Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc
"Kinyújtjuk egymás felé a karunk, de hiába minden erőfeszítés, egyedül vagyunk" - valahogy így kezdődik a Danton. Ma megnéztem a második nyilvános főpróbát is, az első alkalomnál is jobban élveztem, ma rá tudtam Stohl játékára is hangolódni, ettől az idézett első mondattól kezdődően, azonnal. Érdemes megnézni, bár nem ígér könnyű szórakozást. Az újranézés során szerzett tapasztalatokról igyekszem gondolataimat tömören összefoglalni, hogy ne legyen kritika-íze. Egyébként sem lesz igazán érthető az első írásom nélkül. Ez mindössze kiegészítés annak a 2-300 embernek, akik még vasárnap elolvasták a bejegyzésemet.
 
Két, sőt három döntő megállapítást tettem, amelyek szorosan nem kapcsolódnak az előadáshoz:
1. Irgalmatlanul lényeges, hogy maga a néző milyen állapotban megy be a színházba, hiszen az előadás a nézőben történik meg, ahány néző, annyi előadás, annyi vélemény és benyomás. Nagyon kevés különbséget észleltem az első és a második főpróba között, a színészi megoldások rögzítettek, a különbség mindössze abban van, ahogy a néző reagál, ami a saját készültségi fokától és ráhangolódottságától nagyban függ. Mennyire emésztik más gondok, nem éhes-e, bejutott-e szünetben a mosdóba... Ez mind döntően meghatározó. Emiatt jó nekem, nincs telefonom, nem kaphatok a színházba indulás után semmilyen kellemetlen hírt, stb. Ma mindennek dacára, annak ellenére, hogy tegnap éppen a Vígszínház kérésére kellett levennem az előző írásomat (okt.25. este tízkor, a premier után visszakerül), optimális állapotban rohantam oda éppen a kezdésre.
 

2. De hiába van az adott néző optimális állapotban, ha a többi mezei néző nincs. Szerencse kell ahhoz, hogy jó környezetbe kerüljünk.
 
A helyünket kiválaszthatjuk, de azt már nem, hogy a szomszédaink kik lesznek. A Danton esetén eddig három különböző helyet próbáltam ki. Én nagyon szeretek elől ülni, de ezt a tizedik sornál közelebbről nem szívesen nézném újra. A mai 13. sor tökéletes választás volt.
 
A főpróbák népe jellemzően a délelőtt is ráérő idős emberekből kerül ki, akik közül  csak a környékemen is több volt, akik nem voltak képesek a mobiljukat kikapcsolni és az előadás egyik legmegrázóbb pillanatában megszólalt. A mellettem ülő néni a mobil pityegtetése mellett még cukrot is bontogatott. Volt aki a Danton első felvonása alatt jól beosztva egymaga négy cukrot bontott ki és ezzel kellő ideig tudta a színpadról a figyelmet magára (is) terelni. Fogalmam sincs, hogy aki éppen a színpadon öngyilkosságra készül, egy hosszú monológot mond (ez esetben Járó Zsuzsa, akinek ma ez a monológja még a telefon ellenére is jobban hatott rám, mint szombaton), hogyan érzi magát, amikor valaki megzavarja. Lehet, hogy a Vígszínház  teljes jegyárát megfizető nézők is pont ezt teszik, és a színészek megszokták, hogy ez van minden este. Fel sem merül valakiben, hogy amikor sms-t ír előadás közben, az is zavaró lehet a környezetnek? Minek megy oda?  A mai közönség rosszabbul viselte magát, mint a szombati, még meg is tapsolták Danton kivégzését,  bár talán hasonló arányban távoztak a szünetben, nem nagyobb mértékben. (Aki lelép, az nincs igazán rákészülve a darabra és a valóban hosszú első felvonás megpróbáltatást jelent számára, ennyi az egész. Kár, mert a második rész jobban befogadható, az a kihagyott szünet hiányzik. 45 percnél sokkal többet nehezen tudnak az emberek érdeklődéssel figyelni.)
 
3. A harmadik általános igazság (de nagy felfedezés!) pedig az, hogy mennyire jó is egy előadást többször látni. Csak roppant ritkán nézek meg valamit azonnal egymás után kétszer. A vihar és az Amphitryon volt az operaházi Anyegin és Mefistofele mellett szinte az egyetlen hasonló eset. (Az utóbbit hatszor néztem két hét alatt és idén is erre készülök februárban, az egészen elképesztően jó rendezés és a zene sem mellékes körülmény.) Vannak "mezei néző ismerőseim", akik sokszor nézik meg a kedvenceiket, sőt az egyikük éppen a Vígbe vagy heti két alkalommal jár. Ők azok, akik igazán fogják tudni értékelni a színészek napi teljesítményét, érzékelik az előadás apró értékeit. Egy előadást egy alkalommal megismerni nem lehetséges. A mezei néző, aki egyszer megy - ez alapvetően a "normális", legtöbbször se kedve, se pénze nincs valakinek ahhoz, hogy egy előadást többször megnézzen -, csak bizonyos részleteket vesz észre. Vannak rendezők, lsd. Mohácsi pl, akiknél minden figura egy-egy külön életet teremt és párhuzamosan mindenki egész mivoltában "él" a színpadon. Ha többször nézi meg az ember, akkor mást vesz észre, vagy más hangsúlyok lesznek fontosabbak. Elsőre leköti az embert - rendszerint - a cselekmény követése, a főszereplő.
 
És a sok okosság után innen jön néhány reflexió magáról a mai Dantonról:
Ma például sokkal jobban tudtam Stohl András játékát élvezni, már majdnem annyira tetszett, mint Kőműves Kelemenként (amiben nagyon-nagyon szerettem, valami miatt idén az volt a rám leginkább ható Alföldi-rendezés). Érzem, hogy hiba volt (talán még korrigálható), hogy a Mephistóra nem ültem vissza egy későbbi időpontban.
 
Más nézőpontból a Robespierre-t játszó László Zsolt ugyanúgy hatott, de az első sorokban ülők talán még félelmetesebbnek érzik majd a szónoklatát az eRkölcsről és a teRRorról. Második nézésre más jelenetek fogtak meg, még inkább érvényesült (nekem) ma a lépcső tetején álló Robespierre és a hozzá a színpadról feltekintő, de őt el nem érő Danton jelenete. Barátság helyett lett mérhetetlen ideológiai szakadék közöttük. A fő tragédia: mindketten hisznek a saját igazukban, Robespierre is. Amíg nekem a szombati főpróba során egyértelműen László Zsolt alakítása tűnt erősebbnek, ő volt talán jobban ( nekem egészen) kész a szereppel (ne felejtsük el, neki a második részben csak egy megjelenése van, kevesebb szöveggel és szituációval kell dolgoznia és úgy felépíteni az első rész figuráját, hogy a távollétében is hasson), addig ma azt vettem észre, hogy Stohl "feljött" hozzá. Ez természetesen az én szubjektív benyomásom. Ami még ma számomra - éppen mivel már második alkalomról volt szó - sokkal fontosabbá vált az előadásban: a kisebb szereplők apró monológjai illetve együttes megnyilvánulásai is igazán kiemelődtek. Megérintett Kerekes József alakítása, aki csak egy jó szót szólt Danton érdekében és végül mégis a kivégzettek között kötött ki. Ha ő is kussol, megúszhatta volna. Ugyanígy a többi négy elítéltet, a bírót (Mészáros Máté, akinek nagyszerű párjelenete van Hevér Gáborral,erről nem emlékeztem meg az első bejegyzésben, pedig feltűnt - nagyon élő a kérdés: "gyilkos legyek vagy a jóléti bizotmány tagja"), és "a lányokat" (ma jobban tetszett Hegyi Barbara is) jobban tudtam figyelni.  Alföldi nagyon érzékletesen tudja a tömeget mozgatni, még ha ez jelenleg nem is áll túl sok emberből (ha az István a királyhoz hasonlítunk). Most is főszereplő a nép - amelynek a szájába kell adni a véleményét. És akármilyen véleményt elfogad, csak ügyesen kell manipulálni. Rajhona és Dengyel ma is tette a dolgát, egész színészi súlyukat bevetve alázatosan szolgálták a csapatot. Elég két mondat a szájukból és az is emlékezetes.
 
Igazi spoilereket - ezek eddig szerintem nem azok - nem írok bele, bár most már tudom, hogy pontosan hányszor kapcsolták fel a nézőtéri világítást, mert megszámoltam, "nem merem megtenni", "minek tépjük fel egymás hasát", bár az index.hu már lelőtt bizonyos poénokat, ahogy az a több mint ezer ember is mesélhet ezt-azt, aki már látta az előadást. Ne legyen szó arról, mi minden eshet meg egy színházi nézővel, ha látványosan orrot fúj a nézőtéren (kockázatos!). Tanulságosabb lett volna, ha a mobilja cseng és cukrot csörget, hátha móresre lehetne őket (minket) tanítani végre. (Hasonló "közönséggyalázó" sorok olvashatóak a Rózsalovag kapcsán is, ha valaki operaházi pogácsaevőkről kíván hallani, akkor nézze meg azt a bejegyzésemet is, a tegnapelőtti előadásról is szól.)
 
 

Címkék: Stohl András Vígszínház Alföldi László Zsolt Kerekes József Mészáros Máté Hevér Gábor Járó Zsuzsa

1 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr795592392

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

julis 2013.10.23. 23:28:13

Ujraneztem a Dantont, csaladostul. Tizeneveseim meglepoen tobbet vettek le az eloadasbol,mint szamitottam. A 2000-es evjaratu kulonosen a noi szereplokkel volt elfoglalva es mini feministakent kelt vedelmukre a szunetben es az eloadas utan. Az 1998-as fiam egyszeruen summazta: hosszu volt,de jo! O figyelte a parhuamokat a maval,(persze a francia forrdalomrol meg nem tanultak...) es Stolh es Laszlo Zsolt jatekaval nagyon meg volt elegedve. A ferjem folyvast a kommunizmust emlegette,a mai athallasok szamara nem voltak hangsulyosak,de kifejezetten elegedett volt darabvalasztasommal.
En...elkovettem azt a hibat,hogy delelott megneztem a Pestiben Az alomkommandot es bizony annak eroteljes hatasa alatt akartam ujra befogadni Dantont. Ez igy nagyobb kihivas volt,mint mult szombaton az elso nezokkel teli foproban. A szineszi jatekok szinte ugyanazt a benyomats keltettek bennem,mint az elso alkalommal,de meglepett engem is,hogy hany,meg hany elhangzott mondatra emlekeztem vissza szo szerint! A ket foszereplot pontosan ugy ereztem most is kimagaslonak,mint elozoleg. De a mellekszereplokbol tobbet vetetm ma eszre: Bata Eva alakitasa a darab legvegen sokkal jobb volt( ez talan annak is koszonheto,hogy a zaszlo hamarabb megadta magat). Hever Gabor elvaltozo hangjatol kirazott a hideg!!! Stolh Andras lassan nagyra no a szememben,a tekozlo fiunak lassan megbocsatom,hogy visszatert a szinpadra.