sorok befedésével meg is növeltek, így jó nagy üres teret használhatott a rendező, Horváth Csaba, ami előnyös, mert bőven van hely a mozgásra és nem tűnik kényszermegoldásnak az, hogy rendkívül kevés díszletelemet, kelléket használnak. (Tervezőként csak a jelmezekért felelős Benedek Mari szerepel a színlapon.)

Ún. "fizikai színházi" előadás ez, és aki már akár egy Horváth Csaba-rendezést látott, az azonnal érezheti rajta a legfőbb sajátosságokat. Sok az akrobatikus mozgás, különösen a címszereplőnek, Kovács Tamásnak van módja ügyességét és vonzó külsejét kellő hatásossággal megmutatni - mellékesen a szövegben is benne van egy ponton, hogy "atlétának van teremtve" és ez egészen igaz is. Néhány beállításban Michelangelo Dávid szobra jutott az eszembe és az, hogy mennyire szép tud lenni egy emberi test. (Nem lepne meg, ha a fiatal színésznek már most lenne rajongó tábora és ez meg is növekedhetett a bemutató óta...)

Az előadás minőségét jelzi, hogy jó híre elterjedt - a szeptember óta van műsoron és még most is telt ház volt, jellemzően huszonéves fiatalok nézték meg.

Helyenként lenyűgöző, hogy mire képesek a szereplők, másfelől engem az ilyen előadásoknál civil érzetek töltenek el, amikor a lábaikon messziről is látható sebekre pillantok, mert nem vágyom arra, hogy bárki is szenvedjen az én szórakoztatásom érdekében, viszont ára van annak, amíg valaki elsajátítja az akrobatikus gyakorlatokat. (Hasonló jellegű volt ősszel a miskolci Bakkhánsnők, akkor éreztem ezt, hogy szenvedés nélkül nem lehet ilyen színházat csinálni. Bízom benne, hogy mégis több az élvezetük a munkában, és ez kárpótolja őket a sebekért.)

A kapcsolatokat nagyon érzékletesen kifejező mozgások mellett az egyik legfőbb kellék a sörös doboz volt, mindenféle formában. Mindig indokolt is volt, amikor például a szereplők egymást sörrel köpködték, leöntötték, a sörben csúszkáltak, a dobozokat összetépték vagy rajtuk pózoltak, de alkalmanként ezt látva szintén kiestem a játékból és a színészt kezdtem sajnálni. (Egyébként elképesztő, hogy mi mindent képesek és hajlandóak végigcsinálni a színészhallgatók, helyenként emberfeletti tűrőképességről tesznek tanúbizonyságot.)

A sörön kívül látunk egy fém-kerítés elemet, amellyel a rendőrség szokott alkalmilag elzárni egy területet, két falapot, illetve egy nagyobb hűtőt, amely szintén sokfunkciós felhasználást nyer. A rendező leleményes, mert ezzel a néhány tárggyal a tíz színész képessé válik a teljes történet elmesélésére.

Az előadást látva érzékelhetjük, hogy itt most minden mondathoz precízen kidolgozott mozgássort társítanak, nincs helye improvizációnak, minden nagyon kötött. Ehhez a darabhoz, ehhez a világhoz illik is ez, az utóbbi időben általában is meggyőznek Horváth Csaba előadásai arról, hogy ennek a formanyelvnek van létjogosultsága.

Az előadás közege nagyjából annyira volt otthonos és vonzó, mint a szombaton látott Az ingolstadti invázióé. Átlagembereket látunk, olyanokat, akik nem rínak ki a tömegből, észrevétleneket, és ilyen a címszereplő is, akinek szépsége és lelki sivársága egyszerre érvényesül valóban hihetetlen kombinációként. Minket is meglep a Roberto Zucco jelenség, nemcsak a történet szereplőit. Engem évekkel ezelőtt az Új Színház előadásában erősen taszított is, nem tudtam vele mit kezdeni. Most leginkább a nagyon jól kidolgozott közeget éreztem fontosnak, amely ilyenné tette a fiút.

Kovács Tamás nagyon jó választás a szerepre, a romlatlan fiatalember benyomását kelti, aki rezzenéstelenül öl, bár még így sem veszít vonzerejéből. Az előadás alappillére, és jól meg is oldja a nagy feladatot, akárcsak nemrég a Fondor és szerelem romantikus ifjú szerelmesét.

Roberto családját, tágabb környezetét (frissen felszedett nőket, prostituáltakat, rendőröket, stb) játssza a többi kilenc hallgató, egy kivétellel mindenki több szerepet is.

Az az egy, Mészöly Anna az elcsábított lánykaként szintén főszereplővé válik, látunk még egy embert, ezúttal egy nőt, aki nem képes beilleszkedni abba az életformába, amelyet gondosan előkészítenek számára. Mert ez itt a lényeges, maga a környezet, az elvárások, amelyekbe bele kellene szokni-törni, a rend, amelyet el kellene fogadni. Nagyon rideg és szeretet nélküli ez a világ, nem csoda, ha néhányan nem bírják a gyűrődést és fellázadnak ellene.

A nyomasztó közeg rajzát néhány szereplő és színpadi helyzet humora ellensúlyozza és ezekért a kis mozzanatokért hálásak is vagyunk nagyon. A börtönőrök és a rendőrök figuráihoz társul humor elsősorban, Vizi Dávid, Martinkovics Máté, Vilmányi Benett és Szántó Balázs kap többnyire olyan gesztusokat, amelyek kicsit fel tudják lazítani a hangulatunkat. Az osztályba járó másik három lány - Ballér Bianka, László Lili és Messaoudi Emina -  két-három szerepet kap, amelyek közül egy mindenkinél kurva, ez az az életforma, amely azoknak a nőknek jut, akik letérnek a polgároknak kijelölt csapásirányról. (Mellékesen az is eszembe jutott, hogy mennyire tipikus szerepe lesz ez sok színésznőnek, megkerülhetetlen feladat, és nem lesz könnyű nem klisékkel eljátszani.) Szerencsére mindhárman kapnak egy-egy olyan kisebb szerepet, amelyekben emlékezetesek is lehetnek. Ballér Bianka az elcsábított lányka nővére, aki húga sorsa miatt részben kétségbe van esve, részben pedig irigyli őt azért, mert vele legalább történt valami. Ez a kettősség színezi az alakítást. László Lili, rögtön az előadás második jelenetében roppant fontos szerephez jut Roberto anyjaként - azonnal átérezzük az okokat, amelyek  az apagyilkossághoz vezettek. Messaoudi Emina elegáns hölgyként talán a legerősebb a három szerepéből, látunk valakit, aki jó körülmények között él, magasabb társadalmi státuszban, de ugyanúgy elege van a környezetéből, mint Robertónak. Jól áll ez a feladat neki, ő a négy lányból a legalkalmasabb arra, hogy a koránál jóval idősebb szerepeket játsszon el. Lestyán Attila a lányka bátyjaként részben dühös azért, mert kárba veszett a húga őrzésére fordított rengeteg idő, másfelől álszentség nélkül, riasztóan praktikus gondolkodással eljut oda, hogy a csábítónál is jobban ártson neki, eladja. A színész képes arra, hogy ennek ellenére benne áldozatot is lássunk, akinek a cselekvési lehetőségei nagyon korlátozottak és a pénzhiány "rákényszeríti", hogy az eddig féltve őrzött, de szüzességének elvesztése által immár elértéketelenedett lányból pénzt csináljon.

Nézzük ezeket az embereket majdnem két órán keresztül, magányosak, szerencsétlenek, kiégettek - nemigen találunk sehol fogódzót, valami melegséget - paradoxon, hogy még a legtöbb érzelmet éppen a teljesen érzéketlen Roberto váltja ki belőlük szépségével. Mi nézők azért egy fokkal szerencsésebbek vagyunk azoknál, akik benne élnek ebben a közegben: mi látjuk ezt a kietlen történetet megelevenedni, de látjuk a játszókat is, örülünk a friss tehetségeknek, reménykedünk abban, hogy ezek a diákok jó helyekre kerülnek majd és hasonlóan minőségi előadásokban vesznek részt. Én drukkolok nekik.

Címkék: Fullajtár Andrea Horváth Csaba SZFE Ódry Színpad Zsámbéki Gábor Vizi Dávid Kovács Tamás Benedek Mari Roberto Zucco Lestyán Attila Ballér Bianka Gréta László Lili Mészöly Anna Szántó Balázs Vilmányi Benett Gábor Martinkovics Máté Messaudi Emina

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr3212173194

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.