A Vígszínház premierje valóban ünnepi esemény volt szombaton este. Igazi teltház, még a lépcsőre is jutott néző. Pest legszebb színháza ez, nem vitás. Az ezer fős nézőtér megtöltése "komoly darabokra", azaz nem zenés vígjátékokra, igazi kihívás. Nem egyszerű ez még Shakespeare esetén sem, hiába jók a színészek és meglehetősen vonzó név Alföldié. Különösen így, hogy nem a könnyedebb darabok közül választottak. A Julius Caesar kifejezetten politikáról, a mindenkori hatalmi viszonyokról szól. Hiányzik belőle a megszokott szerelmi szál, és túl sok humor sincs benne - bár a rendezés mindent megtesz, hogy a lehetőségekhez képest felbukkanjon lépten-nyomon.
A darabot nézve szinte azonnal felmerül bennünk a gondolat, hogy most mintha a Danton folytatását látnánk. Egy másik történetet használ Alföldi, de éppúgy a politikusok természetrajzát vázolja fel ebben is.
A darab szövege is eltér a megszokottól, Fekete Ádám és Forgách András újrafordította, mégpedig Alföldi Róbert állandó munkatársa, Vörös Róbert közreműködésével. Első hallásra nekem tetszett.
Caesar (Hegedűs D. Géza) személyében a már hatalmához szokott kvázi-diktátort látjuk, aki mindenről egyedül dönt és egyedül a korona különbözteti meg a királyoktól. Aki hatalmát részben annak is köszönheti, hogy hatni tud a népre. Neki vérében van a politizálás, nem különböztethető meg igazán, hogy elvei, indulatai vagy érdekei hajtják. Talán mind együtt. Az új generáció esetén azt láthatjuk, hogy mindez már szétválik, mégpedig igen erősen. Antoniust (Stohl András) ösztönei és érzelmei, Brutust (László Zsolt) csakis elvei, míg Octaviust (Varjú Kálmán), a legfiatalabbat, akiről mi persze kezdettől fogva tudjuk, hogy ő lesz az, aki egyedül érvényesülni tud, csakis a józan esze és az érdekei vezérlik. És látjuk mellettük a pártoskodókat, akik rendkívüli módon befolyásolhatóak és a népet is, amely szintúgy.
Riasztó ez az összkép, de messzemenőkig hű Shakespeare-hez. Nem lesz jobb a közérzetünk az előadás által, mert valószínűleg a nézők többségének nincs jobb véleménye a mai politikusokról sem, mint amilyen Shakespeare-nek volt saját kora befolyásos személyiségeiről, akikről ő is áttételesen beszélt mindig, ezúttal éppen a római történelem egyik legközismertebb eseménysorát használva fel.
Ebben a közegben a nőknek igazán jelentéktelen szerep jut, majdnem semmi. Brutus neje (Járó Zsuzsa) nem nyeri el férje bizalmát, nem lesz módja véleményt nyilvánítani az összeesküvés tervéről. Calpurnia, Caesar neje (Herczeg Adrienn) nem tudja jobb belátásra bírni férjét, aki mégis elmegy a gyűlésbe. Rajtuk kívül egyetlen nő szerepel még, a Jós feleségeként Venczel Vera, aki áldozatosan kísérgeti férjét (Harkányi Endre),de minden törekvésük sem elég ahhoz, hogy megakadályozzák a merényletet. A nagypolitikára, a világtörténelem menetére sem a nők, sem az átlagpolgárok nincsenek hatással, ez a darab állásfoglalása. Néhány kiválasztottnak adatik ez meg, de ők sem szerencsésebb sorsúak a többieknél.
A díszlet operai - ez jutott először eszembe, amikor először a színpadra néztem. Menczel Róbert El Kazovszkij motívumokat használ. Nem reális teret látunk, és ha már valaminek azonosítanánk, akkor köztérnek, és semmiképp nem olyan közegnek, amelyben a mindennapi életet élni lehetne. Hatalmas lépcső foglalja el a színpadtér hátsó felét, amelyre hátulról lehet felmászni. Jelképesen is értelmezhető, a hatalom aktuális birtokosaié a teteje.Egyébként pedig le-föl lehet rajta szaladgálni. A valóságban is, háborút imitálva is és jelképes értelemben is. Nem illenek ebbe a térbe a hétköznapi élet kellékei, a lerobbant bútorok, amelyeket alkalmanként mégis becipelnek. A római polgárok tévéken - külön-külön, nem közösséget alkotva! - nézik meg Antonius beszédét ócska kanapékon ülve. Ez a darab fordulópontja, emiatt is lényeges. A díszletnek fontos elemei a hatalmas kétdimenziós fekete kutyák is, melyek segítségével nemcsak érezzük a fenyegetettséget, de ugyanakkor alkalmasak a tér beszűkítésére, praktikus szerepük is van.
A látvány roppant domináns része a rendezésnek. Alföldi annak érdekében, hogy kellően elidegenítse ezt a közeget és igazán taszítónak láttassa, nem kíméli a színészeit. Nekem túlzásnak tűnnek ezek az eszközök, mert sok-sok előadás alapján tudom, hogy egy színész a szenvedést akkor is el tudja hitetni velünk nézőkkel, ha az előadás során nem kínozzák meg. Vannak emlékképei, amelyekre támaszkodhat. Sőt, a néző fantáziája is elég erős. Még keményebb dolgokat is el tud képzelni, mint amit egy színház képes bemutatni. Nekem ráadásul, amikor azt látom, hogy a színészekre több liter művért locsolnak, vagy egy kis mézet, sőt perceken át zuhanyoztatják őket, sajnos privát gondolataim támadnak azonnal, még akkor is, ha helyén van az ötlet és kifejező. Abban a pillanatban már nem Cassiust látom, hanem Hevér Gábort, és az a gondolat zökkent ki, hogy legalább meleg-e a víz, amit ráöntenek, nem fog-e megfázni. A kellően taszító hatást eléri a jelenet, szó se róla, de ezek a mellékhatások nemkívánatosak.
Caesar meggyilkolása után a színpadot fokozatosan elborítja a szemét. Ez is kifejező, a diktátor bukása után nem lesz semmivel jobb, sőt. Még a rend is megszűnik.
A rendezés nem vádolható meg azzal, hogy bántó módon aktualizálna. Az Egmont nyitány azért elhangzik kétszer. Shakespeare is saját kora ruháit adta színészeire, most ugyanez történik. Nagyrészt öltönyöket látunk (Szlávik Júlia tervezte a jelmezeket), hiszen főleg politikusok jelennek meg, akiknek ez a munkaruhája. A népet kinyúlt-szakadt otthoni göncökben láthatjuk. Fontos elem, hogy a nagy Caesar otthoni ruhája sem különb ennél, sőt a kanapéja is csak olyan, mint bárki másé.
A darabhoz jól felhasználható a színház népes társulata. A rengeteg jó színészt látva (színlap), akik csak apró villanásokhoz jutnak, mindig az az első gondolatom, hogy a darab bejáratódása után milyen élmény lesz számukra ebben az előadásban fellépni. Milyen lesz ötvendszer is a négy mondat miatt bejönni a színházba. Látszik a csapatmunka, emlékezetesek az apró epizódok is (Gados Béla egyedül képviseli a tüntető népet, nagyszerű kezdőkép, rajta kívül megmarad Fehér Balázs Benő csalódott mozdulata, amikor csak vele nem fognak kezet, és Fesztbaum Béla, Karácsony Zoltán, Rajhona Ádám, Józan László, Telekes Péter, Csőre Gábor és Lajos András néhány gesztusa is), de mégis csak mindössze öt olyan színész van, akiknek kielégítő feladatot ad a darab. Ők valószínűleg-remélhetőleg mindvégig megelégedetten fognak hazatérni.
Hegedűs D. Géza az utóbbi években egyre jobb formában van. Jól kidolgozott és emlékezetes ez a Caesar. Ha diktátor, ha nem - szerethető, emberközeli figura, jut eszünkbe. Mennyivel jobb, mint lesz a rideg Octavius, aki majd a helyére kerül. Varjú Kálmán ugyancsak kiváló, ennél szikárabb és érzelemmentesebb már talán nem is lehetne. A legkellemesebb most is a szenvedélyes Antonius, aki futóruhájával is kirí a politikusok tömegéből. De ő is az, Caesar testének lemosása után mellette eszik. Túllép a veszteségen, annyira nem esik nehezére. Stohl András egészen megfiatalodott a szerepben, olyan, mintha még a kilencvenes évek végén járnánk, óriási energiákkal vesz részt a játékban. Hevér Gábor Cassiusát jól jellemzi a szöveg, veszélyes karrieristát lát benne Caesar, és okkal fél tőle. Vele kapcsolatban a korrupció is felmerül, így korábbi szövetségese, Brutus eltávolodik tőle.
Hát igen, Brutus lenne az ideális politikus, akinek tényleg az eszmények számítanak. Nem a saját érdekét nézi, hanem a "nagyobb jó" lebeg a szeme előtt. Sajnos ő lesz most is a legveszélyesebb, nélküle nem lehetne összeesküvés és merénylet sem.
László Zsolt nagyon hasonló szerepet játszik, mint korábban Robespierre-ként. Ugyan mérsékeltebb, szó nincs terrorról, de az elveiért zokszó nélkül feláldozza a körülötte lévő embereket. Ez a hajlandósága joggal nyugtalaníthat bennünket. Viszont, ha sokkal jobban nem is fogjuk magunkat érezni, legalább látunk egy olyan személyiséget, aki saját törvényei szerint él és hal, aki önmagában egy kis királyság. Mind azok lennénk elvileg.
Ezt lehet végiggondolni, illetőlega darab tanulságaitől függetlenül nagyon lehet örülni, hogy megint láthattuk László Zsoltot, Stohl Andrást és társaikat. Alföldi Róberttől pedig várjuk az újabb hozzászólást a témához.
