Attól félek, hogy ez a bejegyzés csak csekélyke támpontot adhat bárkinek az előadással kapcsolatban. A legfőbb tanulsága az egésznek:ne menjetek a végkimerültség állapotában előadást nézni, még akkor sem, ha nagyon érdekel az előadás és van jegyetek. Most ez a Karamazov jó hosszan nyomasztani fog. Csak magamat hibáztathatom miatta.
Az előadás megtekintése előtti este NEM voltam színházban, sőt még blogbejegyzéseimet is halogattam. Olvastam és fennmaradtam hajnali fél négyig. Ez a praxisomban emberemlékezet óta nem fordult elő. Hatkor ébredtem. Ennyi alvással sem éreztem magam mozgásképtelennek, de a színház félhomályában leülve délelőtt 11-kor, már eléggé elkábultam. Elmondhatom, hogy végig is néztem az előadást és nem is. Benyomásaim keletkeztek, de ennek megbízhatóságáért nem tudok felelősséget vállalni. Ráadásul a főpróba ismerőseimet szélsőséges véleményekre sarkalta. Volt aki szerint hosszú ideje ez a legzseniálisabb előadás, amit látott, mások a szünetben angolosan távoztak.
Mi az amit így is, lényegében félhalott állapotban leszűrtem a látottakból?
Bagossy Levente díszlete még jobban leszűkíti a Radnóti igazán kis terét. A rivaldához nyomja a színészeket. Egy templom homlokzatot látunk, szerencsés módon tagolva ajtóval, ablakokkal. Így minden főbb szereplőnek jut kiemelt saját tér. Az épület az orosz kolostorok hangulatát idézi, amely megérintett így is, mivel két nappal korábban Kijevben jártam a Pecsarszkaja Lavrában. Emiatt a kapcsolódás miatt óhatatlanul is odaképzeltem a nyitó beszélgetést. Benedek Mari jelmezei a mű korára is, de a mai korra is egyaránt utalnak. Csak férfi szereplőket öltöztet, és erősen úgy tűnt, hogy mindenki lényegében egy ruhában játssza végig a történetet.
Morcsányi Géza a regényből új változatot készített. A női szereplőket csak emlegetik, és a cselekményből nem maradt más, csak a beszélgetések. A hangsúly ráadásul a filozófiai síkon van. Az előadás emiatt szükségszerűen, vállaltan statikus - itt jön a kihívás a színészeknek: fel kell tölteni energiával, jelenléttel a szerepeket. De kell ehhez az előadáshoz a jó nézői hozzáállás, az érdeklődés a felvetett kérdések iránt. Aki egy pörgős gyilkossági történetre vágyik, az csalódott lesz.
Valló Péter optimális szereposztást hozott össze. Gáspár Sándor apaként megvalósítja azt a környezetét provokáló, nagyhangú bohócot, akiről elhisszük, hogy minden fiának terhére van. A fiúk mindegyike megtalálta a szerző beállításának megfelelő karaktert. Adorjáni Bálintot érdemes a MU Színházban játszott karamazovban is megnézni, Rétfalvi Tamás halványabb karakter, de ez szerepértelmezésnek is tekinthető akár. Szabó Kimmel Tamás megint szuggesztív, Pál András még talán nála is jobban. Jordán Tamás sztarece derűs és bölcs egyszerre, Gazsó György és Bálint András rövid jeleneteikben szintén erősítik az előadást.
Aki szereti Dosztojevszkijt és szereti a hosszú színpadi beszélgetéseket, azokat valószínűleg le fogja kötni ez a Karamazov testvérek. Nekem privát tanulság marad, megtapasztaltam saját korlátaimat. Nem, színházba mégsem szabad bármikor elmenni.
