A vasárnap sokszínűen alakult a vacak idő ellenére. Az Ady/Petőfi estet kihagytam, még a legelsőt láttam (itt) és tervezem is az újranézést, amikor az osztályommal elérjük Adyt az anyagban. A délelőtt másik kihagyott előadása a Borka mumusföldön volt, mivel ebben az időpontban két gyerekkel az Örkény új gyerekdarabját választottam, a Csoda és Kószát (az első részről beszámoló itt, a bemutatóról egy másik jön, ha addig eljutok).
Délután viszont ismét megjelentem a Marczibányi téren, hogy a Szkéné osztályterem-színházi előadását is lássam, a Kő, papír, ollót. A középiskolásoknak szóló, a pályaválasztás fontos kérdését boncolgató előadáshoz szintén jár foglalkozás és három színész. Stork Natasa néhány Mundruczó- és Titkos Társulat-előadásból már ismerős volt, Herczeg Tamást és Keresztény Tamást is láttam egy-két HOPPArtos produkcióban, különösen a Korijolanusz az, amelyik megmaradt bennem. A lényeges: a diákok egy tanteremben körbe ülve karnyújtásnyira látnak három színészt, akik szinte kellékek nélkül eljátszanak három hozzájuk hasonló fiatalt, bele tudnak helyezkedni a sorsukba és külső nézőpontból voltaképp a saját helyzetüket fogják elemezni a foglalkozás keretében. Erősek a színészek, hitelesek, még elég fiatalok is. Nekem tetszett ez az egyszerű történet, amelyben semmi különleges vagy hihetetlen fordulat nem volt, tovább lehet gondolni.
A Szemle legutolsó előadása a Nézőművészeti Kft másik tantermi előadása, a Vakság volt. Mivel ezt is láttam korábban (itt), tiszta lelkiismerettel és a héten megnézett 18 előadás ellenére még mindig lendületesen és nagyjából frissen indultam el a Nemzetibe, ezúttal egy miskolci vendégjátékra, a Gézagyerekre (bejegyzés jön, ha igaz).
Szerdán négykor jön a díjkiosztó, kíváncsi leszek, hogy a zsűri, amely minden előadást látott, mit határoz.
