Bejegyzések

Mezei néző

Íme a mottó: Válassz! 1. A jelen múlttá válik, a pillanat nem maradhat örök. 2. A jelen múlttá válik. A pillanat nem! Maradhat örök.

Címkék

Friss topikok

Leírás

Creative Commons Licenc

Alföldi Róbert még 32 percig igazgatója a Nemzeti Színháznak, a mai Búcsú-gála krónikájának leírását minden bizonnyal már a Vidnyánszky-érában fogom tudni csak befejezni. Elég időbe fog telni, hogy az általam átélt 5 óráról beszámoljak (17.30- 22.30). A roppant erős szélre nem voltam felkészülve, így a kinti zenés program kezdetekor kénytelen voltam távozni. Erről az öt óráról viszont kimerítő beszámolót készülök írni, hogy legyen még egy nyom a felvételeken túl is erről a kiemelkedő színháztörténeti eseményről, amivé pár percen belül az egész át fog alakulni. A születés helyett a megszűnés pillanatáról van ugyanis szó, amelyet a magyar szellemi élet meghatározó alakjai kommentáltak. Volt némi hiányérzetem, nem jött el minden társulati tag sem a búcsúra - nyilván kikészültek már a korábbi utolsó előadásoktól, nyomasztóan hathatott akárkire, hogy 6 hónapon át a munkahelye megszűnésére gondoljon. Ezt meg lehet érteni. A politikai élet képviselői pláne hiányoztak, az egész esemény alapvetően a mezei nézőké volt, a kritikusok és a szakmai emberek is jóval kisebb számban voltak jelen, mint egy átlagos bemutatón. (Visszagondoltam a nyitó nap kerekasztalbeszélgetésére, amelyen L. Simon László udvariasan, de határozottan értésünkre adta, hogy nem ilyen Nemzetiben gondolkodnak - ők. Akkor is telt ház volt, most pláne - vannak, akiknek ez a Nemzeti Színház éppen jó volt.) 

17.30- 18.00 Amikor odaértem, még a színház közvetlen előterében, "a hajóorrban" viszonylag kevesen voltak. De jópáran már kihelyezték a székeiket, az egésznek inkább valóban piknik hangulata volt. Eső nem volt, a szél viszont már akkor erős volt, így már azonnal tudtam, hogy pulóver és harisnya nélkül nem leszek képes az egész programot végigcsinálni. (Akik ezt tették, azokon a vastag kabáton kívül még pokróc is volt - előre kellett volna gondolkodni.) Fél órán keresztül néztem a balkon szintről az erősen lobogó nemzeti zászlót (a hivatalosan kihelyezettet) és azt a kicsit is, amit egy néző hozott. Ezen kívül megállapítottam, hogy amióta az épület megvan, az irodaépületek megszaporodásán kívül a Duna felöli oldalon lévő fák is eléggé megnőttek. A továbbiakban is várhatjuk, hogy ez a folyamat nem akad majd el. Lehet, hogy a következő igazgató visszakapván a lenyesegetett támogatást, ismét megtölti vízzel a medencét, benne a régi Nemzeti ledőlt homlokzatát formáló építménnyel. A Duna pedig "elrohant tőlem kacagva" nem foglalkozott azzal, hogy éppen ki az igazgató a Nemzetiben - ebbe már Ady is belegondolt, kegyetlen a világ és minden megy tovább. (Több hozzászóló is említett hasonló gondolatot a nap folyamán.)

18.00 -18.20 A balkon szinten pont jó helyen voltam - Alföldi felavatta Kállai Ferenc magánkezdeményezésre és magántőkéből készített szobrát, kiemelve, hogy az új vezetés is egyetért ezzel a lépéssel. Az avatáson még beszélt Törőcsik Mari is, személyes élményeire utalt. Közben egy néző rosszul lett, orvost hívtak. "Nincs semmi komoly, csak elfogyott a levegő."- nyugtatta meg a közönséget Robi. Ezt a mondatot szimbolikusan is érthetjük, bár az adott helyzetben ez csak tényközlés volt. Egy poénnal zárta le az egészet: "Most már menjünk és építsük a mi szobrunkat." Azt hiszem, hogy korához képest már valóban letett annyit Alföldi Róbert az asztalra, hogy nyugodtan beleessen az általa nagyra tartott "legendás színész" kategóriába. Reménykedjünk, hogy az ő szobrának avatása még jó messze van.

18.20 - 20.00 - Az első rész előtt összesen négy ember ellenőrizte, hogy valóban van-e jegyem, akkor végre beültem a balkon első sorába, ahová ezúttal az előre megváltott jegyem szólt.(Semmi lépcső, semmi átülés. Voltak sokan, akik a lépcsőre szorultak, maga Alföldi is - nem tett félre magának egy kényelmes helyet.) Két barátom is érkezett úgy, hogy fel sem merült bennük, hogy esetleg még maradt szabad jegy, de mégis volt még néhány! Az előadás kezdete előtti percekben eladták az át nem vett jegyeket, így még erre is be lehetett jönni, ha valaki megpróbálta. 

Mohácsi János rendezte a gálát - erre Alföldi utalt is ("képzelhetik, hogy milyen hosszú lesz, Moha rendezte"). Ami azt illeti, most sem untam, erre is, ahogy az idei összes többi Mohácsi előadásra is rá tudtam hangolódni. Nem volt nehéz. Kovács Márton "Szakértők" nevű zenekara vitte  a prímet és tartották a műsor tempóját. A közönség még jóval hosszabban is tapsolt volna, de ezt lényegében megakadályozták. Feszes, jó ritmusú előadást láttunk, amelyik lényegében részben emléket állított a Nemzeti elmúlt 5 évének, másrészt a résztvevők szimpátiáján túl a tiltakozásukat is kifejezték. 

Nem tudom, hogy kint mennyire volt hallható-élvezhető, de engem bent a pótszékekkel teletömött színházban nagy reménységgel töltött el az a tudat, hogy ennyi ember van, akit a színház érdekel, és akik a szél ellenére is kitartanak. 

(Közben most lett éjfél, nyilván vége a bulinak és a korszaknak is. Én pedig még csak most kezdem leírni a részleteket.)

Alföldi átadta az "évad nézője" díjat, aki 110 jeggyel nyert könyvcsomagot és utalványt. Megszólalt bennem a kaján énem: miért nem egy bérletet a következő évadra, ahogy korábban?

Következett a Szakértők aláfestésében egy diavetítés - lényegében a színház minden tagja szerepelt néhány képen. 

Nádasdy Ádám tréfás verset írt a Nemzeti öt évéről, illetőleg a folyamatról, ahogy megszoktuk-megszerettük a csúnya épületet, amelyben végre színház működött. A rímek végül egy Vörösmarty-idézethez vezettek - "Jó mulatság, férfimunka volt!". Akinek nem homályosodtak el az emlékképei az érettségi óta, azoknak most be is ugrott a kultúra és tudás hasznosságát vitató Gondolatok a könyvtárban, amely kapcsán el szokott hangzani a "mégis morál" is, a csak azért is küzdés szükséglete. Nádasdy és a többi résztvevő is, így vagy úgy, de Robinak és a társulatnak szólt, leginkább megerősítést küldött nekik, visszaigazolást - ahogy a közönség is azzal, hogy jelen volt. 

Bodrogi volt a dalban elköszönők sorában az első. A maradók közül nem vettek sokan részt a műsorban, Bodrogi rangját se a részvétel, se a távolmaradás nem változtatta volna meg - de vérbeli színész, ha módja van rá, egy ilyen esélyt, hogy ennyi emberhez szóljon egyszerre, nem hagy ki. A "Fizetek főúr, volt egy feketém" - stílusos búcsú volt. Bodrogi után a Magyar ünnep c. előadásból énekelt a kar (a "Bagázs"), benne Murányi Mártával (őt sokszor emlegettem már nektek, a Thelma és Louise kapcsán, ill. az Örkényben is szokott énekelni). Murányi Márta a zenekar mellett az egyik legtöbbet szereplő résztvevő volt, tehetsége van az énekhez és a színházhoz, és szerencsésen egyre inkább hasznosítják is. A szereplés után majdnem mindenki a színpadtechnika jóvoltából a süllyesztőben tűnt el, ami szimbolikusan is érthető, ugyanakkor nagyban elő is segítette, hogy pörögjön a program - volt is tapsrend, de meghajlásra nem ment el idő.

Jött Mácsai, aki gyönyörűen mondta Weöres Sándor Öröklét c. versét, vígaszként hangzott. A Nemzeti elmúlt öt éve nem volt hiábavaló, ahogy mások munkája sem az - nyomot hagyott.

Mivel nem egy igazán közismert versről van szó (elnézést, ha valaki ezt simán kívülről tudta) - idebiggyesztem, mert szép és nem hosszú:

Weöres Sándor: Öröklét

A Föld, hol az élet terem,
a mindent elnyelő sírverem
a síkság, hegy, tenger, folyó
öröknek látszik és muló.

Világűr és mennyboltozat
sok forgó égi kapcsolat
a milliárdnyi tűzgolyó
öröknek látszik és muló.

Mit eltemet a feledés,
egy gyík-kúszás, egy szárnyverés,
egy rezdület mely elpörög
Múlónak látszik és örök

Mert ami egyszer végbement
azon nem másít semmi rend,
se Isten, se az ördögök:
mulónak látszik és örök.

A vers után Bánfalvi Eszter és filmről a decemberben elhunyt Hollósi Frigyes kettőst adott elő, majd egy nagyon jól választott részt adott elő  Gergye Krisztián Társulata az Opera Amorale-ból (az Átriumban volt látható az előadás, a Bizottság dalaira készült - valami miatt az egyik legolvasottabb blog-bejegyzésem kapcsolódik hozzá). Szalontay Tündének megadatik, hogy kellően nagy közönség előtt lépjen fel, egyben kicsit a függetleneket is képviseli. A részletet és őt nézve felmerül bennem megint a gondolat: mégis a magánszínház, az önálló társulat létrehozása lenne a jó út Alföldi Róbert számára, ahogy Pintér Béla és Orlai, különösen pedig Karinthy Márton teszik ezt régen. A közönség adott, meg kellene próbálni. Gergyéék mondanivalójához most itt volt az értő közönség, aki az áthallásokat is fogja. Erősen üt "a görcsölünk és ezt nem tudjuk kiheverni" sor, és csak kicsit hat biztatóan a "nem biztos, hogy félek". Az előadók között többen is vannak, akik nem biztos, hogy félnek, mert ha félnének, akkor esetleg lemondják a nem éppen kifejezetten kormánypárti fellépést. Egy demokratikus országban persze ezek a megnyilvánulások bőven benne vannak az elfogadható keretben, szó nincs itt szélsőséges megnyilvánulásról. Az Opera Amorale-ban egyébként eredetileg benne lenne V.A.-alteregója is. Gergye (és az Alföldi vezette Nemzeti) kulturáltságát mutatja az, hogy ebben a helyzetben azért ezt a show-elemet kihagyja, mert ez a közönség nem biztos, hogy nem kezdett volna irgalmatlanul fújolni, ha a következő igazgató mását megpillantja. 

Térey János ezek után 2009-es Köztisztaság tér c. versét olvasta fel, amelyik az Egy elsurranó patkány előadásba is bekerült korábban, onnan is ismerős lehetett. A vers aktuális, figyelmezeteti a kultúrharc aktív résztvevőit, hogy a magyarság felosztása feketékre és fehérekre legalábbis necces, nem fog működni - viszont mind nagyon koszosak vagyunk. (Ezt a gyors összegzést tudom nyújtani, minthogy a szöveget a neten nem találtam, pedig érdemes elolvasni ezt is.) 

Az író után jött Tenki Réka rövid, ámde hatásos éneke. (És hol van Kátya? - aki szintén jólénekel, és annyit köszönhet Alföldinek, jut eszembe azonnal.) Murányi Tünde szintén az Egy elsurranóból játszik, majd Pogány Judit énekel - "Az egyiknek sikerül, a másiknak nem" - szintén szép üzenet. Az estnek ezen a pontján már van egy olyan hozadéka, hogy mindenképp értékelni kell, hogy ennyi tehetséges művészünk van, akik rendre a maximális töltöttséggel képesek a számukra rendelkezésre álló 2-3 percet kitölteni. Kevés az üresjárat a programban.

Sinkó László a Három nővérből mond részletet, az orvos szerepéből, amelyet a Nemzetiben játszott. Ez kevéssé illett bele a műsor hangulatába, de feltétetlenül jó volt látni a színészt. Utána ismét a Szakértők következtek, mégpedig a Martinovics Dorina-Szikszai Rémusz-Gáspár Kata-Hevér Gábor négyesfogattal. Utóbbiak még később is szerepeltek. 

Spiró György erre az alkalomra írt szöveget - "Egyéni képviselői javaslat a Nemzeti Színház arculatának fejlesztésére" címmel. Spiró most is elengedte a fantáziáját, remélhetőleg nem fogadják meg a javaslatait "fent". Minden részletében kidolgozta, hogy lehetne a Nemzetit a Vidámparkkal és néhány egyetemmel is összevonni. Nevettünk, de nem mindig felhőtlenül, mert pl. a Színművészeti és a Nemzeti Színház összevonásának terve azért komolyan is felmerült nem is egyszer.

Dés László zenélt, majd Vajdai Vilmos és a TÁP Színház (köztük Lázár Kati) emelte fel szavát a független színházakat érintő döntésekkel szemben és nótára is fakadtak. (A közönségnek fújolnia kellett, de ment ez is - közben gondolni lehetett akármire.) 

Garas Dezső alakításaiból láthattunk perceket, majd a felvonást Csákányi Eszter hatásosan zárta le ("Szép vagy gyönyörű vagy Magyarország").

20.20-22.30 Második felvonás

Mivel már egy órája Vidnyánszky az igazgató - rövidre igyekszem fogni a továbbiakat. (A szünetben semmi extra nem volt, a szokásos sorok a toalett előtt...)

Dés László egy új Parti Nagy-számot énekelt ("Elmúlt a nyár"), ez feltétlenül az egyik csúcspontja volt a programnak. Jött Kútvölgyi Erzsike, aki régi szerepéből, a Jeanne D`Arc/ból idézett, egyértelműen éreztem, hogy ez is személyesen Robinak szól, aki nem véletlenül rendezte meg a támadások utáni évadban (2011/12) a G.B. Shaw darabot. Gyönyörűen mondta, és egyben nem jött ki rosszul, hogy valaki a Vígszínházat is képviselte, ahonnan Alföldi elindította a karrierjét. Kulka János az önálló estje műsorán is szereplő "Isten veled Budapest" c. számot hozta, amelyben a búcsú gesztusán kívül egyéb áthallások is érzékelhetőek voltak. Majd hallhattunk még egy Magyar ünnep-részletet, Nagy Mari részvételével. Jávori Ferenc eztán két dalt is játszott, majd egy újabb jelentős magyar kortárs írót ért az a megtiszteltetés, hogy egy ilyen óriási tömeg előtt olvashatott. Darvasi László átírta korábbi szösszenetét az alkalomra, nem kevés utalással tűzdelte tele "Pierre Bezuhov Magyarország Szigetén" című írását. 

Bodor Johanna táncolt, Murányi Márta és társai kísérték.

Závada Pál egy beszédet is írt, a Nemzetivel kapcsolatos kérdéseket ő is elemezte - újdonság nem hangzott el, keményen benne volt: túl hamar feladtuk a játszmát. Majd egy Petri György verset énekelt el, ő is Murányi Mártával. 

Gálffi László három Márai-gondolatot mondott el a Füveskönyvből, majd Thuróczy Szabolcs sanzont énekelt.Én örültem, hogy a Pintér Béla-csapatot valaki képviseli, poén volt a búcsúzás témájához kapcsolódó dal egy prózai színész szájából, aki persze Béláékkal nem ismer lehetetlent és számára már megszokott, hogy minduntalan énekelnie kell.  Így Gálffival ketten percek alatt nekem csak behozták a tudatomba, hogy azért álljunk meg, van még színész és színház Magyarországon, nincs veszve minden.

(De azért jó lett volna, ha vannak vidéki színházak, akik képviselőket küldenek...vagy pesti "teátrumi" színházakból is jöhettek volna színészek. Vagy legalább a Katonából is...Minden név itt lesz, aki jött - aki nem jött, azoknak a neve is bír bizonyos esetben jelentéssel. Persze mindenki nem fért volna bele a műsorba, de attól tartok nem az történt, hogy Mohácsi sorban utasította el a e jelentkezőket.)

Ebben a második részben filmről bejátszották Esterházy Péter írását, amely nagyon találó volt, a Nemzetiről szólt - ki hinné? -és persze a kultúra megőrzéséről, biztos publikálni is fogja. (Pont ki után jött, ezt nem írtam fel - eléggé lekötött maga a szöveg.)

A Vádli Társulat Caligula helytartója c. előadásából jött egy találó részlet, amelyik az emberi szabadság határait vizsgálta. Két főszereplője: Fodor Tamás és Nagypál Gábor (a Stúdió K régi és új igazgatója). Néhány utalás a téren várakozókra poénként is hatott. Az előadás egytébként a Szkénében egészében is látható.

A Kaposvári Egyetem már végzett (Mohácsi által kinevelt) diákjai, majd egy Parti Nagy Lajos-felolvasás és egy Dés László Himnusz-parafrázis következett. 

A zárásban óriási ováció közepette jött Jordán Tamás, Alföldi-elődje, aki már ezért a gesztusáért is megérdemelte a tapsot. Verset írt a Nemzeti elmúlt öt évéről, amely 81 soros volt, az Eleje-közepe-vége címet viselte. A szakaszokat a bemutatók és a nyári szünetek jelezték, bár a vers lényegében egy bohócságnak tűnt eleinte (hasonlóan W.S. mester játékos verseihez), a végén mégis ott volt a katarzis, amikor a közönségnek kellett az utolsó sorokat vele mondani - "vége - vége - vége - vége". Nagyon elhalkultunk a végére. Persze a vers felidézte bennem az Alföldi korszak első olyan előadásait is, amelyek engem kifejezetten elégedetlenséggel töltöttek el és taszítottak. Ha valaki az Oresztészen azt mondja, hogy ez a színház nagy korszakának első bemutatója és én éjszaka fél kettőkor beszámolót fogok írni róla, nyilván képtelenségnek fogom ezt minősíteni. Jordán nagyszerű volt. és egyébként is: képes volt a Nemzetiből feljebb lépni, alapított egy színházat és működtette azóta. Robinak is ezt kellene tennie, csak lenne támogató, aki épp egy ilyen színházra vágyik. Közönség lenne hozzá... (Mintha ezt a gondolatot már írtam volna, de ha egyszer ez jár az eszemben...)

Hollósi bejátszások következtek megint, majd a résztvevőkből álló társulat a Bibliából mondott-énekelt részletet. (Mint kiderült számomra utólag egy kommentből, valaki végigolvasva egész eddig a bejegyzésemet, és észrevette, hogy ez a rész az Egyszer élünk befejezése. Köszönet!) Majd eltüntek a süllyesztőben. Aztán felálltunk mind és jött a taps. Majd a fekete függöny és megint taps. Álló taps. Hosszan. 

Én nehezen bírtam. Nem tudom, hogy a "kemény mag", akik az utolsó előadásokat látogatták, hogy szembesült ezzel a fájdalommal. Lehet, hogy hozzá lehet szokni. A színészeknek nyilván nagyon megterhelő lehetett, el tudom képzelni, hogy többen éppen azért nem jöttek, mert fél év éppen elég volt a siratásból. Jön egy új korszak, én a magam részéről megnézem, hogy mit tud majd V.A. és csapata csinálni. Hálátlanabb helyzetből nemigen lehet egy új színházat beindítani. Ráadásul az első bemutató a magyar drámairodalom ismeretlen darabja, amelyik nem is kínál igazi drámai sorsokat, jól játszható szerepeket. Nagy a kihívás. Vidnyánszky Attila megkapta, amire annyira vágyott, de nem biztos, hogy ilyen körülményeket álmodott hozzá. Rendező legyen a talpán, aki ekkora tömeget még egyszer bevisz a Nemzetibe. Azért lehetséges: ha Robi mégis valahogy visszakaphatná a színházat, szerintem a nyitónapon még ugyanez összejöhet...de ha már Vörösmarty-idézettel kezdte Nádasdy, fejezzük mi is vele be - Álmodozás az élet megrontója... 

Aki éjjeli bagoly, attól elnézést kérek, ez egy kócos verzió - majd holnap este átfésülöm, a hibákat kiszedem, de kissé türelmetlen izlandi olvasóm miatt gyorsan felteszem, hogy a reggeli kávéjához legyen egy kis szórakozás, ha lemaradt a tegnapi búcsúról.

A szinhaz.hu-n jó képek is vannak, azokkal jobban mutatna a szöveg, de hát így van ez...

Címkék: Nemzeti Alföldi Mohácsi János Búcsú

4 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://mezeinezo.blog.hu/api/trackback/id/tr1005385376

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

julis 2013.07.01. 08:53:54

Koszonom! Egy kicsit reszeseve valhattam egy korszak lezarasanak a beszamoloddal! Igazi remeny,hogy a szamos hianyzo nev mellett kimgaslo a bucsuzok szama. Az elmult ot ev s kulonosen az utolso ketto mar nem mulik el nyom nelkul. Koszonom amegosztott elmenyt meg egyszer.
Udv a masodik kave mellol

ciconia 2013.07.01. 22:03:46

Kár, hogy sehol nem találni videokat. Vidékről nehéz lett volna fölmenni, olyan jó lenne látni Csákányi Eszter , Kulka János, stb. éneklését.

imrebea (törölt) 2013.07.02. 09:59:46

Ciconia, a Nemzeti Színház fb-oldalán és egy másik fb-oldalon(www.facebook.com/ujraalfoldi?fref=ts)vannak videok, képek, valamint a szinhaz.hu-n is van egy-két részlet. Bár lehet, hogy Csákányi Eszter, Kulka János pont nincs közöttük, nem tudom...

Alkmene 2013.07.06. 03:03:49

"Hollósi bejátszások következtek megint, majd a résztvevőkből álló társulat a Bibliából mondott-énekelt részletet. Majd eltüntek a süllyesztőben. Aztán felálltunk mind és jött a taps. Majd a fekete függöny és megint taps. Álló taps. Hosszan. "
Korrekció: a résztvevőkből álló társulat az Egyszer élünk...-ből mondott-énekelt részletet. Egészen pontosan a darab utolsó sorait mondták, és a "A kék tó szebben beszél" című dalt énekelték (apró módosítással). videó: www.youtube.com/watch?v=lHyp5iwEuSs
süti beállítások módosítása