Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Aczél András és Hábetler András beszélgetős műsora újabb áldozatához érkezett. Ezen a szombaton Kolonits Klárát faggatták, aki igazi meglepetést okozott, ugyanis nem feszengett, nem tért ki és nem poénkodott, őszintén megválaszolta az összes kérdést, amelyeket feltettek neki. Kíváncsian várta, mi jöhet még, láthatóan nem izgult. Néhány esetben azt érzékelhettük, hogy a kérdező maga is meglepődik, hogy mennyire egyszerűen kapott egyenes választ a legkeményebb kérdésekre is.

Mivel a kérdezők személyisége adott, minden Operaport olyanná alakul, amilyen a kérdezett hozzáállása. A korábbi hárommal (Cser Krisztián, Kálmándy Mihály, Wiedemann Bernadett) összevetve megállapítottam, hogy ez alkalommal azért válhatott ilyen méllyé a beszélgetés, mert Kolonits Klára saját magában a pályájával kapcsolatban itt felmerült problémákat már rég letisztázta, nem akar semmit szépíteni, egyszerűen képes arra, amire kevesen: csalás nélkül könnyedén nézni élete eseményeire. Hozzáállásában van valamiféle keménység, kíméletlenség, ugyanakkor ez számunkra megnyugtató is. Jó látni, hogy vannak emberek, akiknek megy ez, sőt valószínűleg a folytonos fejlődés csak így képzelhető el, ilyen fokú őszinteséggel. Természetesen a beszélgetésből az is kiderült, hogy egy olyan művészről van szó, aki mostanára már megtalálta a saját útját és a saját közönségét is, és ez megnyugtatja, a múltbeli nehézségekért kárpótolja. Ehhez persze hozzájárul az is, hogy  14 éve mellette van férje, a saját magánál sokkal tehetségesebbnek tartott Dinyés Dániel személyében egy igazi társ, akivel kölcsönösen támogatják egymást, tehát mondhatnánk azt is, hogy "ja így, így könnyű".

De nem volt ez elejétől fogva így. A beszélgetés során a pálya korábbi szakaszai is szóba kerültek, a kétségek, a művész által 15 évnyinek mondott útkereső szakasz (ebbe beleértve az operettprimadonnaként, 1997-2002 között amúgy sikeresen – sok külföldi fellépéssel is - eltöltött éveket).

Azonnal a művész pályájának legnagyobb kérdésével indítottak: milyen szoprán is voltaképp (most éppen „drámai koloratúr-szoprán”), mert mindenféle – össze nem illő – szerepeket is énekelt. Megtudhattuk, hogy nincs egyetlen olyan életrajza sem, amelyben a teljes valaha énekelt szerepe megjelent volna, mert szakembernek elképzelhetetlen, hogy valaki erre képes lehessen. Mezei néző valószínűleg itt meg is akadna, bár érdekes kvíz-feladat lehetne például Kolonits Klára szerepeit szétválogatni aszerint, hogy hány különböző fachba tartoznának. A program során felmerült a korábbi időszakból Kolonits Klára Juditja is a Kékszakállúból. Amint kiderült, Selmeczi György (akihez közel húsz éves barátság fűzi és ezúttal meglepetés vendég szerepben jött el a műsorba) szerint ez az alakítás a pálya egyik nagy állomása volt, viszont teljesen összeférhetetlen a jelenlegi bel canto iránnyal és soha nem énekli majd többet. A bel canto – az improvizáció lehetősége miatt – a szabadság élményét adja számára, amely talán a legfontosabb. (Nem az adrenalin szint növelése a cél…)

Ez a 15 év „tévelygés” persze rengeteg tapasztalatot hozott, a debreceni kezdés miatt is történhetett, hogy sokféle szerepben kipróbálhatta magát. Megtudtuk, hogy a nemzetközi operaéletben a jelenlegi trend az, hogy egy énekes mindössze 2-3 szerepet játszik mindenhol, nincs szükség „mindent tudó, mindent éneklő” művészekre, az a praktikus, ha egy koloratúr-szoprán (például) csak Éj királynőjeként járná a világot. Ez az életforma a színház iránt különösen nyitott énekest nem igazán vonzaná, számára a művek megfejtése és a kreatív munka sokkal izgalmasabb. 1994-ben egy Ruszt József által rendezett Varázsfuvolában debütált és azóta érdekli a színház, a „profi éneklés” csak később kezdte foglalkoztatni. (Idén megnézhettem a Kamrában a készülő Cosí fan tutte nyílt próbáit és azokon minden alkalommal megtapasztalhattam ennek a mondatnak az igazságát. Kolonits Klára szárnyalt, száz néző láthatta mindössze, hogy miként formálódik meg Fiordiligi belülről, ráadásul sok humorral.)

A beszélgetés során felmerülő kemény kérdések közül az egyik éppen a nemzetközi karrier lehetőségére vonatkozott. Nem mondta ki könnyen Hábetler András, de aztán csak sikerült: mennyire tartja magát Kolonits Klára jelenlegi állapotában eladhatónak külföldön.

Ezen a ponton ért meglepetés, ugyanis – a „Bel canto reloaded” CD-t hallgatva az a benyomásom, hogy van egy méltatlanul nem világsztár énekesünk, akin nem kellene csiszolgatni, nem egy nagy ígéret, hanem így, ahogy van nyugodtan átemelhető lenne akármelyik nagy operaház színpadára. Ez a debreceni Violetta nyugodtan megszólalhatott volna a MET-ben is, örültek volna neki ott is. Erre, kapunk egy választ: nem, nem vagyok eladható, mert jelenleg a kor és a külső az első. Pont.

Ha szétnézünk, akkor valóban azt tapasztaljuk, hogy egyre fiatalabb énekesek, akiknek öt deka túlsúlya sincs, énekelnek minden szerepet. Vannak azért hangok, amelyek kompenzálják ezt a hiányt és vannak szerepkörök, amelyekhez ez végleg nem számít. Ezzel a tendenciával mindössze az a baj, hogy az énekesek gyors leamortizálódását eredményezi, hiszen a túl korai terhelést büntetlenül nem lehet megúszni.

Kolonits Klára ének technikájáról is esett szó, amelyről a jelenlévők többségének valószínűleg ugyanúgy nem volt fogalma, ahogy nekem sem, azzal viszont egyet érthettünk, hogy nagyon hasonlít ennek a szólamnak az éneklése a cirkuszi mutatványhoz, vagy akár az augusztus huszadikai tűzijátékhoz, hogy Hábetler András párhuzamát említsem.

Hangsúlyos említésre került a zenetörténész nagyapa, dr. Bartha Dénes is (a férj és Selmeczi György mellett), Kesselyák Gergely karmester is, aki még 2006-ban a jelenlegi pálya nyomvonalát körvonalazta előtte, sőt megtudtuk, hogy egykori tanára is javasolta neki még ezt a koloratúr-szoprán vonalat, csak nem hallgatott rá.

Még a beszélgetés elején szó esett egy amerikai bel canto-rajongó debreceni kiruccanásáról, aki történetesen ugyanazt a Traviátát nézte, amelyiket én. Az illető egy youtube interjút is készített a művésszel, amely megnézhető. Aki tud angolul és érdeklődik Kolonits Klára művészete iránt, az ezt mindenképp tegye meg, mert ebből is sok kiderül. (Hozzáteszem, számomra az évad egyik csúcsélménye volt az az előadás az eddigi 216-ból feltétlenül a top tízben van, és ezt csak fokozta, hogy élőben is hallhattam ezt az interjút.)

Hábetler András a partnereiről is kérdezte, így szóba kerülhetett Boncsér Gergely, aki valóban érzékelhetően nagyon jó partnere volt az említett Traviátában. Bándi János Bánkja merült fel a régi emlékképek közül. Kolonits Klára megfigyelése szerint nagyon kevés az energialeadó típusú művész, mint amilyen ő – ritka élmény számára, amit az említett tenoristáktól megkapott, amikor a színpadon azonnal visszakapja az energiákat.

Nem először hallottam ezt a megállapítást és nézőnek ezt nem is jó hallani-tudni, mert evidens, hogy a színház társasjáték, és akkor működik jól egy előadás, ha a szereplők csapatban dolgoznak, kölcsönösen megvilágítják egymás tehetségét, és enélkül igazi mély hatás nem is érhető el. Kicsit szomorú, hogy külön kell arról is beszélni, hogy az operaszínpadon is arról lenne szó, hogy az éneklés nem öncélú, hanem pl. egy érzelem, egy karakter kifejezésére szolgál. Ez lenne a természetes.

Kolonits Klára magánéletéről is több derült ki, mint bármelyik korábbi operaport-áldozatéról. Fia, András, aki most már felnőtt, szintén alkalmi tanácsadó szerepkörben van jelen néha, részben miatta sem maradt utazó operett-primadonna az énekes.

Az egész beszélgetést hallgatva, feltétlenül le kellett vonnunk azt a tanulságot, hogy az életünk mennyire esetleges is, mennyi múlik azon, hogy a megfelelő emberekkel találkozunk-e vagy sem és persze rajtunk is, milyen döntést hozunk. A Kolonits Klára-életút eddigi állomásaiból már levonható jó néhány ilyen tapasztalat, minden néző ennek fényében akár a saját életét is átgondolhatja. Én jelenleg a tévelygés hosszú időszakával tudtam azonosul, elismerve, hogy nincs is szebb, mint egy zsákutcában hosszan randalírozni.

Jó ez az Operaport, mind a négy azt bizonyította (illetve nyilván a többi is, amelyeken nem voltam), hogy jó a közönségnek, tágítja a látókörét, és jó a művésznek is, mert alkalmat kap az összegzésre, áttekintheti azt, amit eddig elért és nem utolsó sorban jól eshet a figyelem, hogy sokan beáldozzák a szombat délutánjukat csak azért, hogy róla többet megtudjanak. Jó lenne ha folytatódna a sorozat.

De mi tudható a közönségről, akik összegyűltek?

Engem ez is foglalkoztat, mennyi előismerettel ültek be Kolonits Klárát meghallgatni azok, akik ezt megtették, nagyjából hatvanan. Mivel ő is abba a körbe tartozik, akiket a legszorosabban figyelek és tudtam, hogy erre az alkalomra elég néző jön, ismét (ahogy a Cser Krisztián-beszélgetésen) készítettem egy kérdőívet, hogy felmérjem, mit tudnak róla, milyen szerepeiben kedvelik különösen és miben látnák szívesen a jövőben.

A KÉRDŐÍVet 32 néző töltötte ki, tehát kb. a megjelentek fele. Ketten mondták ezen kívül, hogy soha az életben nem látták még a művészt, csak kíváncsiságból jöttek el. (Kár, hogy aztán nem derült ki, hogy mégis miért.)

A kitöltők között nyolc operaport-törzsnéző volt, tehát 25%-a már visszatérő és több művész nevét is felsorolták, akiket már láttak.

Tanulságos az a kérdés, amely arra vonatkozik, hogy honnan értesültek a programról. 17 fő jelölte az Operaház saját honlapját. Tehát ezt a programot, ha nem pusztán néhány nappal korábban kezdenék népszerűsíteni, többen is választanák. (Persze, ennyire sok program együttes népszerűsítése nagyon nehéz, hiszen az Operaház saját magának is konkurenciát képez a széles választékkal, mondhatni túlkínálattal.)

A további kérdések már csak a művészre vonatkoztak.

Kevesen voltak képesek pontosan megadni az első élményt. Ezzel én is így lennék, azt tudom, hogy 1998-ban már evidencia volt számomra, hogy kicsoda Kolonits Klára, akkor biztosan láttam egy nyári Figaro házassága előadásban, megvan a színlapom is. Első élményként a 32 kitöltő lényegében összedobja a művész repertoárját, Melinda, Violetta, Szilágyi Erzsébet, a Denevér többször előfordul.

A kitöltők harmada eddig ötnél kevesebbszer, harmada 5-20 alkalommal és az utolsó harmad viszont nagyon sokszor nézte meg eddig. Lemérhető, hogy sokan vannak itt a debreceni Traviáta hatására (ketten konkrétan debreceni lakosok, akik helyben kétszer is megnézték) és olyanok is, akik legutóbb az öt nappal korábbi fellépését látták. Az előző napi Müpa-koncert nem merült fel.

Érdekelt, hogy mit fognak írni arra, hogy mely szerepeiben látnák szívesen a művészt. A válaszok nagyon szépen illeszkednek ahhoz a vonalhoz, amit Kolonits Klára magának is szeretne: a bel canto repertoárt többen így is említik, de a Melinda és Violetta vezet, továbbá a Gildára, Lúciára, Éj királynőjére, Rosinára, Boleyn Annára többen várnak. Továbbá néznék a Puritánokban, Szöktetésben. (Nyilván én vagyok az egyetlen megátalkodott, aki valami miatt kicsit reménykedik, hogy még lehetne Judit. Nyilván nem lesz, de attól még ezen el lehet álmodozgatni.)

A kitöltők harmada (12 fő) már gratulált személyesen a művésznek, ez nagyjából a törzsnézők létszámával meg is egyezik. Úgy látszik, hogy egy adott szint felett ez az operanézők viselkedéséhez hozzá tartozik, ha jó ez a művésznek, ha nem.

Arra a kérdésre, hogy elégnek tartják-e a művész fellépéseinek számát a 32 főből kettő húzta alá a megfelelőt, van aki mellé is írta, hogy nem kell „lenyúzni”, viszont mindenki más a kevés, sőt az erős többség a felháborítóan kevés, illetve az akárhány előadás is kevés lenne megjelölést választotta. Nem mintha mást vártam volna, de hát ez volt a többi néző véleménye is.

Az érdeklődés fokát méri az is, hogy valaki után utaznak-e. Az amerikai rajongó nem az egyetlen, aki utazott már Kolonits Klára miatt, a kitöltők között a 2 debrecenin kívül még tíz olyan volt, aki ezt jellemzően többször is megtette.

Kolonits Klára legközelebb kedden, Debrecenben a Traviátában nézhető (máj. 31-én), majd június 4-én lesz dalestje az Operaházban és június 17-től pedig a Kamrában hat alkalommal lesz Fiordiligi a Cosí fan tutté-ban. Akit érdekel, most ez nagyon alkalmas időszak arra, hogy jobban megismerjék.

Címkék: Opera Kesselyák Gergely Selmeczi György Boncsér Gergely Hábetler András Kolonits Klára Dinyés Dániel Aczél András Operaport

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr828756360

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.