Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

2013. februárjában a blogom elkezdéséhez inspirációt adó beszélgetésben az volt Magács László felvetése, hogy mennyire hiányolja a mai magyar színházkritikából az újranéző írásokat, amelyeket olvasva láthatnák az alkotók is, hogy ugyanarra személyre a különböző előadások miként hatnak és visszajelzés lehetne ez számukra az előadás fejlődéséről. A másik dolog, amire utalt, az az Ady-Kosztolányi féle kevésbé tárgyilagos, inkább személyes „impresszionista” kritika volt. (Utóbbiak szövege kétségtelenül magasabb szinten van, mint a tipikus színházi írások és még most is élmény olvasni. De Ady és Kosztolányi nem nő minden bokorban.És lehet, hogy manapság nekik is marketing-problémájuk lenne.)

Jelenleg amit ebből megvalósítok: alkalmanként valóban újranézek előadásokat , illetve: átvettem az elmúlt időszakban ezt a klasszikus éjszakázós életmódot, melynek a folyamatos kimerültség az ára. Viszont a jó előadások kifejezetten felélesztenek este hét körül és utána rendszerint még van erőm foglalkozni velük.

Ez a mai előadásról szóló bejegyzés a legextrémebb vállalkozásom, szinte valóban olyan, mintha a fióknak írnám. Ma délelőttre készült el a keddi előadásról egy részletes beszámoló és felmerülhet bárkiben, hogy az is felesleges, de ez aztán meg végképp. Van jelentősége egyáltalán, hogy valaki egy operából melyikre ül be? – kérdezhetné bárki.

Az operában és a színházban is épp az a jó, hogy a pillanat hozza létre, a legnagyobb neveknek is estéről estére újra meg kell hódítani a közönséget és bizonyítaniuk kell. Akinek ez többé-kevésbé rendszeresen sikerül, azok tudnak a felszínen maradni.

Több különbséget észleltem a keddi és a mai Figaró között és ezek némelyikét kiemelném.

Számomra az egyik külsődlegesnek tűnő tényező is rengeteget számított: a közönség. A keddi közönségről nem írtam az előző bejegyzésben, a 8 oldal már így is extrém hosszú lett. Kedden valaki az első Figaró-áriába belecsörgött, két másik néző a jobbközép negyedik sorban feltűnően hangosan végigbeszélgette az egész előadást. Főleg az áriákat. Ezzel minimum ötven-hatvan embert zavartak meg. (Tegnap voltam az Örkényben, ott teljes csendben hallgattak verseket 3 órán át a nézők.) Nekem úgy tűnik, hogy az utóbbi fél évben nem volt ennyire fegyelmezett és kulturáltan figyelő közönséghez szerencsém Operában, prózai előadásokon gyakran. Egy hatalmas francia turistacsoport vette meg a földszint nagy részét, mindenütt franciául beszéltek – de az előadás alatt mindenki rezzenéstelenül ült a környékemen. Ezt azért emelem ki, mert azt hiszem, hogy lassan az Operának minimum egy oktatófilmet kellene legyártani – 1 percben akár – és levetíteni minden előadás előtt a nézőknek, hogy miként kellene egy előadást nézni. Ma még cukorkapapír recsegtetéshez sem volt szerencsém. (A csütörtöki Varázsfuvola szín-magyar közönsége penetráns volt, elképesztően bárdolatlan…- majd talán ahhoz az előadáshoz is eljutok a hétvégén.) Az is sokat nyomott ma a latban, hogy nem zökkentett ki semmi, tudtam nézni zavartalanul az énekeseket.

Hiába volt sokadik nézés, a rendezés hiányosságai most is zavartak. Ma megint az első jelenet akasztott ki. Bejön a Gróf és Figaró – rácsodálkoznak erre a lerobbant, elhanyagolt szobára, amelyen nap mint nap elvileg ezerszer átmennek, mert a Gróf és a Grófné szobája között van, egy átjáró. Élhetetlen, lakhatatlan, lehetetlen egy hely a „piú commoda stanza del palazzo”. (A kastély legkényelmesebb szobája lenne a szöveg szerint.) Lehetséges, hogy ez igazából rejtett szimbólum? A világ ilyen élhetetlen és borzasztó hely? Aztán ott az az ajtó, amire krétával ír Figaró, majd Susanna erre a koszos felületre ráfekszik, pedig az esküvő előtt nem tervezték, hogy előrehoznák a nászéjt.( És pont azon?) Egy későbbi ponton jön Susanna a lavórral és nem kezd vele végül semmit. A negyedik részben narancsfák (?) vannak a fenyvesben, amelyet a magyar szöveg gesztenyésnek fordít. Meg szalon-székek kint. Tele van a szöveg olyan mondatokkal, amelyeket még véletlenül sem játszanak el. (Marcellina és Figaró azonnal nem ölelik meg egymást, ehelyett Figaró és az apja egymást veregetik hátba..) És még sorolhatnám a pontatlanságokat, ötlettelenségeket, megoldatlanságokat, amelyek 1997 óta így vannak hagyva. A díszlet egy lerobbant kastélyra utal, azt meg közben nem értjük, hogy ha a Grófné szakadt díványon fekszik, miből van pénzük ennyi inasra… (Széteső dívány – széteső élet?) Se Susannának, se a Grófnénak nincs a ruhájukhoz illő cipője…

Ha valaki most azt mondja, hogy minek kell kötözködni: találkoztunk egy mezei nézővel, akinek a mai előadás a Figaróval való legelső találkozást jelentette és sorolta ezeket a hibákat, amelyek elvették a kedvét a darabtól. Nagyon számítana, hogy egységes koncepciójú előadást nézhessünk…

És most jön a csavar: a mai estében épp az volt a nagyszerű, hogy hasonlóan a tavalyi Don Giovannihoz, az énekesek – talán még a keddinél is jobb – teljesítménye ezeket a hülyeségeket feledtetni bírta. Állótapsos siker lett, amit ritkán látni az Operában. A franciák értékelték a látottakat.

Azt éreztem, hogy a rendező nem hogy segítette volna a munkát, hanem mintha gátfutásban gondolkodott volna. Mintha arra lenne kíváncsi, hogyha a megrendezett akciók nem támogatják az előadókat, sőt inkább ellene dolgoznak, kiben van mégis annyi spiritusz, hogy ennek ellenére is hatni tud. ÉS van bennük, megcsinálják látnivalóan fejben az előadást, érezhetően átgondoltak az alakítások és az új beállók is lazábbak. Néhány változás is dokumentálható. A legtöbb énekes nem szereti hajszálpontosan egyformán játszani a figurát, de ez nyilván csak ilyen helyzetben észlelhető, amennyiben egész sorozatot néz valaki.  Kell néhány előadás ahhoz, hogy biztosan beálljon egy karakter.

Egy kórus-tagot már a tegnapiban is ki akartam emelni. Csiki Gábor (aki jövőre kapni fog több szóló szerepet is) ma is kiragyogott a karból. Látjuk, hogy mit gondol a grófról. Gyanítom, hogy neki is elcsábította a feleségét vagy a lányát, vagy mindkettőt. Amennyire megismertem (eljött egy közönségtalálkozót tartani az iskolába), biztos, hogy kitalálta a figura háttértörténetét magának.

Hajnóczy Júlia egészen kiváló volt. Kedden is, de ma valahogy elevenebbnek tűnt. Vele eleve kevés probléma lehet, alkatilag annyira passzol hozzá a szerep és a hangja is gyönyörűséges. Szegedi Csaba sokkal oldottabb volt ma, utóbbi egyre jobban élvezi a rózsaszirom-szórási jelenetet. Éppen ez, ami vele kapcsolatban ma erősebben dominált. Ma nem volt annyira feszült, Figaró provokációira is azonnal reagált. Szinte már túl oldott, közel se mutatott annyi frusztrációt, mint kedden. Gábor Géza Bartolo szerepében ma a hasát mégsem pacskolta meg fiának (van a két énekes között négy évnyi korkülönbség, ez viccessé is teszi a jelenetet), maradtak a vállonveregetések. Viszont az kedden nem tűnt fel, hogy a kölcsönös összeborulás után, mikor kitűzik a doktor esküvőjét is Marcellinával, milyen megtörten megy ki. Ez a Bartolo jó képet vág a fejleményekhez, de azért utólag csak rájön, hogy mit vállalt be. Az a pár másodperc, ahogy megfogja az ajtófélfát, sokat mondó.

A Grófné szerepében Miksch Adrienn csodás volt. Nála éreztem, hogy szinte semmit nem változtatott, egészen mélyen berögzíthette már ezt a szerepet. Második nagy áriája, amelyet a közönséghez közel állva énekel az előszínpadon most is a legnagyobb sikert aratta, megérdemelten. Tavaly volt hasonló élményünk, amikor 3 napon belül néztük ugyanazt az énekest meg (Anyegin) és átéltük, hogy milyen az, amikor valaki szinte egész pontosan tudja hozni ugyanazt a katartikus hatást. Temesi Máriáról, Hábetler Andrásról, Kiss Péterről, Zavaros Eszterről és Heiter Melindáról is hasonló mondható el, ma is remek formájukat futották. Ugyanazt nem ismétlem meg.

Aki az előző operás bejegyzéseimet már átfutotta, lehetséges, hogy magától is rájött, hogy nem a fenti szereplőket akartam alapvetően ismét lecsekkolni, hogy miként működnek, bár kifejezetten jól esett egy ilyen színvonalú gárdát nézni. Ritkán mondható el az, ami most igen: mindenki a helyén volt. Miután az általam nagyon szeretett zeneakadémiás Varázsfuvolán észleltem, hogy Cser Krisztián az az alkat, aki hajlamos próbálgatni a szerepét, azaz nem rögzíti be az első előadáson a figurát, hanem el-eljátszik és változatokat mutat, már januárban eldöntöttem, hogy nem bízom a véletlenre a dolgot, hanem folyamatában nézem ezt a Figaró-alakítást. Minden sorozatban vannak relatíve gyengébb és erősebb esték és nem akartam azt hallani, mint a Fuvola esetén, hogy bár ötször néztem, az állítólag legjobban sikerült estén távol voltam. Most ez biztosan nem lesz így. Van három este, lesz még az előadás 26-án is, meglátjuk Figarónak milyen színei vannak még. (A többszöri Cser-nézés bevállalásában sok kockázati elem nincs, annyira gyönyörű a hangja, hogy háromnál lényegesen többször is megnézhető lenne ez a Figaró alakítása is, a gyengébb rendezés ellenére. Lehet, hogy eljutnék előbb-utóbb arra a pontra, ahogy ez a negyedik Kékszakállú esetén megtörtént az ősszel, hogy már nem dühítem fel magam a rendezés baklövésein, csak az énekesekre figyelek.)

Valóban észleltem jelentős különbségeket a két este között , amelyek egy része természetesen az énekesen, más része meg a befogadón, azaz saját magamon múlhatott. (Önmagában az újranézés is más helyzet: adott a ráismerés öröme, de az újdonság varázsa már nem.)

Összességében a mai Cser-Figaró magabiztosabb volt, érettebb, kevésbé látszott hamvasnak, mint kedden. A második felvonásban, amikor először jelenik meg a Grófnénál, egészen más hatásúnak éreztem a megszólalását. Míg jellemzően ezeket a mondatokat (természetes az, hogy a Gróf Susannának akar udvarolni és könnyen lehetséges is…) játékosan és könnyeden mondják a Figarók és kedden mintha lazábban, súlytalanabbul mondta volna Cser Krisztián is. Ma ebben a részben kifejezetten megjelent már a keserűség és féltékenység is. Változtatott a hangsúlyokon és más lett tőle a jelenet, hiszen ezt ő dominálja. A második bejövetele a Grófné szobájába éppen olyan lendületesre sikerült, mint kedden. Ez a Figaró nagyon elemében van, ha nehéz helyzetből kell magát kivágnia. Lehet, hogy a régi sevillai idők kavarásai-keverései jutnak eszébe és élvezi, hogy minden idegszálával a problémamegoldásra tud figyelni. Ez a „nagy játékos” szerepkör kétségtelenül erősen jelen volt a karakterben ma is. Fontos mozzanat ebben a beállításban: Figaró sokkal ügyesebb, rátermettebb, mint korábbi elődjei. Jellemzően a kertészes jelenetben, amikor lebukna Figaró (az apród megbízólevele miért van nála? – ez itt a kérdés) sokkal kevésbé támaszkodik a nőkre, maga találja ki, hogy biztos a kinevezés az, amiről szó van, csak a pecsét-hiányt súgják meg neki. Ez így lehetett kedden is, de akkor azt hittem, hogy csak én láttam rosszul a jelenetet. A „sua madre- suo padre” jelenetben nagyon nincs kitalálva, hogy mit kellene tennie, elég szerencsétlen megoldás, hogy nem ölelik át azonnal egymást a szülőkkel. Itt még az is lehet, hogy a spontaneitás is segítene, de ez amit látunk csak arra bizonyíték, hogy milyen kevés támasszal kell hitelesnek lenniük a szereplőknek. Ugyanígy a végén, a békülési jelenetben is van egy darab, amikor Susanna és Figaró egymás mellett állnak és a közönségnek énekelnek. Ezzel se nagyon lehet így mit kezdeni, hacsak azt nem, amit a szünetben mondott az ismerősünk: a zenére kell csak figyelni. Igen, ez jó tipp – de az opera mégis színház is. Most jön ezek után két koncert a hétvégén, akkor majd valóban csak a zenével leszek elfoglalva.

Összegezve: jó hogy mentem a Figaróra, ma is volt egy szép estém.

Címkék: Opera Figaro házassága Cser Krisztián Gábor Géza Szegedi Csaba Miksch Adrienn Hajnóczy Júlia

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr136021087

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.