Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

 Ahhoz képest, hogy a múlt szombaton „eltettem” már ezt az előadást jövő áprilisra, mégpedig az első szereposztás kivételesen jól sikerült előadása után, most ismét néztem. Néhány napja „véletlenül” vettem észre, ránézve az opera honlapjára, hogy a januárban már eladott időpontra mégis van majdnem négyszáz jegy, mivel a kismamáknak lefoglalt helyeket egy mozdulattal felszabadították. A KismaMatinénak szánt előadáson végül volt néhány kismama is, sőt főigazgatói anyák napi köszöntő és még pelenka-sorsolás is a második felvonás előtt. Bízzunk benne, hogy a jelenlévő kismamákat elvarázsolta a zene ÉS megmaradtak a darab felszíni rétegénél, nem jutottak el a meglehetősen keserű mélységekig.

Ezen a délelőttön a múlt csütörtöki (ápr.24.) alkalomhoz képest megállapítottam, hogy bár ez a szereposztás tartós házastársi boldogságot továbbra sem ígér a grófi párnak, de az egész előadás annyi életörömöt sugároz, annyira érződik, hogy a játszók mennyire élvezik, hogy ez is lehet némi biztató üzenet önmagában. Akármennyi csalódás is érhet minket, mégis van opera, látni lehet egy ennyire minőségi Figarót. Ha máshol nem is, de művészetben feltétlenül megtalálható a harmónia és a szépség. Néha „elég a látszat is, hogy élni mégis érdemes” – jut eszembe ismét, a nemrég látott Csákányi-est kezdő dala. És a katarzis nem a végén kerülgetett, hanem már a Susanna – Gróf – Cherubino - Basilio négyes megjelenésekor. Azt éreztem, hogy most minden nagyon rendben van.

Megint beigazolódott, hogy legalább kétszer érdemes egy szereposztást megnézni és persze az sem mindegy, hogy mely előadásokat. Erősen úgy tűnik, hogy egy sorozat utolsó előadásai sikerülnek a legjobban két racionálisan megmagyarázható okból is. Addigra az énekesek kellő színpadi rutint  szereztek, másrészt ez a szituáció ad annyi felszabadultságot is, amely könnyedebbé teszi a játékukat. Ez a vasárnap délelőtt éppen egy ilyen utolsó előadás volt. Fejlődésre számítottam a Gróf-Grófné vonalon, amely egyébként be is jött, bár pusztán azért, mert Rucinski nem tudott most sem fellépni. Fodor Beatrix és Szegedi Csaba sokkal összeillőbb pár. Nekik az utolsó jelenetet már el lehetett hinni, rövid távú egymásra találást feltételezhettünk, ha a „boldogan éltek, amíg meg nem haltak” illúzióját azért nem. (Csoda, hogy Miksch Adriennel az első szereposztásban igen!) Jelen esetben ez is jóval több volt, mint korábban és úgy éreztem, hogy ezzel a realista megközelítéssel rendben van így az előadás.

Második nézésre sokkal jobbnak éreztem Palerdi András Bartolóját is, most jól szólt a nagyáriája és az egész alakítása egységesebb lett. Hábetler András az Opera állandó kertészévé vált, valószínűleg azért, mert előadásról előadásra képes új színeket hozni a szerepbe. Az első felvonás végén most nem ismételte meg a korábbi szekfűs nagyjelenetet, de a háttérben maradva kicsiben azért eljátszotta. Sőt az előadás végén ő, akinek nem juttatott Mozart párt, fogta a hintát és elindította. Lehet, hogy nem tudatosan, de az ő esetében, aki már rendezett Figarót, még azt is el tudom hinni, hogy igen és ezzel is érvényre akarta juttatni a darab üzenetét. Igen, ilyenek az emberi kapcsolatok is, most úgy néz ki, megyünk fölfelé…de meddig? (Nem zárom ki, hogy máskor is megtette ezt, nekem most tűnt fel, ahogy az is, hogy az eljegyzési jelenetben mintha némi pontatlanságokat kellett volna helyretennie a székek ide-oda hurcolásával.)

Temesi Mária ötödszörre, Keszei Bori, Balga Gabi, Jakab Ildikó másodszorra éreztette azt, hogy nagy harmóniában élnek együtt a színpadi alakjukkal. Ahogy áriáikat éneklik, arra szuperlatívuszokat kellene találni. Élmény az előadás női szekcióját (is) hallgatni, beleértve ebbe Fodor Beatrixot is, természetesen. Kiss Péter esetén is hasonló mondható el, aki egészen nagyszerű volt most is az említett négyszereplős jelenetben. Nem hiszem, hogy láttam eddig valakit, aki ennyire élvezte volna az énekmester szerepét. Kevesen képesek arra, hogy egy kisterjedelmű szerepnek is nagy súlyt adjanak, ő ilyen. Ehhez mérhető nagy attrakciót hajtott végre egyébként ezen az estén A trubadúrban Cser Krisztián is, aki az első szereposztás Figarójaként egy héttel korábban fényesen bizonyított. Ahogy azt korábban már leírtam, az ő játékosabb-oldottabb alakítását közelebb éreztem a mű szelleméhez és a múlt szombaton úgy hagytam el az Operaházat, hogy ebben a rendezésben ennél jobb nem adható. Ezt most is így gondolom.

Az előadás előtt úgy véltem, hogy Bretz Gábor ugyanolyan Figarót fog játszani, mint április 24-én. Idén néztem őt ugyanabban az előadásban négy-négy alkalommal és megállapítottam, hogy nagyszerűen tud rögzíteni egy bonyolult színpadi jelenetsort. Kevesen tudják ezt így. Sok mindenre számítottam, de arra nem, hogy változtatni fog a szerepértelmezésén. A rendezés minden szereplőnek, neki is erősen megköti a kezét-lábát, most nem térek ki az összes olyan mozzanatra, amely hiteltelen, már megtettem négyszer. Egy gondolkodó színésznek bőven van mit elviselnie. Jelenleg, a lehetőségekhez képest ezeket a köteleket meglazította az énekes és bemutatta azt, hogy milyen Figaró is tud lenni. Az a játékosság, amely csak villanásokra mutatkozott meg benne a korábbi előadáson, most már az első jelenetben észlelhető. (Vígjátékot alig kap, pedig a tehetsége érvényesülne ebben a műfajban is.)

Nagyjából azonnal, ahogy színre lépett világos volt, hogy itt valami izgalmasabb következik. Ahogy a Gróf a bort töltötte neki, ő pedig még kért, és ahogyan ezt tette, ebben érezhető volt némi pimaszság is. De ez a Gróf sem volt már ugyanaz, aki április 8-án először lépett színpadra. Szegedi Csaba is feloldódott, a peremig tölti a poharat. Ebben némi kajánság is van, „igyad Gábor ezt a löttyöt, ha nagyon akarod”. Fel nem tételezem, hogy jó íze lehet annak, amit kapnak kellék-bor gyanánt a művészek. Ekkor az is felmerült bennem, hogy a korábbi Sevillai-élményhez lesz szerencsém és némi bohózati jellege is lesz az előadásnak. (Nem, nem lett.)

Rendszerint ebben az első jelenetben szoktam magam felbosszantani. Egyszerűen sosem lesz természetes, ahogy a krétás deszkalapra a fehér ruhás Susannát lefektetik a Figarók, de az már a forradalom határát súrolta volna, ha ez kimarad. Kicsit úgy ült a lapon Keszei Bori, mint aki egy műtőasztalra készül lefeküdni, meg is értettem, hogy nincs kedve egy értelmetlen utasítás végrehajtásához. Viszont az előadás egyik legnagyobb baromsága ezúttal is elmaradt – Figaró nemcsak, hogy nem mosott fel az első nagy énekszáma közben, de még a vödörre se nézett.

A grófnéval folytatott jelenetében is sokkal könnyedebb hangot ütött meg Bretz Gábor, kevesebb volt a keserűség és több a magabiztosság. Sikerült az arányokat eltalálnia és ezt az új szerep-felfogást törések nélkül érvényesíteni. Ráadásul, amikor a Gróf az apródot odaküldi Susannához, hogy ölelje meg és búcsúzzon el tőle, Figaro szinte azonnal elrántja. Dehogy hagyja, hogy a menyasszonyát ez a gyanús nőcsábász gazember ölelgesse. Számomra egy-egy ilyen kis aprónak tűnő mozzanat nagyon felvillanyozóvá tette az egész alakítást. Jó volt az, amikor az eljegyzési jelenetben Figaro villanásokra egyedül marad és kissé riadtan szétnéz, most kihez forduljon – eközben látjuk, hogy Susanna átadja a levelet a Grófnak.

A mű negyedik felvonása is erős lett, egy játékosabb-magabiztosabb Figaró csalódása fájóbb tud lenni, mint valakié, aki az életet eleve már keserűen nézi. Erre a részre is tartogatott meglepetést az énekes: a neki szóló szerelmi jelenetben most nemcsak majdnem fogta meg Susannát (az a közeledés a legutóbb is átütően sikerült), hanem ténylegesen is. Ezen a ponton nehezen tudtam magamhoz térni, mert ez viszont az egész mű dramaturgiájához képest mutat fontos eltérést. Megfogta és elengedte. (Lehet, hogy ilyen a boldogság is? Nem tudunk élni azzal, ami pedig biztosan a miénk…) Keszei Bori gyönyörűen énekelt, - ez persze nem hordoz plusz információt, mert máshogy még nem hallottam -, de sajnos valaki nem bírta kivárni, amíg befejezi és beletapsolt. ((A közönség összetételén érződött, hogy most sok az operához nem szokott ember, hoztak alkalmilag síró csecsemőket is az előadásra. Ez azért nem fair az énekesekkel szemben. Ez már őket is nyilván zavarta. Kodály nem biztos, hogy a korán kezdett zenei nevelést így képzelte. A beszélgető nézőket is ki kellene dobni – most nekem két orosz jutott ebből a típusból -, de az legalább a színpadig már nem hallatszik el, széles az árok. Kellene már egy oktatófilmet is készíttetnie a Főigazgatónak arról, hogyan nézzünk operát. Sőt lehet, hogy a jegyhez egy többnyelvű tartalomismertetés is jól jönne. Egyetlen más színházban nem ilyen fegyelmezetlenek a nézők, mint pont az Operában. ))

Minthogy ezt a rendezést Figaró alakja dominálja, így Bretz Gábor váltása élénkítő erővel, jó hatással volt az egész előadásra. Most lenne ideális, ha ezek után lenne egy kis műsorváltozás, és megnézhetnénk, hogy hogyan alakul tovább ez a figura. Mert tudna még mit alakítania a szerepen, csak az alkalom kellene. Ahogy idén A bolygó hollandinál, most is ugyanaz volt az élményem: Bretz nagyon jó mindig, de időről időre magát is meg tudja haladni. Most éppen egy ilyen ugrást figyelhettünk meg.

 A Figaró pedig lesz jövőre is. Remélem, hogy lesz elég idő áprilisig, hogy a szinte széteső bútorokat kicseréljék (különös tekintettel a karosszékre, amelyről április 8-án nehezen hittem, hogy hét előadást még kibír). Jó lenne, ha meditálna a vezetés még kissé a szereposztáson is. (Mintha lenne valami olyan mondás, hogy győztes csapaton ne változtass. Nem látom sehol Miksch Adrienn nevét a jövő évi kiírásban…)

Címkék: Opera Kiss Péter Figaro házassága Bretz Gábor Balga Gabriella Fodor Beatrix Hábetler András Palerdi András Keszei Bori Szegedi Csaba Jakab Ildikó

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr336121898

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.